Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-03 / 28. szám
HIRDETÉS Ügyfélszolgálati telefonszámunk: i Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel kérjük hívják „Alomnyulat” tenyésztene KARCA Szabó Pálnak már gyermekkorában is voltak nyulai, s felnőttként egy különleges fajtába, a bécsi kékbe szeretett bele. Létezik a fejében egy „álom- nyúl”, amit szeretne kitenyészteni, s azzal kijutni az Európa Kiállításra. ► 4 Tartsák tiszteletben! BUDAPEST „Tartsák tiszteletben a bírók függetlenségét és bízzanak a bírói felelősségben” - kérte tegnap valameny- nyi hatalmi ágat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a komoly médiavisszhangot kiváltó bírósági ügyekkel kapcsolatban. ► 6 Összehívják a kerekasztalt BUDAPEST A jövő hétre összehívja a Köznevelési Kerekasztalt az emberi erőforrások minisztere - közölte tegnap Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár. A fórumra meghívott szervezetek köréről a tárcavezető dönt. ► 6 Rendőr végzett gyermekével BUDAPEST Egy rendőrnő megölte gyermekét, majd fejbe lőtte magát a főváros XVIII. kerületében kedden kora este. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy kettős haláleset történt és csak szerdán adnak tájékoztatást a részletekről. Úgy tudni, a gyermek tízéves volt. ► 8 Jó reggelt! F ebruár eleji hétköznap reggel, álmosan készülődök, mikor hatéves lányom hirtelen odatoppan hozzám.- Apa, írjunk levelet a Mikulásnak! Épp emlékeztetném, hogy nemrég járt nálunk, sok csokit, apró ajándékot tett a csizmába, ne legyen mohó, tessék türelmesen várni, de folytatja:- írjuk meg, hogy hozzon egy plüss- mackót Laurának... Milyen jólelkű az én lányom! Nem is sajátérdekében üzenne! - örvendezek belül.- ...mert már nagyon unom, hogy mindig elkéri az enyémet. Ühüm. Arany a szíve... és remek stratéga is. Csak pislogok, de ő lezárja a dolgot: - Amíg a Mikulás meghozza faurának a mackót, addig odaadom neki a sajátomat. Néha. Na jó, ha kéri. Egy ilyen jó gyerek kedvéért nem jönne februárban is a nagyszakállú? H. I. 9 770865 915030 2016. FEBRUÁR 3., SZERDA • XXVII. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM. ARA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Ügyeljünk rá. hogy a babaszoba mindig a béke szigete legyen ► 9 TŐRTEL Különleges tervet dédelgetnek a településen. Ugyanis szeretnék visszakapni a Magyar Nemzeti Múzeumtól azt a hun áldozati üstöt, amelyet még a XIX. században találtak a telepü lés szélén. Ami ráadásul a világ legnagyobb ilyen tárgya. Mint megtudtuk, kevés az esély, hogy ez a terv valóra váljon. Képünkön az üst mása mellett Koncz Margit, a helyi művelődési központ és könyvtár vezetője. ► 1 Mentősök bántalmaztak egy nőt? SZOLNOK Egy hölgy kereste meg lapunkat, hogy elmondja, mi történt vele. Állítása szerint mentősök verték meg. Elmondta, rosz- szul lett egy szolnoki parkban, s amikor a vele lévő párja kihívta a mentőket, s ő a kocsijukba került, szóváltás alakult ki. Emlékei szerint azért, mert a mentősök nem engedték, hogy velük tartson a kórházba. Elmondása szerint ekkor kapott egy nagy erejű ütést az arcára. Emiatt feljelentést is tett a rendőrségen. Győrfi Pál, az Országos Mentő- szolgálat sajtószóvivője ugyanakkor cáfolta a hölgy által elmondottakat. Közölte, az ellátást végző mentődolgozók egybehangzó állítása szerint sem a kocsin kívül, sem belül nem történt semmiféle atrocitás - fogalmazott a szóvivő. ► 3 Kimutatták a megyében az influenzát JÁSZKUNSÁG A figyelőszolgálatban részt vevő háziorvosok, házi gyermekorvosok jelentései alapján elmondható, hogy megyénkben az elmúlt héthez képest mintegy 20 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel háziorvoshoz forduló betegek száma - tájékoztatott dr. Веке Gabriella megyei tiszti főorvos. Megyénk mintavételezésre kijelölt háziorvosai által eddig levett légúti mintákból egy esetben mutatták ki az influenza A vírust az Országos Epidemiológiai Központ Légúti Vírus Osztályán. Közösségi halmozódásról mostanáig nem érkezett bejelentés. Szilvási Zs. Spórol nekünk az olcsó benzin? JÁSZKUNSÁG Valószínűleg nagyon sokan emlékeznek azokra a nem is olyan régi időkre, amikor az üzemanyagok literenkénti ára még négyszázötven forint körül alakult. Azóta persze eltelt jó pár hónap, s most háromszáz forint körüli összeget kell fizetnünk a benzinért és a gázolajért. De vajon érzékelhető ez a csökkenés a bolti árak vagy éppen az egyes szolgáltatások díjaiban? Nos, a fuvarozók áraiban nemigen érződik a csökkenés az egyéb költségeik növekedése miatt, mint ahogy a pékségek vásárlói sem érzékelhetik az árak jelentős mérséklődését, hasonló okok miatt. Például a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon sem mindegy az üzemanyag ára, de ezenkívül számos más tényező is befolyásolja azt, hogy mennyit fogyasztanak a járművek. Például hiába olcsóbb a kőolajszármazék ára, ha abban az adott időszakban nem riasztják olyan sűrűn a szereket, vagy lehet csillagászati ára is, ha keveset mozog. Ugyanakkor a legolcsóbb ár mellett is fizethetnek nagyon sokat az üzemanyagért, hiszen például aszályos időszakban folyamatosan vijjognak a szirénák. Az is befolyásolja a fogyasztást, hogy mekkora terhet visznek a gépjárművek. ► 2 A tűz a közeli erdősávot is veszélyeztette Bálák százai égtek SZAJOL Csaknem ezer bála égett a 4-es főút közelében tegnap este, emiatt lelassult arrafelé a forgalom. A katasztrófavédelem honlapjának tájékoztatása szerint Szolnokról a hivatásos tűzoltókat riasztották az esethez. A tűz a közeli erdősávot is veszélyeztette, a tűzoltók az erdő irányába terjedő lángokat egy sugárral eloltották. A mintegy ezer bálát felügyelet mellett leégették. A körülötte lévő területet több sugárral folyamatosan védték. A 4-es főút forgalma a tűzeset melletti térségben némileg lelassult. M. G. A. ж’ШШШ Tegnap este csaptak fel a lángok, a tűzoltók fékezték meg a tüzet SZERKESZT ŐS ÉG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig - a vonal végén Tóth András 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP 8 A ma érkező hidegfront miatt esős nap vár ránk. Ráadásul a megélénkülő szél kimondottan barátságtalanná teheti időjárásunkat. ► 10 (dog névnapot Ц Balázs és Oszkár nevű olvasóinknak! I Pestén4 marad ja rekorder üst