Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-26 / 48. szám

10 BELFÖLD-KÜLFÖLD-TV-MÚSOR 2016. FEBRUÁR 26., PÉNTEK Kommunista áldozatokra emlékeztek - Új adatbázis Az utókor tisztelete A kommunista áldozatok emléknapján csaknem fél­ezer kommunista vezetőről tettek fel adatbázist a Nem­zeti Emlékezet Bizottságá­nak honlapjára. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST Mintegy félezer olyan kommunista vezetőről tett közzé adatbázist a Nemze­ti Emlékezet Bizottsága (NEB), aki részt vett az 1956-os forra­dalom elfojtásában, valamint az azt követő megtorlásban - közölte tegnap a bizottság elnö­ke a köztelevízióban. Földváry- né Kiss Réka a kommunizmus áldozatainak emléknapján el­mondta, egy nagyszabású ku­tatómunka első eredményeit hozzák nyilvánosságra, és a szakma számára is sok újdon­ságot tartalmaz az adatbázis, amelyet folyamatosan bővíte­nék majd. A gyűjtés a hatalom birto­kosaira összpontosított: bírák- ról, állambiztonsági tisztekről, az Igazságügy- és a Belügymi­nisztérium felső vezetőiről, az MSZMP KB Adminisztratív Osztályának tagjairól, munkás­őrökről, pártvezetőkről, a sor- tüzek vezénylőiről kerülnek ki adatok a honlapra. Életrajzot, karrierpályát közöltek azokról, akik az 1956-os forradalom ki­törésétől az 1963-as általános amnesztia kihirdetéséig a for­radalom vérbe fojtásában és az azt követő megtorlásban szere­pet játszottak. A lista elérhetősége a kom­munista vezetőkről: http://www.neb.hu/hu/ kommunista-hatalombirtoko­sok-195 „Sok pótolnivaló van a ma­gyarországi kommunizmus gyökereinek és kártételeinek teljes feltárásában. Sok teendő van még a történelmi tanulsá­gok összegzésében, valamint abban is, hogy az áldozatok megkapják a nekik járó erkölcsi elégtételt” - hangoztatta tegnap Kövér László házelnök, aki em­léktáblát avatott fel az Ország­házban, a Tanácsköztársaság idején az épületben meggyil­kolt Incseli Szőts Andrásnak és mártírtársainak emlékére. A házelnök felidézte azt is, hogy a Tanácsköztársaság politikai rendőrsége, a Belügyi Népbiz­tosság Politikai Nyomozó Osztá­lya a parlament épületében mű­ködött. Csaknem ötszáz embert vittek a hatóságok az épületbe kihallgatásra és fogva tartásra. Történelmi kötelesség, hogy so­ha ne feledjük el azt a négy év­tizedet, amely a kommunizmus szellemében telt Magyarorszá­gon, ugyanakkor az is feladat, hogy a tapasztalatokat átadják a rendszerváltás után született fi­atalabb nemzedékeknek is - kö­zölte a KDNP. A párt szerint az emléknap lehetőséget ad arra, hogy felidézzék azt az álságos és kegyetlen rendszert, amely világszerte 80-100 millió ember­életet követelt. Tudta-e? A kommunizmus áldozatainak emléknapját 2000 óta minden év február 25-én tartják annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitká­rát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947. február 25- én jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Lech Walesa volt a Bólék, és jelentett a titkosszolgálatnak VARSÓ A kommunista elhárí­tással, nem pedig a belbizton­sággal (SB) találkozott több íz­ben, és senkiről sem jelentett - áll Lech Walesa legújabb blogbejegyzésében, amelyet a minap közölt a be nem val­lott ügynökmúlttal gyanúsí­tott legendás lengyel munkás­vezér. A nácizmus és kommu­nizmus bűntetteit kutató len­gyel Nemzeti Emlékezet Inté­zete (IPN) hétfőn hozzáférhető­vé tette a nyilvánosság számá­ra Walesa terjedelmes, 750 ol­dalas beszervezési és munka­dossziéját, amely az SB tiszt­jeivel 1970 és 1976 között foly­tatott együttműködésre utal. Szerdán az újságírók is bete­kinthettek az iratokba, kide­rült, hogy Bólék néven össze­sen 13 300 zlotyt vett fel a tar­tótisztjétől. Rendszeresen je­lentett az állambiztonságnak a hajógyári sztrájk részletei­ről és szereplőiről (mintegy 30 emberről), annak ellenére, hogy többször élesen kritizálta a kormány vezetőit, és bátorí­totta a sztrájkolókat. Az IPN a héten hatdoboznyi kommunista állambiztonsá­gi iratot vett át Czeslaw Kisz- czak néhai kommunista bel­ügyminiszter házában, miután az 1981-es hadiállapot beveze­tése egyik fő felelősének özve­gye felajánlotta az otthonukban tartott dokumentumok pénz fe­jében (mintegy 6 millió forin­tért) történő átadását. A külföldön tartózkodó Wa­lesa az utóbbi napokban több eltérő magyarázatot adott az SB-hez fűződő viszonyáról, ho­mályosan utalva többek között egy őt „eláruló” állambizton­sági tisztre és arra, hogy a 70- es években tartott házkutatá­sok során lefoglalt, saját kezű­leg írt jegyzeteit az SB „jelenté­sekként” használta fel. Általá­ban tagadta ügynökmúltját, és a közzétett iratokat hamisítvá­nyoknak nevezte. MW Tudta-e? Lech Walesa 1983-ban No- bel-békedíjat kapott. 1981- ben az amerikai Time ma­gazinban Az év embere volt. 1999 és 1995 között pedig ő volt a lengyel államfő. TELEVIZIO-MUSOR 2016. FEBRUÁR 26., PENTEK Oí О RTnUJüB^HBIBiHI m^TetöfuvI^HH WAsmVHHHH fÍlm+VBBHBI SPORnflHBHHI 4.00 Fókusz© 4.20 Megtört 14.40 Lucky Luke 6.45 Will és Grace© 6.55 Kenő® 5.50 Lyukasóra© 4.30 Azámyékvadász© 7.00 Ökölvívás 4.30 Pasik© szívek © a Vadnyugaton© 7.10 Jóbarátok© 7.00 Híradó 6.20 Lélek Boulevard © amerikai-orosz akciófilm KO TV, Classics 5.00 Barátok közt© 5.10 Csapdába 15.05 Marci© 7.35 Jóbarátok© 7.15 Időjárás-jelentés 6.50 Ridikül© 2010 8.00 Televíziós vásárlás 5.30 TopShop csalva© 15.20 Egy vízcsepp 8.05 AS.H.I.E.L.D. 7.25 Életkerék 7.45 Változó korban © 6.00 Televíziós 10.00 Futsal 5.55 Jó reggelt, skacok! © 5.35 Családi kalandjai © ügynökei © 7.55 Öt kontinens 8.35 Német nyelvű hírek vásárlás Spanyol bajn., 21. ford., öf. 7.35 RTL Klub Híradó Titkok© 15.45 Pupákok© 9.00 Szívek szállodája® 8.25 A múlt fogságában© 8.45 Magyarország 2000 Reklámfilm 10.36 Ut Milánóba 8.10 Fókusz© 6.20 Mokka© 15.50 Lóti és Fűti © 9.55 Knight Rider® 9.20 Alpesi őrjárat ©- Családi krónikák © 9.00 Árnyékfeleség© BL-magazin 8.40 Magyarul Balóval 9.25 Stahl 15.55 Mesélj nekem! 10.55 Amerikai 10.20 Család-barát 9.15 Orosz nyelvű hírek amerikai vígjáték 1996 12.00 Lóverseny 9.15 AsztroShow konyhája © 16.10 Claude mesterszakács © 11.40 A világörökség 9.30 Iskolapad 11.05 Erik, a viking © Futam 10.15 TopShop 9.30 Babapercek© 16.20 A város hősei 11.55 Az indíték© kincsei 9.50 Élő egyház angol vígjáték 1989 15.00 Arany pillanatok 11.50 EgészségKalauz © 9.40 Teleshop 16.35 Rolie, Polie, Olie 12.55 AS.H.I.E.L.D. 12.00 Déli harangszó 10.15 Katolikus krónika 12.50 BanánosJoe© 15.15 Labdarúgás 12.20 Story Extra© 10.45 Astro-Világ 17.00 Gyerekversek ügynökei © 12.02 Híradó 10.40 Isten kezében © olasz-NSZK akció-vígjáték FA-kupa, nyolcaddöntő, öf. 12.50 Egy rém modem 12.00 Tények Délben 17.05 Hetedhét 13.50 CSI: A helyszínelők© 12.45 Kult+® 11.10 Angol nyelvű hírek 1981 15.45 KHL-összefoglaló család © 12.25 Aktív® Gyerekhíradó 14.50 CSI: A helyszínelők© 12.55 Jamie vidéki konyhája 11.25 Asszony a viharban© 14.45 Arctalan 16.00 Harcművészmagazin 13.10 Egy rém modem 12.50 Paloma® , 17.10 Póló 15.45 NCIS: Los Angeles® 13.30 Mindörökké Gordon 13.00 Híradó ellenség © Fightpont 1603 család © 13.50 Walker, 17.15 Póló 16.40 NCIS: Los Angeles © © 13.20 Tessék! amerikai akciófilm 2014 16.15 Labdarúgás 13.40 Éjjel-nappal a texasi kopó® 17.30 Noddy kalandjai 17.40 Amerikai 14.25 Szívek doktora © 13.40 Magyarország 2000 16.50 A Pusztító© La Liga World Budapest © 14.50 Walker, Játékvárosban II. mesterszakács © 15.15 Brown atya©- Családi krónikák © amerikai akciófilm 1993 16.45 Mezeket fel! 15.00 Isten áldjon, a texasi kopó© 17.40 Állatkerti sétány 64. 18.40 Jim szerint a világ© 16.05 Tappancs,a 14.20 Család-barát 19.00 Vörös hajnal 17.45 Kézilabda Esperanza! ® 15.50 Szeretned kell! © 17.55 Kalandozások 19.05 Jim szerint a világ© mesterdetektív © 15.35 Életkerék amerikai akciófilm 2012 Női EHF-kupa, 16.10 Szulejmán© 16.55 Megtört szívek® Andyvel 19.35 Két pasi-meg egy 17.00 Ridikül© 16.10 Kosár R.: Brendan Bradley negyeddöntő, 17.25 Story Extra® 18.00 Tények 18.10 Milo kicsi© 18.00 Híradó 16.35 „Vidi 30’, avagy Sóstó Sz.: Chris Hemsworth, 1. mérkőzés, 18.00 RTL Klub Híradó 19.25 Jóban Rosszban © 18.15 Milo 20.10 Két pasi - meg egy 18.30 Időjárás-jelentés felett újra felragyog Josh Peck, Asztrahanocska ­18.55 Fókusz® 20.15 Magánnyomozók© 18.20 Milo kicsi © 18.40 Alpesi őrjárat © az ég”® Josh Hutcherson, Dunaújvárosi KKA 19.30 Éjjel-nappal 21.20 A majmok 18.25 Milo 20.35 Két pasi - meg egy 19.40 Maradj talpon! © 18.00 MMA - portré sorozat Isabel Lucas, 20.00 Trash Talk Budapest© bolygója © 18.35 Traktor Тот kicsi© 20.40 Columbo: Kapj el, ha 19.00 Hogy volt!? Adrianne Palicki Amerikai sportmagazin 20.45 Barátok közt© 23.55 Grimm© 18.45 Traktor Тот 21.00 Halálos iramban © tudsz! © 20.00 Slágertévé® 21.00 Penge© 21.30 Heti helyzet 21.25 Alkonyat 0.55 Tények Este 18.55 Eperke legújabb 23.20 Gladiátor© 21.55 Mindenből egy van® 21.00 Híradó amerikai akcióthriller 1998 22.30 Labdarúgás- Napfogyatkozás © 1.40 Aktív© kalandjai 2.40 Két pasi - meg egy 22.55 Kenő© 21.30 Maradj talpon!© 23.15 Túl a fenyvesen® Bajnokok Ligája, 23.40 RTL Klub Híradó 2.05 Sportos 19.20 Pocoyo kicsi® 23.00 Ezeregyéjszaka 22.30 Ridikül© amerikai krimi 2012 nyolcaddöntő, 0.10 Magyarul Balóval 2.15 Ezo.TV 19.30 Pocoyo 3.05 Az indíték© meséi © 23.25 Család-barát 2.00 Penge® 1, mérkőzés, Arsenal 0.50 Piszkos csapat © 3.20 Az uralkodónő © 19.40 Csűrcsavarosdi 3.50 Szívek szállodája© 0.40 A szamurájkard© 0.55 Himnusz amerikai akcióthriller 1998- Barcelona 21,25 Alkonyat - Napfogyatkozás МП CB О Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Itthon vagy! 9.40 Egy Perc Hír­adó 10.15 Minden tudás 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Unió 28 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Sum­ma 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Minden tudás 16.40 Egy Perc Hír­adó 17.15 Itthon vagy! 21.20 A majmok bolygója 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Se­gítség, bajban vagyok! ® 11.00 A gyanú árnyékában ® 11.55 Showder Klub ® 12.50 A Toledo család ® 13.45 A bosszú asszo­nya © 14.40 Lucia - A sors üldö­zöttje © 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos olda­la © 18.00 Terra Nova - Az új világ © 19.00 Taxi © 20.00 Új csaj © 15,55 Meséfj nekem! TvnH SUPER 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Ve­led is megtörténhet! © 11.00 Csa­ládi Titkok © 12.05 Jóban Rossz­ban © 12.40 Hal a tortán ® 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmi­rigy © 16.00 Aktív © 16.30 Té­nyek 17.00 Pimasz úr ott alszik © 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.10 Celebmüszak ® 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 Conan, a barbár 0.40 Jóban Rosszban © 4. > 21.00 Halálos iramban HÍR TV I 9.00 Magyarország élőben ® 10.00 Híradó 11.00 Felfedező © 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli já­rat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 A sárvári ménesgazda © 15.00 Hír­adó 15.30 Alinda 16.00 Csörte © 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Közép­kezdés 21.00 Híradó 21 21.30 Ma­gyarország élőben plusz 4.00- 5.00 Privát rocktörténet ® 6.00- 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.00 Pri­vátfilmek újratöltve © 13.20 Nyári időszámítás © 15.20 Őrangyalok © 17.10 Bérbosszú Bt. - Megfi­zetünk, ha megfizetnek ® 18.45 Asterix az Olimpián © 21.00 Vörös szikla ® 23.45 A háború kísérte- tei © 1.30 Elah völgyében © 3.30 Privátfilmek újratöltve © 3.45 Pri­vátfilmek újratöltve © A műsor és a keidéai időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartjal 23.00 Ezeregy éjszaka meséi мштаншншнпн FILM МАЖАЯВНВН 11.25 Asszony a vihartan 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Együtt a biztonsá­gért © 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.20 Idő­járás-jelentés 19.25 Szabad szem­mel 21.00 Híradó-Este 9 19.00 Vörös hajnal 10.15 Magazin 10.45 Sportpercek 11.00 Hősök tere - Nemzet spor­tolói 11.30 Sportpercek 11.45 Ké­zilabda NB I. 13.15 Sportpercek 13.30 OTP Bank Liga 15.15 Sport­percek 15.30 Magazin 16.00 Ösz­I szefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Légfegyveres Európa-bajnok- | ság - Győr 18.00 Futsal 15. forduló I 20.15 Összefoglaló a nap esemé­nyeiből 20.30 Játékoskijáró 21.30 Összefoglaló a nap eseményeiből 1Е1Ш----­12.00 Lóverseny TV PAPRIKÁI 11,30 Raymond Blanc - Titkok a konyhából © 12.05 Szabadna­pos szakácsnő © 12.30 Tejben- vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek © 13.00 Az utazó kony­hája © 13.30 Bódi Margó ízvilága © 14.00 Van, aki hidegen szere­ti © 14.20 A világ ikonikus ételei © 14.35 A világ ikonikus ételei © 14.50 Mesterszakácsok a kated­rán © 15.20 Mimi francia konyhája ® 15.50 Mimi francia konyhája ©

Next

/
Oldalképek
Tartalom