Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-07 / 81. szám
2016. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 0 SZOLNOK Városismereti vetélkedőt rendeztek tegnap a Széchenyi Körúti Sportiskolái Általános Iskola szervezésében a Hild Viktor Könyvtárban. Az idei vetélkedő témája az 1848-as esztendő volt. Képünkön a rendező iskola 5. a osztályának csapata látható a ’48-as relikviák között. Cikkünk után többen is megkeresték az asszonyt Tovább éhségsztrájkol Folytatás az 1. oldalról BESENYSZÖG - Orvosokra, gyógyszerekre már nem telik, mert másfél éve nem vagyok betegen jogosult semmiféle ellátásra, hiszen nincsen diagnosztizált betegségem. Félig lebénult kezemre, és lábamra azt mondták, ez nem más, mint ízületi panasz, ami viszont nem leszáza- lékolási alap. Jelentős látásromlásomra szemüveget javasoltak és azt, menjek csak el dolgozni. De ugyan, ki alkalmazna egy béna, vak embert? - teszi fel önmagának a kérdést a nagybeteg nő, aki elárulja, jó ideje a párja ki- lencvenezres „éhbéréből” élnek.- A világon mindenről lemondtam már, télen nem fűtöttem magamra, ha egyedül voltam, almákon kívül sokszor mást nem ettem. Hét napja már azt sem, csak vizet iszok. Bírom még, bár néha elsötétül a vüág... A múltkor egy utazótáskát húzva magam után hazaindultam a kórházból, mert senki nem tudott értem jönni, pénz meg nem volt nálam. Az úton többször összeestem, miközben az emberek kikerültek, mondván, biztosan részeg vagyok. Pedig soha életemben nem ittam alkoholt. Én nem akarok ilyen világban élni. Legalábbis azt hiszem... - csendesül el Marcsi, aki azonban mindezek ellenére elszántan tovább folytatja éhségsztrájkját. Ahogy írja Facebook-oldalán: mások érdekében, hiszen rajta már (néha így gondolja) Isten sem tud segíteni. Közben a besenyszögi asszony felhívása már több ezer honpolgárhoz eljutott, szimpátiáról biztosítva Marcsit. Volt, aki csatlakozott is az éhségsztrájkhoz, melynek célja, hogy felhívja ország-világ figyelmét az egészségügy problémáira. Érdekes egybeesés, hogy Forgács Fejes Marcsi életében még Pintér Sándor belügyminiszter is „megjelent” a héten. Talán többen tudják, hogy Marcsi öccse volt az a Fejes Mihály, aki tűzoltóként, szolgálatteljesítés közben közlekedési balesetben veszítette életét a Thököly-Mátyás király út kereszteződésében pont tíz éve. Síremlékét nem először tették tönkre ismeretlenek. Először több százezer1 forintból újragravíroztat- ták, rendbetették a meggyalázott síremléket, de a mostani újabb rongálás után erre már nincsen anyagi lehetősége a családnak, a rendőrség és a Belügyminisztérium felé viszont jelzéssel éltek a rongálással kapcsolatban.- Kedden kaptam a hírt a belügyminisztertől, hogy saját hatáskörben kezdték el a nyomozást, már el is küldte az elszánt szakértőit Szolnokra. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, hogy éppen aznap jelent meg a cikketek, én mégis nektek köszönöm mindezt. Igen, ma tényleg úgy érzem, valami elindult... Gázvezetéket vágott át egy gép MEZŐNEK Száz méter sugarú körben zárták le a környéket, öt embert kísértek biztonságos zónába tegnap Mezőhé- ken, miután egy gázvezetéket vágott át egy munkagép - tudtuk meg S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. Az adatok szerint egy harminckét milliméteres bekötővezetéket vágtak át építési munkálatok közben a Köztársaság utcában. Tiszafüredről és Mezőtúrról érkeztek a helyszínre tűzoltók, valamint a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kivonult a helyszínre, a gázszivárgás térségét mintegy százméteres körzetben lezártak. Három lakóházból öt embert kellett kikísérni, a lakóknak azonban mindössze fél órát kellett otthonuktól távol tartózkodniuk. A sérült vezetéket a gázszolgáltató szakemberei szakaszolták ki. G. SZ. Kapósak a főiskola képzései Folytatás az 1. oldalról JÁSZKUNSÁG - Ez a szám évek óta folyamatosan növekszik. A legnépszerűbbek természetesen a államilag finanszírozott képzéseink: a műszaki menedzser, a gazdasági vidékfejlesztési menedzser, illetve a turizmus-vendéglátás szakra jelentkeztek legtöbben. Emellett a felsőoktatási szakképzés iránti érdeklődés is egyre inkább növekszik - mondta el a rektor hozzátéve: nemrég megtörtént az üzleti és gazdálkodási szakok akkreditációja. - Kedvező minősítést kaptak a szakjaink, ennek megfelelően 2021-ig érvényes a tanúsítvány - mondta dr. Túróczi Imre. SZ. ZS. SZOLNOK Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban rendezték meg tegnap a Szolnok Televízió által szervezett Megavers 8 versenysorozat döntőjét. Felvételünk a fináléba jutott fiatal versenyzők egy csoportját örökítette meg a fellépés előtti, izgalmakkal teli pillanatokban. SZ. ZS. Énkép, ámítással Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu K íváncsi vagy a másikra? Nézd meg a Facebook-oldalát! Gondosan, alaposan. Különösképpen a saját magáról készült fotóit tanulmányozd, melyek szavak nélkül is sokat mesélnek tulajdonosukról, értékrendjéről, önképéről. Esetenként ámulva figyelem, hogyan pózolnak a kamera előtt a csitrinek jóindulattal sem nevezhető hölgyek és urak, akik szemmel láthatóan nem tudják elfogadni, hogy nem csak a ráncos arcú szomszéd felett szálltak el az évek. Belőtt haj, kitett mell, csücsörítő száj, feszített izmok. Shakespeare nem is sejtette, mennyire aktuális lesz több száz év múlva is örökbecsű mondata: „Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő.” Virtuális közösségi világunkban bárki lehet okos és szép, sikeres és körülrajongott, kortól függetlenül. Még az is, aki a valóságban egy perc figyelmet sem kap a világtól. De itt, számolatlanul zsebelheti be az otthon soha nem hallott elismerő mondatokat: „De jól nézel ki! Fiatalabb vagy, mint tíz éve voltál! Soha ilyen csinos nem voltál... Óó, te is remek formában vagy!” A Facebook tökéletes hely arra, hogy bárki sütkérezhessen az udvarias, finoman kierőszakolt bókokban, melyeket senki nem vesz komolyan. Vagy talán mégis: éppen azok a szerethiányos emberek, akik például tükör elé állva fotózzák önmagukat, hogy értékességüket bizonyítva megosszák a világgal e képeket. Mert az ember lelkének kell a dicséret, a simogatás, a babusgatás. Még akkor is, ha ezek nem valódiak, nem igazak. Még akkor is, ha mindez csak egy hatalmas önámítás. Nagyköveti vizit Jászberényben JÁSZBERÉNY A Jászság fővárosába látogatott tegnap lián Mór, Izrael magyarországi nagykövete. A jászberényi vizit legfőbb célja volt, hogy erősítse a magyar-izraeli kapcsolatokat, apropót pedig az teremtett, hogy tíz éve működik sikeresen Jászberényben a világ - ez idő szerint - egyetlen vízi szárnyasokat feldolgozó kóser vágóhídja. A nagykövet rendkívül sikeresnek ítélte Berényben eltöltött napját, hiszen egyrészt sikerült kapcsolatot kiépítenie a cég izraeli tulajdonosai, vezetői és a jászberényi önkormányzat között. Másrészt találkozott jászberényi diákokkal, akikkel sikerült beszélgetnie Izraelről, a zsidóságról. Nem utolsósorban pedig találkozott a város zsidó közösségének tagjaival is. A Magyarországon felvásárolt libákat és kacsákat feldolgozó Palmi-Top Kft. egyik tulajdonos-vezetője, Abada Morde- hai beszámolt arról, hogy az egy évtizede működő vállalkozás jelenleg mintegy kétszázötven dolgozót foglalkoztat, termékeinek nagy részét Izraelbe exportálják. A munkafolyamatokat rabbik ellenőrzik, hogy az mindenben megfeleljen a kóser vágás és feldolgozás szabályainak. Dr. Szabó Tamás polgármester örömét fejezte ki, hogy sikeres volt a kapcsolatfelvétel, s szorgalmazta, hogy a szűkebb régióból, a Jászságból is vegyék fel a kapcsolatot a vízi szárnyasokat nevelő gazdákkal. B. CS. Megkaphatják elmaradt bérüket Folytatás az 1. oldalról TŐRÖKSZENTMIKLÓS Ezek: tételes leltárral ellenőrizni a gépek, berendezések meglétét és állapotát, értékbecslés, piackutatás stb., az áram visszakapcsolásának ügyintézése. Ez talán már a jövő hétre megoldódik. - Nem egyszerű feladat az értékesítés, így az is lehet, hogy hosszabb időt vesz igénybe, amíg döntés születhet annak érdekében, hogy a hitelezők elfogadható mértékű kielégítésben részesüljenek - tette hozzá a felszámoló. T. A. Népszerűsítenék a szolnoki csipkét TISZAVARKONY Szervezi már nyári táborait a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület - árulta el lapunknak Kenyeres Sándorné elnök. Az egyesület tiszavárko- nyi Alkotóházában júniusban a képzett fazekasoknak tartanak egyhetes tábort, ahol a résztvevők Szűcs Imre tiszafüredi fazekas népi iparművész szakmai útmutatása nyomán ismerkedhetnek meg a füredi tányér, a Miska-kancsó készítésével. Júliusban csipkekészítő táborba várják az érdeklődőket; mint Kenyeres Sándorné elmondta, a szolnoki csipkét sajnos nemcsak megyénkben, de a városban élők közül is kevesen ismerik, céljuk pedig az, hogy minél több lánynyal és asszonnyal megismertessék ezt az egyébként nem egyszerű technikát. A táborban a csipkekészítés fogásaival e technika egyik legavatottabb művelője, Tóth Béláné Szabó Terézia ismerteti meg a hölgyeket. К. B. Az ember lelkének kell a dicséret, a simogatás...