Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-18 / 90. szám

2016. ÁPRILIS 18., HÉTFŐ KITEKINTŐ g HIRDETÉS Díjnyertes nagybőgős a szimfonikusoknál Marjovszky Endre, a Szol­noki Szimfonikus Zene­kar ifjú zenésze a közel­múltban első díjat kapott a szerbiai Topolyán megren­dezett nemzetközi vonós­versenyen. Endre a Szege­di Tudományegyetem Ze­neművészeti Karának vég­zős hallgatója, s mellet­te a szimfonikus zenekar szólamvezető nagybőgőse. A versenyről, céljairól, jö­vőbeni terveiről beszélget­tünk a fiatal művésszel. Korábban, a főiskolai ta­nulmányaid mellett a Szegedi Szimfonikus Ze­nekarban zenéltél. Mi volt az a körülmény, ami miatt Szolnok mellett döntöttél? M. E.: Két évig voltam he­lyettesítő állásban a Sze­gedi Szimfonikus Zene­karnál. Ez megtisztelő volt számomra, hisz az egyete­mi nagybőgőtanárom, Lu- dányi Endre ott a szólam- vezető, aki figyelemmel kísérte a zenekari játékom fejlődését. Hogy hogy ke­rültem Szolnokra? A főis­koláról többen jártak oda kisegíteni, sőt két köze­li barátom már munkavi­szonyban dolgozott Szolno­kon - tőlük hallottam a ze­nekarról. Amikor a megbí­zásom véget ért Szegeden, körülnéztem jó néhány ze­nekarnál, és itt kaptam le­hetőséget. így kipróbálhat­tam magam új környezet­ben, és beletekinthettem a szolnoki zenei életbe. A ze­nekari légkör már az első találkozásunkkor megtet­szett, és ez Szolnok felé bil­lentette a döntésemet. Zenészeknél elég gyako­ri, hogy a főiskola mel­lett különböző szimfoni­kus zenekarokba járnak játszani. Mi indokolja ezt a gyakorlatot? M. E.: Sokan azt hiszik, hogy bizonyára a megél­hetés miatt tesszük ezt mi, főiskolások. Bár vala­milyen szinten ez igaz, de nem csak erről van szó. Vannak olyan technikai dolgok, amelyeket nem le­het tanítani, hanem csak éles helyzetben lehet meg­tanulni. Ez maga a szimfo­nikus zenekari játékmód és a koncertkörülmény, ahol a zenész nem szólis­taként van jelen - akihez alkalmazkodik a zenekar -, hanem zenekari zenész­ként, akinek a többiekhez, az egész zenekarhoz kell alkalmazkodni. Ezt a tu­dást csak zenekari gyakor­lattal lehet elsajátítani és nem árt mihamarabb bele­kerülni ebbe a helyzetbe. Úgy tudom, hogy nem csupán munkavállaló­ként vagy jelen Szolno­kon, hanem ide is költöz­tél. Ezek szerint hosszú távú terveid vannak eb­ben a városban? M. E.: Ha valamit meg­kedvelek, nagyon tudok ragaszkodni hozzá. Ennek a zenekarnak a művészeti tevékenysége nagyon ma­gával ragadott. Augusztus­ban részt vehettem a Parti- Túra fesztiválon. Egy ilyen típusú rendezvény renge­teg időt és energiát vesz el a zenészektől. Ezért dön­töttem úgy, hogy nem utaz­gatok, hanem ide költözöm. Azóta a zenekari szolgála­tok csak jöttek, és én itt maradtam. Közben nagyon sok embert megismertem és nagyon sok formációban szerepelhettem, köztük a Szimfonik Harsona Együt­tessel is. Ahogy telt az idő, a várost is egyre jobban megszerettem és magamé­nak kezdtem érezni. Terve­im Szolnokon hosszú távú- ak, elkezdett tevékenysé­geimet szeretném folytat­ni, így továbbra is aktívan részt venni a város kultu­rális életében. A zenekari munkád mel­lett tanítasz a zeneisko­lában, sőt van egy együt­tesed is, ráadásul most diplomázol. Hogyan egyeztethetők össze ezek a tevékenységek? M. E.: Van egy népi együttesem, ami Budapes­ten él aktív életet. Sajnos, mostanában nem tudok hetente fölmenni, mint ré­gen, de azért megpróbá­lom a programokat össze­egyeztetni velük és mi­nél több programban részt venni. Persze, ez az állam­vizsgám közeledtével egy­re nehezebb, de megértő kollegákkal könnyű meg­állapodásra jutni. A zenekar mellett taní­tok az Ádám Jenő zeneis­kolában, ahol 24 gitáros növendékem van. A zene­iskola sok mindenben tá­mogat, és tekintettel van a zenekari munkámra. Ápri­lisban három növendékkel részt vettem a Jászberény­ben megrendezett VI. Me­gyei Gitárversenyen, me­lyen I. korcsoportos növen­dékemmel különdíjat hoz­tunk el. Ezek együttesen mind nagy energiát von­nak el az embertől és ne­héz belezsúfolni 24 órába, de sok támogató, és megér­tő emberrel vagyok körül­véve, akik segítenek átlen­dülni a holtpontokon, s ez­zel hozzájárulnak céljaim eléréséhez. Ezek mellett az államvizsgára való fel­készülés csak egy ésti ol­vasmánynak tűnik. Nemrégiben I. díjat nyer­tél a XI. Topolyai Nem­zetközi Vonósversenyen, nagybőgő kategóriában. Mondd el néhány gondo­latban, hogyan jutottál el erre a versenyre! M. E.: Ezt a lehetősé­get volt tanárom, Ludá- nyi Endre említette meg nekem. Amikor felhívott, a zeneiskolában vártam az egyik diákomat. Elein­te csak érdeklődött, hogy megy sorom és aztán tért rá a versenyre. Kértem tő­le három napot, végül úgy döntöttem, hogy beneve­zek. Ám akadt egy nagy probléma, ugyanis az én hangszerem nincs olyan állapotban, hogy verseny­re menjek vele. Ezért Pat­kós Imrétől, a zenekar szakmai igazgatójától kértem segítséget. Ő nagy örömmel fogadta a hírt és biztosított arról, hogy minden támogatást meg­kapok a zenekartól. Nem­csak versenyre alkalmas hangszert kaptam, hanem gyakorolhattam a próba­teremben is, hogy zavar­talanul felkészülhessek. A zeneiskola pedig bizto­sította számomra a zon­gorakísérőmet Balogh Jó­zsef személyében, illet­ve ha foglalt volt a zene­kari próbaterem, a zene­iskola nagytermében gya­korolhattam. A versenyre a volt tanárom is elkísért személyesen. A sok támo­gatómmal és a zenekar se­gítsége nélkül nem érhet­tem volna el ezt az ered­ményt. Gratulálunk és további sok sikert a közelgő dip­lomádhoz és céljaid, ál­maid megvalósításához! Kádár Edit ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Dr. Weiss pa­tika (Krúdy Gyula út 108.) az ügyeletes. A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 563 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 732 cen­timéter, duzzasztott, a vízhő­fok 14,6 Celsius-fok. Kiskö- re-alsónál 95 centiméter, ára­dó, Szolnoknál 124 centimé­ter, apadó, a víz 15,1 Celsius- fokos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 183 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 138 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tály munkatársainak tájékozta­tása szerint a 31-es és a 442- es utak egyes szakaszain, illet­ve Törökszentmiklós, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Jászberény, Jászapáti, Karcag, Kenderes, Szolnok, Rákóczifal- va és Jászárokszállás belterü­letén kell ellenőrzésre számíta­niuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók el­helyezkedésének megváltozta­tási jogát a rendőrség fenntart­ja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „A tudás a legnagyobb luxus.” (Steve Berry, író) POSTABONTÁS S zeretném megosztani az Új Néplap valamennyi ol­vasójával minapi esete­met. Nap mint nap bejárok vi­dékről Szolnokra dolgozni, s mindig a Bajcsy buszmegálló­ból indulok haza. A minap le­késtem a járatot, így a meleg elől a Bajcsy Zs. úti társasház előtti padra „menekültem”, ott vártam a következő járatra. A ház előtt gondozott kert, szép virágok vannak, viszont az épület előtt lévő két rozoga pad már nem illik bele a kép­be... pláne nem úgy, hogy öt méterre ágaskodik egy szép új pad is szemben a lakások ajta­jával! Kicsit kellemetlenül érez­tem magam az új pádon ücsö­rögve, hiszen a lakók ki-be jár­káltak lakásaikba, és olyan ér­zésem volt, hogy azt gondolják, figyelem őket, ezért úgy gon­doltam, átülök a rossz padra. Csakhogy az abból kiálló szál­kák ki is szakították a ruhá­mat. Úgy gondolom, ez a ket­tősség kicsit rosszul mutat, ezért erre szeretném az érintet­tek figyelmét is felhívni. Egy bejáró dolgozó RECEPT HOZZÁVALÓK 4 db karalábé, 1/4 tk. őrölt pi­rospaprika, 10 dkg liszt, 2 db tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, 1,5 dl olaj, só. A mártogatóshoz: 4 ek. majo­néz, 2 ek. joghurt, 1/2 tk. mus­tár, néhány szál snidling, petre­zselyemzöld, bazsalikom, fris­sen őrölt bors, só. ELKÉSZÍTÉS Első lépésként a meghámozott karalábét fél vagy egy centimé­teres szeletekre vágjuk. Ezt kö­vetően forrásban lévő, sós víz­ben félpuhára főzzük, majd le­szűrjük és szárazra törölgetjük. Ha ezzel végeztünk, akkor a szeleteket a paprikával össze­kevert lisztben, a tojásban és a zsemlemorzsában megforgat­juk. Ezután felforrósított olaj­ban ropogósra sütjük. Majd pa­pírtörlőre szedjük, és melegen tartjuk. Ezt követően a majo­nézt a joghurttal és a mustár­ral habosra keverjük. Végül, de nem utolsósorban pedig ízesít­jük a felaprított zöldfűszerek­kel, sóval és borssal. A kara­lábét pedig a mártogatóssal, főtt burgonyával és friss zöld­ségekkel kínáljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá! Hmm... micsoda finomság! Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet 06-30/^37-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Elképszető izgalmakat ígér A hurok SZOLNOK CINEMA CITY: Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (16) 19.30. Bazi nagy gö­rög lagzi 2. (12) 15.30, 20.30. A Főnök (16) 15.50, 18.00, 20.10. Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. - A forradalom (12) 13.00, 17.30, 20.00. Kung Fu Panda 3 (6) 3D 13.00. Nyakas kakas (6) 14.00. 18.20. Nyakas kakas (6) 3D 16.10. Robinson Crusoe (6) 3D 13.40. Zootropolis - Álla­ti nagy balhé (6) 15.00. Zootro­polis - Állati nagy balhé (6) 3D 17.15. TISZAPART MOZI: Évsza­kok (6)16.00. Szívecskéim (16) 16.15. Nyakas kakas 3D (6) 16.15. A hurok (16) 17.30. A mi jövőnk (16) 18.00. Jöttünk, lát­tunk, visszamennénk 3. - A for­radalom (12) 18.15. Eddie, a sas (12) 19.30. Emlékek őrzői (12) 20.00. A főnök (16) 20.15. ELŐADÁS SZOLNOK Dr. Hoppál Krisztina Ősi kínai bronzedény Szolnokon? Tu­dományos oknyomozás egy titok­zatos tárgyon címmel tart előadást április 18-án 16 órakor a DAMJA­NICH JÁNOS MÚZEUMBAN. ELŐADÁS ■ ■ ■.. ■■ Pólya Tibor festőművész születésének 130. évfordulója al­kalmából Zsolnay László művé­szettörténész tart előadást ápri­lis 19-én 16 órakor a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁRBAN. HANGVERSENY SZANOASZÖLÖS Április 20-án 9 órától 10 óráig Dávid Klezmer Band előadását hallgathatják meg A sokszínű Klezmer - élet­öröm, humor, irónia címmel a MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN. УИ'ШШД! SZOLNOI a szonettek fekete höl­gye címmel felolvasószínházat tartanak április 20-án 18 órakor a VOKE CSOMÓPONTI MŰVELŐ­DÉSI KÖZPONTBAN. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban idő­közben történt esetleges változáso­kért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális Visszatekintő, 6.25 Liturgia, 6.50 Napi üzenet, 7.00 Aktuális Vissza­tekintő, 7.30 Horgásztárs, 8.00 Aktuális Visszatekintő, 8.25 Szolnoksport, 8.50 Napi mozgás, 9.00 Különóra, 9.30 Mérleg, 10.00 Programkalauz a P.Mobillal, 11.30 Kultúrkorzó, 11.55 Napi üzenet, 12.00 Képújság, 13.00 Sajtóasztal, 14.00 Elixir, 14.30 25 éve lett bajnok a Szolnoki Olaj­bányász, 16.00 Álba Fehérvár-Szolnoki Olaj KK - kosárlabda-mérkőzés közvetíté­se felvételről, 17.50 Napi mozgás, 18.00 Szolnoksport, 18.25 Forgószínpad, 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19.50 Napi üzenet, 20.00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20.50 Napi moz­gás, 21.00 Álba Fehérvár-Szolnoki Olaj KK - kosárlabda-mérkőzés közvetítése fel­vételről, 23.00 Műsor-összeállítás reggelig szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu AMEPAUS RÁDIÓ 4.00 Luxiunk Retro Show ismétlés, 6.00 Reggeli Juice Kis Katával, 10.00 Napköz­ben Joó Csabával, 16.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával, benne. 15.00-18.00 „Sportpercek” Né­meth Ádámmal, 22.00 Boros Mega Vo- ga Show (vasárnap esti adás ismétlés I. rész), majd nonstop zene kedd 5 óráig amedeusradlo@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntö; Hírek; Kalendárium, 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazili­kából, 7.35 Szentek, szent életű emberek, 8.15 Játék, 8.45 Lapszemle, 9.05 Köz­élet, 9.45 A lélek szava, 10.05 Mindennapi egészségünk, 11.05 Mesterségem címere, II. 30 Vatikáni Rádió (ism.), 12.05 Egyhá­zi hírek, 12.15 Evangélium, 13.05 Neuma, 13.40 Népzenei kincsestár, 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Görbe tükör, 15.15 A lé­lek szava, 15.30 Hitvalló, 16.05 Kívánság- műsor, 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regioná­lis hírek, 17.15 Kora esti hírmondó, 17.45 A régió sportja, 18.00 Rózsafüzér, 18.35 Közelkép, 19.05 Nem középiskolás fokon, 19.45 Esti mese, 20.10 Beszélő köny­vek, 21.05 A megértés hullámhosszán, 22.10 Közélet (ism.), 23.05 Vatikáni Rádió info@szentistvanradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom