Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-08 / 32. szám
12 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUÁR 8., HÉTFŐ Dr. Túróczi Imre nemrégiben Laki Kalmán-díjat vehetett át, mellyel a Szolnok tudományos életében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek munkáját ismerik el, A Szolnoki Főiskola rektora - aki maga is egy gazdaságilag hátrányos településről. az aprócska Hunyadfalvá- ról indult - hangsúlyozta, hogy Laki Kálmán pályafutása is szép példája annak, hogy hátrányos helyzetű településről indulva is lehet tudományos karriert befutni és nemzetközi szinten elismerésre méltót alkotni. Kilencvennégy évesen is hajat vág még a mester ‘54 óta csattog az ollója A székben ülő Kurucz István, a helyi ipartestület elnöke is szívesen jár Soltész Sándorhoz hajat vágatni KARCAG Soltész Sándor gyémántkoszorús karcagi fodrászmester még kilencvennégy évesen is aktívan dolgozik. Jelenleg ő a Karcagi Ipartestület legidősebb tagja. Sanyi bácsival otthonában beszélgettünk, mert a hosszú téli estékre hazahozza szerszámait... Miért választotta a fodrász szakmát? - tettük fel a kérdést az idős mesternek.- Nagyon megtetszett ez a szakma, a sógorom is fodrász volt, így hozzá mentem el tanulónak még 1935-ben, s nála szabadultam 1938-ban. Viszont így is még csak hatvannégy éve vagyok fodrászmester, mert bizony közbejött a katonaság, majd a fogság. Amikor kiszabadultam, s hazajöttem, nem tudtam a szakmában elhelyezkedni, csak a gépállomáson vettek fel. Aztán voltam továbbszolgáló katona, majd traktoros és malmi munkás. Sok mindenből próbáltam megélni, míg 1954- ben meg tudtam vásárolni a Kisújszállási úton lévő műhelyemet, melyet rendbe hoztam, és azóta is abban dolgozom - idézte a kezdeteket Sanyi bácsi, aki bár kitanulta a női fodrászatot is, de mégsem bővítette ki a műhelyét.- Úgy voltam vele, egy dolgot csináljon az ember, de azt becsülettel - indokolta a mester, akinek az elmúlt évtizedek alatt kialakult egy törzsvendégköre.- Vannak olyanok is, akik csak beszélgetni járnak be hozzám a fociról, a régmúltról. így sokkal gyorsabban telnek a napok is - árulta el az idős mester, akinek lánya és fia is más szakmát tanult. Imádja három unokáját és hat dédunokáját is, akik rendszeresen látogatják. Ottjártunkkor Kurucz István, a Karcagi Ipartestület elnöke vágatott hajat Sanyi bácsinál.- Én 1969 nyarán ültem be először Sanyi bácsi székébe, hajvágásra. Évente két-három alkalommal eljövök még most is hozzá, s hajvágás közben beszélgetek Sanyi bácsival, akinek optimizmusa, bölcs meglátása sok erőt ad a hozzá csak beszélgetni betérőknek is - mondta az elnök. Daróczi Erzsébet Az elmaradott térségek fiataljait segítik továbbra is Folytatódik a program JÁSZKUNSÁG Megyénk fiataljai is részesednek az MNB által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) ösztöndíjprogramjából, melynek célja a gazdaságilag elmaradott térségekben élő fiatalok támogatása. Az először tavaly ősszel meghirdetett Tiszaroffi Ösztöndíjprogramban Tiszaroff, Tiszabura, Tisza- gyenda, Kőtelek, Tiszasüly és Tisza- bő településeken élő fiatalok kapnak segítséget felsőoktatási tanulmányaikhoz öt hónapon keresztül. Az ösztöndíjra az adott térség települési önkormányzatainak illetékességi területén állandó lakóhellyel rendelkező, felsőoktatási intézményben nappali, levelező, vagy távoktatás munkarendben tanuló fiatalok jelentkezhettek, jelentkezhetnek. Negyvenöt hallgató nyerte el a Szolnoki Főiskola segítségével bonyolított pályázatot, ők a PADA jóvoltából első félévben havi ötvenezer forint támogatáshoz jutottak. Az őszi szemeszterre vonatkozó egységes ösztöndíj-támogatást követően a tavaszi félévtől bevezetik a kari tanulmányi átlaghoz kötött, sávos ösztöndíjat. A felsőfokú intézményekben kötelezően teljesítendő minimális tanulmányi kreditek megszerzése esetében az alap ösztöndíj havi 35 ezer forint, illetve a saját kari/intézményi átlagtól való +10 százalékos tanulmányi átlagbeli eltérés vagy 4,0-es tanulmányi átlag esetén havi 40 ezer forint, +20 százalékos eltérés vagy 4,5-es tanulmányi átlag esetén havi 45 ezer, +30 százalékos eltérés vagy 4,75-es tanulmányi átlag esetén havonta 50 ezer forint ösztöndíj illeti a hallgatót. A pályázatot minden félévben ismételten kiírják, a 2016/17-es tanévre vonatkozó feltételekről február 6-án az érintett települések önkormányzatainál tájékoztatást tartottak.- A Szolnoki Főiskola fontosnak érzi a térség fiataljainak a támogatását, akár az alapítványon keresztül is - hangsúlyozza dr. Túróczi Imre rektor, aki magánszemélyként külön is biztosít ösztöndíjat hátrányos helyzetű fiataloknak. Mint mondja, van tapasztalatuk abban, hogy nem köny- nyű a nehéz sorban élő, de tanulni vágyó fiataloknak, ám a lehetőségek számukra is adottak. К. B. Elismerés a rektornak HIRDETÉS Nemcsak jól tanulókat, hanem alapvetően boldog embereket nevelnek Vargásnak lenni mindig rangot jelent Aki a szolno- ki Varga KatiiKSjgRiS talin Gimná- ziumba jelent- kezik, két do- ^OttóO logban biztos lehet. Egyrészt magas színvonalú, a felsőfokú továbbtanulásra felkészítő képzésben lesz része, másfelől pedig olyan középiskolába járhat, ahol valóban jól érzik magukat a diákok. A megye egyik legjobb gimnáziuma a 2016/17-es tanévben is hagyományosan négy osztályt indít. Az ötéves Arany János Tehetség- gondozó Program mellett három osztályban folyik négy tanéves oktatás: a matematika-angol emelt szintű osztályban, a magyar-angol két tanítási nyelvű programban és az általános tehetséggondozó programban. Ez utóbbiban négy modul (biológia-kémia, matematika-fizika, művészi és gyakorlati kommunikáció, illetve történe- lem-földrajz-EU-ismeretek) közül választhatnak a diákok.- A gimnázium elsődleges célja a felsőfokú továbbtanulásra történő felkészítés - mondja az intézmény vezetője. Molnár László hozzáteszi: a gimnáziumban komoly hagyományai vannak a tehetséggondozásnak. Mindez nemcsak a tanítási órákon valósul meg, hanem olyan színes iskolai rendezvényeken is, amelyek lehetőséget adnak a tehetségek kibontakoztatására, és egyben erősítik az isko- láho* való tartozás érzését is. Vannak ünnepi megemlékezések, tanulói beszédpályázat, karácsonyi hangverseny, tablóbál, egészségnevelési nap, sportnap, suligála, házi sportbajnokságok, alkotókor, énekkar, terepgyakorlat és diák- színpad is. A diákok rendelkezésére áll egy 37 ezer kötetes könyvNégy diák, négy tagozat, egy vélemény: kiváló alapot adott a Varga Dobó Dalma, 13/A- Én már az ötödik évemet töltöm a Vargában, hiszen az Arany János Tehetséggondozó Program keretében tanulok. Az első év egyfajta előkészítő volt, amikor főként önismeretet, nyelvet, számítástechnikai ismereteket tanultunk. Ennek köszönhetően már két éve letettem az ECDL-vizsgát, de lehetőségünk van arra is, hogy jogosítványt szerezzünk, nyelvvizsgázzunk. Mindezt anyagilag is támogatja a program, nekünk „csak”jól kell tanulnunk. Nálunk kötelező a kollégium, ahol volt alkalmunk hozzászokni az önállósághoz és minden évben maradunk néhány hétvégére is, amikor különböző programokon, kirándulásokon vehetünk részt. Amikor ezt az iskolát választottam, az volt a legfontosabb számomra, hogy felkészítsenek a továbbtanulásra. Úgy érzem, ez maximálisan megvalósult. Turcsányi Bence, 12/B- Én az emelt szintű matematikaangol képzésrejárok, s nyolcadikosként azért választottam ezt, mert érdekelt ugyan a matematika, de még nem tudtam, hogy pontosan mit szeretnék. Az első két évben emelt szinten tanultuk az angolt és a matematikát, később pedig fakultáción választhattuk ki a minket leginkább érdeklő tárgyakat. Én a biológiát és a kémiát választottam, mert úgy döntöttem, az orvosi pályát szeretném választani. Az elmúlt években több országos versenyen is sikerrel szerepeltem, tavaly a Mozaikországos biológia tanulmányi versenyen másodikként végeztem, földrajz OKTV-n döntős helyezést értem el. Nagyon fontosnak tartom emellett, hogy a felvételire való felkészítésen, tehetséggondozáson kívül ebben az iskolában arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy a tanórák és a különböző programok jó hangulatban teljenek Bárány Petra, 12/C- Mindig is érdekeltek a nyelvek, ezért jelentkeztem annak idején a két tannyelvű képzésre. Itt ugyanis 12. év végére szinte garantált a nyelvvizsga. Az én esetemben ez azt jelenti, hogy az angol felsőfokúm már megvan, s hamarosan németből vagy olasz nyelvből is vizsgázni fogok. Ráadásul a csereprogramoknak köszönhetően több külföldi tanulmányútra is lehetőségünk nyílt az elmúlt évek során. Jártam Hollandiában és Portugáliában, ami óriási előnyt jelent a nyelvtanulás során, ráadásul nagyon sok külföldi barátot szereztem az utaknak köszönhetően. Sikerrel veszünk részt egy nemzetközi versenyben, amely az Európai Parlamentet modellezi. Ez kitűnő lehetőség számomra, hiszen úgy tervezem, a nemzetközi kapcsolatok területén tanulok tovább. Seress Anikó, 12/D- Én az általános tehetséggondozó programra jelentkeztem, mert nyolcadikosként még nem tudtam pontosan, mivel szeretnék foglalkozni később. Végül a biológia-kémia modult választottam, s dietetikus szeretnék lenni. Nagy segítséget jelent a tanulásban és a felvételire való felkészülésben egyaránt, hogy nemrégiben egy jól felszerelt labort kaptunk az Öveges-programnak köszönhetően. Magasan kvalifikált, kitűnő tanáraink vannak, s igazán jó a hangulat az iskolában, sokszínű a kínálat, már csak ezekért is érdemes ide járni. A sok tanulás mellett marad idő a szabadabb programokra is, illetve az én esetemben például arra, hogy nyelvvizsgát szerezzek. Ezért aztán mindenkit arra biztatok, válassza nyugodtan a Varga Katalin Gimnáziumot! tár, valamint 70 tanulói számítógép, 13 interaktív tábla és egy Sühnet multimédia központ. A tanulás és a változatos programok mellett nagyon fontosak a nemzetközi kapcsolatok is. A gimnázium több európai gimnáziummal is ápol partnerintézményi viszonyt, melynek köszönhetően a diákok külföldi tanulmányutakon és diákcsereprogramon is részt vehetnek. A változatos iskolai élet, színes programok mellett természetesen az eredmények a legárulkodóbbak. A diákok kiváló érettségi- és versenyeredményekkel büszkélkedhetnek, nagyon jók a felvételi eredményeik is.- Az eredmények mellett természetesen fontos az is, hogy a tanulók szeretik a Varga Katalin Gimnáziumot. Az érzelmi kötődés fontos a felnőtté válás időszakában. Az emberek sikerességében, boldogságában az érzelmi intelligencia (EQ) legalább olyan fontos tényező, mint az értelmi intelligencia (IQ). A Varga Katalin Gimnáziumban nemcsak jól felvételiző, jól tanuló, hanem alapvetően boldog embereket szeretnénk nevelni - emeli ki végül Molnár László igazgató. Varga Katalin Gimnázium 5000 Szolnok, Szabadság tér 6. E-mail: titkarövarga-szolnok. sulinet.hu Tel.: 36-56/512-240 Fax: 36-56/512-249 OM -azonosító: 035990 ■> Dr. Túroczi Imre fontosnak tartja a térség fiataljainak támogatását