Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-03 / 103. szám
g SORSTÁRSAK 2016. MÁJUS 3., KEDD Mind a nyolc kerékkel szabadon JÁSZKUNSÁG Az országban is egyedülálló programot indíthat egy magánszemély felajánlásának köszönhetően az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete - számolt be lapunknak Fehérváry Tünde elnök. A felajánló egy ki- lencszemélyes, teljesen akadálymentesített, hidraulikus emelő- szerkezettel ellátott Ford Tranzit kisbuszt bocsátott a rendelkezésükre, melynek igen nagy előnye, hogy a súlyosan fogyatékos személyeknek nem kell átülniük a jármű ülésére az utazás során. A közel hárommillió forint értékű járműnek 2017. december 20-áig az egyesület a fenntartója, e határidőig meg is vásárolhatják a járművet, bár ehhez még támogatókat kell találniuk. A gépkocsinak köszönhetően azonban elindíthatták a Nyolc kerékkel szabadon elnevezésű programjukat (a jármű négy kereke plusz a kerekes szék/speciális babakocsi négy kereke). A mozgássérülteknek az egyik legkomolyabb nehézséget éppen az állapotukból adódó közlekedési nehézségek okozzák.- Egy ép ember a nap huszonnégy órájában rendelkezhet arról, hogy mikor hová, hogyan, mivel szeretne eljutni, ám egy kerekes székes mozgásfogyatékosnak akár hetekkel előre is terveznie kell - mutatott rá Fehérváry Tünde. - Ha például vonattal szeretne utazni, akkor minimum három héttel korábban írásban, e-mailben, telefonon meg kell rendelnie az akadálymentesített szerelvényt. A járműnek köszönhetően azonban a hét minden napján, a nap minden időszakában biztosíthatják, hogy a mozgásfogyatékosak időben eljuthassanak óvodába, iskolába, orvoshoz, ügyeiket intézni, vagy akár szabadidős programok helyszínére. К. B. Fehérváry Tünde száll be az autóba Jelnyelven is lehet szavalni SZOLNOK A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) megyei szervezete is részt vesz a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Család, Esélyterem- tési és Önkéntes Ház által május 7-én megrendezendő Esély Nap programjaiban. A szolnoki Kossuth téren zajló rendezvényen a bemutatkozáson túl arra is lehetőséget kaptak, hogy Dudás Sándor siket költő versét jelnyelven közvetítsék az érdeklődő közönség felé. A különleges vizuális élményt is nyújtó előadásra Pályi Ferencné, a SINOSZ megyei szervezetének elnöke vállalkozik, megmutatva, hogy hangok nélkül is lehetséges verset mondani. К. B. A biztonságosnak tűnő város is veszélyes terep A fejükben megvan a teljes útvonal Folytatás az 1. oldalról SZOLNOK Erika tizenegy éve közlekedik vezetőkutyával, az ötéves Jamaal nevű labrador már három éve segíti őt. Egy napos délutánon vágunk neki a szolnoki sétának, a vakok egyesületének Széchenyi lakótelepi irodájától indulva. Csatlakozik hozzánk a valamelyest még látó Pintér Márta is. A városközpontot busszal akarjuk megközelíteni, ehhez át kell jutnunk a kocsiút túloldalán lévő megállóba. A zebra előtt Erika a forgalom zajára fülel, majd „előre!” vezényszavára a labrador átvezeti őt a túloldalra. „Megállóba!” - hangzik az újabb utasítás, mire Jamaal a fedett megállóhoz ballag, bár megtudjuk, a kiképzésen a megállót jelző tábla keresését tanulják a kutyák. A busz érkezését elárulja a motor hangja, de de rá kell kérdezni, hogy melyik járatról van szó, hiszen a kiírást, számozást egy vak nem láthatja. Tömeg most nincs, le tudunk ülni, Erika pedig elmagyarázza, hogy ha nincs hangos utastájékoztató, a megállókat számlálva tudja követni, hol kell leszállnia. A kutyának buszon az ülés alatt van a helye, azt viszont nem szereti, hogy időnként járművön is, az utcán is szólongatják, sőt simogatják is, pedig azt nem volna szabad a gazda engedélye nélkül, hiszen így elterelődik a figyelme a munkáról. Az autóbusz-állomásnál szál- lunk le, az útitársak előzékenyen engedik előre a párost. A megállóban egy kisgyerek száguld műanyag motorján a kutya felé, de Jamaal ügyesen megoldja a helyzetet. Bár itt van jelzőlámpa, nem egyszerű átkelni a zebrán. Minden irányból hangos beszéd és motorberregés árad felénk, akkor sem csitul a zaj, ha a lámpa megállítja a járműveket. Honnan tudhatja egy nem látó, hogy mikor kap zöld utat, ha a hangokból nem lehet kikövetkeztetni? Legfeljebb megkérdezi. A Hild téren Erika fehér botra cseréli segítőjét, Jamaal erre az időre átvedlik hétköznapi, pórázon vezetett kutyává. Egy tágas téren nem egyszerű megtalálni a helyes irányt, hisz elvesznek a tájékozódást segítő támpontok. A kulturális központ bejáratát keresve Erika akadályok sorába botlik. A szó szoros értelmében. Fennakad a váratlanul útjába kerülő mobil hirdetőtáblában. Megtalálva az épület falát elvileg már egyszerű célhoz jutni, ám a kerékpártároló ismét okoz némi bonyodalmat, de azon is átverekedik magukat. Következő úti cél a posta. Meg- ússzuk szárazon a harangtorony előtti kis medencét is, igaz, most nincs benne víz, de az üyen perem nélküli víztartóba könnyen belegyalogolhat, aki nem lát. Aztán veszélyes területre érünk: a buszmegálló mögött ívelő, piros kerékpárút egy vak számára észrevehetetlen sőt a vezetőkutyának sem jelent sokat, a biciklisek pedig sokszor igencsak tapossák a pedált. Kiderül, odébb a szegély sem könnyíti meg a helyzetet - hisz szegény vak azt hiszi, ott már az úttest következik. Arra is rádöbbenünk, hogy a kerekesszékesek közlekedését megkönnyítő akadálymentesített átkelőhelyek valódi veszélyforrások a vakok számára. Hiszen semmi nem árulkodik arról, hol végződik a járda és hol kezdődik a kocsiút! Megúszva a vészes terepet, levezetésként a Tisza-part felé kanyarodunk, immár Jamaal vezetésével, aki el-elcsá- bul egy kis szaglászásra - hiába, ő is csak kutya. A sétányon semmi nem jelzi, hogy a középen futó sövény a gyalogosokat választja el a kerékpárosoktól, ez Erika számára is újdonság. Aztán a parkon át elsétálunk a szintén húzós terepnek számító Kossuth térre, ahol végül elválnak útjaink. Jamaal szomjas és fárad is, de még nem pihenhet: haza kell vezetnie vak társát. Kovács Berta Épületen belül is akad nehézség Mint Erika meséli, az ügyintézés is számos buktatót tartogathat a vakoknak.- Ha sorszámot kell húzni, bajban vagyunk, hiszen se a saját számunkat, se a kijelzőt nem látjuk. Ilyenkor segítséget kell kérnünk - mutat rá Erika. - A feliratokról sincs tudomásunk. A lépcsőházi kaputelefonokat csak találomra tudjuk nyomogatni, őrjítő, amíg eltaláljuk a megfelelő gombot. De nagyon megtévesztő egy félig kitárt ajtó is: vagy nyitva legyen, vagy csukva. A szokatlan magasságban elhelyezett kilincseket pedig nagyon nehéz kitapogatni. Új helyre vitték el a programjukat JÁNOSHIDA A Vakok és Gyen- génlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete április elején Jánoshidára látogatott el „Vakbarát településért” elnevezésű projektjükkel, melynek hat eleméből hármat valósítottak meg a háromnapos rendezvény során. A „Bőröndbe zárt sötétség” program iskolásoknak, illetve felnőtteknek szólt. A Jászsági Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézményében két tanteremben zajlott a program. A gyerekeket Lukács Ágota várta a folyosón (a lapunkban korábban már bemutatott, saját facebook oldallal rendelkező) Vacak kutyájával, akit itt még lehetett simogatni is, ami egyébként a munkát végző kutyánál tilos. Ágota mesélt a vakvezetőkutyák neveléséről és kiképzéséről, majd a teremben folytatódott a program - ott már nem volt szabad a kutyához nyúlniuk -, beszélgetős formában járták körbe a vakok életét, a gyerekek kaptak a pontírásos Braille névjegykártyát, és egy másik kolléga segítségével utólag át is beszélve egy tesztet töltöttek ki, így mérve fel és bővítve a látássérültekkel kapcsolatos ismereteiket. Ez után bekötött szemmel kirakózhattak. Az „Erre csörög a dió” programjukkal az óvodás korosztályt keresték meg. A másik terem volt az úgynevezett sötét szoba, ahol kipróbálhatták, milyen kihívást jelenthet egy-egy egyszerűnek tűnő háztartási munka elvégzése a látás mellőzésével. Az „Erre csörög a dió” felvüágo- sító programjukkal az óvodás korosztályt keresték meg, a kicsiket többek között olyan játékos feladatokba vonták be, ahol ízeket, illatokat, valamint saját cipőjüket kellett felismerniük bekötött szemmel és természetesen a vakvezető kutyával is megismerkedtek. Az önkormányzatnál Fogadóóra címmel tartottak érzékenyítést a nyolc munkatársnak. Megtudták azt is, hogy teljesen vak személy ugyan nem él a községben, a gyengénlátókat pedig ismerik, így ügyintézés során ezt figyelembe véve segíteni tudnak nekik. Az iskolában százhatvan diákot és tíz pedagógust, az óvodában kilencvenhat gyermeket és tizenegy dolgozót tudtak rendezvényükkel megszólítani. К. B. Katasztrófavédelmi versenyen mutatták be látó gyerekeknek a vakok világát Sokan megpróbálkoztak a feladatokkal SZOLNOK Idén is a tiszaligeti Turisztikai és Szabadidőközpontban rendezték meg a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny szolnoki kirendeltségi fordulóját április 7-én, ahol a Vakok és Gyengén látók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete is érdekes, a vaksághoz kapcsolódó feladatokkal várta az általános és középiskolás versenyzőket. Pesti Zoltánné elnök, Palásti-Kondás Erika, Pintér Márta és Vacak nevű kutyájával együtt Lukács Ágota gondoskodott a különféle kihívásokról, melyek révén a nem látók világába nyerhettek bepillantást a vállalkozó szelleműek. A tanulók - de a felnőttek is - különféle kirakós játékokat próbálhattak ki bekötött szemmel, Braille-írással készült szövegeket fejtettek meg, és belekóstolhattak abba is, milyen fehér bottal, illetve vakvezető kutyával közlekedni - tagadhatatlanul ez utóbbi bizonyult a legnépszerűbbnek. Vacak is jól állta a sarat, mivel ő már tanuló kutya korától kezdve számos bemutatón vett részt. Természetesen mialatt a fiatalok hámfogót markolva próbáltak haladni a kutya mellett, Ágota kezében mindvégig ott volt a póráz, hiszen valójában az Vacak és Lukács Ágota segítségével ismerkedhettek a vakok életével ilyen alkalmakkor is mindig a gazda irányít.- Sokan könnyen felismerték a Braille-írás logikáját, viszont az elsőre nagyon köny- nyűnek tűnő különféle kirakok a gyakorlatban már nem bizonyultak olyan egyszerűnek - számolt be a nap során szerzett tapasztalatokról Pesti Zoltánné, aki azt is elárulta, a középiskolásokat eleinte nehezebb volt bevonni az általuk sokszor gyerekesnek titulált játékokba, de utána ők bizonyultak a legkitartóbbaknak. A gyerekek mellett pedig oktatók is kedvet kaptak, hogy kipróbálják, miként boldogulnának „vakként”. К. B.
