Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-19 / 116. szám
2016. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Az erőnlét fontos, ezért Bernd Storck a fizikai felkészítésre helyezi a hangsúlyt Futóverseny az osztrák pályán Május 20-án Elefántcsontpart ellen játszik felkészülési mérkőzést a válogatott: a Groupama Arénában rendezendő meccs 18 órakor kezdődik. Kérdés, a találkozón kikre számít Bernd Storck. A szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy némileg új csapat léphet pályára, mert azoknak a labdarúgóknak is szeretné megadni a lehetőséget, akik korábban kevesebb lehetőséghez jutottak. Logikus: a kapitány pontosan szeretné tudni, kire lehet számítani. Most a futóedzéseké a főszerep az ausztriai edzőtáborban. Borbola Bence kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Célegyenesbe fordult a felkészülés. Emelkedik ilyenkor a pulzusszám?- Nem vagyok izgulós típus- felelte mosolyogva Bernd Storck szövetségi kapitány. - Lesz dolgunk bőven, és talán természetes, ha nagy várakozással nézek a felkészülés elé. Az érdemi munka most kezdődik az osztrák Alpokban.- Miért éppen Ausztriába utaztak edzőtáborozni?- Egyrészt mert nincs tűi messze, másrészt nagyszerű körülmények között készülhetünk. A legfontosabb, hogy kilépjünk a megszokott környezetből. Ausztriában meseszép hotelben lakunk, a pályák is kifogástalanok, de legalább olyan fontos, hogy nyugodt körülmények között dolgozhatunk, ahol senki sem zavar bennünket. Szóval nem lehet okunk panaszra.- Odakint már a taktikán lesz a hangsúly?- A taktika mellett a fizikai felkészítés is előtérbe kerül. Az utóbbi időszakban sokat teszteltük a labdarúgókat, ennek alapján mondhatom, van még hova fejlődnünk. Nemzetközi szinten egy átlagos futballista tíz kilométer felett fut mérkőzésenként. Mit gondol, nálunk ki futott ennél többet a norvégok elleni pótselejtezőn? Egyedül Nagy Ádám. Tizenkét kilométert tett meg, ráHarcol a labdáért, és közben tizenkét ЩЯ|8|р kilométert fut egy mérkőzésen Nagy Adám (8) gáti bajnokságokban. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy félek az ellenfelektől, hogy ne tudnánk felkészülni belőlük, de nagyon fontos, hogy a földön maradjunk, reálisan gondolkodjunk.- Ezek alapján mire számítsunk az Eb-n?- Sok múlhat azon, hogy az első csoportmérkőzés, Ausztria ellen hogy sikerül. Előtte Németországban lépünk pályára, addigra százszázalékos képet kell kapnom minden kerettag állapotáról, addigra mindenkinek csúcsformában kell lennie. A sikeres rajt sokat lendíthet a csapaton. Itt hangsúlyoznám, a nyári tornán mindenkire szükségem lesz, a huszon- hármas keret összes tagjára. Franciaország megvalósult álom mindannyiunk számára, ennek szellemében kell pályára lépnünk. adásul gyorsan, lendületesen. Erre a szintre kell mindenkinek eljutnia, és minél magasabb fordulatszámon kell pörögnie. Nemzetközi szinten ez alapkövetelmény. Az Európa- bajnokságon négynaponta kell pályára lépnünk, az ellenfelek játékosai ehhez hozzá vannak szokva, a mieink kevésbé.- Mi a mérések pozitív hoza- déka?- Az, hogy fejlődtünk az utóbbi időszakban. Ami a taktikát illeti, a védekezésünk rendben volt, nem adtunk területet az ellenfeleknek, de támadásban előre kell lépnünk. Sokkal több kell az intenzív futásokból.- A keretszűkítésnél ez lesz az elsődleges mérce?- Az erőnlét lesz az Eb-sze- replés alfája és ómegája. Képben vagyok, ki milyen fizikai állapotban van, nagy kérdés, a sérültekkel mi lesz az Eu- rópa-bajnokságig. Ki épül fel teljesen és ki az, akire sajnos nem számíthatok.- Mit lehet tudni az ő állapotukról?- Elek Ákos néhány napig Telkiben kezeltette magát, és az orvosok azt mondták, három hét is eltelhet, mire felépül. Azért titkon reménykedem benne, hogy gyorsabban rendbe jön. Ákos is velünk tartott Ausztriába, kint folytatódik a gyógykezelése. Németh Krisztián szerdán csatlakozott hozzánk, míg Nagy Ádám nem lépett pályára a szombati kupadöntőn, hála az égnek, jó állapotban van, szép lassan visszanyi ri a régi erejét. Elefántcsontpart ellen talán már bevethető lesz. Némi gondot okozhat, hogy Stieber Zoltánra biztosan osztályozó vár Németországban, ő csupán május végén tud a rendelkezésemre állni. Pedig a hét végén megnéztem a játékát, hatvan percet töltött a pályán, tetszett, amit láttam. Fontos lenne, шШ/ЩЩ Bernd Storck Щ a reális hozzáállásról: p рчИШ „Nagyon fontos, hogy a földön maradjunk'’ hogy minél hamarabb együtt legyen a keretünk, hiszen a három csoportellenféllel szembeni lemaradásunkat csak így tudjuk ledolgozni.- Nagy a szakadék?- Mindhárom ország válogatottja messze előttünk jár. Nem kell ezt szégyellni, Ausztria tíz éve kezdte el az építkezést, mi csupán két esztendővel ezelőtt. Ennek ellenére azt tapasztalom, a magyar szurkolók meglehetősen sokat várnak el, továbbjutást emlegetnek, bravúros győzelmeket. Csakhogy az utca emberének tudnia kell, nagyon nehéz csoport a miénk. A portugálokat senkinek sem kell bemutatni, Izland roppant erős csoportból, Áuszt- ria pedig csoportelsőként jutott ki a tornára, a keretükből számos játékos fut- ballozik légiósként, erős nyuAkiknek időre van szükségük Első ellenfelünk Ausztria lesz, és valószínűleg pályára léphet náluk egy magyar fiú is Garics György: „Nem vagyok izgulós típus” EB-KERET Némi meglepetést jelentett, hogy a harmincas bő keretben nem kapott helyet Kalmár Zsolt és Mervó Bence. Vajon Bernd Storck miért döntött a mellőzésük mellett? „Két tehetséges fiatalemberről van szó, az utánpótlás-válogatottból remekül ismerem őket. Az, hogy most kimaradtak a keretből, nem azt jelenti, hogy elvesznek a szemem elől. Mervó Bence fél évig nem lépett pályára, Lengyelországban most szerencsére magára talált. Kalmár Zsoltnak nehezebb a dolga, lelkileg nehéz időszakot él meg, de a jövőben mindkettőjüknek fontos szerepe lehet a válogatottban. Időre van szükségük.” MW AUSZTRIA Még két felkészülési mérkőzés vár első Eb-csoportellenfelünkre: Ausztria május 31-én Máltával, június 4-én Hollandiával méri össze az erejét. Nyugati szomszédunk lelkesedését jelzi, hogy a hollandok elleni bécsi főpróbára már 35 ezer jegy elkelt elővételben. A népszerű Krone.at oldal felvezető sorozattal próbál kedvet csinálni a nyári tornához, és a legutóbbi részében a második Európa-bajnoki szereplésére készülő Garics Györgyöt, azaz „Gyurit” látogatta meg Darms- tadtban. „Nem vagyok izgulós típus, inkább kíváncsisággal várom az Eb-t - mondta a magyarból lett osztrák hátvéd. - A 2008-as torna más történet, hiszen a társrendező jogán vehettünk rajta részt, saját közönségünk előtt játszottunk. Ezúttal magunknak köszönhetjük a kijutást, megharcoltunk érte. Igyekszünk jól felkészülni a mérkőzésekre, és a lehető legtöbbet kihozni a szereplésből.” A sorozat készítői korábban a Haladás kapusát, a 101-sze- res válogatott Király Gábort is felkeresték, aki a kérdésre, mondjon egy osztrák labdarúgót, nyomban a szombat- helyi születésű Garics nevét említette. „Labdaszedő voltam, amikor ő már a felnőttcsapatban védett - emlékezett az osztrákok magyar származású hátvédje a szombathelyi hálóőrre. - Amikor elkerültem Ausztriába, megszakadt a kapcsolatunk. A futball sajnos ilyen, nem csupán összehozza az embereket, olykor el is választja őket egymástól. A sors útjai kifürkészhetetle- nek, hol erre, hol meg arra vezetnek. Most azonban az Eu- rópa-bajnokságon újból találkozunk, furcsa is lesz, hogy éppen egymás ellen játszunk, de nagyon várom már, hogy végre viszontlássuk újra egymást.” V. G. Két kézzel kapnák el, ám Garics György remekül szabadul