Új Néplap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-19 / 66. szám
g TÚRKEVE 2016. MÁRCIUS 19., SZOMBAT Jelenleg az ebedlő az egyetlen közösségi tér az idősek otthonában, itt rendezik az összejöveteleket is Évtizedek óta vérét adja a rászorulóknak Újabb kopjafát avattak fel EMLÉKEZÉS Március 15. alkalmából újabb kopjafát avattak a településen. A városháza előtti téren felállított emlékhelyet meg is koszorúzták az ünnep alkalmából. (szs) Helyi civileket támogatnak ÖNSZERVEZŐDÉS Kétmillió forintot különített el a város ön- kormányzata helyi civil szervezetek támogatására. Ebből az összegből egyesületek működését, többek között a kultúra, közművelődés, hagyományápolás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, sport területén szervezett programokat, rendezvényeket segítik. (szs) Fontos programon szerepeltek ÉRTÉKEK A Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda tehetséggondozó pályázaton szerepelt a közelmúltban. Azok a diákok, akik bekerültek a programba, megismerkedhetnek a település kézműves értékeivel, valamint fejleszthetik és gyarapíthatják tudásukat ezen a téren, (szs) Kárpátaljai kapcsolatok TERMÉSZETVÉDELEM A Gilh gan Egyesület kapcsolatot épített ki a kárpátaljai Csongor községgel, ahol részben a ke- viek hatására egy új zöld civil szervezetén bejegyzés alatt. A csongoriak fontosnak ítélik a természetvédelmét, ám a mezőgazdaságoldaláról közelítik meg ezt a témát. A keviek látogatásának célja az ottani természetvédelmi értékek megismerése volt. A terveink szerint a nyáron ismét látogatást tesznek Kárpátalján, illetve a határon kívüliek is jelezték, hogy megismernék Túrkevét. (szs) ÖNKÉNTESSÉG Túrkeve humanitárius településként jól ismert a sokrétű önkéntességéről. Ennek jegyében rendszeresen szerveznek véradásokat is a városban, melyre az Országos Vérellátó Szolgálat területi szervezetének munkatársai vonulnak ki. Jobbára sokszoros véradók jelentkeznek ilyenkor, többek között B. Tóth Jánosné, aki a héten immár nyolcvannyolcadik alkalommal segítette saját vérével a rászorulókat.- Talán még lánykoromban adtam először vért, s azóta rendszeressé vált számomra az ilyenfajta segítség - meséli az asszony, miközben pihen egy kicsit a vérvételt követően. - Annak idején a még a munkahelyemről, a ruhagyárból szervezett véradáson vettünk részt, ez mára sajnos megszűnt. Én azonban továbbra is fontosnak tartom az ilyenfajta segítségnyújtást, főként, mivel viszonylag ritka, 0 pozitív vércsoportom van, s a szervezetemnek is jót tesz egy-egy ilyen „csapolás”. Általában évente három alkalommal szoktam eljönni, így jó eséllyel még idén elérem a kilencvenes jubileumot. Amint B. Tóthné Magdi hozzáteszi, sajnos egyre kevesebben vállalkoznak véradásra.- Még a saját családomat se tudtam rábeszélni, hogy csatlakozzanak hozzám - mondja. - A lányaim még azt is nehezen viselik, ha az ujjúkat elvágják. De talán később majd az unokám a nyomdokaimba lép, hiszen ha betöltőm a hatvanötödik évemet, már csak évente egyszer jöhetek. SZ. ZS. Magdi a kilencvenedikre készül Régóta tervezett beruházás kezdődhet meg az idősek otthonában. Egy rendkívül nagylelkű adománynak köszönhetően nyílik erre lehetőség. Szüvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@mediaworks.hu ÖRÖM - Hosszú ideje keressük a lehetőségeket, hogy bővíthes- sük az otthont - mondja el kérdésünkre válaszolva Szabó Attila intézményvezető. - Mostanáig ugyanis ideiglenes engedéllyel működtünk. Az utóbbi időben a hatóságok már csak egy-két évre hosszabbítgatták az engedélyünket, nem túlzók, ha azt mondom, hogy a bezárás veszélye lebegett a fejünk felett. Jelenleg ugyanis nincsenek meg a jogszabály által előírt tárgyi feltételek, nem tudjuk biztosítani az egy főre jutó 6 négyzet- méteres lakóterületet, a közösségi együttiétre, mentálhigiénés ellátásra, látogatók fogadására, vallásgyakorlásra, egyéb célokra szolgáló helyiségeket. Ezeken kívül minden feltételnek megfelelünk, mint például megfelelő szakképzettségű és létszámú személyzet, egészség- ügyi ellátás eszközei, szakszerű ápolás stb., a tárgyi feltételek hiánya azonban óriási gondot okozott mostanáig. A napokban azonban végre elkezdődhet a régóta tervezett fejlesztés. Ehhez egy olyan nagy értékű hagyaték adta meg a kezdő lökést, amelyről álmodni sem mert az intézmény vezetője.- Még 1993-ban kezdődött a történet, amikor Bordács Antal- né Irmuska néni öröklési szerződést kötött az akkori Idősek Otthonával, úgy gondolta, hogy a kis háza és vagyona azt illeti meg, aki majdan őt és gyermekeit, Rózát és Antalt lelkiismeretesen gondozza - tudjuk meg Szabó Attilától. - Az idő múlásával a megkötött szerződése életbe lépett, mert Irmuska néni elhunyt, a gyermeki pedig az otthonba kerültek. Sajnos a szeretet és a segítő gondoskodás sem pótolta a sérült gyermekeknél a több mint hatvanéves együttélést és az anyai törődést, ők is elhunytak egy éven belül. A nagy fájdalom közepette ekkor nagy meglepetés ért bennünket, hiszen Irmuska néni nemes szándékának köszönhetően olyan hagyatéki vagyont örökölt a város önkormányzata, amelyet az Idősek Otthona fejlesztésére kellett fordítania. A hagyaték a banki betét kiváltások és kamatjóváírások után összeáüt: huszonnyolc millió forint értékpapír kamatokkal, egy családi ház, és egyéb ingóságokkal együtt. Mindez ösztönző erőt adott ahhoz, hogy sok sikertelen pályázatot követően végre belevágjunk a fejlesztésbe. A beruházáshoz szükséges összegnek mintegy harmadát teszi ki a hagyaték, a másik két harmad önkormányzati támogatásból, illetve egy Nemzet- gazdasági Minisztérium által kiírt pályázaton elnyert pénzből adódik össze. Mindennek köszönhetően olyan új épületszárny épül fel a következő hónapokban, amely férőhelybővítést nem eredményez, viszont megteremti a végleges működési engedély megszerzésének feltételeit, és korszerű helyet biztosít az ellátásoknak. Kistérségi együttműködésben tervezték Az otthon fenntartója jelenleg a Berettyó-Körös Többcéú Kistérségi Társulás. Ennek vezetője Vida Tamás. Túrkeve polgármestere, aki így kettős minőségében segíti az intézmény megújulását.- Mivel a pályázat gesztora a társulás székhelye szerinti ön- kormányzat, így e tekintetben szorosan együttműködünk a mezőtúri önkormányzattal - mondja Vida Tamás. - Összességében azonban természetesen a túrkeveiek számára fontos ez a beruházás, hiszen egyere több idős ember szorul ilyen jellegű ellátásra. Remélem, mielőbb elkezdődhetnek a munkálatok. HÍREK Nemes szándék adott lehetőséget a fejlesztésre Örökségből bővítik vegre 3z otthont Bevált az eddigi program, új fóliasátrat is állítanak a településen Már nevelik a kis palántákat KÖZMUNKA A jó idővel a köz- munkaprogram is megkezdődött Túrkevén, a napokban már megkezdődött a járdaszakaszok térkövezése a belvárosban. Mint ismeretes, az önkormányzat még tavaly fogott térkőgyártásba, melynek köszönhetően a település számos, rendkívül rossz állapotban lévő járdáját sikerült már felújítani. Ez a program most folytatódik, további területek újulhatnak így meg. A mezőgazda- sági közmunkaprogram hatvan fővel indult, s a korábbiakhoz képest újdonság, hogy idén már a strand melletti területen is fel fognak állítani egy fóliasátrat. Ennek előkészítése Ötezer tő palántát nevelnek a kevi közmunkaprogram keretében még tart, mert a belvízmentesítés miatt csúszik az építkezés. A következő hetek időjárásának függvénye, hogy mikor kezdhetnek majd itt is pa- lántázni a munkások. Időközben persze nevelik a palántákat, ezekben a napokban ötezer tövet ültetnek el. Új elemként jelentkezik, hogy a tavaly termelt zöldségfélék mellett idén már egy hektárnyi vöröshagymát is termesztenek szabadföldön. A közmunkaprogram keretében megtermelt zöldségféléket pedig a már jól bevált módon elsősorban a közétkeztetésben hasznosítják, illetve szociális célokra használják majd. SZ. ZS. Pirosba öltöztek a ványais diákok JÓTÉKONYSÁG Jelentős felújítás zajlott az elmúlt időszakban a Karcagi Szakképzési Centrum Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskolájában. Ezért több rendezvény is eltolódott, s végül nemrégiben együtt rendezték a gólya- avatót és a farsangot. A diákönkormányzat arra kért minden diákot, hogy idén öltözzön mindenki pirosba. Egy felhívásra bukkantak ugyanis az interneten: a Szemem fénye alapítvány minden évben megrendezi „Öltözz pirosba!” kampányát, mikor is karitatív tevékenységükre hívják fel a figyelmet. A gyermekhospice ház szolgáltatásait 0-24 éves kor közötti, krónikus vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek, fiatal felnőttek és családjaik vehetik igénybe. Ez a szomorú, de ugyanakkor nemes cél adta az ötletet, hogy idén a ványaisok is tegyenek a beteg gyermekekért. A feladat nem volt nehéz: beöltöztek pirosba, felálltak szív alakba és lefényképezkedtek. A szervezők pénzt is gyűjtöttek, a résztvevők fejenként kétszáz forintot dobtak be a jelképes perselyekbe. Az adományokat játékos keretben a „gólyák” gyűjtötték össze a gólyaavatón, az összegyűlt pénzt pedig elutalták az alapítványnak. SZ. ZS.