Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-03 / 103. szám

g SORSTÁRSAK 2016. MÁJUS 3., KEDD Mind a nyolc kerékkel szabadon JÁSZKUNSÁG Az országban is egyedülálló programot indíthat egy magánszemély felajánlásá­nak köszönhetően az ÉN IS VA­GYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete - szá­molt be lapunknak Fehérváry Tünde elnök. A felajánló egy ki- lencszemélyes, teljesen akadály­mentesített, hidraulikus emelő- szerkezettel ellátott Ford Tranzit kisbuszt bocsátott a rendelkezé­sükre, melynek igen nagy elő­nye, hogy a súlyosan fogyatékos személyeknek nem kell átülniük a jármű ülésére az utazás során. A közel hárommillió forint ér­tékű járműnek 2017. december 20-áig az egyesület a fenntartója, e határidőig meg is vásárolhat­ják a járművet, bár ehhez még tá­mogatókat kell találniuk. A gép­kocsinak köszönhetően azonban elindíthatták a Nyolc kerékkel szabadon elnevezésű program­jukat (a jármű négy kereke plusz a kerekes szék/speciális babako­csi négy kereke). A mozgássérül­teknek az egyik legkomolyabb nehézséget éppen az állapotuk­ból adódó közlekedési nehézsé­gek okozzák.- Egy ép ember a nap huszon­négy órájában rendelkezhet ar­ról, hogy mikor hová, hogyan, mivel szeretne eljutni, ám egy kerekes székes mozgásfogyaté­kosnak akár hetekkel előre is terveznie kell - mutatott rá Fe­hérváry Tünde. - Ha például vo­nattal szeretne utazni, akkor mi­nimum három héttel korábban írásban, e-mailben, telefonon meg kell rendelnie az akadály­mentesített szerelvényt. A járműnek köszönhetően azonban a hét minden napján, a nap minden időszakában bizto­síthatják, hogy a mozgásfogyaté­kosak időben eljuthassanak óvo­dába, iskolába, orvoshoz, ügyei­ket intézni, vagy akár szabadidős programok helyszínére. К. B. Fehérváry Tünde száll be az autóba Jelnyelven is lehet szavalni SZOLNOK A Siketek és Nagyot­hallók Országos Szövetségének (SINOSZ) megyei szervezete is részt vesz a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Család, Esélyterem- tési és Önkéntes Ház által má­jus 7-én megrendezendő Esély Nap programjaiban. A szolnoki Kossuth téren zajló rendezvé­nyen a bemutatkozáson túl arra is lehetőséget kaptak, hogy Du­dás Sándor siket költő versét jel­nyelven közvetítsék az érdeklő­dő közönség felé. A különle­ges vizuális élményt is nyúj­tó előadásra Pályi Ferencné, a SINOSZ megyei szervezetének elnöke vállalkozik, megmutat­va, hogy hangok nélkül is le­hetséges verset mondani. К. B. A biztonságosnak tűnő város is veszélyes terep A fejükben megvan a teljes útvonal Folytatás az 1. oldalról SZOLNOK Erika tizenegy éve köz­lekedik vezetőkutyával, az ötéves Jamaal nevű labrador már három éve segíti őt. Egy napos délutá­non vágunk neki a szolnoki sétá­nak, a vakok egyesületének Szé­chenyi lakótelepi irodájától indul­va. Csatlakozik hozzánk a vala­melyest még látó Pintér Márta is. A városközpontot busszal akarjuk megközelíteni, ehhez át kell jutnunk a kocsiút túloldalán lévő megállóba. A zebra előtt Eri­ka a forgalom zajára fülel, majd „előre!” vezényszavára a labra­dor átvezeti őt a túloldalra. „Meg­állóba!” - hangzik az újabb uta­sítás, mire Jamaal a fedett meg­állóhoz ballag, bár megtudjuk, a kiképzésen a megállót jelző tábla keresését tanulják a kutyák. A busz érkezését elárulja a motor hangja, de de rá kell kérdezni, hogy melyik járatról van szó, hiszen a kiírást, szá­mozást egy vak nem láthatja. Tömeg most nincs, le tudunk ülni, Erika pedig elmagyarázza, hogy ha nincs hangos utastájé­koztató, a megállókat számlálva tudja követni, hol kell leszállnia. A kutyának buszon az ülés alatt van a helye, azt viszont nem sze­reti, hogy időnként járművön is, az utcán is szólongatják, sőt si­mogatják is, pedig azt nem vol­na szabad a gazda engedélye nélkül, hiszen így elterelődik a figyelme a munkáról. Az autóbusz-állomásnál szál- lunk le, az útitársak előzéke­nyen engedik előre a párost. A megállóban egy kisgyerek szá­guld műanyag motorján a kutya felé, de Jamaal ügyesen megold­ja a helyzetet. Bár itt van jelző­lámpa, nem egyszerű átkelni a zebrán. Minden irányból hangos beszéd és motorberregés árad fe­lénk, akkor sem csitul a zaj, ha a lámpa megállítja a járműveket. Honnan tudhatja egy nem lá­tó, hogy mikor kap zöld utat, ha a hangokból nem lehet kikövet­keztetni? Legfeljebb megkérdezi. A Hild téren Erika fehér bot­ra cseréli segítőjét, Jamaal er­re az időre átvedlik hétközna­pi, pórázon vezetett kutyává. Egy tágas téren nem egysze­rű megtalálni a helyes irányt, hisz elvesznek a tájékozódást segítő támpontok. A kulturá­lis központ bejáratát keresve Erika akadályok sorába botlik. A szó szoros értelmében. Fenn­akad a váratlanul útjába kerü­lő mobil hirdetőtáblában. Meg­találva az épület falát elvileg már egyszerű célhoz jutni, ám a kerékpártároló ismét okoz némi bonyodalmat, de azon is átverekedik magukat. Következő úti cél a posta. Meg- ússzuk szárazon a harangtorony előtti kis medencét is, igaz, most nincs benne víz, de az üyen pe­rem nélküli víztartóba könnyen belegyalogolhat, aki nem lát. Az­tán veszélyes területre érünk: a buszmegálló mögött ívelő, pi­ros kerékpárút egy vak számára észrevehetetlen sőt a vezetőku­tyának sem jelent sokat, a bicik­lisek pedig sokszor igencsak ta­possák a pedált. Kiderül, odébb a szegély sem könnyíti meg a hely­zetet - hisz szegény vak azt hi­szi, ott már az úttest következik. Arra is rádöbbenünk, hogy a kerekesszékesek közlekedé­sét megkönnyítő akadálymen­tesített átkelőhelyek valódi ve­szélyforrások a vakok számá­ra. Hiszen semmi nem árulko­dik arról, hol végződik a járda és hol kezdődik a kocsiút! Megúszva a vészes terepet, levezetésként a Tisza-part fe­lé kanyarodunk, immár Ja­maal vezetésével, aki el-elcsá- bul egy kis szaglászásra - hiá­ba, ő is csak kutya. A sétányon semmi nem jelzi, hogy a közé­pen futó sövény a gyalogosokat választja el a kerékpárosoktól, ez Erika számára is újdonság. Aztán a parkon át elsétálunk a szintén húzós terepnek számí­tó Kossuth térre, ahol végül el­válnak útjaink. Jamaal szom­jas és fárad is, de még nem pi­henhet: haza kell vezetnie vak társát. Kovács Berta Épületen belül is akad nehézség Mint Erika meséli, az ügyinté­zés is számos buktatót tarto­gathat a vakoknak.- Ha sorszámot kell húzni, baj­ban vagyunk, hiszen se a saját számunkat, se a kijelzőt nem látjuk. Ilyenkor segítséget kell kérnünk - mutat rá Erika. - A feliratokról sincs tudomásunk. A lépcsőházi kaputelefonokat csak találomra tudjuk nyomo­gatni, őrjítő, amíg eltaláljuk a megfelelő gombot. De nagyon megtévesztő egy félig kitárt ajtó is: vagy nyitva legyen, vagy csukva. A szokatlan magasság­ban elhelyezett kilincseket pe­dig nagyon nehéz kitapogatni. Új helyre vitték el a programjukat JÁNOSHIDA A Vakok és Gyen- génlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete április elején Jánoshidára látogatott el „Vakba­rát településért” elnevezésű pro­jektjükkel, melynek hat elemé­ből hármat valósítottak meg a háromnapos rendezvény során. A „Bőröndbe zárt sötétség” program iskolásoknak, illetve fel­nőtteknek szólt. A Jászsági Álta­lános Iskola Petőfi Sándor Általá­nos Iskolai Tagintézményében két tanteremben zajlott a program. A gyerekeket Lukács Ágota várta a folyosón (a lapunkban korábban már bemutatott, saját facebook ol­dallal rendelkező) Vacak kutyájá­val, akit itt még lehetett simogatni is, ami egyébként a munkát végző kutyánál tilos. Ágota mesélt a vak­vezetőkutyák neveléséről és ki­képzéséről, majd a teremben foly­tatódott a program - ott már nem volt szabad a kutyához nyúlniuk -, beszélgetős formában járták körbe a vakok életét, a gyerekek kaptak a pontírásos Braille név­jegykártyát, és egy másik kollé­ga segítségével utólag át is beszél­ve egy tesztet töltöttek ki, így mér­ve fel és bővítve a látássérültekkel kapcsolatos ismereteiket. Ez után bekötött szemmel kirakózhattak. Az „Erre csörög a dió” programjukkal az óvodás korosztályt keresték meg. A másik terem volt az úgyne­vezett sötét szoba, ahol kipró­bálhatták, milyen kihívást je­lenthet egy-egy egyszerűnek tűnő háztartási munka elvég­zése a látás mellőzésével. Az „Erre csörög a dió” felvüágo- sító programjukkal az óvodás kor­osztályt keresték meg, a kicsiket többek között olyan játékos felada­tokba vonták be, ahol ízeket, illa­tokat, valamint saját cipőjüket kel­lett felismerniük bekötött szem­mel és természetesen a vakvezető kutyával is megismerkedtek. Az önkormányzatnál Fogadóó­ra címmel tartottak érzékenyítést a nyolc munkatársnak. Megtud­ták azt is, hogy teljesen vak sze­mély ugyan nem él a községben, a gyengénlátókat pedig ismerik, így ügyintézés során ezt figyelembe véve segíteni tudnak nekik. Az iskolában százhatvan diá­kot és tíz pedagógust, az óvodá­ban kilencvenhat gyermeket és tizenegy dolgozót tudtak rendez­vényükkel megszólítani. К. B. Katasztrófavédelmi versenyen mutatták be látó gyerekeknek a vakok világát Sokan megpróbálkoztak a feladatokkal SZOLNOK Idén is a tiszaligeti Turisztikai és Szabadidőköz­pontban rendezték meg a ka­tasztrófavédelmi ifjúsági ver­seny szolnoki kirendeltségi fordulóját április 7-én, ahol a Vakok és Gyengén látók Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Egyesülete is érdekes, a vaksághoz kapcsolódó felada­tokkal várta az általános és középiskolás versenyzőket. Pesti Zoltánné elnök, Pa­lásti-Kondás Erika, Pintér Márta és Vacak nevű ku­tyájával együtt Lukács Ágo­ta gondoskodott a különféle kihívásokról, melyek révén a nem látók világába nyer­hettek bepillantást a vállal­kozó szelleműek. A tanulók - de a felnőttek is - különfé­le kirakós játékokat próbál­hattak ki bekötött szemmel, Braille-írással készült szöve­geket fejtettek meg, és bele­kóstolhattak abba is, milyen fehér bottal, illetve vakveze­tő kutyával közlekedni - ta­gadhatatlanul ez utóbbi bi­zonyult a legnépszerűbbnek. Vacak is jól állta a sarat, mi­vel ő már tanuló kutya korá­tól kezdve számos bemuta­tón vett részt. Természete­sen mialatt a fiatalok hám­fogót markolva próbáltak ha­ladni a kutya mellett, Ágota kezében mindvégig ott volt a póráz, hiszen valójában az Vacak és Lukács Ágota segítségével ismerkedhettek a vakok életével ilyen alkalmakkor is mindig a gazda irányít.- Sokan könnyen felismer­ték a Braille-írás logikáját, vi­szont az elsőre nagyon köny- nyűnek tűnő különféle kira­kok a gyakorlatban már nem bizonyultak olyan egyszerű­nek - számolt be a nap során szerzett tapasztalatokról Pes­ti Zoltánné, aki azt is elárul­ta, a középiskolásokat eleinte nehezebb volt bevonni az álta­luk sokszor gyerekesnek titu­lált játékokba, de utána ők bi­zonyultak a legkitartóbbak­nak. A gyerekek mellett pedig oktatók is kedvet kaptak, hogy kipróbálják, miként boldogul­nának „vakként”. К. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom