Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-26 / 48. szám

2016. FEBRUÁR 26., PÉNTEK JÁSZÁROKSZÁLLÁS 15 Csikós Miklóst a Jász Világtalálkozón iktatják be Megválasztották az ú] jászkapitányt Jól vizsgázott a védmű JA5ZAROKSZALL4S Az elmúlt hetek csapadékos időjárását követően megemelkedett a Szarv-ágy patak vízszintje is, de a tavaly átadott védmű rendszer (képünkön) jól vizs­gázott. Sem a lakóházakat, sem pedig az ipari park üze­meit nem veszélyeztette az emelkedő víz. Az önkormány­zat, illetve a kivitelezésben részt vett szakemberek a na­pokban műszaki bejárás al­kalmával, magas vízállásnál is ellenőrizhették a védelmi rendszer működését, (bcs) Hónapokig loptak a házból JÁSZÁROKSZÁLLÁS Egy hely­béli a hét elején vette észre, hogy egy jelenleg lakatlan jász­árokszállási ingatlannál betö­rők jártak. Azonnal értesítet­te a rendőrséget. A nyomozók megállapították, hogy isme­retlenek az elmúlt hónapok­ban befeszítették az épület aj­taját és onnan evőeszközöket, tányérokat, bojlert és egy nyo­máscsökkentő berendezést vittek el, tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. A rend­őrök még a bejelentés napján egy közeli ingatlanban megta­lálták az ellopott holmi nagy ré­szét és azonosították a bűn- cselekmény gyanúsítottjait. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt el­járást indult egy lábatlani és egy jászapáti lakos ellen, (bcs) Az első fél évben kijavítják az utat JÁSZÁROKSZÁLLÁS A város ból Jászágó felé vezető közút első, két kilométeres szaka­szát (a Rosenbereger üzemig) várhatóan még az első félév­ben felújítják - tájékoztatott Gergely Zoltán polgármes­ter. Az elmúlt héten a Magyar Közút Zrt. megyei vezetőjével tárgyalva azt az információt kapta, miszerint az idei útfel­újítások között az első féléves kivitelezések sorában van a sok problémát okozó útsza­kasz rendbetétele. (bcs) Jászárokszállás képvise- lő-testülete civil felkérést követően Csikós Miklós he­lyi vállalkozót választotta jászkapitánnyá. Jelképes tisztségébe, a hagyomá­nyoknak megfelelően a Jász Világtalálkozó díszünnepsé­gén, Jászárokszálláson, júli­us 9-én iktatják be. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZÁROKSZÁLLÁS - Nagyon meglepett, és nagyon jólesett, hogy rám gondoltak - mond­ta érzéseiről a beiktatásra vá­ró jászkapitány, Csikós Mik­lós. - Nagy megtiszteltetés­ként éltem meg már a felkérést is. Gondolkodtam azon, hogy szabad-e elvállalnom a jelké­pes, de mégis felelősséggel já­ró tisztséget. Végül úgy érez­tem, hogy a felkérés nem csak nekem szól, hanem családom­nak is. Valamennyi általam is­mert elődöm is jászárokszállá­si születésű, többségük egész életében Jászárokszálláson élt. Mindazt, amit véghezvittek, úgy vélem pozitívan ítéli meg a város közössége, ezért is dön­töttem úgy, hogy elvállalom a tisztséget. Csikós Miklós mindig a versenyszférában dolgozott, huszonkét évvel ezelőtt pedig egy jászárokszállási székhe­lyű saját vállalkozást indí­tott, ma is ebben dolgozik. Munkája - a távhőhálózatok számítógépes szimulációja - miatt állandóan járja az or­szág nagyvárosait, egy-egy helyszíni munkavégzésre a városban készül fel és ide is tér vissza. Kaszab Katalinnal kötött há­zasságát követően néhány évig Gyöngyösön éltek, ahol gyer­mekeik: Tamás, Nóra és Mik­lós születettek.- Tudatos döntés volt, ami­kor hat év múltán hazaköltöz­tünk, így mindhárom gyerme­künk Jászárokszálláson nőtt fel. Ma már öt unoka - Máté, Péter, Ádám, Benedek és Esz­ter - boldog nagyapja lehetek. A megválasztott kapitány tisztségére egyfajta küldetés­ként tekint.- Kapitányként a Jászságon belül jászárokszállásiakat, a Jászságon kívül pedig a jászokat szeretném képviselni. A jászok már megtapasztalták az össze­fogás és a kitartás erejét, amit a redemptió történelmi példá­ja igazol. Szilárdan hiszem, ha egyszer már sikerült, akkor já­runk a helyes úton most is, ha saját boldogulásunkat nem mástól várjuk el, hanem a ma­gunk erejéből teremjük meg. A jászárokszállási kapitány szerint komoly értéke van tisztségének.- Bár a jászkapitányok közjo­gi méltóságát a történelem má­ra emlékezetté tette, és a mai kor jászkapitányai a napi te­endők helyett az ünnepségek, megemlékezések résztvevői, mégis azt gondolom, hogy van a tisztségnek értéke. Ezt az ér­téket, a Jászság, a jász emberek múltjának és jelenének képvi­seletét, munkájuknak és ered­ményeiknek bemutatását lehet és kell jól csinálni. Jómagam erre vállalkozom. Tavasz derekától változik a számlázás JÁSZÁROKSZÁLLÁS Továbbra sem jutott nyugvópontra a lakos­sági hulladékszállítás a város­ban. A szállítást a Regio Kom Kft. végzi, mégis sok esetben a koráb­bi szolgáltató városi cég autói vi­szik el a kirakott kommunális hulladékot - mondta Gergely Zoltán polgármester. Az önkor­mányzat tapasztalata szerint - tette hozzá -, jelenleg is többször előfordul, hogy nem minden sze­metet visz el a térségi szolgáltató.- Városi cégünk felvállalta, hogy a vállalkozásoktól elszállít­juk a szemetet, így megoldható az, hogy adott esetben a házak előtt hagyott hulladékot is fel­pakolják munkatársaink. Csak­hogy ezért pontosan annyi lera­kási díjat fizetünk a regionális cégnek, mintha külsős vállal­kozók lennénk és nem a Régió Kom tulajdonos önkormányza­ta - mutatott rá a polgármester. Április 1-től az egész ország­ban egy állami vállalat végzi a szemétszállítást, illetve a szám­lázást, de erről önkormányzati, lakossági szinten még kevés az információ, mondta Gergely Zol­tán. A városban megszüntetik az idősek - 70 és 80 évet betöltötték - hulladékszállítási díjkedvez­ményeit. Nem tudják ugyanis, hogy az állami szintű rendszer­be illeszkedhet-e a városi ked­vezményes díjszabás. Ráadásul korábban arról volt szó, hogy a megtermelt hulladékmennyiség alapján kell majd a díjat is fizetni a térségben. Az idősek általában kevesebb kommunális hulladé­kot termelnek, így ezzel csökken majd a fizetendő szemétdíj - vé­lekedett a polgármester. Hajdú László, a Regio Kom Kft. ügyvezetője elmondta a fel­vetésekkel kapcsolatban, hogy az állami szintű számlázás va­lóban elindult áprilisban, ami­hez folyamatosan szolgáltatják az adatokat a leendő szolgálta­tónak. Az viszont szinte biztos, hogy áprilistól nem lesz töme­galapú a díjfizetés, mert a díj­tételeket állami szinten álla­pítják majd meg, ebben pedig egyelőre nincs benne a termelt hulladék tömege alapján diffe­renciált díjszabás. Hozzátette: Jászárokszállás városi cége pont annyit fizet, mint más vállalkozás, amely cégektől szállítja a szemetet. Ez csak abban az esetben változ­na, ha az árokszállási szállító is közszolgáltatóvá válna. B. Cs Névjegy Csikós Miklós Született: 1955. január 30-án Jászárokszállás. Édesapja Csi­kós Miklós, édesanyja Rornhá- nyi Julianna, mindketten jász­árokszállási születésűek és la­kosok. Iskolák: Az általános iskolát Jászárokszálláson a Széchenyi István Általános Iskolában vé­gezte. majd az érettségit is a városban a Deák Ferenc Gim­náziumban szerezte meg. Szakmáját, a villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Munka: Folyamatosan a ver­senyszférában dolgozott, 22 éve alapított saját cégét. Közélet: Széles körben támo­gatja a jászárokszállási civil szervezetek munkáját, részt vesz a hagyományőrző tevé­kenységben, 2013-ban fele­ségével közösen megkapták a Jászárokszállás Városért kitün­tető díjat. Tevékeny részt vállal a helyi redemptiós megemlé­kezések szervezésében, a he­lyi értékek őrzésében. HIRDETÉS £Ü!ÍiK/Íutósbolt Banka Lajos Jászárokszállás, Kossuth Lajos út 42. Megkezdtük a motorkerékpár alkatrészek forgalmazását! Telefon: 57/432-343 mobil: 06-30/498-9491,06-30/498-2795 ; e-mail bankaauto@invitel.hu í Bankkártyás fizetést is elfogadunk. § Hadd szóljon! www.szoljon.hu KÖZÖSSÉGI ÉS HÍRPORTÁL HIRDETÉS Jászárokszállás Város Önkormányzata eladásra kijelölt ingatlanok jegyzéke 6 db összközműves üdülőtelek: Szolnok, Tenyő sziget, Dankasirály Eladási ár: 520 000 Ft/telek u. (21079-21085 között hrsz.-ok) Eladó jászárokszállási ingatlanok jég' /zéke: Jászárokszállási Ipari Park Eladási ár: felértékelés szerint Jászárokszállás, Szivárvány út 24., 26., 28. szám alatt (1684/63, 1684/64,1684/65 hrsz.) 3 darab egyenként 367 m2-es üdülőtelkek Eladási ár: 550 000 Ft/telek Bogdán Flórián utcára nyíló 6 darab építési telek egyenként 560 rrú Eladási ár: 1 100 000 Ft/telek Nyár utca 6. (1027 hrsz) 563 m2 építési telek Eladási ár. 850 000 Ft Thiel Bernét utca 18. üdülőtelek 1217 m2 Eladási ár: 850 000 Ft Kossuth utca 16. (volt óvodaépület) 2534 m2-es terület+301 m2 felépítmény Eladási ár: felértékelés szerint Gyóni utca 6. (volt óvodaépület) 2027 m2-es terület+193 m2 felépítmény Eladási ár: felértékelés szerint További információkat az eladási árról és egyéb feltételekről a 06-57/531-059, vagy 06-20/979-6252 telefonszámokon kérhet Bordás Péter műszaki ügyintézőtől. Táncgála nyitja a világtalálkozót JÁSZÁROKSZÁLLÁS A Fortuna runkat idén szeretnénk kibőví­Tánc Sport Egyesület négy cso­portja már most készül a július második hétvégéjén a városban tartandó Jász Világtalálkozóra. A találkozó rendezése nem vé­letlenül került épp ebben az év­ben a településre. Jászárokszál­lás ugyanis idén ünnepli vá­rossá avatásának 25 éves jubi-, leumát. Jelentős esemény lesz ez a 85 tagú tánccsoport életé­ben, hiszen a táncos közösség is kerek évfordulóra készül. Idén rendezik XV. Táncgálájukat, ami egyben a vüágtalálkozó nyitórendezvénye is lesz - tud­tuk meg az egyesület elnökétől, Kovácsné Tősér Zsuzsannától.- Hagyományos gálaműso­teni - mondta az elnök. - Min­den évben invitálunk rendez­vényükre táncos sztárvendé­geket. Olyan táncbajnokokat, akiktől a fiatalok nagyon sokat tanulhatnak. A jubileumi gá­lán szeretnénk még több sztár­vendéget meghívni a városba. Az egyesület vezetője elmond­ta, hogy más szempontból is bő­víteni kívánják a gálát. Több csoportot is meghívnak a kör­nyékből, hogy ők is bemutathas­sák az árokszállási közönség és a városba érkező vendégek előtt koreográfiáikat, tánctudásu­kat. Remélik, hogy felkérésüket több jászberényi és szolnoki cso­port is elfogadja majd. B. Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom