Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-16 / 89. szám

2016. ÁPRILIS 16., SZOMBAT TOROKSZENTMIKLOS Hajnal Andrásné Magdika néni meghívást kapott a szlovéniai Lendára, ahol kiállításon mutatkozik be alkotásaival áprilisban. A tárlaton a gyönyörű ruhájú babáit, festett tojásait és hímzett térítőit láthatják majd az érdeklődők. Már javában készül a bemutatkozásra, képünkön épp egy kalocsai babáját öltözteti. Két diák vitatkozott össze, egyikük kórházba került Csak baleset volt? Szóváltásba keveredett két diák a szolnoki Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium előtt még szerdán. Az egyik diák úgy megütötte a mási­kat, hogy az elesett és sú­lyos koponyasérülést szen­vedett. A rendőrség tes­ti sértés megalapozott gya­núja miatt folytat eljárást a 16 éves tanulóval szemben. Munkatársainktól ujneplap@mediaworks.hu SZOLNOK Kétségbeesett, szo­morú hangú levelet írt egy hölgy a miabonyunk.hu szer­kesztőjének. Az abonyi asz- szony arról panaszkodott, ne­velt fiát egy szolnoki közép­iskolában úgy ellökték, hogy életveszélyes sérülésekkel ke­rült kórházba. Nevelt fia az­óta is az idegsebészeten fek­szik. Az asszony értetlenül áll a történtek előtt és csak remé­li, a fiú mihamarabb hazake­rülhet. Az esetnek az Új Nép­lap járt utána. Kiderült, a szóváltás' a Si­pos Orbán Szakiskola és Kol­légium előtt, azaz iskolaépüle­ten kívül történt szerdán kora délután, amit a Szolnoki Szol­gáltatási SZC főigazgatója, Kal­már Andrea is megerősített.- Két, intézményünkbe já­ró diák vitatkozott össze az is­kolán kívül. Úgy hallottam, az egyik fiú meglökte a mási­kat, aki olyan szerencsétlenül esett el, hogy megütötte a fejét. A többiek azonnal szóltak a pe­dagógusoknak, akik kimentek a sérülthöz, hamarosan a men­tő is megérkezett. Állítólag a lökdösődő diák eltűnt a hely­színről, de megkeresték őt, az intézményvezető pedig rögtön utána leült vele beszélgetni. Nehéz ítéletet mondani az eset­ről, az iskola nem törhet pálcát úgy senki felett, hogy nem is­meri tökéletesen a körülmé­nyeket. Ezért folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a rend­őrséggel, hol tart az ő nyomo­zásuk, eljárásuk, mit derítet­tek ki. Ami biztos, szó nélkül nem megyünk el az eset mel­lett, valamilyen szankció bizto­san lesz az agresszív diákunk­kal szemben - beszél őszintén az esetről Kalmár Andrea, hoz­zátéve, a történtek után a tag- intézmény vezető azonnal tájé­koztatta őt a balesetről. Azt is megtudtuk, az utóbbi években ilyen horderejű esettel még nem találkoztak a Sipos Orbán Szakiskolában. Közben a fiú állapotáról a szolnoki Hetényi Géza Kórház­ban is érdeklődtünk, de sze­mélyiségi és betegjogok miatt nem adtak tájékoztatást. Meg nem erősített információink szerint koponyatöréssel került az intézet idegsebészeti osztá­lyára, ahol jelenleg is kezelik. E. Cs. - J. Zs. - Sz. Zs. A rendőrség eljárást folytat A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott bennünket, hogy testi sértés megalapozott gya­núja miatt folytatnak eljárást a 16 éves fiatallal szemben. A je­lenleg rendelkezésre álló ada­tok szerint a fiú április 13-án fél egy körül egy szolnoki isko­la előtt keveredett szóváltásba egy másik fiúval, akit egy alka­lommal meg is ütött. A sértett az ütést követően elesett és a jelenleg rendelkezésre álló or­vosi vélemények alapján súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a 16 éves bántalmazót előállí­tották a rendőr-főkapitányság­ra, ahol gyanúsítottként kihall­gatták - mondta el Szabó Zita alezredes, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője. Bemérve Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu N incs sumákolás, nincs mellébeszélés: a fix traffipaxok úgy át­világítanak bennünket, mint egy röntgenkészülék. A kame­ráknak már hiába magyarázzuk, hogy tulajdonképpen akar­tunk mi indexelni, csak az asszony olyat mondott mellettünk a kocsi­ban, hogy elakadt a lélegzetünk, és inkább annak a pótlására, mint az indexkar állítgatására koncentráltunk. Meg hát a biztonsági öv is be volt ám kapcsolva, csak pont olyan színű, mint a pólónk, úgy­hogy a kamerák valójában érzéki csalódás áldozatai lettek. Az meg aztán végképp csak fatális műszerhiba, hogy a főúton száznegyven­nel mentünk, meg is fogjuk rek­Nem mindenkinél lamálni a kocsit gyártó cégnél, leSZ egvforma amiért ilyen összevissza mutat , előttünk a műszerfalon a sebes­a kockázat. Ségméró. Afelől semmi kétségem, hogy hasonló magyarázatok eddig is születtek és a jövőben is fognak, értelmük viszont nem sok van. S nagyon helyesen, sen­kit nem is érdekel a hatóságoknál. Akiknek ez ügyben spéciéi igazuk van. A magam részéről nagyon unom azokat az alakokat, akik lassítás nélkül hajtanak a zebra felé, pedig látják, hogy ép­pen gyalogosok mennek át rajta, akiknek szedniük is kell a lábu­kat, ha időben át akarnak érni. Meg azokért sem tudok őszinte ra­jongást mutatni, akik a sebességhatárt jócskán túllépve kocsiso­rokat előznek a négyesen, s ha a dolog mégsem jön össze, hát be­vágódnak a sor közepébe, hadd satufékezzenek a mögötte jövők. A rendőrség most azt kéri, jelezzék a lakosok, hol látnának leg­szívesebben sebességmérő készülékeket a közelgő akció során. Amelyek mindannyiunkat mérni fognak ugyan, de nem min­denkinél lesz egyforma a kockázat. Nyilvános illemhely épül Szolnokon SZOLNOK A lakossági igények­re való tekintettel Szolnok Me­gyei Jogú Város Önkormányza­ta a Boldog Sándor István kör- út-Hubay úti gyalogos átkelő­hellyel szemben, az úgyneve­zett Fehérház mögötti terüle­ten közösségi egészségügyi lé­tesítményt (illemhely) építtet. Mint Pókász Endrétől, a pol­gármesteri hivatal sajtószóvi­vőjétől megtudtuk, a terület kiválasztását annak közpon­ti elhelyezkedése, közműellá­tottsága, valamint a korábban üzemeltetett illemhelyhez va­ló közeli elhelyezkedése indo­kolta. A létesítményt a modern kor kihívásainak megfelelő­en, higiénikusan üzemeltet- hetően, automata működtetés­sel alakítják ki. Az alapterü­lete mintegy háromszor négy méter lesz, könnyűszerkeze­tes, akadálymentes kialakítás­sal építik ki, illetve padlófűtés­sel, valamint térfigyelő kame­rával is felszerelik. A kivitele­zési munkák április 19-én kez­dődnek, és előre láthatólag má­jus 18-án fejeződnek be, közöl­te a sajtószóvivő. M. G. A. Utakat javítanak a településen TISZAVARKONY Megkezdődtek az útfelújítási munkák a tele­pülésen - közölteHegedűs Ist­ván polgármester, aki elmond­ta, szeretnének minden belte­rületi utat járhatóvá tenni. Há­rom-négy olyan út van, ami már meglehetősen rossz állapotú, va­lamint Tiszavárkony-Szőlőkben a Posta dűlő is igen leromlott, ezeket az utakat tervezik kővel felszórni. Jelenleg a műveletek előkészítési fázisában tartanak, de az időjárástól függően várha­tóan egy-két héten belül be is fe­jeződnek a munkálatok. К. B. A tűz a forgalmat is veszélyeztette JÁSZBERÉNY Közutak mellett akadt dolga a tűzoltók egy­ségeinek az elmúlt napokban Jászberény határában - tud­tuk meg S. Tóth Anikó tűz­oltó főhadnagy, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság me­gyei katasztrófavédelmi szó­vivője tájékoztatásából. Csü­törtök este nádas égett Jász- fényszaru és Pusztamonostor között. A 32-es főút mellett csaptak fel a lángok viszonylag kis te­rületen, de a füst veszélyeztet­te a forgalmat. Az összesen mintegy két­száz négyzetméteres terület­re kiterjedő tűzet a jászberé­nyi hivatásos tűzoltók fékez­ték meg, oltották el. Aznap este egy másik eset­hez is vonulnia kellett a tűz­oltóknak, ugyanis felborult egy autó Jászberény és Far­mos között a 3117-es út 12- 13-as kilométerszelvényénél. Az autóban egy ember uta­zott, akinek sikerült el hagy­nia a járművet, de a mentők ápolására szorult, később hz ellátást követően kórházba is vitték. A kocsi az út mellet­ti árkon átrepülve, a tetejére borulva, a szántóföldön állt meg. Az üzemanyag nem szi­várgott, a szolnoki hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. B. Cs. Házhoz vitték a bűnmegelőzést a rendőrök A döntőbe jutottak SZOLNOK A Házhoz megyünk bűnmegelőzési program kere­tében családi vetélkedőt szer­veztek ezúttal Szolnokon, a városi rendőkapitányságon. A szervezők három fős csa­patok jelentkezését várták, amelyben szülő, nagyszülő és felső tagozatos gyermek egyaránt részt vett. A megyei döntőn induló családok közül a legtöbb pontot szerző képvi­selheti majd megyénket a fő­városban megrendezendő or­szágos versenyen. ■ A tegnapi, szoros eredmé­nyeket hozó megméretésen végül a mezőtúri Papp-család bizonyult a legügyesebbnek. Erdős Cs. Családok mérték össze tudásukat a szolnoki rendőrkapitányságon Más helyen alakítanák ki az új piacot ZAGYVARÉKAS Új helyen egy tel­jesen új piacot szeretnének ki­alakítani Rékason - tudtuk meg Jánosi József polgármester­től. Jelenleg az árusítás az óvo­dával szembeni szabad terüle­ten zajlik, az elképzelések sze­rint viszont a helyi pékség mel­letti jelenleg üres telek adna te­ret az új piacnak. A 400 négy­zetméter körüli területen fedett elárusítóhely épülne, mögötte üzletrész és a szolgáltatás mű­ködtetéséhez szükséges infra­strukturális létesítmények kap­nának helyet, továbbá betono­zott parkolót is kialakítanának. Az ehhez szükséges 50 millió forintot pályázati úton próbál­ják előteremteni. К. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom