Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-06 / 106. szám

4 TISZAZUG 2016. MÁJUS 6., PENTEK Eddig 15 öreg fát vágtak ki TISZAFÖLDVÁR Tovább folytat­ják a városban az elöregedett vagy veszélyes helyen lévő fák kivágását. Szerdán a pol­gármesteri hivatal utcájából vágtak ki egy hatalmas japán akácot (képünkön), melynek ágai a villanyvezetékek ma­gasságába nőttek, szeles idő­ben pedig korhadt ágak zu­hantak a járdára, úttestre. A fák kivágása három hete kez­dődött, eddig 15 növényt tá­volítottak el. Helyükre gömb­kőrist ültetnek ősszel, így egy­ségesítve a városképet, hi­szen az elmúlt években ilyen fák kerültek földbe szerte a városban. J. Zs. Húszévesek az iskolák KUNSZENTMÁRTON A Kun szentmártoni Általános Isko­la és Alapfokú Művészeti Isko­la és a Kunszentmártoni Alap­fokú Művészeti Iskola immár 20. éve együtt ünnepli a Ma­gyar Művészetoktatás Napját. Egyúttal mindkét iskolának ez a 20. tanéve is egyben, melyet tárlattal, előadással ünnepel­nek. A kiállítással egybekötött szombati koncert a,,Nyitott mű” címet kapta. A képző-és iparművészeti kiállításon a rajziskola tanulóinak munkái láthatók, a hangversenyen pe­dig a zeneiskola művésztaná­rainak és diákjainak előadása hallható. A karzaton emlékszo­ba nyílik az elmúlt 20 év ered­ményeiről. A rendezvény helye a Bartók Béla Terem, azaz a volt zsinagóga lesz. J. Zs. Egyelőre stabil az intézmény TISZASAS Egyelőre stabil a község kisiskolájának műkö­dése. Gyói Gábor polgármes­ter elmondta, csak alsó tago­zat működik a településen, két-két osztály összevonva. Mivel évente 4-8 gyermek születik Sason, így elméleti­leg évekig fenntartható az in­tézmény. J. Zs. Senki nem tudja karbantartani a komphoz vezető utat Nincs pénz felújításra Szabó László révész (középen) szerint évek óta komoly probléma a komphoz vezető út rossz állapota Méteres kátyúk éktelen­kednek a Tiszaföldvár-Ve- zseny közötti, komphoz ve­zető szűk úton. Kerékpáro­soknak, autósoknak egy­aránt kapaszkodniuk kell a kormányba, hogy jármű­vük az úttesten maradjon. Az érintett önkormányzatok azt mondják, ha nincs nyer­tes pályázat, nincs felújí­tás sem. Joó Zszuzsa zsuzsarma.jo0@mediaworks.hu TISZAFÖLDVÁR Idilli (lenne) a hangulat a Martfű és Ti- szaföldvár között található kompnál: napsütés, madár- csivitelés, lustán hömpölygő víz fogadja az utasokat. A ví­zi jármű éppen most érkezik, a rajta várakozó autó gyorsan legurul róla, majd felkapasz­kodik az emelkedőn, hogy ne­kivágjon az egy-két kilométe­res, rettentően kátyús, törme­lékes, szűk útnak. A kellemes hangulat itt fosz­lik semmivé. A kocsi kerekei pattognak a lyukakon, néhol szinte teljesen eltűnnek a mé­lyedésben. A révész-üzemelte­tővel, Szabó Lászlóval figyel­jük a távolodó autót.- Huszonhat éve vagyok kompos, ez az út itt évről év­re egyre rosszabb állapotban van. A vezsenyi oldalon még csak-csak lehet közlekedni, de itt, Tiszaföldvárnál bor­zasztó az út. Pedig főleg nyári időszak­ban a földvári strandra vagy a martfűi uszodába mennek az utasaink, mindkét város­nak tehát érdeke volna, hogy felújítsák ezt a rövid útsza­kaszt. De még a kátyúzás is nehézkes errefelé... - állítja László. Érdekes ennek az útnak a sorsa. Mint kiderül, az út­szakasz tulajdonjoga a tisza- földváriaké, de a kilencvenes években ezt átadták haszná­latra harminc évre a vezse- nyieknek. Hegedűs István földvári polgármester szerint ez azt jelenti, hogy (elvileg) a vezsenyieknek is kellene fel­újítani az utat.- Egy pályázaton szeret­tünk volna indulni, melynek segítségével a martfűiekkel és a vezsenyiekkel együtt re­nováltuk volna az utat. Nem sikerült sajnos... Az is régi terve a városnak, hogy kerék­párutat építünk ki Martfűtől, a komp érintésével egészen Cibakházáig - magyarázza a településvezető, hozzátéve, hogy pályázatok (és pénz) hí­ján még a kátyúzást sem tud­nák önerőből elvégezni. Örül­nek, ha a város belterületein rendbe teszik a télen nagyon megrongálódott utakat. A problémával megkeres­tük Szabó Ferencet, Vezseny polgármesterét is. Ezek még a kisebb kátyúk- Anyagi lehetőségeinkhez mérten kátyúzgatjuk, foltoz­gatjuk az utat, de sajnos átfo­gó felújításra egyelőre nincs lehetőségünk, egyelőre meg­felelő pályázati kiírások sin­csenek - nyilatkozta a falu el­ső embere. - Ahogy mondta Hegedűs István is, az út rend­betételére terveztünk volna egy közös projektet, bár az sem egyszerű, mert külön­böző járásokról van szó, ami már eleve gondot okoz a pályá­zatoknál. De már évekkel ez­előtt összeültünk mi, telepü­lésvezetők a közúttal, kompo- sokkal együtt, hogy átbeszél­jük a lehetőségeket. Akkor a közút felvetette, hogy átvenné az utat, de úgy se jártunk vol­na jobban, mert ezt a jelenleg három és fél méter széles utat az előírásoknak megfelelően ki kellene szélesíteni, beálló­kat kialakítani, ami nagyon nagy ráfordítást igényelne és nem tudni, a közút is mikor tudna rá sort keríteni - hang­súlyozta a polgármester. Közös érdek tehát, hogy a komphoz vezető út megújul­jon, reméljük, minél hama­rabb... Budai Mária, a Homoki Óvoda vezetője A Homoki Óvoda Tiszaföld- vár egyik legrégebbi, legpa­tinásabb épülete, mely egy­kor kúriaként funkcionált. Fél évszázada azonban már óvodaként működik. Az in­gatlant fokozatosan alakí­tották úgy, hogy abban ott­hon érezzék magukat a gye­rekek. Az intézmény mára számos kistérségi rendez­vényt szervez a környékbe­li óvodásoknak. Budai Má­ria óvodavezetőt arról kér­dezzük, milyen eseményeket szerveztek a szomszéd tele­püléseken élőknek?- Például május 2-án ter­mészetismereti vetélkedőt. Ezen tizenegy csapat vett részt, kettő csoportot mi de­legáltunk. Ezt a versenyt minden évben megrendez­zük, immár negyedik éve. Néptánc találkozókra is in­vitáltuk a térségben működő óvodákat, ennek Ugri-bugri néptánctalálkozó volt a neve. Érkeztek gyerekek egyebek között Cibakházáról, Öcsöd­ről, Kunszentmártonból, sőt, a kistérségen túlról is: Mart­fűről és Rákócziújfaluból.- A tehetségeket keresik ilyenkor?- Hisszük, hogy már ilyen korban érdemes gondozni a tehetségeket, pontosabban felfedezni a tehetség-csírá­kat. Hiszen az öt-hat eszten­dős korú gyerekeknél még nem lehet arról beszélni, hogy pontosan ki, miben te­hetséges.- Az óvodában más tevé­kenységet is erősítenek?- A néptánccsoportunk mel­lett van egy mozgásfejlesztő izgő-mozgó csoportunk is, valamint vannak gyerekek, akik ábrázoló technikában ügyeskednek, mások dráma­játékokat próbálnak ki vagy iskola-előkészítő foglalkozá­sokon vesznek részt. J. Zs. A Vizsgálat közben Adrienn doktor néninél című rajzával pályázott Földvári diáklányt is díjaztak TISZAFÖLDVÁR Egy tiszazugi di­áklány, Pápai Regina rajzát is dí­jazták nemrégiben az Astellas Gyermekrajz Pályázat ünnepé­lyes díjátadóján, Budapesten. A rendezvényre a nyerteseken kí­vül a pályázat 100 legszebb raj­zának alkotóit is meghívták. A közös ünneplésen a gyerekek mellett számos megrajzolt orvos is jelen volt, akik a világ legked­vesebb gyermekorvosainak já­ró oklevelet vehették át. A tavaly ősszel meghirdetett Astellas Gyermekrajz Pályázaton össze­sen 720 gyermek vállalkozott arra, hogy saját doktor nénijé­vel, illetve doktor bácsijával kap­csolatos kedvenc történetét meg­rajzolja. A pályamunkákat a zsű­Tíz-tizenkettő évesek győztes csoportja, jobb szélen Pápai Regina ri és a nagyközönség idén is egy­mástól függetlenül értékelte. Az egyes korosztályok legjobbjai az idei közönségdíjakat, valamint zsűri által legjobbnak ítél mun­kák alkotói a szakmai díjakat igazi örömünnepen vehették át. Az ezévi versenyen megyénkből a tiszaföldvári Pápai Regina ka­pott elismerő oklevelet „Vizsgá­lat közben Adrienn doktor néni­nél” című alkotásáért.- Szerintem az én doktor né­nim a legkedvesebb. Mindig mo­solyog, szépen beszél velem. Ala­posan megvizsgál, érdeklődik mindenről, ami velem kapcsola­tos, velem történik - mesélt dr. Nagy Adrienn szolnoki gyer­mekorvosról a győztes. J. Zs. Holnap megnyitják a turistautat KUNSZENTMÁRTON Ünnepélye­sen is megnyitják e héten szom­baton az alföldi Szent Márton zarándokutat. Európa ebben az évben ünnepli Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. Ez az év természetesen hazánk­ban is emlékév. A jubileum fon­tos alkalmat jelent a szent nevét viselő települések lakóinak és persze az e településeken mű­ködő plébániáknak, templomok gyülekezetének is. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Termé­szetbarát Szövetség kezdemé­nyezésére ezért 2015 nyarán kijelölték a megye két települé­se, Kunszentmárton és a Tisza- püspöki Szent Márton Temp­lom közötti alföldi Szent Már­ton zarándokutat. Ez az útvonal érinti többek között Szelevényt, Cserkeszőlőt, Tiszasast, Tiszau- got és Tiszakürtöt, valamint Ti- szainokát, Tiszaföldvárt, Ken­gyelt, Szandaszőlőst, a végállo­más pedig Tiszapüspöki. A jö­vőben újabb két község csatla­kozik majd hozzájuk: Öcsöd és Mesterszállás. A megnyitó célja, hogy a tele­pülések képviselői, lakói jobban megismerjék egymást, kapcso­latokat építsenek ki. A 10 órakor kezdődő szentmise után megnyit­ják a zarándokutat, majd megáld­ják a zarándokokat, a zarándok­botokat, a zarándokigazolványo­kat és természetesen magát a val­lási turistautat is. J. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom