Új Néplap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-07 / 56. szám
10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2016. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ Kínában meghalt egy nő? akit a felvonóban hagytak Egy hónapig a liftben Egy kínai nő holtteste a liftben Hangcsouban 2015 július 30-án. A 21 éves nő feje a 16. és a 17. emelet közé szorult be miután beszállt a felvonóba és az hirtelen felfelé kezdett el mozogni. A tűzoltók már csak a holttestét tudták kiemelni a liftből. HÍREK Agyonlőttek tíz embert TEGUCÍGAí Rendőregyenruhába öltözött öt fegyveres lövöldözött szombaton egy biliárdteremben Kalasnyikovok- kal Honduras fővárosában, Te- gucigalpában. Nyolc áldozatuk azonnal meghalt, még két ember pedig a kórházba szállítása után. Többen megsebesültek. Honduras a bandaháborúk miatt a világ egyik legvéresebb országa, naponta átlagban 16 embert gyilkolnak meg. MW/MTI Almaként akart lopni a notebookot SZEGE Egy 36 éves férfi a vásárlás végeztével egy szegedi bevásárlóközpontban az önkiszolgáló kasszához ment, ahol az általa vett élelmiszerek mellett egy notebookot is ki akart vinni az üzletből úgy, hogy azt almaként lemérte az önkiszolgáló pultnál - írta a police.hu. A cselekményt a pénztáros, és a biztonsági őr is észlelte és'ezt megakadályozták. A híradástechnikai készülék a dobozában áru védelmi eszközzel volt ellátva, amit a férfi nem rongált meg. MW Bliccelni próbált, elgázolták SZEGED Elgázoltak egy 25 éves férfit szombat este Szegeden, aki a villamosról leszállva a jegyellenőrök elől menekült és átugrott a védőkorláton az úttestre. A férfi csak könnyebb sérülést szenvedett. MW Egy hónap múlva találták meg a holttestét egy kínai nőnek, akit hanyag szerelők liftbe zárva hagytak. Idén ugyanabban a városban egy nő a kisgyermekével zuhant le egy felvonóval. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu HSZIAN Egy nő holttestét találták a szerelők egy hónap után abban a liftben, amelynek áramellátását biztonsági okokból január végén lekapcsolták az északnyugat-kínai Hszi- anban. A hanyag szerelőket, akiknek gondatlansága vezetett a 43 éves nő halálához, őrizetbe vették a kínai forrásokra hagyatkozó MTI szerint. A felvonójavítókat meghibásodás miatt hívták ki, de mielőtt áramtalanítottak és dolguk végezetlen távoztak, elfelejtettek meggyőződni arról, hogy nem maradt-e a fülkében valaki. Csak akkor találtak rá áldozatukra, a ház lakójára, miután a februári tavaszünnepi hosszú szabadság után visz- szatértek, és március elsején a javításra kivonultak. A rendőrség kizárta, hogy szándékos emberölés történt volna. Elképzelhető, hogy a történtek összefüggésbe hozhatók azzal a balesettel, amely szintén Hszianban történt január 29-én. Egy lakóház liftje 31 emeletet zuhant, egy 26 éves nő és öthónapos gyermeke szörnyethalt. A nő férje és apja azért maradtak életben, mert valamiért visszamentek a lakásba. A rendőrség őrizetbe vette a felvonógyártó egy magas beosztású tisztségviselőjét és az épület gondnokát. A lift egy nappal korábban esett át az éves műszaki ellenőrzésen. A tartományi kormányzat ezután utasítást adott ki a köz- igazgatása alá tartozó területen található valamennyi lift műszaki ellenőrzésére. Ledarálta a mozgólépcső Tavaly júniusban a Hupej tartománybeli Csingcsou üzletközpontjában egy nő alatt beszakadt az ellenőrzésen frissen átesett mozgólépcső tetején a nem megfelelően rögzített fedőlap, a szerkezet bedarálta a 30 éves nőt. Kétéves kisfiát sikerült az anyjának még ellöknie magától, a közelben állók így meg tudták ragadni a gyermeket, aki így megmenekült. A tűzoltóknak több mint 4 óra után sikerült kiszabadítaniuk a nő csonkított holttestét. Kínában mintegy 610 ezer lift van üzemben, ezzel a kelet-ázsiai ország Spanyolország és az Egyesült Államok után a világon a harmadik helyen áll. 2014-ben 48 liftbaleset jelentettek, ezeknek 36 halálos áldozatuk volt. A korszerű felvonók gyártói ma már többféle biztonsági garanciát építenek be, több kábellel függesztik fel a kabint, vészfékezésre, vészjelzésre adnak lehetőséget, és az áramszolgáltatás megszakadásának esetére is felkészülnek. Kínában a biztonsági előírásokat jellemzően figyelmen kívül hagyják, a karbantartási kötelezettséget, a műszaki ellenőrzést elhanyagolják, szakszerűtlenül végzik. Elárasztják a berobbant bányát a tüzek miatt VORKUTA A még égő föld alatti tüzek eloltása érdekében el fogják árasztani a Vorkuta melletti Szevernaja szénbányát, ahol egy február végi metánrobbanásban 36-an életüket vesztették - döntött tegnap az orosz katasztrófa-elhárítás. Az elárasztást 60-80 nap alatt tervezik végrehajtani. Ezt követően folytatják a február 25-én bekövetkezett gázrobbanás miatt beomlott járatok megtisztítását és az áldozatok holttestének felkutatását. Az első bányarengés idején 111 ember dolgozott a fejtésben, közülük 81-et sikerült kimenteni. A bányamentők folytatták erőfeszítéseiket a lent rekedt 26 bányász kimentésére, azonban újabb robbanás történt a bányában, és meghalt az eltűnteket kereső hat bányamentő, öt társuk megsérült. A bánya azon területén, ahol az eltűntek tartózkodási helyét sejtették, a robbanás tüzet okozott, az oxigént felemésztette, így a hatóságok szerint semmilyen esély nem volt arra, hogy bárki túlélhette a szerencsétlenséget. Az elárasztásról a Vorkuta- ugol bányaipari vállalat szerint az áldozatok hozzátartozóival is egyeztettek. A sarkkörön túl fekvő észak-szibériai város ügyészsége azzal a felterjesztéssel fordult a helyi bírósághoz, hogy a felszín alatt rekedt bányászokat és bányamentőket a hozzátartozóik érdekében nyilvánítsák halottnak. MW/MTI TELEVIZIO-MUSOR Bt о 4.00 4.30 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 11.55 12.25 13.00 113.25 (/) 13.55 15.05 16.10 17.25 18.00 118.55 19.30 20.45 21.25 22.25 Fókusz© Pasik © Barátok közt © TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz © Magyarul Balóval Asztro Show Top Shop Fókusz Plusz ® Story Extra © Agymenők © Agymenők © Éjjel-nappal Budapest © Isten áldjon, Esperanza!© Szulejmán © Story Extra © RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt© Dr. Csont © Glades - Tengerparti gyilkosságok © RTL Kiül? Híradó Magyarul Balóval Csont nélkül© Havazin ® 4.40 Stahl konyhája © 5.10 Csapdába csalva© 5.35 Családi Titkok © 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.50 Paloma© 13.50 Walker, a texasi kopó® 14.50 Walker, a texasi kopó© 15.50 Szeretned kell!© 16.55 Megtört szívek© 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban © 20.15 Magánnyomozók® 21.20 Looper-A jövő gyilkosa® 23.50 Red Carpet-Sztárok testközelben © 0.00 Ügyféllista® 1.00 Tények Este 1.45 Aktív® 2.05 Sportos 2.15 Ezo.TV 3.15 Elit egység© 21.25 Dr. Csont Mii Bt О (Л Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Magyar gazda 9.40 Egy Perc Híradó 10.15 Kék bolygó 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Életkor 13.50 Egy Perc Híradó 14.15 Itthon vagy! 14.35 Egy Perc Híradó 15.15 Minden tudás 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Kék bolygó 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Magyar gazda 2120 Looper, a jövő gyitosa RTL (íl 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Showder Klub © 12.50 A szerelem foglyai © 13.45 A bosz- szú asszonya ® 14.40 Lucia - A sors üldözöttje © 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 Kung Fu Panda 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 Hazug csajok társasága ® 19.00 A nagy svindli © 20.00 Új csaj ® 20.30 Showder Klub ® 11.35 Lucky Luke a Vadnyugaton © 12.00 Tatonka történetei © 12.15 Süsü, a sárkány kalandjai © 12.50 Azok a csodálatos állatok © 13.05 Észbontó© 13.25 Csörgősipka © 13.45 Vakáción a Mézga család © 14.15 Lucky Luke a Vadnyugaton © 14.40 Marci© 14.55 Marci© 15.10 Egy vízcsepp kalandjai © 15.35 Pupákok© 15.45 Lóti és Fűti © 15.50 Mesélj nekem! 16.00 Claude 16.15 A város hősei 16.30 Rolie, Polie, Olie 17.00 Gyerekversek 17.02 Hetedhét Gyerekhíradó 17.05 Póló 17.15 Póló 17.25 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 17.35 Állatkerti sétány 64. 12.15 Süsü, a sárkány kalandjai super ml 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! ® 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív © 16.30 Tények © 17.00 Banánhéj © 17.15 Az 50 milliós játszma ® 18.30 Édes élet ©19.45 Édes élet ©21.00 A szövetség 23.15 A Szmokinger © 1.20 Jóban Rosszban © 1.55 Egy ellopott élet © 5.45 TV-SHOP 6.15 Will és Grace© 6.40 Will és Grace© 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok© 7.55 A nagy svindli© 8.50 Szívek szállodája© 9.45 Downton Abbey 11.00 Amerikai mesterszakács © 11.55 Az indíték© 12.55 A nagy svindli © 13.55 CSI: A helyszínelők © 14.50 CSI: A helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles© 16.45 NCIS: Los Angeles® 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.40 Jim szerint a világ © 19.05 Jim szerint a világ© 19.35 Két pasi - meg egy kicsi© 20.10 Két pasi - meg egy kicsi® 20.35 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 CSI: A helyszínelők 22.00 CSI: A helyszínelők 22.55 A vörös sárkány© 1.30 Két pasi - meg egy kicsi© 2.00 Downton Abbey 2255 A vörös sárkány HÍRtvl 4.00-6.00 Privátfilmek újratöltve © 6.20-8.40 Privátfilmek újratöltve ® 11.00-11.40 Privátfilmek újratöltve © 12.00 Az eső gyermekei © 13.35 A Római Birodalom bukása © 15.00 A Római Birodalom bukása © 16.55 Egy dühös asz- szony naplója © 19.10 Őrangyalok © 21.00 Bömí az eszelős temetós © 22.55 Mennyei kard © 0.35 A lator © 2.30 Privátfilmek újratöltve © 2.45 Privátfilmek újratöltve © A műsor és a kerté«! кйрот megváltoztatásának jogát mindert tévéadé fenntartja! 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 11.00 Életvonal 11.30 Európai híradó 12.00 Híradó 12.30 Látótér 13.00 Reggeli járat plusz ® 14.00 Vetítő © 14.01 Dédapáim és én © 15.00 Híradó 15.30 Mi lett vele? 16.00 Panaszkönyv 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Főszerkesztők klubja 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 6.55 Kenó© 7.00 Híradó 7.25 Roma Magazin 7.55 Domovina 8.30 A múlt fogságában© 9.20 Alpesi őrjárat © 10.20 Család-barát 11.40 A világörökség kincsei 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.35 Időjárás-jelentés 12.45 Kult+ © 12.55 Jamie vidéki konyhája 13.25 David Attenborough és a növények birodalma 14.30 Szívek doktora© 15.15 Brown atya© 16.05 Tappancs,a mesterdetektív © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 Alpesi őrjárat © 19.45 Maradj talpon! © 20.45 Kékfény© 21.45 Bosszú© 22.35 Felvidék szépe 2016© 23.05 Kenó© 23.10 Magyar Krónika® 13.25 David Attenborough és a,. 5.50 Lyukasóra© 6.15 Lélek Boulevard © 6.45 Ridikül© 7.45 Viszlát, elvtársak! © 8.40 Német nyelvű hírek 8.50 Öt kontinens 9.20 Orosz nyelvű hírek 9.35 Rúzs és selyem 10.05 Summa 10.30 Baptista magazin 10.55 Világ-nézet® 11.30 Angol nyelvű hírek 11.45 Julianus barát © 13.00 Híradó 13.20 Médiaklikk 13.45 Öt kontinens 14.15 Rúzs és selyem 14.45 Család-barát 16.05 Roma Magazin 16.35 Domovina 17.10 Itthon vagy! 17.30 Tálentum® 18.05 A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról © 19.00 Hogy volt!? 20.00 Üdítő© 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon!® 22.30 Ridikül© 23.25 Család-barát 0.50 Himnusz 4T. 13.45 Öt kontitnens 9.05 Fórum 10.25 KIPA 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Columbo: A szuperintelligens gyilkos csődje © 15.05 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Kőbánya Híradó 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Idöjá- - rás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Esti kommentár 9.00 A Gyűrűk Ura-A két torony© ameri kai-új-zélandi-német fantasztikus kalandfilm 2002 12.25 Éjsötét árnyék® amerikai homor-vígjáték 2012 14.35 A végzet ereklyéi- Csontváros © amerikai-német-kanadai akciófilm 2013 17.00 Csillagkapu: Continuum © kanadai-amerikai sci-fi akciófilm 2008 19.00 Gyilkosságba hajszolva © amerikai-kanadai akciófilm 2009 21.00 Különösen veszélyes© amerikai akciófilm 1997 R.: David Hogan Sz.: Keenen Ivory Wayans, Jon Voight, Eric Roberts, Jill Hennessy, 22.45 Könyörtelen csapás© amerikai-kanadai akcíófilm 2008 0.40 Nyolc préda© amerikai thriller 2008 2016. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ 9.00 Ökölvívás KO TV, Classics 10.00 Kézilabda Férfi BL, csoportkor, 13. forduló, Vive Tauron Kielce - MOL-Pick Szeged 12.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 13.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 28, forduló, Real Madrid -CeltaVigo 14.45 Labdarúgás BL-klasszikus, 2006, Liverpool - Benfica 16.45 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 28. feldúló, Eibar - Barcelona 18.45 Mai helyzet 19.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 28. forduló, összefoglaló 20.00 Harmadik félidő Labdarúgó-és kézilabda show-müsor, 1625 22.00 Kézilabda Rewind-the handball show 22.30 Labdarúgás Holland bajnokság, 26. forduló, összefoglaló 21,00 Különösen veszélyes 9.00 Labdarúgó NB II. mérkőzés 10.45 Magazin 11.15 Góóól! 13.15 Sportpercek 13.30 Labdarúgó mérkőzés 15.15 Sportpercek 15.30 Magazin 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Kézilabda összefoglaló 17.15 Sportpercek 17.30 Jégkorong MOL Liga 20.45 Sportpercek 21.00 Sport7fő 22.00 Magazin 22.30 Kosárlabda összefoglaló 23.15 Magazin 23.45 Magazin 20.00 Harmadik félidő 11.00 Édes nagyik, finom sütik © 11.30 Nick Stellino konyhája ® 12.00 Jó szakács, rossz szakács © 12.30 Daniela © 13.00 Sztárok a pácban © 13.30 Ketten nyakkendőben © 14.00 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 14.25 Szafarikonyha © 14.50 Gizzi Erskine és a koreai konyha © 15.20 A legjobb, amit Franciaország adhat © 16.20 Édes nagyik, finom sütik © 0 ■ 4 V