Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-23 / 95. szám

14. VÉLEM ÉN 2016. ÁPRILIS 23., SZOMBAT Iránykeresőben Egy rémálom vált valóra, ami­kor. Anders Breivik 2011-ben előbb egy autóba rejtett pokolgé­pet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd fia­talokat lőtt agyon egy szigeten. Összesen hetvenhét ember éle­tét oltotta ki a merényletekkel, amiért a j^orvégiába-BiMszab-' ható legnagyobb^bümewst, hu­szonegy évi szabadságvesztést ‘ szabtak ki rá. Az ügy most olyan fordulatot vett, amit nehéz érze­lemmentesen elemezni. Breivik ugyanis első fokon pert nyert a norvég állam el­len. Egy oslói bíróság kimond­ta, hogy á hatóságok a börtön­ben megsértették az emberi jo­gait. Ilyenkor persze a legtöb­ben valami hátborzongató do­logra gondolunk, főleg amikor az indoklást is olvassuk, amely szerint dempkratikus állam­ban az embertelen és megalá­zó bánásmód tilalma alapvető érték. Ez mindenkire vonatko­zik, terroristára és gyilkosra egyaránt. Problémaként példá­ul a férfi elszigetelését is meg­említették, valamint azt,' hogy a hatóságok nem szenteltek kellő figyelmet Breivik men­tális egészségének á börtönkö- rülníények kialakításakor. Dehát akkor mi. is törént- hetett a falak között? Breivik helyzetéről beszámolva el­mondta, amiatt kellett bepe­relnie Norvégiát, mert ember­telenül bántak vele és kínzás­ra is panaszkodott. Bírósági meghallhatásán nemrég' ki­emelte,. hogy emberségesebb- nék gondolta volna, ha inkább lelövik, mintsem hogy úgy bánjanak vele,--mint egy állat­tal. De a dráma mégiscsak el­maradt és a tételes felsorolás nyomán valószínűleg sokán elámultak. Breivik ugyanis'a mikrohullámú sütőben mele­gített ételek minősége miatt panaszkodott, azt is kifogásol­va, hogy gyakran hideg a ká­véja, s mindennek tetejében még műanyag eszközökkel is kényszerül enni. Miközben egyébként a börtönben három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket ol­vashat. Bár ezek egynémelyü­ké is kihozta a béketű­réséből, hiszen fogságá­ban csak Playstation 2-es kon­zolon játszhatott, pedig annál már kettővel fejlettebb verzió is létezik, méltatlankodott. Valami szétcsúszott ebben a világban. Egyfelől, mert a het­venhét áídozatot követő táma­dás egyátalán megtörténhe­tett. Az elkövető által vallott eszmék az emberiség történe­tének egyik legsötétebb kor­szakát idézik, amiébár nem le­het meg nem történtté tenni, de elfogadhatatlan, hogy valaha is hasonló megtörténhessen. Másrészt helyénvaló-e • olyan körülményeket teremteni egy sokszoros gyilkosnak, amit a hétköznapi emberek egy jelen­tős része sem kap meg? Minden ország igazságszol­gáltatási rendszere egyedi, így a norvég is. Az viszont biztos, hogy a minapi döntés nagy vi- hartkavart szerte a világban, kérdHek egész sorát sorakoz­tatva -fél. Milyen jogai van­nak egy elítéltnek? Mi a mél­tó büntetés egy-egy elkövetett bűnért? Hol húzódnak a sza­badság és a rabság határai? Láthattuk már nem egyszer, ahogy a nagy port felkavaró .ügyek nyomán felerősödik a halálbüntetés körüli vita is. Egy józan világban nem me­attila.molnar.g@mediaworks.hu rülhet fel az, hogy ne kapjon méltó büntetést, aki ..embe­rek sokaságának életét oltja ki. Olyat, amit maga és a tár­sadalom is büntetésként érté­kel, aminek elrettentő ereje is van. Mert megelőzni talán könnyebb a bűncselekménye­ket, mintegy konkrétat meg­akadályozni. Hogy Breivik börtönviszo­nyai alkalmasak-e a bűnmeg­előzésre, költői kérdés. A kö­rülötte kialakult helyzet vi­szont jó alkalom arra, hogy át­gondolják a döntéshozók és ve­lük együtt egész társadalmak, . hogy merre tovább az igazság/ szolgáltatásban. A másodfokú döntés részben vagy egészben kijelöliheti majd ezt az irányt. De vajon jó lesz az nekünk? Mesebeli tündér a kórházból Úgy hozta az élet, hogy kihalt kórházi folyosón találtam ma­gam egyik este. A súlyos be-, tegekkel teli kórházi osztályon egyetlen nővérke tartotta a frontot. A szó legjobb értelmé­ben vett ápoló, aki frissen és fá- radhatalanul tette a dolgát. Es­te tízkor is mosolygósán és ked­vesen sietett az elesett, idős em­berekhez, türelmesen és szak­szerűen látta el őket. Agytálért rohant, vizet vitt, jpfúzipt kö-4 tött be, műtőbe Szaladt az ope­rált páciensért. Eltűnődtem, va­jon miként lehetne klónozni ezt a mesebeli szőke tündért, vagy legalább kiszedni belőle a tit­kát, hogyan csinálja. Szívesen megkértem volna, ugyan árul­ja már el, miként sikerült meg­őriznie ezt az energiát,.hivatás- tudatot, őszinte mosolyt. Sok száz pályatársának nem sikerült. Hiába kezdtélcmunká­jukat egykor nagy tervekkel, be­tegek iránti elkötelezettséggel, szakmai alázattal, többségük mostanra belefásult a minden­napi taposómalomba. Hiszen három műszakban, megalázó­an álacsony fizetésért teszik a dolgukat, köszönöm helyett sok­szor szidalmakat kapnak, rá­adásul ma már számos terüler ten a gyógyítás körülményei is messze esnek az ideálistól. Ma­guk előtt is szégyenkezve kérik a hozzátartozókat, ugyan hoz­zák már be a beteg gyógyszere­it otthonról, mert az osztályon Csak minipiális a készlet Orvo­sok helyett döntenek olyan kér­désekben, amelyek messze nem az ő hatáskörükbe tartoznának. Szilvási Zsuzsa zsüzsanna.szilvasi@mediaworks.hn S hónapról hónapra nehezebben tudják összeállítani a műszak- beosztást, mert egyre; többen döntenek úgy, hogy felégetik maguk mögött a hidakat; és kül­földön próbálnak boldogulni. ‘ Akik maradnak, minden tiszteletet megérdemelnek, ám kétségtelen, hogy nem mindig kedvesek és türelme­sek. Ők magánrendeléseken vállalnak asszisztenciát, ott­honukban gondoznak ágyban fekvő betegeket, egyik helyről a másikra rohanva próbálnak mindenhol megfelelni. így viszont az általam látott mosolygós szőke tündér való­ban magára marad, mesébe il­lő kivételként. Jövőnk záloga Böjté Csaba, a szavait tettei­vel hitelesítő szerzetes mond­ta többször, hogy ahova az Úr­isten ajándékot akar adni, oda gyermeket küld. Mi meg köz­ben sokszor félelemmel látjuk, hogy egyre kövesebb gyermek születik Magyarországon, ami elég borús jövőképet jelent szá­munkra. Nincs szomorúbb el­múlás egy nemzet eltűnésénél, főlég, ha magunk teszünk ró­la. Európa jó részén is hasonló a helyzet, de most maradjunk,^ saját portánkon. A felmérések szerint ugyanis a magyar nők valójában nagyobb családot sze­retnének a jelenleg megszokott­nál. Ha ez így van, nem a lelki kiüresedés és önzés az oka a fo­gyó népességnek, másutt van a probléma gyökére. A felnövek­vő generációk jövője iránti féle­lem és az anyaság tiszteletének ' hiánya bizonyára közrejátszik * benne. Az előbbire elég magya­rázat, hogy egy bő fél évszáza.- dos elfuserált társadalmi kísér­let után ismét valami végtelen­nek tűnő játszma sakkfigurái­nak érezhetjük magunkat. Bár­ki bármit mond, amit látunk, az nem jövőkép, mert nincsenek biztos támpontjai. A politikai élet szereplői pártállástól függő­en egymással ellentétes megol­dásokat kínálnak életünk alap­kérdéseire, ha meg egy csónak­ban eveznek, tehetségük, tisz­tességük legfeljebb a napi gon­dok kezelésére futja. Reményte­lenül hiányzik számunkra egy olyan nemzeti közmegegyezés, ami nélkül a legjobb szándékú gondolatok is kioltják egymást, ahelyett, hogy a jövőt szolgál­nák. Ráadásul rohamosan fogV a még meglévő bizalmi tőke, amiről szintén nem a családok' tehetnek". Szembe kell néznünk azzal a világgal is, ahol a nőktől már nem várható el, hogy pusztán anyák és háziasszonyok legye­nek. Lehet vitátni, annak idején üdvös gondolat volt-e a munká­ba állításuk, de így történt, s ma már az otthonok falain kí­vül sem nélkülözhetjük alkotó erejüket. Feltehetően ők semkí­vánnak lemondani a szakmai, hivatásbeü kiteljesedés elégté­teléről. Biztosan ném a férfiak szerepét kell átvenniük a hét- ' köznapokban, a traktoros lá­nyok kora szerencsére már a ' múlt ködébe vész, s pont napja­Szathmáry István Kunhalom. 1950@gmail.com ink információs, technikai for­radalma a biztosíték arra, hogy van más lehetőségük a kitel­jesedésre. Például sok helyen a kötött munkahelyi elfoglalt­sággal egyenrangú, tevékeny­séggé vált a távmunka, s egyre nagyobb tere van a részmun­kaidős foglalkoztatásnak is. Je­lenleg már nem is technikai, hanem szemléleti akadálya le­het annak, ha a nőknek nem, vagy csak nehezen sikerül ösz- szeegyeztetnl a gyermekválla­lást a számukra vonzó életpá- lyamodellej, karrierépítéssel. Ma, amikor a média, ezen belül a házioltárrá előlépett televízió a legfontosabb véle­ményformáló eszköz, sajnos azt látjuk, hogy ott szinte alig találni az anyaság örömeit, megbecsülését sugalló alkotá­sokat. Ugyanez érhető tetten a közbeszédben is, ahol még ott járunk, hogy á sokgyerme­kes családot inkább megdöb­benés, mint tisztelet övezi. Pe-/ dig sokan vannak, akiknek az életét érdemes- volna széles körben ismertté tenni, pusz­tán azért, mert népes csalá­dot nevelve váltak közben si­keres eíTrberekké. Valószínű­leg sokakat elgondolkoztatna a példájuk, mert eddig pusz­tán az'ellenkezőjével szembe­sültek-azzal, aniit egy ilyen boldo^közosség képvisel. Sok mindent kellene tennie ahhoz mindenkinek, hétköz­napi’ embereknek, politiku­soknak, de a sajtónak is, hogy a népes családtkövetendő pél­da legyen közöttünk. De való­színűleg nincs más út, mint egy minél hamarabb megszü­lető hatalmas összefogás an­nak érdekébeh, hogy áz utó­dok iránti vágy ne csak óhaj­tás, hanem megvalósult lehe­tőség legyen számunkra. Átmenet, lehetőség, mocsárba ragadás Narancssárga mellények cso­portja ül a pádon. Seprű, lapát gondosan, letámasztva. A mel­lények átmeneti tulajdonosai rekordsebességgel köpködik a szotyi héját, rendszertelen idő­közönként nagyot húznak a kannásból. A csikket nagy ív­ben pöckölik a semmi irányá­ba. Közmunkások. Méheket gondoznak, tésztát gyúrnak, brikettet gyártanak, széket fa­ragnak, szalámit töltenek... Ők is közmunkások. „Egyáltalán munkalehető­ség nincs, az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, 'щ emberek nagy része hátrá­nyos helyzetű, szakképzetlen. Hogyha nem lenne közmű nka- progtam, ak kór nem is tudom, hogy mi lenne” - mondja egy tolnai kistelepülés.polgármes­teri Úrtem én a kormányza­ti szándékot, hogy azok, akik ivek, évtizedek pta nincsenek jelen a munkaerőpiacon, kezd­jenek magukkal valamit. És értem a szotyizókat is, hiszen a kilátástalanság esélyével - ami valójában esélytelenség - nem lehet átlépni a fásult­ságból, a bizakodás himnu­szát sem lehet üde arccal éne­kelni. És értem, tisztelem azo­kat, akik a maguk mikrokör- nyezetében mégis tesznek va­lamit. Elsősorban saját magu­kért. Hogy propagandaízű ki­fejezést használjak: értéket hoznak létre. Kelet-Közép-Eu- rópa évszázadok óta híres ar­ról, hogy errefelé nem a körül­mények hatására, hanem azok ellenére történnek néha-néha jó dolgok. Ez persze nem azt jelenti, hogy közmunkásnak lenni jó dolog és életcél. Az vi­szont gyomorforgatóan bicska- nyitogató, hogy helyi Döbrögi a saját szőlőjében dolgoztat köz­munkást. De hogy igenis eb­ből az átmenetinek remélt élet­helyzetből ki lehet hozni akár a maximumot is, abban majd­nem biztos vagyok. Persze, szerkesztőségi asztal­nál ülve minden roppant egy­szerűnek látszik, a klaviatúra előtt nem nehéz okosnak lenni. Idealizált giccset sem akarok festeni, mondván a munka ne­mesít, Madáchot sem akarnék citálni az élet és a küzdés vi­szonyáról, a kétkezi munka be­csülete címmel sem kell akadé­miai székfoglalót tartani. Már csak azért sem, mert napon­ta látjuk, tapasztaljuk, hogy ez mennyire nincs így. Közfoglalkoztatotti bérért - ami tényleg alig több, mint az elemi létfenntartás fedeze­te - piaci értéket előállítani vi­szont tiszteletet érdemlő csele­kedet. Merem kimondani: tett. Annyit minimális közgazda- sági ismereteimmel is tudok, hogy a ,,’közfogiban” készített sajt, szappan, «asztal, sírkő, liszt, munkaruha bizony tor­zítja a versenyt. A költségveté­si mankóval előállított termé­kek - éppen a köz javainak fel- használása miatt - alávágnak- a versenykörülmények között . gyártott sajtnak, szappannak, asztalnak,, sírkőnek, lisztnek, munkaruhának. Mi Gutái cs.gutai@gmaiircom Elméletben és ideákban biz­tosan létezik versenysemle­gesség. És a gyakorlatban? Ugyanolyan sansszal vág neki a világnak/életnek/vállalko- zásnak/íétezésnek/üzletnek az osztrák gazda és a magyar? A nyírségi roma, az ormánsági iparos, a soproni fiatal, a jász­sági ifjú? Ugye, hogy nem? Ez olyan terepfutás, ahol valaki mindig motorral megy. Ha én ülök a motoron'az helyénvaló, ha csak a kipufogót látom, ak­kor igazságtalan a világ. Ak­kor csal a játékvezető, mutyi- zik a pojitikus, aljas-Brüsszel - ném mintha ezek példátlan események volnának. A sok-sok Nyuszi rokonai és üzletfelei rátelepszenek a sok-sok Százholdas >'Págony- • ra. A sok-sok Files hümmög, a sók-sok Micimackó kizárja a külvilágot és nyaífht egyet-abő- dönbŐl. Amiben, koztatotti méz is lehet. A ma­ga versenytorzító hatásával, a félig-meddig kényszerből - hi­szen a közmunka maga a kény­szerhelyzet - előállított édesség. Amit rosszabb esetben még ide- ológiaijnázzal öntenek nyakon. Egy valami azonban nem történhet meg soha, sehol, sem­mikor: közmunkások országá­vá nem válhatunk. Mert az ma­ga volna a borzalom. Legyen a közmunka egyfajta nulladik évfolyam, de tényleg legyen az. Amin át kell verekednie ma­gát annak, aki ilyenre kény- szerül/fanyalodik, vagy ide űzi a muszáj. Hogy később ké­pességeivel, lehetőségeivel sá­fárkodva ne kelljen szemét le­sütve tántorognia. Húzza ki magát, legyén önfenntartó, ön­magát meghatározni, a világ­ban elhelyezni képes autonóm ,.lény. Szabaduljon a kiszolgál­tatottságtól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom