Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-27 / 49. szám

ilSZAFÜRE D Rövidesen átadják Magyarország legnagyobb kerékpáros centrumát a tóparti város szélén. A háromszintes, különleges formájú épületről a szolnoki Debre- czeni László (jobbról) és kollégája, Веке Dávid készített filmet drónjuk segítségével. Megyénkben is elkezdte a Jobbik SZOLNOK Több száz levelet kül­dött ki a Jobbik Magyarorszá­gért Mozgalom az egészség- ügyi szakmai szervezeteknek, amikre sorban érkeznek visz- sza a válaszok, melyek alap­ján megkezdődtek a konzultá­ciók az egyes szervezetekkel - mondta Lukács László, a párt országgyűlési képviselője teg­nap Szolnokon. Emellett a Job­bik képviselői meglátogatják az egészségügyi intézményeket, ezzel felhívva a figyelmet arra, hogy nemcsak a szakmai szer­vezetekkel, hanem az egyes in­tézményi problémákkal is fog­lalkozni kell. A Jobbik frakcióvezető-he­lyettese hozzátette: a konzul­táció friss fejleménye, hogy a Független Egészségügyi Szak- szervezet (FESZ) közlemény­ben kérte önkéntes egészség- ügyi munkára a minisztereket és az államtitkárokat. Lukács László a szervezetnek jelezte, hogy a kormánnyal ellentétben, jobbikos képviselőként részt kí­ván venni az önkéntes munká­ban, amihez a frakció is csatla­kozott. így az önkéntes munka segítségével helyben tudnak tá­jékozódni a problémákról. Korábban írtuk, hogy a párt nemzeti konzultációt hirde­tett idénre, mely három te­rületet érint: az egészségügy mellett a korrupciót és az ok­tatásügyet. K. K. TOMAJMONOSTORA Három gyermekével közel egy éve költözött a kistele­pülésre a képünkön látható Tasi Renáta. A tomaji fiatalasszony napközben kerékpárral hordja az ebédet az időseknek a község főzőkonyhájáról. SZ. ZS. Vállalkozók a szakemberek hiánya ellen T1SZAFÜREDTud-e olyan áron vál­lalkozni, hogy jusson a cége fej­lesztésére? Mennyire érinti a szakemberhiány? - szegezték a kérdést a minap negyven jász­kunsági építőipari vállalkozás tulajdonosának tegnap Tiszafü­reden. A kérdésekre egy friss fel­mérés eredményei adtak választ: a szakemberek hatvanöt százalé­kának nincs elég bevétele és nem jut fejlesztésekre, negyven száza­lékuk pedig nem tud több mun­kát elvállalni, mert nem talál megfelelő szakembert. Ezért az egyik legnagyobb építőipari cég olyan összefogást kezdeményez, hogy a szakemberek és vállalko­zások problémaira közösen ke­ressenek megoldást. SZ. ZS. Ezúttal egy kismama szorult be Folytatás az 1. oldalról ÖRMÉNYES A tűzoltók a pánikba esett várandós nőt azonnal ki­szabadították: hidraulikus ajtó­nyitóval szétfeszítették a lift aj­taját. A fiatal nőt a mentők meg­vizsgálták, és megfigyelésre kórházba szállították. A tűzol­tók ismét'lezárták a hibás felvo­nót - tudtuk meg a kisújszállási tűzoltóktól. Korábban megírtuk: legutóbb február 7-én, előtte pe­dig január közepén szorult be ugyanebbe a liftbe egy-egy fér­fi. Még a legutóbbi alkalom után megkérdeztük az üzemeltető MÁV-ot a problémáról, a megke­resésünkre egyelőre nem érke­zett válasz. К. K. 2 MEGYEI KÖRKÉP Elöntötte a víz a Mentetlent SZOLNOK A megyeszékhelyen a hét végén tetőzik az árhul­lám. Szerencsére csak a legala­csonyabb részeket öntötte el a medréből kilépő folyó a mentet- leni üdülőterületen. A víz a nya­ralókat és házakat nem veszé­lyezteti, csupán a kertekben és az utakon állt meg. (szs) Kerékpárútra pályáznak JÁSZJÁKÓHALMA Kerékpárút­ra tervez pályázni az önkor­mányzat - tudtuk megTerjéki Tündétől. A polgármester hoz­zátette, a helyi közlekedésfej­lesztésbe sorolt pályázati le­hetőségből bő egy kilométer hosszon szeretnének kerék­párutat építeni a központban, amihez huszonöt millió forint­ra lenne szükség. (ta) Kigyulladt egy. mosógép KISÚJSZÁLLÁS Mosógép gyul­ladt ki egy családi házban Kisújszálláson - tudtuk meg S. Tóth Anikó megyei kataszt­rófavédelmi szóvivőtől. A ház­tartási berendezés a Széche­nyi utcában adta meg ma­gát csütörtök este. Egy csa­ládi ház fürdőszobájában ka­pott lángra, a szokatlan he­lyen kitört tüzet végül a kisúj­szállási önkormányzati tűzol­tók oltották el. A házban élő három ember egyike sem sé­rült meg, mindannyian időben hagyták el az épületet, (gsz) Pályázat a függőség veszélyeiről SZOLNOK/MARTFŰ Megyénk­ből Szolnok és Martfű általá­nos és középiskolásai vehet­nek részt az Ökumenikus Se­gélyszervezet és a Szerencse- játék Zrt. közös, immár több régióra is kiterjedő, a szeren­csejáték-függőség veszélyei­re felhívó programjában. A ma­nuálisan készített pályázati munkákat március 20-ig vár­ják a Magyar Ökumenikus Se­gélyszervezet szolnoki, Körösi úti székhelyén. (mg) 2016. FEBRUÁR 27., SZOMBAT Abádszalóktól ötvenegy-, Tiszaburától nyolcvanmilliót várnak vissza Komoly összeget buknak el Közzétette a Belügyminisztéri­um a közfoglalkoztatási prog­ramok tavaly lefolytatott ható­sági ellenőrzéseiről szóló be­számolóját. Ebben sajnos ne­gatív szerep jutott megyénk­nek, mert a beszámoló által kiemelt esetek között is je­lentős az a két, Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei startmun­ka mintaprogram, melynek kapcsán összesen több mint 132 millió forintot követelnek vissza a hatóságok. Munkatársainktól ujneplap@ujneplap.hu JÁSZKUNSÁG A beszámoló sze­rint a Belügyminisztérium meg­keresése alapján a megyei kor­mányhivatal végzett ellenőrzést egy önkormányzatnál az általa 2013-ban és 2014-ben megvaló­sított mezőgazdasági startmun­ka mintaprogramokkal kapcso­latosan. Az ellenőrzés az állat­tartó program felszámolását, az állatok értékesítésének önkölt­ség-számítással történő alátá­masztását, valamint az értéke­sítéséből befolyt bevételek prog­ramba történő visszaforgatását vizsgálta. Megállapították, hogy a közfoglalkoztató nem vezet­te rendesen a nyilvántartást, és számlákkal is akadtak gondok. Az állatok elhullásának pontos száma, valamint a lakosság ré­szére értékesített mennyiség a bemutatott dokumentumokból nem volt egyértelműen megál­lapítható, az értékesítésből szár­mazó bevételek a közfoglalkozta­tó költségvetési számlájára foly­tak be, onnan viszont már nem kerültek átvezetésre a közfoglal­koztatási támogatás kezelésére szolgáló elkülönített számlára. A bevételek közfoglalkoztatásba történő visszaforgatása nem volt nyomon követhető. Ezek alap­ján a támogató hatóság vissza­követelő határozatában kötelez­te a közfoglalkoztatót 51 millió 390 ezer 967 forint visszafizeté­sére, mely ellen az önkormány­zat fellebbezést nyújtott be. A tá­mogató hatóság a fellebbezésben foglaltak alapján visszafizető ha­tározatát saját hatáskörben felül­vizsgálta, visszavonta és kibo­csátott egy új 51 millió 560 ezer 324 forint visszafizetéséről szóló határozatot. Erre is fellebbeztek. A Belügyminisztérium ille­tékeseitől megtudtuk, hogy az érintett település Abádszalók. A városnak jelenleg polgámeste- re sincs, az időközi választáso­kat várhatóan május 8-án tart­ják. Amint Szabó István jegyző­től megtudtuk, az önkormány­zat képviselő-testülete még nem alakította ki végleges álláspont­ját az ügyről.- Már a másodfokú eljárás is lezárult, kénytelenek vagyunk tudomásul venni a döntést ­mondta a jegyző. - A képvise­lő-testület várhatóan halasztást vagy részletfizetési lehetőséget kér annak érdekében, hogy biz­tonságosan vissza lehessen fizet­ni ezt a pénzt. Egy másik, szintén megyei te­lepülés helyszíni ellenőrzése fel­tárta, hogy az önkormányzat az általa folytatott közfoglalkozta­tási programok esetében meg­szegte a hatósági szerződések­ben foglaltakat, valamint nem a kérelmekben foglaltaknak meg­felelően valósította meg a prog­ramokat. Az intézkedés szerint a támogatások folyósítását meg­szüntették és a közfoglalkoztatót a támogató hatóság összesen 41 millió 29 ezer 185 forint vissza­fizetésére kötelezte. Ugyanezen önkormányzat 2014-es start mintaprogramjai esetében is visszakövetelő határozat szüle­tett, 40 millió 351 ezer 743 forint értékben. A kormányhivatal er­ről szóló másodfokú határozatá­ban foglaltakkal a közfoglalkoz­tató nem értett egyet, ezért bíró­sági felülvizsgálatot nyújtott be. A Belügyminisztériumtól ka­pott tájékoztatás szerint mind­ez Tiszaburán történt, mely tele­pülést gyakorlatilag újra csődbe vinné, ha az összeget ki kellene fizetnie az önkormányzatnak.- Nem hogy ennyit, de egy mil­lió forintot se tudnánk kifizetni - mondta el lapunk kérdésére vá­laszolva Nagy Imre polgármes­ter. - Ezért aztán, no meg főként amiatt, hogy jogtalannak érez­zük ezt a elöntést, fellebbezést nyújtottunk be. A történet egyéb­ként még az én polgámester- ségem előtt kezdődött, az adós­ságrendezési eljárás időszakára nyúlik vissza. Az önkormányzat ingatlanvagyonát egy cég vásá­rolta fel, mely térítésmentesen a rendelkezésünkre bocsátott egy területet, ahol a mezőgazdasági közmunkaprogram keretében felállítottuk a fóliát. Azóta több alkalommal is ellenőriztek ben­nünket, minden hatóság tisztá­ban volt ezzel, most mégis azért büntetnek bennünket, mert nem saját területünkön végeztek köz­munkát a foglalkoztatottjaink. Azt már elfelejtik, hogy enélkül lehetőség sem lett volna Tiszabu­rán a programra. Az pedig óriási borányt okozott volna egy olyan településen, amelyen ilyen ma­gas a munkanélküliek aránya... Főszerepben Jász-Nagykun-Szolnok megye A szóban forgó hatósági el­lenőrzések hat megyét és Budapestet érintően össze­sen kilenc esetben tártak fel súlyos hatósági szerző­désszegést. Országos szin­ten a visszakövetelések ösz- szege 156,4 millió forint volt, melynek azonban több mint nyolcvan százalékát Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében ítélték meg. HÍREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom