Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-02 / 102. szám
11' HJArklnrk 16 SPORT Uj néplap 2016. MÁJUS 2., HÉTFŐ A legjobb négy között a Veszprém, a Győr a nyerő KÉZILABDA Sorozatban harmadszor jutott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe az MVM Veszprém, amely az idegenbeli háromgólos sikert követően a negyeddöntő szombati visszavágóján 30-30-as döntetlent játszott a vendég macedón Var- dar Szkopjéval. A Veszprém így 59-56-os összesítéssel jutott a négyes döntőbe. Rosszul indult a találkozó a bakonyi együttesnek: a tizedik percig akcióból nem tudott betalálni, a vendégcsapat pedig ó-2-es előnyre tett szert. Nagy László azonban kétszer villant, Mirko Alilovic pedig hétméterest hárított, így két gólra felzárkózott a Veszprém. A folytatásban a Vardar visszaállította a négygólos különbséget. Az első játékrész hajrájában zárkózni tudott Javier Sabaté együttese, így két találat volt a vendégek előnye a szünetben. A második félidőben jobban kezdett a Veszprém, és a 39. percben átvette a vezetést (19-18). A hajrában azonban 28-27-re újra a Vardar vezetett. Az utolsó három percben három gólt szerző Momir Ilic vezérletével a hazaiak kézben tartották a végjátékot, és nem engedték ki kezükből a továbbjutást. A további párokban a lengyel Kielce, a német Kiel, és a francia Paris Saint-Germain jutott be a május 28-29-i kölni négyes döntőbe, az elődöntő sorsolását kedden tartják. A női Magyar Kupa döntőjében: Győri ETO-Érd 33-27, a harmadik helyért: FTC-Fe- hérvár 40-19. V. Cs. TOTÓEREDMÉNY, 17/2 1. Bayern Munchen-M.gladbach 1-1 X 2. Dortmund-Wolfsburg 5-1 1 3. Mainz-Hamburg 0-0 X 4. Hannover-Schalke 1-3 2 5. Darmstadt-Frankfurt 1-2 2 6. Hoffenheim-Ingolstadt 2-1 1 7. Leverkusen-Hertha 2-1 1 8. Udinese-Torino 1-5 2 9. Chievo-Fiorentina 0-0 X 10. Juventus-Carpi2-0 1 11. Milan-Frosinone 3-3 X 12. Palermo-Sampdorla 2-0 1 13. Manc. United-Leicester 1-1 X Plusz egy mérkőzés 14. Lazio-Inter (lapzárta után) Magabiztosan nyertek a szolnokiak a fővárosban Nem volt ellenszer A szolnoki csapat, élén a két gólt szerző Varga Dániellel, jó játékkal, magabiztos győzelmet aratott az OSC fővárosi otthonában A szolnoki csapat jó kezdés után végig kézben tartotta az OSC elleni mérkőzést és magabiztosan győzte le vendéglátóját, a Bajnokok Ligája В-csoportjának utolsó előtti fordulójában. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks VÍZILABDA Az OSC elleni idegenbeli meccs előtt egyértelmű volt, hogy a Dózsának győznie kell, ha nem akar a csoport harmadik helyén végezni. Érről is beszélt Cseh Sándor, a szolnoki csapat vezetőedzője. - Nagy dolog, hogy ismét bejutottunk a final-six-be, és akár még a csoport elsőséget is megszerezhetjük - mondta Cseh Sándor, a szolnoki csapat vezetőedzője - de a realitás a második hely. Ahhoz a hátralévő két meccsünkből négy pontot kell megszereznünk. Azért kell a második hely, hogy az olasz Pro Reccot és az Eger csapatát elkerüljük a hatos döntőben. Ezért is nyerni akarunk az OSC ellen, amely biztosan presztízst fog csinálni a mérkőzésből. Egy biztos a Dózsa semmit sem akart a véletlenre bízni, Madaras Norberték nagyon be- kezdtek. Mezei Tamást ötméterest érően szerelték az OSC védői, a büntetőt Varga Dénes váltotta gólra. Ugyanő lőtte a Szolnok második gólját is, majd egy pazar akció lezárásaként Jansik Dávid húzta a hálóba a labdát, 0-3. Juhász Zsolt szépített még a nyitó negyed lezárásaként. A folytatásban a Dózsa szerb világbajnokai Milan Alekszics és Zsivko Gocics - a hírek szerint a következő évadban is a Dózsában szerepelnek - növelték az előnyt, az OSC csapata csak tisztes távolból üldözte vendégeit. A fordulás után sem változott a játék képe, nemcsak támadásban, hanem védekezésben remekelt a szolnoki gárda, a jól ütemű blokkok mögött még mindig ott volt a kiváló formában védő Nagy Viktor kapus. A záró negyedben Varga Dániel át- lövésével 10-5-re vezetett a szolnoki legénység. A hajrában sem tudott közelebb férkőzni a hazai együttes ellenfeléhez, igaz Aaron Younger után Hegedűs Gábor is betalált. Két másodperccel a vége előtt Vámos Márton lövése zárta rövidre zárta az összecsapást, 12-6-ra nyert a Szolnoki Dózsa csapata. Az első három sorrendje az utolsó körben dől el, május 18-án. A Recco a Galatasaray otthonában, szerepel a Szolnok a Partizánt, míg a Dubrovnik az OSC-t fogadja Mindezt megelőzve szombaton délután fél ötkor kezdődik a bajnoki döntő, a címvédő szolnoki csapat az Eger fogadja a Vízilabda Arénában. OSC-Újbuda- Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 6-12 (1-3, 2-3, 2-3, 1-3) Nyéki uszoda, 300 néző. V: Margeta (szlovén), Iva- novszki (montenegrói) OSC: Bisztritsányi - Bá- tori, Salamon, Gór-Nagy 1, Német T., Graham, Drasko Brguljan.Csere: Juhász Zs. 1, Bundschuh 1, HEGEDŰS G. 2, Kovács Gábor 1, Decker Á. Vezetőedző: Vincze Balázs SZOLNOK: NAGY V - Sz. Mitrovics 1, VARGA DÉNES 4, Gocics 1, Mezei, Jansik D. 1, Madaras N. Csere: VARGA DÁNIEL 2, M. Alekszics 1, Kis G., Younger 1, Vámos 1. Vezetőedző: Cseh Sándor Emberelőnyből: 10/1, ill. 9/4 Ötméteresből: ill. 1/1 A 9. forduló további eredményei: Jug Dubrovnik (hor- vát)-Galatasaray (török) 17- 8, Partizán Belgrád (szerb)- Pro Recco (olasz) 7-18 В csoport állása: 1. Pro Recco 22 pont, 2. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 21, 3. Dubrovnik 19, 4. OSC 9, 5. Partizán 7, 6. Galatasaray 1 Az A csoport eredményei: Eger-Rijeka (horvát) 12-12, Olympiakosz (görög)-Span- dau (német) 12-3, Jadran Herceg Növi (montenegrói)-Bar- celoneta (spanyol) 5-6 Az A csoport állása: 1. Olympiakosz 21 pont, 2. Eger 16, 3. Barceloneta, 4. Rijeka, 5. Spandau 4. 5. Jadran Herceg Növi 3 pont Az utolsó, 10. fordulóban (május 18.): Olympiakosz- Eger, Spandau-Barceloneta, Rijeka-Jadran Herceg Növi így látták a szakemberek a lefújás után Vincze Balázs: - А О 3 íis kezdés erősen meghatározta a vég kimenetelt, a múlt heten fel tud tunk jönni, ezúttal nem. Távol va gyünk ettől a Szolnoktól, ahogy az Egertől is, egy hét múlva azt kell bebizonyítanunk a bajnoki bronzmeccsen, hogy pozitív értelemben távol vagyunk a magyar mezőny többi csapatától is. Cseh Sándor: - Az előző heti bajnokihoz kepest sokkal keményebbek cs agresszívabbak voltak az OSC játékosai. Bar az eredmeny alakulasa és a vege sima győzelmet sejtet, de fizi kailag nagyon nehez mérkőzés volt, amely a csoport második helye miatt bírt fontossággal számunkra. HÍREK Réka és Norbert jó formában ATLÉTIKA A gerelyhajító Ri- vasz-Tóth Norbert 78,33 méterrel új U23-as országos csúcsot ért el a montenegrói Barban rendezett versenyen. A Törökszentmiklósi DÁK ifjúsági vb-ezüstérmes atlétája saját, két hete dobott 78,29 méteres eredményét javította meg - tájékoztatta az MTI-t Spiriev Attila, a magyar szövetség sportigazgatója. Márciusban 77,70 méterrel állított fel utánpótlás rekordot. Barban az ifjúsági vb-negyedik gerelyhajító Szilágyi Réka 59,39 méterrel, aki szntén a miklósi klub atlétája, a második legjobb magyar U23-as eredményt teljesítette. V.Cs. Első helyen a tiszások EVEZÉS Tizenkét számban magyar siker született az evezősök nemzetközi Simády Béla-emlékversenyén, amelyet szombaton és vasárnap rendeztek meg Szegeden, a Maty-éri pályán. Örvendetes, hogy a férfiak könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes versenyét Vallyon Bence és Krpesics Péter duója (Szolnoki Tisza Evezős Egylet) nyerte. A legjobb magyar versenyzőkön kívül szerb, török, orosz és svéd evezősök szálltak vízre a Csongrád megyei fővárosban. V.Cs. Elodázott bajnokavatás LABDARÚGÁS Az angol bajnokság 36. fordulójában a Leicester City 1-1-et játszott a Manchester United otthonában, az Old Traffordon - írta az nso.hu. íígy Claudio Ranieri együttese még nem bajnok, az MU-tól pedig távolabb került a BL-indulás. V.cs Szurkológyűlés az Olajnál KOSÁRLABDA Ma este hat órakor folytatódik a Szolnoki Olaj KK által szervezett „Kosarazzunk Együtt” program, melyre szeretettel várjuk a gyerekeket, szülőket a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A gyermekprogram után hét órakor szurkolói ankétot tartanak a létesítmény konferencia termében. V.Cs. Rosberg sorozatban hetedik futamgyőzelmét aratta Mercedes egy-kettő AUTÓSPORT Tovább folytatódott a Ferrari vesszőfutása az orosz- országi Szocsiban, az idei For- ma-l-es világbajnokság negyedik állomásán. Sebastian Vettel a rajt után ismét pórul járt - akárcsak két héttel ezelőtt Kínában -, a mögülle induló Danyi- il Kvjat ugyanis a célegyenes végi kanyarban kétszer is megkoc- colta a német pilóta autóját, aki végül a gumifalban kötött ki. Ezzel szemben Lewis Hamilton a tizedik helyről pazarul kapta el a rajtot, néhány kanyar alatt egészen az ötödik pozícióig jött előre. A baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót, mialatt többen is letudták kötelező kerékcseréjüket. Az újraindítást követően Rosberg, Ráikkönen, Bottas, Mássá, Hamilton volt az első öt sorrendje. Az első bokszkiállásig Hamilton nem bírt Bot- tas-szal, majd utána a friss gumikon mindkét finn pilótát megelőzte, s megkezdte felzárkózását Rosberggel szemben. Már ekkor érződött, hogy a két Red Bull rossz lóra tett azzal, hogy a biztonsági autós fázisban kemény abroncsokra váltott, hiszen Ric- ciardo és Kvjat nem tudott bejönni az első tízbe. A hétvége - ha lehet így mondani - meglepetését a két Mclaren pilóta szerezte azzal, hogy Alonso a hatodik, míg Jenson Button a szintén pontszerző, tizedik helyen fejezte be a futamot. Rosberg rajt-cél győzelmét egy pillanatig sem fenyegette semmi és senki, így sorozatban hetedik futamgyőzelmét aratta - ezzel olyan nagyságok nyomába lépett, mint Michael Schumacher, Alberto As- cari, vagy Sebastian Vettel -, mögötte Hamilton és Ráikkönen ért célba. A Mercedes német pilótája újabb sikerének köszönhetően már negyvenhárom(l) ponttal vezet csapattársa előtt az ösz- szetettben. Az élmezőny állása: 1. Rosberg 100 pont, 2. Hamilton 57,3. Ráikkönen 43, 4. Ricciardo 36, 5. Vettel 33. Konstruktőrök: 1. Mercedes 157 pont, 2. Ferrari 76, 3. Red Bull 57, 4. Williams 51, 5. Haas 22. P. Gy. HIRDETÉS Cirkuszba csábítjuk előfizetőinket! Az első Nemzetközi Cirkuszfesztivál Szolnokon (május 11-16., Tesco mellett) Éljen a lehetőséggel! Új Néplap előfizetőiéként 50% kedvezménnyel tekinthetik meg a május 11-én 18 órakor kezdődő előadást! 4 két főre szóló belépőjegyet most fél áron. 8000 Ft helyett 4000 Ft-ért 3 porondon. porondon. nélkül, ifi. Richter József egyszerre a További részletek a ■produkció. u/ oldalon Használja ki előfizetői kedvezményét!