Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-10 / 109. szám

12 SPORT Uj Néplap 2016. MÁJUS 10., KEDD HÍREK A MÁV ezúttal a Siófok ellen játszott döntetlent a Tiszaligetben Előnyben az UVSE a bajnoki döntőben VÍZILABDA Az UVSE magabiz­tos győzelemmel (10-7) kez­dett a Dunaújváros ellen a női vízilabda ob I fináléjában. A találkozó második felvo­násában a fővárosi együttes már 6-2-re is vezetett, a Du­naújvárosnak innen sikerült a nagyszünetig egyetlen gól­ra felzárkóznia. A folytatás­ban az UVSE három egység­gel ismét ellépett, ahonnan a vendégeknek már nem volt visszaút. A mérkőzés leg­eredményesebbjátékosa a válogatott bal szélső, Keszt­helyi Rita volt, aki hét(!) talá­lattal vette ki a részét a ha­zai csapat sikeréből. A há­rom nyert meccsig tartó pár­harc szerdán 17.30-tól Duna­újvárosban folytatódik, (pgy) Műfüves pálya épül Tiszafüreden LABDARÚGÁS Az MLSZ-hez benyújtott tervekkel Tisza­füred harminckétmillió fo­rintos támogatást nyert el műfüves pálya létrehozásá­ra. A projekt megvalósítá­sához kilencmillió forint ön­erőt biztosít a város önkor­mányzata. A tervek szerint 22x42 méteres műfüves pá­lya épül, LED-világítással, 150 fős mobil lelátóval, és egy öt méter magas labdafo­gó hálóval. Ennek köszönhe­tően újabb fejlesztéssel bő­vül a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidő- központ. (szzs) Fordulatos összecsapás A 26. forduló záró meccsén kifejezetten közönségvon­zó összecsapást láthattak a f, nézők, végül megosztoztak i> a pontokon a felek. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Két olyan csapat találkozott a Tiszaligetben, ame­lyek az elmúlt három forduló­ban veretlenek maradtak. Sőt, a Balaton-partiak mindhármat megnyerték, míg a szolnoki csa­pat két idegenbeli döntetlen mel­lett hazai pályán régen várt jó játékkal győzte le a feljutásra tö­rő Zalaegerszeget. A szolnoki hí­vek azt várták, hogy kedvenceik folytatják jó sorozatukat, a veret­lenségüket ugyan megőrizték Kovács Olivérek, de a győzelem elmaradt. A mérkőzés króniká­jához tartozott a sűrű lapjárás, a vendégek hét sárgát és egy piro­sat, míg a vendéglátók öt sárga, valamint egy piros lapot kaptak Oláh Gábor játékvezetőtől. Szolnoki MÁV FC­Siófok 2-2 (0-1) Tiszaligeti Stadion, 500 né­ző. Vezette: Oláh Gábor (Far­kas Balázs, Pápai Zoltán) SZOLNOK: SOMOGYI - Vil­lám, Vermes, Papp Sz., Fritz - KENDERES - NAGY I. (Ur- bin, 88.), Kovács 0., Lengyel B. (Zsdrál, 80.) - Balajti, GAJDOS. Vezetőedző: Csábi József. SIÓFOK: GÁBOR P. - Bak­\\ a i / bunwej Á v Továbbra is feljutóhelyen a Kisvárda A forduló nyitómeccsén a MÁV FC következő, szombati ellen­fele, a Csákvár hazai pályán háromgólos hátrányból egyen­lített a Sopron ellen. A továb­bi mérkőzésein a listavezető Gyirmót 3-0-ra kikapott a ZTE vendégeként, a vereség pedig azt jelenti, hogy még nem baj­nok a győri együttes. A szin­tén feljutó helyen álló Kisvár­da 2-0-ra legyőzte a Vác csa­patát. Egyre jobban szerepel a télen sokat erősödő Sorok­sár. amely 7-0-ra verte a ru- tintalan fiatalokkal felálló Du­naújvárost. A Mezőkövesd és a Budaörs egyaránt a hajrában szerzett góllal győzött, az előb­bi csapat Ajkán, míg az utóbbi Szigetszentmiklőson. Eredmények: Csákvár-Sopron 3-3, ZTE-Gyirmot 3-0, Kis- várda-Vác 2-0, Soroksár-Du- naújváros 7-0, Ajka-Mezökö- vesd 0-1, Szigetszentmiklós- Budaörs 1-2, Szeged-Balma- zújváros 2-1. sa (Elek B., 57.), MOGYORÓSI, Czingráber, Farkas N. - Nagy D., Gál M., Futó, Nagy J. - Ivan- csics, Murka (Paudits, 68.) Ve­zetőedző: Goran Kopunovics. 9. perc: Balajti Ádám hat­méteres fejese alig kerülte el a vendégkapu jobb felső sarkát. 15. perc: Ivancsics Gellért passzát Nagy Dániel a jobb al­só sarokba lőtte, 0-1. 45. perc: Murta Benedek és Papp Szilárd futott versenyt a labdáért, balkötő helyén, egy fél méterrel a szolnoki 16-os előtt Papp buktatta a vendégek csatárát. A játékvezető kiállí­totta a MÁV FC védőjét. 53. perc: Baksa visszafejelt labdáját Nagy István 15 méter­ről kapásból, félfordulattal a siófoki kapu jobb oldalába zú­dította, 1-1. 72. perc: Gajdos Zsoltot ellök­te Czingráber Máté a tizenha­toson belül, ezért 11-est adott a bíró. A védő előbb sárgát, majd szövegelésért piros lapot kapott. Balajti Ádám büntetőjét azon­ban kivédte a siófoki kapus. 75. perc: Gábor Péter kapus buktatta Gajdost, a büntetőt a sértett értékesítette, 2-1. 80. perc: Somogyi kapus a 16-son belül buktatta Elek Ben­cét, ez is tizenegyes. A büntetőt Ivancsics lőtte be, 2-2. 93. perc: egy bal oldali át­adásra jól érkezett a rövid ol­dalon Kenderes Zoltán, ám kö­zeli lövése fölé szállt - ez volt a meccslabda. Csábi József: - Az első húsz percet sajnos eltékozoltuk, ezt követően viszont fordulatos, közönségszórakoztató mérkő­zést játszottunk, amit meg kel­lett volna nyernünk. Goran Kopunovics: - Az el­ső félidő rendben volt, a szünet utáni történésekkel nem szeret­nék foglalkozni, a lényeg, hogy két pontot Szolnokon hagy­tunk. Söpréssel juthat a négy közé az Olaj KOSÁRLABDA A bajnoki kiírás­ban elrendelt minimális idő alatt bebiztosíthatja helyét a bajnoki elődöntőben a Szolno­ki Olaj. Ehhez a ma 18 órakor kezdődő mérkőzésen is le kell győznie a Pécset. A nyolcadik helyen play-offba jutó PVSK eddigi teljesítménye minden dicséretet megérdemel, hiszen szerdán és szombaton is ki­fejezetten szoros meccset ját­szott a címvédővel. Ám mind­kétszer kikapott, a rájátszás­ban pedig a minimális arányú vereség ugyanannyit ér, mint a harmincpontos zakó. Tanul­ság lehet az Olaj számára, hogy mindkét mérkőzésen komoly, megnyugtató előnyre tett szert, ám a pécsiek mindkét alkalom­mal visszajöttek a meccsbe, és szorossá tudták tenni a hajrát. A pécsieknél Nelson biztosan nem léphet pályára, az amerikai irányító-pontgyártóra háromhe­tes pihenő vár, Csirke Ferenc ve­zetőedző úgy fogalmazott az el­ső mérkőzés után, hogy „rá csak a döntő első mérkőzésén számít­hatok.” A talán megmosolyogta­tó félmondatban azonban ben­ne értendő a Pécs rájátszásélmé­nye. Számukra nincs teher, to­vábbra is felszabadultan, némi­leg saját örömükre játszhatnak. Az Olajnak természetesen nem lehet más a célja, mint a győze­lem és ezzel a párharc lezárása. A play-offot a második hely­ről kezdő Álba Fehérvár lap­zártánk után befejeződött mér­kőzésen fogadta a Kaposvárt, az Olajhoz hasonlóan 2-0-ról. A Paks-Sopron és a Körmend- ZTE párharc állása 1-1. G. I. Martfűi biciklisek az érmesek között Rekordszámú kerékpáros vett részt az idei Tisza-tavi Bringatlonon SZABADIDŐSPORT Az egész hétre jellemző hektikus idő­járás után szinte ideális ke­rékpáros idő várta a kilence­dik alkalommal megrendezett Intersport Tour de Tisza-tó és Tisza-tavi Bringatlon mező­nyét. Minden eddiginél töb­ben, mintegy 1650-en vállal­ták a kerékpáros, görkorcso- lyás tókerülést. Először a 15 km-es kerékpár­túra mezőnye, családok, bará­ti társaságok és sok kisgye­rek vágott neki a távnak, utá­nuk pedig a 65 km-es mezőny foglalta el helyét a rajtegyenes­ben. A rajtot Újvári Imre, Ti­szafüred polgármestere lőtte el. A lassúrajt, azaz a mezőny felvezetéssel történő indítása több,mint tíz percig tartott, mi­re az utolsó rajtoló is áthaladt a rajtkapu alatt, a mezőny eleje már a Tisza hídját is elhagyta. Poroszlónál csatlakoztak a bringásokhoz - a maguk 57 km-es megmérettetésére - először a görkorisok. Az idei abszolút győztes, Solymosi Já­nos után hosszú órákon ke­resztül hömpölygött a kerék­páros mezőny a célkapun. Az első kerékpárosok után fél órával érkeztek az első görkor­csolyázók, majd utánuk közel másfél órával az első Bringat- lonos csapatok is célba érkez­tek. A távot teljesítőket tisza­füredi halászlé várta a célban. A legjobb megyei résztve­vők: Férfi U19 3. Hornyák Dö­me 2001 Martfűi ÚTK. Férfi felnőtt 3. Sándor Dénes 1997 Martfűi ÚTK. Női U19 1. Botka Anikó 2000 Martfűi ÚTK. G. I. HIRDETÉS NISSAN Innovation that excites tjm MIÉRT TÖKÉLETES VÁLASZTÁS A NISSAN QASHQAI A NISSAN HOVÁNYTÓL? THM-mel is elvi­hető magán, vagy céges vásárlás esetén is! Cégeknek, egyéni vállalkozóknak. Magyar Orvos Kamara tagjainak flottakedvezmény már NISSAN QASHQAI már 4.990.000 Ft-tól! NISSAN HOVANY Szolnok, Bercsényi utca 1. Értékesítőnk: Dráguez József 30/859 0032 dragucz.jozsef@hovany.hu www.nissanhovany.hu > {наийна A kép illusztráció. Az ajánlat 2016.0S.01-től visszavonásig érvényes. A Nissan Finance finanszírozási ajánlat, változó kamatozású, fonni alapú konstrukció. THM 3,99%, minimum önerő 30%, maximális futamidő 60 hónap, mely egyedi hitelképesség vizsgálat függvényében érvényes. A THM meghatározása az aktuális feltétetek, iüetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltétetek változása esetén a mértéke módosulhat. A tájékoztatás nem leljeskőrü. A kedvezményes ár 1.2 DíG-T Visia modellekre vonatkozik. Az egyes kedvezmények kombinálhatóságáról érdeklődjön márkakereskedéseinknél. A Nissan Finance finanszírozá st az UniOedit Leasing Hungary Zrt. nyújtja. Jelen hirdetésben közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. Qashqai kombinált fogyasztás: 3,8-5,8 1/100 km. kombinált C02 kibocsátás: 99-134 g/km. Az új szeirteiygépkocsi fajlagos üzemanyag-fogyasztási és C02-kibocsá!ási adatai megtalálhatóak a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján, www.nkh.hu. A 7 év Hovány Garancia 7 év, vagy 150.000 futott km-ig érvényes! A további pontos feltételekért forduljon értékesítő kollégáinkhoz. ______________________ar . ____________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom