Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-06 / 80. szám

2016. ÁPRILIS 6., SZERDA SPORT 11 Jogos a kunszentmártoni csapat öröme, hiszen magabiztosan verték a jó erőkből álló mezőtúri csapatot. Tóth Jacsáék továbbra is harcban állnak a bajnoki címért. Az elmúlt hét végén a má­sod- és a harmadosztályban is teljes fordulót rendeztek. Pabar Gyula, Varga Csaba ujneplap@ujneplap.hu KÉZILABDA Hat fordulóval az alapszakasz vége eló'tt Kovács Béla, a Székács KE klubelnöke úgy fogalmazott, legalább nyolc pontot kellene szerezniük ah­hoz, hogy biztosan elkerüljék a kiesést. Erre pedig a Székács menetrendjét elnézve minden esélyük megvan, főképp úgy, hogy a hátralévő hat meccsük­ből négyet hazai pályán játsza­nak. Az NB I/B 21. fordulójában a hatodik helyen álló Ózd együt­tesét fogadták. Székács KE-Ózdi КС 27-35 (11-18) Törökszentmiklós, Székács sportcsarnok 200 néző. Vezet­te: Kékes Cs., Kékes P. SZÉKÁCS: Dúró - Csanádi A., TAKÁCS P. 10, Kovács A. 1, ZSIGMOND 5, Szöllősi, HOLLÓ 3. Csere: Polgár, Petrezselyem, Récsi (kapusok), Kóródi D. 2, Pásztor 1, Mészáros G. 2, Lo­sonc, Bencsik, KÓRÓDI R. 3 Ve­zetőedző: Szloska Krisztián Bizakodva készülhetett a Szé­kács az Ózd elleni találkozóra, mivel az ősszel a miklósiak há­romgólos győzelmet arattak ri­válisukkal szemben. A vendég együttest azonban már az el­ső perctől kezdve fűtötte a re- váns vágya, kiváló védőmunka és remek helyzetkihasználás jellemezte játékukat. Nem cso­da tehát, hogy a félidő végére hétgólos előnyt sikerült össze­kaparniuk. A folytatásban lát­szólag mit sem változott a játék képe, talán csak annyit lehet­ne hozzátenni, hogy a házigaz­dák sorozatos technikai hibá­ikkal még jobban megkönnyí­tették az ózdiak dolgát. így az utolsó percekre márcsak a vere­ség mértéke volt kétséges. Ért­hetően nem volt boldog Szlos­ka Krisztián a mérkőzést kö­vetően, aki egy mondatban ösz- szefoglalta játékosai teljesítmé­nyét: - Katasztrofális játékkal „sikerült” összehoznunk ezt az eredményt. Bár a szegedi együttes az NB I-s forduló miatt hiányosan ér­kezett, egy percig sem lehetett leírni őket. Kiss Dániel a ta­lálkozót megelőzően elmond­ta, úgy érzi a Lajosmizse elleni győzelem nagy lökést adott csa­patának, ami nagyban hozzájá­rult az utóbbi napok sikeres fel­készüléséhez. Törökszentmiklósi KE- Pick-Szeged U23 31-27 (15-11) Törökszentmiklós, Városi Sportcsarnok 250 néző. Vezet­te: Altmár, Horváth M. TKE: FEHÉR - Nyeső 2, FOR­GÁCS 8, VUJOVICS 7, Farkas 3, Pesti 1, Gál D. 2. Csere: Andelics - KRIVOKAPICS 4, Túri 1, Va- siljevics, Rékasi 2, Markovics N. 1, Markovics F. Vezetőedző: Kiss Dániel S, lám a TKE vezetőedzője nem beszélt a levegőbe, sőt csa­pata a vártnál is bátrabban kez­dett a bajnokság egyik legjobb­jának számító Szeged ellen. For­gács Péter és Vujovics Mirko re­mek dobóformájának, és a stabil lábakon álló védekezésének kö­szönhetően a félidő végére már néggyel is vezetett a hazai gár­da. Á második felvonásban a TKE továbbra is sziporkázóan játszott, mi több két-három gólos előnyét egészen a meccs végéig megőrizte. Kiss Dániel: - Fontos győzelmet arattunk egy rendkí­vül nehéz ellenféllel szemben. A védekezésünket külön dicsé­ret illeti, sikerült ugyanis hatás­talanítanunk a passzjátékaikat, támadásban pedig rendre fe­gyelmezetten és taktikusan ját­szottunk. Remélem a Békés el­len sem marad el a bravúr. A válogatott felkészülés miatt szünetel az NB I-s bajnokság a hétvégén. A csapatok legköze­lebb két hét múlva lépnek is­mét pályára: április 15-én (pén­tek) 19 órától a Székács a Kecs­kemétet fogadja, míg április 16- án (szombat) 18 órától a TKE Bé­késen vendégszerepei. Az NB II. Dél-keleti csoport­jában megyei rangadót játszot­tak Kunszentmártonban, ahol a mezőtúri legénység vendéges­kedett. UniTrade-Kunszentmár- ton-Mezőtúri AFC 35-21 (16-13) Kunszentmárton 250 néző Vezette: Ágnecz, Sípos Kunszentmárton: SZTAN- CSIK - TÓTH L. 10, Krasznai G. 1, Danku Cs. 2, GELLEY 8, Feke­te K. 4, Kovács A. 1. Csere: Cse- lovszki Cs. 6, NAGY J. 2, Bodor, Perjési 1, Bodor M. Pap S. Szöl­lősi J. Véső. Edző Varga István Mezőtúr: Szász - Soós B. 4, Farkas N. 3, Varga Attila 2, Ko­vács 1.1, Tárnyik 6, Varga Antal 4. Csere: Török R. (kapus) Rácz L, Nagy I., Szász Z., Ács 1.1, An- dó. Edző Urbán Marianna Sok néző előtt jó hangula­tú mérkőzést vívott egymással a két megyei vetélytárs. Húsz perc után robbantottak a haza: iák és három góllal megléptek vendégeiktől. A fordulást köve­tően Sztancsik Csaba, a hazai­ak kapusa parádésan védett, a rutinos Tóth Jacsa pedig kivet­te a játékból a túriak gólvágóját Tárnyik Ferencet. A kunszen­tiek egyre növelték előnyüket, és nagy különbséggel verték el­lenfelüket az indulatoktól sem mentes, piros lapokkal tarkított megyei rangadón. Varga István: - Dinamikus, erőtől duzzadó játékkal a máso­dik félidőben felörültük a mező­túri csapat ellenállását. Urbán Marianna: - Varga At­tila kiválása után irányító nél­kül maradt együttesünk, a két csapat közti fizikális különb­ség döntött.­_______HÍREK Vágó távozik az SZTK kispadjáról LABDARÚGÁS Vágó Attilát (ké­pünkön) - a Szolnoki MÁV FC-vel 2010-ben bajnoki cí­met nyerő szakember - a má­sodosztályban vitézkedő szi- getszentmiklósi klub a mi­nap menesztette vezetőedzői posztjáról. Az ötvenhat esz­tendős trénert Tamási Zoltán váltja a kispadon, aki az Új­pesttel játékosként nyert baj­nokságot, majd a Kaposvár vezetőedzőjeként is dolgozott. A Pest megyei együttesnek vélhetően jót tesz majd a vér- frissítés, hiszen legutóbb ok­tóber 3-án tudott bajnoki tét­mérkőzést nyerni a sereghajtó Ajka ellen. P.Gy. Vermes kihagyja a Vác elleni derbit LABDARÚGÁSA Magyar Lab­darúgó Szövetség fegyelmi bi­zottsága a Dunaújváros-Szol- nok mérkőzésen kiállított Fritz Attila ellen elrendelt fegyelmi eljárást megszüntette, mivel a meccsről készült felvételek, il­letve a játékvezető kiegészítő jelentése alapján egyértelmű­en kiderült, a szolnoki támadó nem követett el vétséget. He­lyette az egykori válogatott já­tékost, Vermes Krisztiánt súj­tották egymeccses eltiltással, vagyis a védőnek a szomba­ti, Vác elleni mérkőzést ki kell majd hagynia. P. Gy. Öt mérkőzés a szerdai játéknapon LABDARÚGÁS Tegnap este a Videoton-Debrecen össze­csapással (lapzártánk után ért véget) kezdetét vette az OTP Bank Liga 29. forduló­ja. A szerdai játéknap leg­nagyobb meccsének az Új­pest-Honvéd találkozója ígérkezik - melyet az M4 sportcsatorna 15.15-től élőben közvetít .A játéknap további párosításai: Ferenc- város-Paks 18 óra, Diós- győr-Puskás Akadémia, Ha­ladás-Vasas, MTK-Békés- csaba 19. P. Gy. Megint idegenbeli győzelemre készül a Real Madrid együttese, ezúttal Németországban Párizsit csinálna a Manchester Cityből a PSG LABDARÚGÁS A szombati El Clasico után Németország­ban, a Wolfsburg Arénában an jelenése a Real Madrid­nak. És az esélyei is jóval jobbak, mint voltak Barce­lonában. Azt pedig tudjuk, hogy Katalóniában a ke­vés sanszból is milyen ha­tékonysággal hozták ki a maximumot a madridiak. A Wolfsburg másodszor in­dult a Bajnokok Ligájában, de először jutott el a leg­jobb nyolc közé. Ehhez ké­pest a Real harmincharma­dik (!) alkalommal érte el a negyeddöntőt. A BL- korábbi nevén BEK- ezen fázisában pedig egészen elképesztő a mérlege: huszonhat győze­lem és csupán hat vereség. Minden a vendégek mellett szól: eddigi BL-szezonjuk- ban huszonhárom gólt lőt­tek, a Wolfsburg tízzel ke­vesebbet. A „farkasok” játé­kát alaphelyzetben a Drax- ler,-Schürrle-Kruse hár­mas teljesítménye határoz­za meg leginkább. A madri­diaknál ennél jóval nagyobb a szórás, hiszen ha „kifelejt­jük” a küln kategóriát kép­viselő Cristiano Ronaldot, akkor is marad jópár nagy­ágyú. Hirtelen Modrics, Ba­le, Benzema, Kroos neve ug­rik be. De a legfontosabb érv az, hogy a Real Madrid az a Real Madrid. Apró magyar érdekeltsége is lesz a talál­kozónak, hiszen az UEFA já­tékvezető-megfigyelője Vág- ner László. A 20.45-kor kez­dődő mérkőzést az M4 élő­ben közvetíti. Jóval kiegyenlítettebbnek tűnik a másik mai mérkő­zés. A Paris Saint-Germa- in ké hete megnyerte a fran­cia bajnokságot, ám azóta- a hazai sorozatot értve- elfe­lejtett futballozni. Most vi­szont focizni kell, méghozzá „nem középiskolás fokon”. A Manchester City ugyanis merne nagy lenni. Ha már fennállása során először be- Modric (balra) csapata, a Real Madrid nyerni akar Wolfsburgban jutott a BL negyeddöntőbe, akkor innen is tovább sze­retne lépni. Ám nem lesz könnyű dolga. Sérülés mi­att biztosan kimarad a vé­delem oszlopa, a belga Vin­cent Kompany, de legalább­is kérdéses Touré és a ka­pus Hart játéka is. Márpedig a túloldal jó okkal bizakod­hat támadóképességében. Ha David Luiz és köre hátul el­végzi a piszkos munkát,ak­kor Ibrahimovicsra vagy ép­pen Cavanira vár a feladat, hogy biztosítja a megnyugta­tó előnyt az április tizenket- tedikei visszavágóra. A PSG- Manchester City találkozót a Sportl Tv közvetíti háromne­gyed kilenctől. G. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom