Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-29 / 100. szám

14 CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. ÁPRILIS 29., PÉNTEK Gyermekkori csínyeket idézünk - Busi László A Tisza az élete része A Tiszai Vízirendőrség kapitá­nyának hivatalból jól kell ismer­nie a folyót. Busi László számá­ra azonban ez nem jelent gon­dot, hiszen egész gyerekkorát meghatározta a Tisza. Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@mediaworks.hu Regi nagy kedvencek Kedvenc játék: Természetesen a Tisza! Ha csak lehetett, lenn voltunk a folyóparton. Kedvenc mese: A Minden nap­ra egy mese című könyv, eb­ből minden este olvasott a nagymamám. A mai napig őr­zöm. Kedvenc étel: zsíros kenyér és a tejberizs Kedvenc tantárgy: A matema­tika, versenyekre is jártam. SZOLNOK - Szandai, Tisza-par- ti gyerek vagyok, így szinte az az összes gyermekkori emlékem a vízhez, a gátoldalhoz, az erdőhöz kötődik - meséli Busi László ez­redes. - A gát tőlünk néhány száz méterre volt, a barátokkal, utca­beli gyerekekkel folyamatosan ott töltöttük az időnket. Ecetfá­ból botot vágtunk, 4,80-ért vet­tük a zsebpecát, otthon gyúr­tuk a paprikás kenyeret és lejártunk pecáz- ni a kubikgödrök- höz vagy a Tiszá­ra a Fekete sarok­hoz, mert ott volt a legforgósabb a víz, legjobb a kapás. Igazán emlékezetes marad az első horgász élmé­nyem, egy an­golnát fogtam. Nem tudtam, hogy kell leszedni a horog­ról, és rá csavarodott a karomra. En visít­va szaladtam, hogy kígyó tekere- dett rám, a többiek meg persze ki­nevettek. A csínyekről általában a nagy­mama értesült elsőként.- Engem jórészt a nagyma­mám nevelt, hiszen a szüleim dol­goztak, ő vigyázott rám. így az­tán részese szinte minden gyer­mekkori emlékemnek. Na­gyon sok szép mo- tmentum kötő­dik a nagy­papám­hoz is, máig I előttem dákat művelt, bármit meg tudott csinálni, ami vasból készülhetett. Busi László vízi rendészeti ka­pitányként manapság már jól is­meri az alapvető szabályokat, többségét azonban egykor sa­ját bőrén tapasztalta. Alaposan megtanulta, hogy a folyó bizony veszélyes is lehet.- Sokszor emlegetjük ezeket a történeteket a családi összejöve­teleken - mondja. - Az egyik leg­emlékezetesebb, mikor tutajt ké­szítettünk egy nyári áradás ide­jén. Talán még hatéves se voltam, amikor az unokabátyámmal, aki néhány évvel idősebb volt nálam, lementünk a Tiszához. Csak hal­vány emlékeim vannak róla ho­gyan, de csináltunk egy tutajt az ott lerakott árvízvédelmi rózsák­ból, meg a hordalékból. Még eve­zőnek való botot is találtunk, így belapátoltunk az áradó folyó kö­s van, I jjJP amint ШШШ munká- ЩШ ba indul. ' Ő tűzi ko- '9 vács volt és í emlékszem, jf ahogy ki- ¥ vitt a műhely­be és mutatta, mit hogyan kell csinálni. Cső­Busi László gyerekkori fotója, g a maci egyébként még mindig megvan! Í4&fílíl - • II Párkapcsolati, munkahelyi, családi gondja van? írja meg problémáját, kérdéseit, hogy Kövesdy Zsolt atya Önnek is segíthessen­megtalálni a kiutat! E mail címünk: atyavilag.ujneplap@gmail.com Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. Kedves Zsolt atya! 78 esztendős lettem idén. Szép kor, főleg, ha arra gondolok, az én szüleim jó­val fiatalabban mentek el... Most súlyos beteg lettem és válasz­út elé állítottak: vagy megműtte- tem magam és talán kapok még Istentől (meg az orvosoktól) 2-3 valamilyen évet ajándékba vagy fél éven belül ki tudja, mi törté­nik velem. Csakhogy a műtét rop­pant veszélyes, még a fiatalab­bak szervezetét is megterheli, nem is ébred fel mindenki a be­avatkozás után. Nagy a dilemma: érdemes ilyen korban még bele­vágni egy hatalmas műtétbe? Mit gondol, Zsolt atya? Marcsi mama Marcsi mama! Összeszorult a szívem... Mű­tét nélkül az a fél éven belüli tör­ténés halálveszélyt jelent? A koc­kázatos műtét veszélye 2-3 évet adhat, de lehet, hogy nem... Bú­csúzás, el köszönés, távozás idő­szakát kezdte meg. Én nem dönt- hetek ilyen kérdésben. Ebben a döntésben senki sem adhat ta­nácsot, saját magának kell ezt meghoznia. De bárhogyan dönt, abban a döntésben Önt segíteni kell. Mindig lesz valaki, aki a má­sikra akarja rábeszélni Önt két­ségbeesése, félelme miatt. Az el- köszönés korszaka is hordoz fel­adatokat és szépségeket. Gon­zepére. Csuromvizesek lettünk, de más bajunk nem esett, s ha­zaérve örömmel újságoltam a nagymamának, hogy még tuta- joztunk is a vízen! A jutalom két nagy pofon lett, amit persze nem én kaptam, hanem az unokabá­tyám, aki rögtön közölte velem, hogy „Laci, téged többet nem viszlek magammal!”- Másik maradandó élmény is kötődik a vízhez - teszi hozzá Bu­si László. - Tél volt, természete­sen lenn voltunk a Tisza parton és a befagyott kubikgödrök jegén csúszkáltunk. Csakhogy én be­szakadtam a másfél-két méteres vízbe. Alaposan megmerültem, de szerencsére nem kerültem a jég alá, ki tudtam jönni. Már nem is tudom, mint mondtunk a nagy­mamámnak, de az biztos, hogy a kályha mellett szárítgattam a ru­háimat és még a mama sem merte édesanyáméknak megmondani, mi történt. Ez a merülés szeren­csésen végződött, egy nyári fürdő­zés azonban könnyen tragédiával végződhetett volna. A nyolc-tíz éves Lacika talán fel sem mérte, hogy megmentette barátja életét.- A szomszéd gyerekkel jár­tunk le fürdeni és mindig leszúr­tunk egy botot a mélyvíz határán, hogy tudjuk, meddig mehetünk - tudjuk meg tőle. - Ma már jól tu­dom, hogy a Tiszán bizony van­nak olyan helyek, amelyek túlsá­gosan örvényesek, de akkoriban erre még nem ügyeltünk. A szom­széd fiú beljebb ment és elsodorta a víz, hiszen igazából még nem tu­dott úszni. Láttam, hogy baj van, próbáltam segíteni neki, de sze­rencsére annyi eszem volt, hogy ne menjek utána. Végül egy hosz- szú gallyat nyújtottam be neki, úgy tudtam kihúzni. Akkor meg­fogadtuk, hogy soha többé nem fogunk ott bemenni a vízbe, ami persze csak ideig-óráig tartott, hiszen a következő héten már megint ugyanott fürödtünk, de legalább szóltunk a szüléinknek, hogy járassanak el bennünket úszni tanítani. Veszélyes játéko­kat űztünk, s vízi rendőrként ezer­szer eszembe jut, hogy nap mint nap csak a szerencsének köszön­hettük, hogy semmi bajunk nem lett. A gyerekeim nevelésekor erre nagyon ügyeltem. Ők már hatéve­sen úszni tanultak, a vízbiztonság nagyon fontos volt, megkapták te­hát azt az „eligazítást”, amit én a saját bőrömön tapasztaltam. doskodhat önmagáról, előre el­rendezhet mindent. Elkerülheti a zűrzavart egy világos végrendelet­tel. Lelkében is felkészülhet, ré­gen látott rokonok, barátok, he­lyek felkeresésével, ha van ha­ragosa, kiengesztelődéssel. Éle­tünk célja nem ebben a világban van. Szólítsa meg Teremtőnket, mondja el a lehetőségeket neki, és kérjen segítséget azoktól, akik már odaát vannak. Vajon ők mit tennének? Felkészítheti család­ját, beszélgessen el velük min­dennap, amíg csak ez lehetsé­ges. Mesélje el mindazt, amiért hálás, és amire büszke. Sok-sok feladat vár Önre az elkövetkező időben. Adjon kicsi tárgyi és nagy szellemi örökséget unokáinak, segítsen eligazodni nekik abban, hogy mi a helyes és mi a jó. A böl­csesség legyen öröksége, és se­gítsen bennünket majd odaátról! A modell édesanya Horváth Ingrid két éve ismerkedett meg a fotózás világával. A kétgyermekes édesanya katonatiszt Szolnokon, hobbija a sport, a futás. Büszke le­het modellként elért eredményeire is, a Miss Ele- gance-n 2. helyezett lett a 30 év felettiek kategó­riájában, míg a 2014-es Gulyásfesztivál „Anya lá­nya” versenyét megnyerte. A HÉT KÉRDÉSE ............................................................................................................-.....-.................—..... Hogy majálisozik?- Ma már inkább családi kör­ben, hiszen az utóbbi években egészen áttolódtak a hangsú­lyok ezen az ünnepen. Koráb­ban viszont igen mozgalmasak volt a május 1-jék. Gyermekko­romból emlékezetesek a tábor­tüzek és a májusfa állítás, ami kedves hagyomány volt. Ké­sőbb, visszaemlékezve az elmúlt 30-40 évre, ennek a napnak va­lóban különös jelentősége volt, a vállalatok mind kitelepültek a Tiszaligetbe. Egyfajta családi ünnep volt ez, különböző prog­ramokkal a ligetben. Természe­tesen ehhez hozzátartozott a kö­zös vonulás, de fontosabb volt az összetartás, hiszen ez jó lehe­tőség volt ara, hogy a dolgozók megismerték egymás családját, gyermekeit, kicsit közelebb ke­rüljenek egymáshoz. Manapság talán csapatépítésnek neveznék ugyanezt. Vendéglátósként szá­munkra bizony valóban a mun­káról szólt a munka ünnepe, rá­adásul nem is akármilyenről, hiszen ilyenkor fokozottan el­várták tőlünk a legudvariasabb kiszolgálást és legfinomabb éte­leket. Az egyik legemlékezete­sebb 1976 május elseje, amikor a szolnoki Halászcsárda kony­hafőnöke voltam és 1800 adag birkapörköltet kellett főznünk. Természetesen már az előkészí­tés is hatalmas munka volt, hi­szen közel ötven birkát kellett Pálszabó Mihály, a francia gasztronómia lovagja ennyi ételhez levágni, 10 má- zsányi húst kellett feldolgozni. Viszont a majális napján szaka­dó esőre ébredtünk, s bár a kö­telező elemek lezajlottak, végül rengeteg étel megmaradt. A rendszerváltás után lecsök­kent, átalakult ennek az ünnep­nek a súlya, csak a ’90-es évek közepén, végén kezdett újraéled­ni, de már megváltozott össze­tételben. Megítélésem szerint ezért is alakulhatott úgy, hogy mostanra a gulyásfesztivál szin­te teljesen átvette a korábbi ma­jálisok szerepét. Manapság a majális inkább családi program számomra is. erre az időszakra esik a balla­gás és az anyák napja is, így in­kább a családi együttlét a fontos számunkra ezen a hét végén. ЕйВ^в^ШаНН

Next

/
Oldalképek
Tartalom