Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-24 / 46. szám

2016. FEBRUÁR 24., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 11 f tW: A középkorosztály a leglelkesebb használója a modem fizetési módnak A bankkártya nagy előnye . az is, hogy bármikor lehet készpénzt felvenni a segitsegevel H, A kártyában bíznak a A várakozással ellentétben nem a fiatalok, hanem a kö­zépkorúak fizetnek legin­kább bankkártyával. A kor­osztály körében egyre in­kább hódít az érintőkártyás fizetés is. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG - A családom szerint én már az őskövületek közé tartozom, ugyanis eddig ellenálltam a bankkártyának, csak készpénzt voltam hajlan­dó magamnál hordani. A hely­zet most valószínűleg megvál­tozik, ugyanis egyre többször járok úgy, hogy néhány száz forint hiánya miatt még egy­szer el kell mennem a boltba. Ez ugye nem fordulhatna elő, ha lenne kártyám, úgyhogy na­gyon úgy néz ki a dolog, hogy én is beállók a sorba vénségem- re - mondja a megyeszékhe­lyen élő Miklós, aki az idén töl­ti be a hetvenedik évét. Elárulja azt is, hogy a felesége már hosz- szú évek óta használ bankkár­tyát, ahogy a gyerekeik is. Több mint ezer ügyfele köré­ben végzett közvélemény-ku­tatást az egyik vezető ma­gyarországi bank, mégpedig a fizetési szokásokat illető­en. A felmérés meglepő ered­ményt hozott, ugyanis kide­rült, hogy nem a technológiai újdonságokra nyitott ifjú ge­neráció, hanem a 45 év felet­tiek használják legszíveseb­ben bankkártyájukat vásár­láskor. A harminc évnél fia­talabbak nagyjából huszonöt százaléka inkább a készpén­zes fizetés híve. Ez a korosz­tály egyébként a kártyáját in­kább az internetes vásárlásra használja. Velük ellentétben a 45-60 évesek háromnegye­de a vásárlás összegétől füg­getlenül, amikor csak teheti, kártyával fizet. Ez a korosztály végigkövet­te a bankkártyák elterjedé­sének időszakát, és nemcsak megszokta, de meg is szeret­te a használatukat. Nem vélet­len, hogy az átlagnál jóval ma­gasabb közöttük azoknak az aránya, akiknek három vagy több bankkártyájuk is van. A hatvan év felettiek is szíve­sen fizetnek a kis plasztiklap segítségével, ám ők az összeg­től függően választják meg a fizetési módot: kisebb vásárlá­saikat készpénzzel, a nagyobb összegűeket kártyával egyen­legtöbben Jelentős eltérések országon belül A keleti országrészben volt a legmagasabb azoknak az ará­nya, akik saját bevallásuk sze­rint nem szeretnek kártyával fizetni. Ugyanakkor itt a meg­kérdezettek 15 százaléka azt mondta, hogy a nagy összegű vásárlásaiknál inkább a bank­kártyát részesítik előnyben, míg Nyugat-Magyarországon ez az arány csak 11 százalék. Nyugaton egy kicsit többen fi­zetnek összegtől függetlenül bankkártyával, mint keleten. Ennek tükrében nem meglepő, hogy míg a keleti régióban át­lagban 17 ezer forint felett, ad­dig nyugaton már 7000 forint felett is a bankkártyát veszik elő. A legtöbben a fővárosban használják a kártyát fizetőesz­közként. Egyre gyakoribb a netes vásárlás Az uniós átlaghoz képest alacsonyabb nálunk az on­line vásárlók száma, de a vi­lághálón történő vásárlás egyre nagyobb teret nyer. Egyre több hazai webáru- házban lehet kártyával fi­zetni, és sok termék ára ol­csóbb a neten, még a ház­hoz szállítással is, mintha a boltban venné meg a vásár­ló. A felmérés szerint a 30 alattiak fizetnek a leggyak­rabban bankkártyával a ne­tes vásárlásaik után. A hat­van felettiek közel harma­da ugyanakkor soha nem vá­sárol az interneten. Ezzel el­lentétben az érintőkártyás fi­zetést, vagyis a jelenleg leg­korszerűbb fizetési módot már nemcsak a fiatalok, ha­nem a középkorosztály is előszeretettel választja. lítik ki. A felmérés során meg­kérdezettek több mint nyolc­van százaléka rendszeresen fizet a kártyájával. A legtöb­ben a 10 ezer forintot jelölték meg mint azt az összeghatárt, amely fölött szinte kizárólag bankkártyát használnak. Ez­zel az adattal egybevág, hogy a megkérdezettek a szuper­marketben intézett nagybevá­sárlásokat, a műszaki cikke­ket és a benzinszámlát fize­tik leggyakrabban kártyával. Kultúrára és utazásra ugyan­akkor inkább készpénzt költe­nek: színházban, moziban, ká­vézóban, illetve pályaudvaro­kon vagy taxiban kevesebben veszik elő a plasztikot. Eredményesnek bizonyult a tavaly meghirdetett program Egyre időszerűbb bíróságok BUDAPEST/SZOLNOK Dr. Han- dó Tünde, az Országos Bí­rósági Hivatal elnöke által 2015. június 23-án meghir­detett „Szolgáltató bíróságo­kért!” elnevezésű tízpontos program legfontosabb célja a bíróságok iránti bizalom erő­sítése, az ügyfél elégedettség és az ítélkezés hatékonyságá­nak növelése, valamint a bí­róságokat ért méltatlan táma­dások elleni hatékony fellé­pés. Az időszerűség további javítása és az elhúzódó ügyek számának csökkentése érde­kében tett intézkedések jelen­tős sikert hoztak. A program ténylegesen a törvénykezési szünet után, 2015. szeptem­Filó Melinda grafológus 32 éves nő Kedves Olvasó! írása igen dinamikus, gyors. A betűk kialakítása emiatt elna­gyolt. Hosszú felső és alsó zó­nák jellemzik. Életvitelében is bérében indult, és az azt kö­vető három hónap alatt a két éven túli ügyek száma orszá­gosan 7,06 százalékkal csök­kent. A bírák az egyébként is jelentős munkaterhük mel­lett többletmunkával, haté­kony ítélkezéssel, országosan csaknem 7 ezer, két éven túli ügyet fejeztek be. A Szolnoki Törvényszé­ken is eredményesek vol­tak az ítélkezés időszerűsé­gének javítása és az elhúzó­dó ügyek számának csök­kentése érdekében tett kü­lön intézkedések. A bírák ha­sonló módon, plusz tárgyalá­si napok kitűzésével 180, két éven túli ügyet fejeztek be. Jelige: Hó ezt a dinamikusságotéli. Min- digjár az „agya”. A nőkre jellem­ző, hogy egyszerre több minden­re tudnak figyelni. Ön nagyon jó bizonyíték erre, de mint tudjuk, a jóból is megárt a sok. Gyors helyzetfelismerése segíti a min­dennapokban. Tudásvágya ki­meríthetetlen. A betűk kötésmódja a kap­csolatok egyik mutatója. Önnél szépen látható, hogy érdeklő­dik embertársai iránt, gond nél­kül felveszi a kapcsolatot akár ismeretlenekkel is. Azt, hogy ké­pes odafordulni másokhoz - többek között - az írás dőlése árulja el. Közvetlensége bátor­sággal és határozottsággal pá­Ennek eredményeként példá­ul a Szolnoki Járásbíróságon 7 százalékkal, a Karcagi Já­rásbíróságon pedig 13 száza­lékkal csökkent az éven túli ügyek száma, ennyivel voltak kedvezőbbek a mutatók a ko­rábbi évihez képest. A 2015. évben például a járásbírósá­gokon befejezett polgári pe­res ügyek 90 százaléka egy éven belül befejeződött, ezek 70 százaléka hat hónapon be­lül. Nem csak a hosszabb per­tartamú ügyek befejezése volt a cél, hanem az időszerű, hatékony és magas színvona­lú ítélkezés területén további eredmények elérése. A törvényszék bíróságai az érkezett peres ügyeknél lé­nyegesen több ilyen ügyet fe­jeztek be éves szinten is, ezál­tal a tárgyalt, úgynevezett fo­lyamatos peres ügyek száma is csökkent. A program folytatódik. A kitűzött célok nem változtak, a program megvalósítása az eddigi tapasztalatok felhasz­nálásával, a kitűzött célok el­érése érdekében, az ítélke­zés feltételeinek javításával folytatódik. A közelgő össz- bírói értekezleten törvény- széki szinten elért eredmé­nyek részletesebb elemzése is megtörténik - számolt be a részletekről a Szolnoki Tör­vényszék Sajtóosztálya. NI. G. l?(A\X (AA^^jcJu^ J iAJ1ЫЛ ^ U Zlx_ nn a Г1А J , У/ ^ "ó 7.0 Lo! f m/7 ж (j Ы rc-d , СЛ / К O? A C La i ( ьч $ ?Ж LV 7 и.л / I Rendőreink is ott voltak a kiállításon BUDAPEST/JÁSZKUNSÁG A Ti­szai Vízirendészeti Rendőrka­pitányság ismét részt vett a Fe- HoVa kiállításon. Huszonötödik alkalommal rendezték meg Bu­dapesten a napokban a FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) nemzetközi kiállítással együtt a Boat-Show elnevezésű progra­mot, amelyen a tiszai vízirend­őrök is részt vettek, adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság. A Hungexpo területén meg­rendezett eseményen önálló pavilonban várta a látogatókat a Tiszai Vízirendészeti Rendőr- kapitányság állománya a Szol­noki Főiskola Tourist Police programjában részt vevő hall­gatóival közösen. A rendőrök rosul. Mivel mindig „ügyintéz”, nehéz Önnel szoros barátságot tartani és meghitt beszélgetése­ket folytatni, de ha segíteni kell, ott terem. Segítő szándékról árulkodnak a hosszú íves vég­vonalai. Hogy áldozatot tud hoz­ni másokért, egy ügyért... azt - többek között - az m és n betűi árulják el. Épp ez az írásjel jelzi szellemességét, ahogy odaszúr és odamond a megfelelő hang­hordozással, ha valaki úgymond feldobja Önnek a labdát. Az eféle kommunikáció meg- tomáztatja a másik fél agyát, amit nem fogad mindenki szí­vesen. Önnek csak előnyére vá­lik, hisz ezért marad elméje min­dig friss. Döntéshelyzetben kör­bejárja a lehetőségeket, pontról pontra megnézi, mik a lehetsé­ges következmények, mérlegel, a baleset-megelőzési tevékeny­ség keretén belül szóróanyago­kat osztottak a jégen tartózko­dás, illetve a szabad vizekben történő fürdőzés szabályairól. A rendezvényre látogatókat és érdeklődőket személyesen tá­jékoztatták a vízi közlekedési bűncselekmények megelőzésé­nek lehetőségeiről és az aktuá­lis hajózási szabályokról is. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság megjelené­sét nagy érdeklődés fogadta a kiállításon. A látogatók részé­ről folyamatos és aktív érdek­lődés mutatkozott a vízirend­őrök tevékenysége iránt, szá­molt be az eseményről a rend­őrség. NI. G. A. majd dönt. A nyitott ovál betűk láthatóvá teszik, hogy keresi a lehetőségeket, próbálja min­denből a legtöbbet és legcél- szerűebbet kihozni. Jó humorú, talpraesett kis Hölgy! Üdvözlettel: Fiió Melinda Ön is szeretne személyre szóló elemzést a szakér­tőtől? Küldje be három-ti- zenkét éves gyermeke raj­zát vagy legalább öt-hat soros saját kézírását - mely tartalmazza az alá­írását és életkorát - az Új Néplap Szerkesztősége címére. Ne felejtsen el jel­igét írni! Elérhetőség: Új Néplap Szerkesztőség. 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom