Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-06 / 80. szám

2016. ÁPRILIS 6., SZERDA SZOLNOK A Verseghy Ferenc Gimnázium alapításának 185 éves évfordulóját és névadója 259. születésnapját iskolatörténeti kiállítással és gálaműsorral köszöntötte szombaton az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban A most megnyílt Verseghysek szerepe Szolnok város történetében című tárlat két hétig tekinthető meg. Fitneszfalu Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu MEGYEI Vajon másutt is népszerűvé válhat e kezdeményezés? M egéri lefogyni, ez most már biztos. Eddig a legtöbben csak azt tudtuk, hogy élettanilag kedvező hatása van, most viszont már az is a szemünk előtt lebeghet, hogy akár még kereshetünk is vele. Drávaszerdahely polgármeste­re ugyanis bejelentette, hogy hajlandó fizetni azoknak a hely­belieknek, akik csökkentik súlyukat. Egészen pontosan min­den leadott kilóért kétezer forint jár. Az év elején lemérték a programra jelentkezőket a Wikipédia szerint 189 lakosú tele­pülésen, az igazság pillanata pedig július 4-én jön el, akkor új­ra bevetik a mérleget, s aki­nél súlycsökkkenést mutat, várhatja a pénzét. A rendha­gyó fogyókúrához megterem­tették a feltételeket is. Mivel a falunak nem volt alkalmas in­gatlana a célra, végül a kocsmából alakították ki a konditermet. Vajon a többség mit tenne, ha Drávaszerdahelyen lakna? Egé­szen biztos, hogy sokan elgondolkodnának rajta, hogy bene­veznek ebbe a versenybe. Egy kis alakformálás már csak meg­ér néhányszor kétezer forintot. Ráadául a település egy rendha­gyó kezdeményezés miatt kerül az országos hírekbe. Jó, persze nyilván lennének olyanok, akik az italmérés fitneszcenterré alakítását rossz néven vennék, s nem a falu fejlődésének jelét látnák benne, de egy kis munkát megérne az ő győzködésük is. S hogy másutt is népszerűvé válhat-e ez a kezdeményezés? Nos, Drávaszerdahely a tíz leggazdagabb hazai falu közé tarto­zik, így a kevésbé tehetős településeken nem biztos, hogy követni tudják e példát. Nehéz lenne ugyanis megmagyarázni, ha a helyi­ek fogyókúrája jéghegynyi méretű lyukat ütne a költségvetésen. A meglepő ötletek sokszor célravezetőbbek... Bejöttek a furcsaságok Néztek, mint borjúk a csomagtartóban Folytatás az 1. oldalról JÁSZKUNSÁG Újszászon pél­dául pár évvel ezelőtt hoz­tak egy érdekes szabályt a káromkodás visszaszorítá­sa érdekében. A művelődési ház akkori igazgatónőjétől, Fehérné Szekeres Zsuzsától eredt az az ötlet, hogy fizes­sen az, aki nem vigyáz a száj­ára: a káromkodások után, attól függően, hogy mennyire volt csúnya az elhangzó ki­fejezés, öt és húsz forint kö­zötti összeget kellett egy per­selybe dobniuk. Az össze­gyűlt pár ezer forintot aztán egy szilveszteri rendezvény kapcsán ajándék- és tombo­latárgyak vásárlására hasz­nálták fel. A mostani vezető, Barta Imréné már nem foly­tatta ezt a hagyományt, bár kolléganője, Némethné Varga Edit elárulta, a malacpersely azóta is megvan, és ha vala­ki csúnyán beszél, azzal szok­ta ijesztgetni az illetőt, hogy „Hozom a perselyt!” Tiszainokán Szendreiné Kiss Erzsébet polgármester azt elégelte meg, hogy a la­kosok gondozatlanul hagyják a házuk előtti kertjüket. Na­gyon jól tudta ő is, mi az a do­log, amivel a lakosokat moti­válni lehet: a pénz.- Húszezer forintot ajánlot­tam fel saját pénzemből an­nak, aki a legszebbé varázsol­ja előkertjét. Hát... nem vált be az ötlet, mert csak ketten je­lentkeztek a versenyre. Én vi­szont megtartottam a szavam: odaadtam a felajánlott össze­get, megosztva a két lakos kö­zött. Azt azonban el kell is­mernem, nagyon szép volt mindkettejüknek a portája - mondja a polgármester. Csépán is a pénz beszél: 150 ezer forint önkormányzati tá­mogatást kap(ott) az a lakos, aki vállalta, hogy rácsatlakoz­tatja ingatlanját a szennyvíz­hálózatra. így akarták ösztö­nözni a lakókat, hogy a köz­ségben minden lakóház rá le­gyen kötve a hálózatra. Ebből az összegből egyébként csak­nem teljes egészében meg le­hetett oldani a rákötést.- Idénre is tervezünk ha­sonló „akciót”. Mivel sok por­ta gondozatlan, félig össze­dőlt ingatlanokkal tarkított, így azt találtuk ki, hogy va­lamiféle pénzbeli szociális tá­mogatást adunk annak a la­kosnak, aki rendbeteszi por­táját, a megrongálódott ingat­lant felszámolja, a törmelé­ket pedig elszállíttatja telké­ről. Egyelőre még nem tudjuk, mennyi pénzt tudunk adni, ezt most tárgyalja majd a kép­viselő-testület - árulta el Fial­ka György, a község vezetője, aki szerint esetenként a jutal­mazással többre mennek Csé­pán, mint a büntetéssel. JÁSZIVÁNY Két borjú pislogott vissza a rendőrökre abból az au­tóból, melynek sofőrjét és utasát a jászapáti rendőrőrs két járőre igazoltatta hétfőn éjszaka Jász- kisér egyik utcáján. Az egyenru­hások a jármű átvizsgálásakor észlelték, hogy annak ledöntött hátsó ülésein két kis boci feküdt. A járőrök persze elszámoltatták a két férfit, akik egyébként is za­vartan viselkedtek, egymással is ellentmondásba keveredtek, illetve azt sem tudták megmon­dani, hogy honnan kerültek hoz­TtSZAINOKA Savanyításba fog idén a település. Szendreiné Kiss Erzsébet polgármester elmondta, már megvásárolták a kő mázas edényeket, ezekben fogják majd tartani a zöldségeket. A saját ma­guk által megtermelt uborkából kovászos uborka lesz, a káposztá- ból-paprikából és hagymából ve­zájuk a négylábúak. Gyorsan ki­derült, hogy az állatokat néhány perccel azelőtt tulajdonították el egy jásziványi tanyáról. Ráadásul az is kiderült, hogy a jármű sofőrje nem rendelke­zik vezetői engedéllyel, sőt a vele szemben alkalmazott al­koholszonda is pozitív lett. A borjúkat meglovasító duó el­len lopás gyanúja miatt indult el­járás, miután előállították őket. Az állatok is jó helyre kerültek, ugyanis visszaadták őket erede­ti tulajdonosuknak. G. SZ. gyes vágott, de még a dinnyét is savanyítani fogják. A finomságo­kat helyben fogyasztják el, jut a közkonyhára és a lakosoknak is. Ha jó lesz a termés, és a savanyí­tás is jól sikerül, úgy a felesleget megpróbálják majd eladni. A ter­mesztést és a savanyítást is a köz­munkások végzik. J. ZS. Kóbor kutyáért fél mázsa tűzifa járt Nagymértékben elszaporodtak a kóbor kutyák Jászapátiban négy és fél évvel ezelőtt. Az egyértel­mű volt, hogy valamilyen intéz­kedést kell hozni, hiszen addigra több problémát is okoztak már az ebek, és bejelentések sora érkezett az önkormányzathoz. A képviselő-testület végül egy kü­lönleges intézkedés mellett dön­tött. Egy kóbor kutyáért fél má­zsa tűzifát adott cserébe.- Télen sok helyen kicsapták az utcára a kutyákat, nem gondos­kodtak róluk - emlékezett vissza Pócs János, a Jászság országgyű­lési képviselője, aki akkor Jász­apáti polgármestere volt. - Az ebek a város utcáin, a központ­ban kóboroltak, befogásuk egy­re több gondot jelentett. Azt gon­doltuk, hogy aki nem tud gondos­kodni kutyájáról, az inkább adja be, az önkormányzat pedig men- helyen helyezi el az ebeket, cse­rébe ötven kilogramm tűzifát ad a lakosnak. A téli hónapokban sok kutyát behoztak, a probléma elmúltával pedig már nem eleve­nítettük fel később a programot. Idén savanyúságot készítenek Inokán Most sem maradt el a menet JÁSZJÁKÓHALMA A tavaszi had­járat emléktúra a település leg­rangosabb eseményévé vált, mi­után 1990-ben már itt is felvo­nultak a lovasok a honismere­ti szakkör felkérésére. A menet ez évben is a vadászháztól in­dult és ment a Damjanich térre. A jászapáti Rácz Aladár Zeneis­kola menetzenekara, nagykátai és jászdózsai diákok biztosítot­ták még a hagyomány megőr­zését. Terjéki Tünde polgármes­ter és Pócs János országgyűlé­si képviselő köszöntője után Fo­dor István Ferenc helytörténész, a Honismereti Szövetség orszá­gos elnökségi tagja átadta Fülöp Tibor Zoltán alapító főszervező­nek a szövetség oklevelét. T. A. Szolnokon is megrendezik a lányok napját SZOLNOK Tizenöt városban szervezik meg április 28-án a lányok napja programsorozatot, melynek célja, hogy a pályavá­lasztás előtt álló lányok jobban megismerhessék a természettu­dományok különböző területeit intézményi és vállalati szinten egyaránt. A Nők a Tudomány­ban Egyesület (NATE) és szak­mai partnerei ötödik éve szer­vezi meg a programot, több más város mellett idén Szolnokon is - közölte az egyesület. A prog­ram hosszú távú célja, hogy fel­hívja a lányok figyelmét a ter­mészettudományokhoz, techno­lógiához, mérnöktudományok­hoz és informatikához szorosan kapcsolódó pályákra. G. SZ., MTI RÁK0CZ1FALVA Három hektáron lángolt a nádas Rákóczifalva külterületén tegnap délután. Az esethez a szolno­ki tűzoltókat riasztották, három autóval vonultak a helyszínre. A lángok lakott területet nem veszélyeztettek, az erős szél miatt azonban gyorsan kellett cselekedniük a lánglovagoknak, akik gyorsan eloltották a tüzet. G. SZ. Égett a nádas A civilek adózásáról tárgyaltak SZOLNOK Rekordszámú civil szervezet képviseltette magát tegnap a civil szervezetek adó­zásáról szóló információs ren­dezvényen. A CONTACT MKSZ mint a Civil Információs Cent­rum Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei cím birtokosa és a NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó és Vámigazgatósága ha­gyományosa minden évben megszervezi e közös programot. Idén az egyéb aktualitások mel­lett kiemelt témaként kezelték a társasági adó változásait, hiszen az eseményre a civilek mellett e szervezeteiknek dolgozó köny­velőket is várták, emellett szá­mos feltett kérdésre is választ kaptak a résztvevők. К. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom