Új Néplap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-29 / 73. szám

10. SPORT 2016. MÁRCIUS 29., KEDD Bravúros sikert könyvelhetett el a Kisújszállás és a iaszfényszaru együttese Győzd inevel az el re állt a Szajol A huszadik fordulót rendez­ték meg a megyei első osz­tályú labdarúgó-bajnokság­ban a hét végén. Munkatársainktól ujneplap@ujnapelap.hu LABDARÚGÁS A „trónkövetelő” Szajol meglepően magabiztos győzelmet aratott a címvédő Ti­szafüred ellen, s ezzel át is vet­te a vezetést a táblázaton. Az ül­dözők már nem voltak ennyire sikeresek: a Törökszentmiklós és a Túrkeve is vereséget szen­vedett, míg a Jászárokszállás erejéből csupán egy pontra fu­totta. Ugyanakkor a kiállítás miatt majd egy félidőt tíz em­berrel játszó Karcag idegenben is diadalmaskodni tudott, s en­nek köszönhetően pontszám­ban beérte a dobogó legalsó fo­kán tanyázó miklósi együttest. Az alsóházban „feltámadt” és begyűjtötte a pontokat a Kisúj­szállás és a lászfényszaru, míg a Kunhegyes kiesési rangadót nyert Kunszentmártonban. Ez­zel az újonc KUTE gárdája visz- szacsúszott a táblázat utolsó he­lyére. Továbbra is botladozik a Csépa együttese, amely tavasz- szal immár a harmadik veresé­gét szenvedte el, s ezzel ugyan­ott tart, ahol ősszel tizenöt for­duló alatt. SZAJOL-TISZAFÜRED 3-0 (2-0) Szajol, 250 néző, vezette: Tóth Pál Szajol: GERHÁT - CSAJBÓK, VINCZE, DALMADI, BEZZEG, GYŐRFI (Dobos), VADAS, Don- kó, SZABÓ T. (Barta), BENE­DEK, BALANESCU (Pálinkás). Edző: Kun Mihály. Tiszafüred: ULVICKI - Nagy T. (Vadász), Gácsi, Né­meth J., Kovács R. (Prázmári), Serucza, Tóth T., Pelles, Bozsó (Kontra), Pataki, Szövetes (Tor­ma). Edző: Dorcsák Zoltán. Gólszerzők: Vadas (30.), Sza­bó T. (33.), Csajbók (80.) Kiállítva: Benedek (69.) A szép számú közönség előtt megrendezett rangadón megér­demelt hazai győzelem született. Kun Mihály: - Ma a lelkese­désünk mellé jó játék is páro­sult, ezért győztünk! Dorcsák Zoltán: - Minden tekintetben felülmúlt bennün­ket a Szajol, sajnos az ered­mény ránk nézve hízelgő. JÁNOSHIDA- TÖRÖKSZENTMIKLÓS 1-0 (0-0) Jánoshida, 100 néző, vezette: Fekete Tibor Jánoshida: Kolláth - KE­RESZTES, 1 Martók, Eszes E. (Darók), Homojovszki, CSE­RI, Ábel, KISS V., VARGA M., Eszes M. (Berczeli), FARKAS I. Edző: Szabó Imre. Törökszentmiklós: Török - Balogh A., Rab (Földi), Velkei, LÓLÉ, Gusztafik, Fehér (Oláh), Héder R., Farkas L, Buru, Ju­hász (Héder). Edző: Gergely Mátyás. Gólszerző: Cseri (79.) A tartalékosán, öt 20 éves hi- dai fiatallal felálló hazaiak na­gyot küzdöttek az értékes há­rom pontért. Szabó Imre: - Győzelmünk értékét növeli, hogy ezt jó el­lenfél ellen értük el! Gergely Mátyás: - Nagy küz­delemben, úgy érzem, a döntet­lent megérdemeltük volna. KUNSZENTMÁRTON- KUNHEGYES 1-2 (0-0) Kunszentmárton, 80 néző, vezette: Mozsár Gergely Kunszentmárton: Tóth Z. - Gácsi, Somodi Sz., Kézsmárki, Pálinkás J., Varga A. (Cseh), Vi- czián, Somodi D. (Garáz), Rácz, Majzik, Pálinkás Á. Edző: Mar­ta Dórin. Kunhegyes: Csontos - HAJ­DÚ, SZABÓ D., VARGA G., Tyu- kodi R. (Balogh A.), IMRE, DO­BOS N. (Kocsis), Dobos R., Ege- di‘, Szóládi L. (Tyukodi M.), TYUKODI A. (Horváth L). Edző: Varga László. Gólszerzők: Rácz (90., tizen­egyesből), ill. Tyukodi A. 2 (56., 65.) Kiállítva: Majzik (85.). A meddő hazai mezőnyfö­lény kevés volt a remélt siker­hez, így egyre nehezebb hely­zetbe kerül a kunszentmárto­ni legénység. Gácsi Tibor: - Korrekt já­tékvezetés mellett játszottunk, kishitűen nem lehet ered­ményt elérni. Varga László: - A második félidei játékunk alapján megér­demelten nyertünk. KISÚJSZÁLLÁS- TÚRKEVE 4-1 (3-1) Kisújszállás, 150 néző, vezet­te: Bán János Kisújszállás: ERNESZT - Pintér L, LADÁNYI, NÉMETH T. (Farkas D.), Pádár, Borsi (Far­kas Z.), NÉMETH E., Kiss A. (Kovács M.), PESTI (Martus), KELEMEN, Kozák. Edző: Pin­tér László. Túrkeve: Tőke - Barna, Jó­nás, Tóth N., Nagy F. (Lisznyai L), Nagy R, Nagy D., Polgár (Lisznyai II.), Laskai (Kántor), Szentmiklósi, Székely. Edző: Fialka György. Gólszerzők: Pesti 2 (26., 38.), Kelemen (32.), Németh T. (75.), ill. Szentmiklósi (46.) A szomszédvárak mérkőzé­sén a hazaiak parádés játékkal győzedelmeskedtek. Pintér László: - Végre be­rúgtuk a helyzeteinket, míg el­lenfelünk ezúttal kihagyta azo­kat. Gratulálok csapatomnak! Finta Imre: - Erőtlen játék­kal sok ziccert kihagytunk, és ez megbosszulta magát. TISZAFÖLDVÁR- JÁSZFÉNYSZARU 0-3 (0-2) Tiszaföldvár, 70 néző, vezet­te: Kóródi Ferenc Tiszaföldvár: Lengyel - BU- DAHÁZI, VÁRADI, Úti (Törtei), Aszódi (Lendvai), Tóth J. (Ma­gyar), Máté Fazekas, Burján (Pápai), Vereb J. (Vereb Cs.), Pol­gár, OLÁH. Edző: Zsidai István. Jészfényszaru: Csépány - TÜDŐS, Simon, Majzik, Va- szicsku, LUKÁCSI, Nagy T., BARANYI (Kirják), Héger, RU- BIT, Tóth M. (Ecker). Edző: Szá- szi Gábor. Gólszerzők: Baranyi (14.), Baranyi 2 (35., 92.) A gyenge hazai teljesítmény­re nem lehet szavakat találni, a Fényszaru megérdemelten győzött. Zsidai István: - El kell is­mernem, igazságos vendég- győzelem született. Szászi Gábor: - Kemény el­lenfél otthonában összeszedett és céltudatos játékkal tudtunk nyerni. ÚJSZÁSZ-KARCAG 1-3 (1-1) Újszász, 100 néző, vezette: dr. Barta Gábor Újszász: Nagyistván - Ve­réb D., Balogh Zs. (Paplanos), VERÉB V, Szarvák (Dóra), Ju­hász, Rédei, RÉZSÓ, Szurmai, Fodor (Fekete), SIPOS. Edző: Szilvási Ferenc. Karcag: Agócs - Kocsis (K. Tóth), Orosz L, Kovács Cs., Ba­logh Cs., Németh M., SZÍVÓS, BUKOVSZKI, ERDEI (Majláth), Balogh J. (Kupái), Hamar. Edző: Orosz István. Gólszerzők: Sipos (5.), ill. Bukovszki 2 (23., 67.), Erdei (65.) Kiállítva: Balogh Cs. (49.) A hazaiak számára akkor ment el a mérkőzés, amikor emberelőnybe kerültek. Szilvási Ferenc: - Sajnos bennünket zavart meg a kiál­lítás, a vendégek pedig kihasz­nálták zavartságunkat. Orosz István: - Rászolgál­tunk a három pontra. FEGYVERNEK-CSÉPA 2-0 (2-0) Fegyvernek, 250 néző, vezet­te: Nagy Ferenc Fegyvernek: KORMÁNY - FARKAS Z. I., Szász Kriszti­án, Albert, Szász Károly, Bog­nár, CSORTOS (Szabó R), Fábi­án (Rózsa), VARGA R., FARA­GÓ Zs. (Vásárhelyi), Faragó A. (Kengyel). Edző: Faragó Attila. Csépa: Révész - Szíjártó (Or- mándi), Szakács, Papp E., Var­ga M., Stein, Antal, Oberna (Határ), Urbán-Szabó (Hubai), Fülöp (Sárkány), Mile. Edző: Fialka György. Gólszerzők: Faragó Zs. (11.), Szász Károly (42.) Ellentétes félidőket követően megérdemelt hazai győzelem született. Faragó Attila: - Ha a ka­pu előtt határozottabbak va­gyunk, akkor nagyobb kü­lönbségű győzelmet arathat­tunk volna. Fialka György: - Helyzete­ink alapján győzelmet érde­meltünk volna. RÁKÓCZIFALVA- JVSE ROSENBERGER 2-2 (1-1) Rákóczifalva, 150 néző,ve­zette: Kaszala Mihály Rákóczifalva: HADAD R. - Szeberényi, KISS R, Meny­hárt, Kecskés (Mihályi), Kiss Zs., SZAKALI, Kómár (Nyit- rai), Hadad H., Szoboszlai, Rus- kó Zs. Edző: Ruskó Zsolt. Jászárokszállás: Papp T., CSÁBI, Csikós, Nagy B., Kot- ka, MOLNÁR Z., HÁJOS, Bar­tók, Nagy F., KALÓZ, Klavács. Edző: Szerdahelyi Gábor. Gólszerzők: Ruskó Zs. (28.), Kiss P. (80.), ill. Klavács (44.), Hájos (73.) Á küzdelmes összecsapáson igazságos eredmény született. Ruskó Zsolt: - A második félidőben ugyan voltak problé­máink, de leküzdve saját gyen­geségeinket, egy pontot meg­mentettünk. Szerdahelyi Gábor: - Izgal­mas, fordulatos mérkőzésen, a kezdeti fegyelmezetlensége­ink után győzelmet érdemel­tünk volna. A sereghajtó Tiszaújváros ellen sem sikerült nyernie a Jászberénynek Az egy gól kevés volt a diadalhoz LABDARÚGÁS Az NB III. Keleti csoportjának hét végi, huszon­negyedik fordulójának össze­csapásán a sereghajtót fogadta a jászsági együttes. JÁSZBERÉNYI FC- TISZAŰJVÁROS 1-1 (0-0) Jászberény, 200 néző, vezet­te: Györki Bencze József Jászberény: MENCZELES - PÁLES, TISZA, MILE, NYI- CSENKO, ULVICKI, LÉKÓ, SO- RECZ, KOVÁCS D., SZANYI, KIS R. Edző: Igor Nyicsenko. Tiszaújváros: Tóth Cs. - Fo­dor, HAJDÚ, ANGYAL (Potyka), CZÉGEL, Bussy, Katona (Varga Z.), Kovács R, Shadi, MOLNÁR L., Horváth T. (Kerekes). Edző: Antal István. Kovács Dániáknak (labdával) meg kellett elégedniük az egy ponttal Gólszerzők: Ulvicki (62.), ill. Molnár L. (69.) Kiállítva: Kis R. (83.) A Jászberény végig irányítot­ta a mérkőzést, de csak a szünet után váltotta előnyre mezőny­fölényét. Ez is kevés volt azon­ban a győzelemhez, a vendégek ugyanis egy jogtalannak tűnő tizenegyessel egyenlítettek. Igor Nyicsenko: - Mindent megtettünk a győzelemért, ám ez most nem rajtunk múlott. Mindezzel együtt kívánom az Újvárosnak a bentmaradást! Antal István: - A mi hely­zetünkben ezt a játékot kellett játszanunk, örülünk az egy pontnak. A Berény ma nem ta­lált rajtunk fogást. Gelei J. Visszaállt a régi rend a Keleti csoportban LABDARÚGÁS Nem sokáig örül­hettek a ceglédi labdarúgó- szurkolók, hogy NB III-as csa­patuk pontszámban utolérte az augusztusi szezonkezdet óta élen álló Nyíregyházát. Varga Attila együttese ugyan­is azok után, hogy egy hete le­győzte a listavezetőt, a Keleti csoport huszonnegyedik for­dulójában nagy meglepetés­re vereséget szenvedett a kie­sőjelölt Nyírbátor otthonában. A mindent eldöntő gól a hosz- szabbítás harmadik percében született. Ugyanakkor az éllo­vas szabolcsiak fölényes győ­zelmet arattak hazai környe­zetben, így ismét hárompon­tos előnyre tettek szert. Váratlanul megbotlott a fel­jutásban reménykedő Kazinc­barcika. A borsodiak hazai környezetben nem tudták le­győzni a hét közben edzővál­táson átesett Somos együtte­sét, így négy pontra nőtt a hát­rányuk a fővárosban megren­dezett rangadón diadalmas­kodó cigándiak mögött. Sőt, a Hatvan is győzelmének kö­szönhetően közelebb került a negyedik helyezetthez. Eredmények: Nyíregyhá- za-Felsőtárkány 5-0, Nyírbá­tor-Cegléd 1-0, Hatvan-Tály- lya 3-1, Kazincbarcika-So- mos 0-0, Rákosmente-Cigánd 1-2, Újpest II-REAC 3-1, Deb­recen Il-Putnok 1-2. Gelei J. 1 á A vártnál jóval könnyebben nyert a Szajol (világos mezben) a bajnoki címvédő Tiszafüred ellen, így a két csapat helyet cserélt a tabellán

Next

/
Oldalképek
Tartalom