Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-03 / 28. szám
2016. FEBRUAR 3., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 SZOLNOK A Tisza - A megmérgezett folyó címmel a tiszai ciánszennyezést bemutató dokumentumfo- tó-kiállítás látható a Galériában. A most kiállított fotókat 2010-ben Brüsszelben az Európai Parlament székházában láthatták először. A nagyméretű felvételek egyike lapunk fotóriporterének, Mészáros Jánosnak a munkája (képünkön), mely a ciánszennyezést követő első kérészrajzáson készült. Az érintettek eltérően idézik fel az eseményeket Bántalmazták a nőt a kiérkező mentősök? Egy nő kereste meg szerkesztőségünket, akinek arcán hatalmas vöröses-lilás folt éktelenkedett. Elmondása szerint mindez amiatt, akiket azért hívtak hozzá, hogy segítséget nyújtsanak, amikor rosszul lett. A mentőszolgálat szerint viszont semmilyen bántalmazás nem történt. Erdős Csaba csaba.erdos@mediaworks.hu SZOLNOK Egy oktatótanár kereste meg lapunkat egy igencsak meghökkentő történettel, amelynek állítólagos nyomait máig viseli arcán az asszony.- Soha nem hittem volna, hogy ez megtörténik, hogy pont az, azok támadnak rám, akiktől segítséget remélek - kezdte a különös történetet Katalin. - Elmondom, mert máig nem múlt el annak a nyoma, hogy a mentősök megvertek. Január 16-án egy belvárosi parkban rosszul lettem, ezért a velem lévő párom és annak barátja mentőt hívott hozzám. Kicsit zavarosak az események, mert valóban nem éreztem jól magam, amikor megérkezett a mentő. Arra emlékszem, hogy amikor a mentőautóba kerültem, az egyik mentőssel szóváltás alakult ki, mert nem engedték, hogy a párom velem tartson a kórházba. Ekkor kaptam a nagy erejű ütést az arcomba, amitől még rosszabbul lettem, ezt követően még le is kötöztek. Mondanom sem kell, féltem is. Kórházba kerültem, de az állapotom nem igényelte azt, hogy bent tartsanak - mesélte Katalin.- Beszéltem ismerősökkel, akik azt tanácsolták, hogy jelentsem fel a támadómat - folytatta. - El is mentem a Szolnoki Rendőrkapitányságra és megtettem a feljelentést testi sértés miatt - mondta határozottan. A rendőrség megerősítette az asszony által elmondottakat. A Szolnoki Rendőrkapitányság feljelentés kiegészítést rendelt el az ügyben, amely azt fogja tisztázni, történt-e valóban bántalmazás annál a riasztásnál. A mentősök szerint ugyanakkor semmilyen atrocitás nem történt, sőt, egész más megvilágításba helyezik az eseményeket.- A mentőket a megadott helyszínen és időpontban egy „közterületen levő részeghez” riasztották - mondta el lapunk megkeresésére Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat sajtószóvivője. - A kiérkező mentők egy játszótéren a pádról arccal a sárba esve, majd felülve találtak egy erősen ittas nőt. Volt mellette még két, szintén ittas személy, akik hangosan, káromkodva veszekedtek. A mentők a nőt a sárból kiemelték, nagyon sáros volt, de szemmel látható sérülést nem találtak rajta, kórházba szállították. Az ellátást végző mentődolgozók egybehangzó állítása szerint sem a kocsin kívül, sem belül nem történt semmiféle atrocitás - állította a szóvivő. A mentők válaszát megismerte Katalin is, aki annyit fűzött hozzá, hogy ő küzdeni fog az igazáért. Ezért is ment el és vetetett látleletet az arcáról, majd jelent meg a rendőrségen és tette meg a bejelentést. Többször támadtak már a segítőkre Az elmúlt években már lapunk is többször beszámolt arról, hogy mentősöket ért támadás feladatellátásuk során. Szolnokon például még a mentőkocsit is megrongálták egy vonulásnál miután a beteget megpróbálták elszállítani, mert az állapota azt indokolta. Arra is akadt példa. hogy megrúgták, megütöt ték a mentőst, vagy éppen feldühödött családtagok próbálták meg bántalmazni a segíteni érkezőket. Színházi varázslat Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu M ég hogy a gyerekek, a diákok nem fogékonyak a kultúrára? Hogy őket csak a számítógép és a telefon érdekli? Cáfolom. A múlt héten lányaimmal készültem színházba, egy ifjúsági előadásra. Én különösen izgultam: vajon hogy tetszik majd nyolcéves lányaimnak a színház? Lenyűgözi őket is az a közeg, melyért anyjuk rajong? Értik majd a felnőtteknek íródott Padlást? És milyen lesz a többi fiatal reakciója? Némi fenntartással ültem le székemre, figyelmem nemcsak a darabra, hanem a sok-sok gyerekre is irányult. A függöny felgördült és kezdetét vette a varázslat, mely ez esetben tényleg annak tűnt. A szétszórt figyelem egy helyre összpontosult, a nyugtalan test mozdulatlanná vált. Lassan az arcok is kisimultak, az izmok is elernyedtek... Feledésbe merültek a szigorú matekórák, a táblagépek, a számítógépes játékok, helyüket a szilvásgombócok és a mesehősök vették át. Lám, nem is ciki mesét nézni, felnőtt mesét, lenyűgözőt, sodrót és vidámat. Repültek a percek, miközben szívből jövő kacagással, titokban elmorzsolt könnycseppekkel telt meg a színház nézőterme. A darab végén tapsorkán, dobogás, elismerő fütty volt e másfél óra varázslat jutalma, őszintébb reakció, mint hallottam felnőttektől bármikor is. Lám, nincs minden veszve: a színháznak nemcsak értéke, de létjogosultsága is van - a legkisebbek körében is. Szülők és pedagógusok: ne fosszuk meg gyermekeinket ezektől az élményektől, járjon át minél több ifjú embert a művészet, az irodalom által közvetített öröm és bánat, emberség és hűtlenség, az élet színessége. Ne fosszuk meg gyermekeinket ezen élményektől! Végleges helyükön a szupertraffipaxok JÁSZKUNSÁG A rendőrség honlapján megtalálható lista szerint az év végén több új traffi- paxot helyeztek el országszerte: Jász-Nagykun-Szolnok megyében immár nyolc intelligens kamera figyeli az autósokat. Megyénkben Szolnok belterületén a 32-es úton a Nagy Imre körúton, Öcsöd belterületén a 44-es úton, Jászberényben a 32-es főúton, a városból kivezető Gyöngyösi út végén, továbbá Jászalsószentgyörgy belterületén a központban, Törökszentmiklós belterületén a Mezőtúr felé vezető 46-os út elején, Kunszentmárton belterületén a Szentes felé vezető 45-ös út elején, Kunhegyes belterületén a 34-es úton, a Fegyvernek felé eső bevezető szakaszon, Karcag külterületén a 3401-es jelű, Berekfürdőre kivezető úton, a város határában figyelnek a szupertraffipaxok. Megjegyzik, ezzel valamennyi fix telepítésű Vé- da közúti intelligens kamera fel- szerelési helyét véglegesítette a rendőrség. T. A. Új irodákkal bővült a szolgálat KUNHEGYES A Kunhegyes Mik- ro-térségi Szociális Intézmény ettől az évtől kistérségi szinten látja el önálló szakmai egységként a család- és gyermekjóléti feladatokat. A feltételek megteremtése érdekében az intézmény központját némiképp át kellett építeni. A járáshoz tartozó településeken élők megfelelő ellátása érdekében az elmúlt hetekben többek között két új irodát alakítottak ki és akadálymentesítették az épületet. Mindezek mellett közel kétmillió forint értékben szereztek be informatikai és egyéb eszközöket a zökkenőmentes munkavégzés érdekében. Sz. Zs. KÉPES HÍREK TISZAFÜRED Kovács Tibor mezőtárkányi alkotó gyékényből, valamint sásból készített használati tárgyai is láthatók a Kiss Pál Múzeum időszaki kiállításán. Képünkön Vince Istvánné Ilona ül a sásból készített ágyon. TÖROKSZENTMIKLÓS Pogány Gábor Benő szobrászművész munkáiból február közepéig látható kiállítás az Ipolyi kulturális központban. HUNYADFALVA A település polgármesteri hivatalának az egyik szobájában közösségi teret alakítottak ki. A helyi gyerekek oda járnak kéz- műveskedni, beszélgetni és olvasni is. Képünkön Dénesné Vékony Eszter könyvtáros mutatja a nemrég kapott könyveket. V Szobát bérelt, de nem fizetett TISZAFÜRED Egy budapesti férfi - bár pénze nem volt rá - mégis több napra vendégszobát bérelt a tiszafüredi kempingben még az előző esztendő, azaz 2015 végén. Az ügy részleteiről lapunk érdeklődésére Balázsné dr. Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője számolt be. A közel 250 ezer forintos számlát azután többszöri felszólítás ellenére sem fizette ki. A „feledékeny” vendéget a Tiszafüredi Járási Ügyészség bíróság elé állította csalás vétsége miatt, a Tiszafüredi Járásbíróság pedig 2 évre próbára bocsátotta, illetve kötelezte az okozott kár megfizetésére. Az ítélet jogerős. M. G.