Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-22 / 44. szám

HIRDETÉS Ügyfélszolgálati telefonszámunk: Г Előfizetési megrendelésükkel, j kérdéseikkel kérjük hívják 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. Kollégátok készséggel állnak rendelkezésekre. Üj Néplap EGY PERCBEN Segítenek az állatvédőknek MEZŐTÚR A Kóborka Túri Állatvédők Egyesülete megszállott állatbarát ak­tivistái még 2007-ben alapítottak közhasznú egyesületet Mezőtúron an­nak érdekében, hogy jogi keretet ad­janak korábban is létező, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végzett tevé­kenységüknek. Legfőbb törekvésük, hogy az elhagyott, gazdátlan állatok­nak menedéket nyújtsanak. Mostan­tól azonban közfoglalkoztatott is segí­ti az állatvédők munkáját. ► 4 A védelem kulcsa a túzok MAGYARORSZÁG Aggályosnak tartja a Magyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület a Natura 2000 te­rületek eladását, mivel félő, hogy az így magántulajdonba került terüle­teken kevésbé tudja érvényesíteni az állam a természetvédelmi szem­pontokat. Kifejezetten a túzok-élőhe­lyeken tartják problémásnak a ma­gánosítást. ► 6 Elvarratlan szálak MAGYARORSZÁG A győri Petz-kór- házban a sebészek együtt helyezték letétbe a felmondásukat. Azt írják: a hálapénz nyíltan, burkoltan bele van kalkulálva az alacsonyan tar­tott béreikbe, az orvosok 75-80 szá­zaléka ugyanakkor nem részesül be­lőle, mert a teljes összeg 90 százalé­kát egy szűk réteg, klinikai igazga­tók, osztályvezető főorvosok, sztár­orvosok fölözik le. ► 7 Jó reggelt! P fír éve talán még meglepő volt a város szabad terein cikázó, villo­gó fényeket látni. Aztán e ledes vil­logok teret hódítottak, bevett szokássá vált az ebek nyakörvére, hámjára ilyen kis kátyúkét tűzni, hiszen így sötétben is nyomon követheti a gazdi, merre kujto- rog szabadon eresztett négylábúja. Per­sze azért így is érhetik meglepetések az embert, ha nem elég éles a szeme. A fi­atalasszony a sötét kis utcán haladt át ide-oda futkosó spánieljével, s míg egy röpke telefont megeresztett, kedvence el­tűnt szem elől. Sebaj, gondolta, a jelző­fény majd nyomra vezeti. Az egyik kapu­aljban meg is látta a piros villogót. Gyor­san odaugrott, hogy felmarkolja az ebet.- Hé, mit akar tőlem?! - harsant fel a kiáltás, és az idős nő féltőn rán­totta magához felvillogózott húzós kocsiját. К. B. 16044 7 D£ 6 5 9 L 5 0 1 6 MEZŐTÚR A közelmúltban vehették birtokukba a tanulók a Mezőtúri Református Kol­légium új tanmedencéjét, melynek vizét napenergiával fűtik. Az iskola és az óvoda összes diákja meg tud tanulni úszni a folyamatosan foglalt medencében. Felvéte­lünk az elsős lányok vízbe ugrását örökítette meg. Sz. Zs. Nem lesz több szociális bérlakás JÁSZKARAJENŐ Múlt héten fogadta el a képviselő-tes­tület a település költségve­tését, melyben jelentős ősz- szeget különítettek el az ön- kormányzati épületek felújí­tására és szolgálati lakás­sá alakítására. Különöskép­pen azokra az ingatlanokra szeretnének költeni, melyek eddig szociális bérlakásként működtek. Ezek a lakások a jövőben megszűnnek, az ön­kormányzatnak ugyanis ele­ge lett abból, hogy a telepü­lés pénzét gyakorlatilag egy feneketlen kútba dobálják.- Tisztelet a kivételnek, a szociális bérlakásban lakók a legcsekélyebb figyelmet sem fordították a lakások ál­lagmegőrzésére - mondja a település polgármestere. A szociális lakásokból szolgálati otthonokat hoznak létre. ► 2 Kislányáért küzd az édesapa OLASZORSZÁG/JASZKUNSAG Bírósági perek hosszú sora áll Andrea Tonello mögött, amelyben egy magyar nővel közös gyermekükért folyt a jogvita.- Az elmúlt évek alatt min­den bírósági pert megnyer­tem, úgyhogy jogosan ná­lam kellene lennie a kislá­nyomnak, Chantalnak. Azon­ban két és fél hónapos kora óta nem is láthattam, mert az anyja elrabolta tőlem, és azóta csak pereskedik - mesélte a különös történetet Andrea To­nello, aki legutóbb transzpa­rensekkel felszerelkezve szó­rólapokat osztott Mezőtúron, abban a reményben, hogy gyermeke nyomára akad. A rendőrség is keresi a kis­lányt, amelyről nemrégiben egy közleményt is kiadott a megyei rendőr-főkapitány­ság. ► 3 HIRDETÉS MA IS SPÓROL ÖNNEK AZ Új Néplap 3 fajta alma 233 Ft/ kg helyett 188 Ft/kg Jonatán Zöldség Gyümölcs Áruház „Az egészségtudatos háziasszonyok áruhá Beváltható: 2016. február 22-27. A VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ kuponra megvásárolható max. mennyiség 20 kg. ■ a kupont a megadott napokon ? tudjuk beváltani. ■ csak eredeti kupont váltunk be. Vágja ki az itt látható kupont és 2016. február 22-27. között a feltüntetett akcióval veheti meg a 3 fajta álmát a Jonatán Zöldség-Gyümölcs Áruházban. Új Néplap MA IS SPOROL ÖNNEK Újjáélesztés zajlott a hivatalban TÚRKEVE Szokványos hivatali hétköznapnak indult, de nem sok hiányzott hozzá, hogy tra­gikusan végződjön. A túrkevei városházán történtek minden jelenlévőt megrendítettek.- Kolléganők szaladtak két­ségbeesetten kiabálva, hogy az egyik munkatársunk rosszul lett - idézi fel a történteket a műszaki osztályon dolgozó Pá­pai Károly. - Magam sem tud­tam, mit teszek, csak rohan­tam segíteni. A hölgy mozdu- atlanul feküdt a földön, fogal­munk sem volt, mi baja lehet. Az viszont rögtön feltűnt, hogy nem lélegzik, így nyilvánvaló volt, hogy meg kell kezdeni az újraélesztést. ► 3,12 SZOLNOK Második alkalommal rendezték meg szombaton a cukorgyári emléknapot a vállalat egykori dolgozóinak a Tiszti Klub étteremben. A meghívottak közösen emlékeztek a gyárban el­töltött évekre. Erre az alkalomra még dalt is írtak, melye* Nem sikerült a címvédés az Olajnak BUDAPEST Rendkívül fordula­tos mérkőzést játszott az Egis Körrmend és a Szolnoki Olaj csapata tegnap este, a Magyar Kupa döntőjében. Az első ne­gyedben fej-fej mellett halad­tak a csapatok. A másodikban azután elhúzott az Olaj, az elő­nye már tizenegy pont is volt, ám ez sem volt elegendő. A kör­mendiek szívós munkával le­dolgozták hátrányukat, majd a vezetést is átvették a harmadik negyedben. A vasiak a záró felvonás­ban is megőrizték előnyüket, így nem sikerült a szolnoki címvédés. A végeredmény: Szolnoki Olaj KK - Egis Kör­mend 55-68. ►Ю SZERKESZTŐSÉG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP -ЛУС 17 13 Térségünkben ma tavaszias hőmérsékletű, gyengén fel­hős napra van kilátás. A kellemes összképet még a feltá­madó szél sem tudja majd jelentősen rontani. ► 12 f og névnapot Gerzson és Margit nevű vasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom