Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-18 / 41. szám
g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Sokkal tartozott, megölte az adóellenőrt BUDAPEST Különös kegyetlenséggel, hivatalos személy sérelmére, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 36 éves férfival szemben, aki egy éve késsel támadt a NAV két munkatársára. A vádlott 2009-től nagyobb összegű adóhátralékot halmozott fel, ezért végrehajtás indult ellene. A gyilkos vádlott kényszergyógykezelés alatt áll A NAV két munkatársát a vádlott XX. kerületi lakóhelyén a szülők engedték be a házba. A férfi semmilyen együttműködést nem tanúsított, még a lámpát sem kapcsolta fel, és az ellenőrök aktatáskáját kidobta az udvarra. Ezután két kést vett elő, és az adóhatóság mindkét munkatársát megszúrta. Az ellenőrök kimenekültek az udvarra, de a kertkapu zárva volt. A férfi utolérte őket, majd ismét rájuk támadt: egyiküket több mint húszszor szúrta meg, ő az életét vesztette. A másik sértett egy kukával védekezett, miközben telefonon kért segítséget. A vádlott idővel bement a házba, ahol a kiérkező rendőrök elfogták. A főügyészség a tettes további kényszergyógykezelését indítványozta. MW Élettársa megbocsátott, a vak komondor időközben elpusztult FIZETHET A POLGÁRMESTER Balogh József a bíróságon. ■ Több kacskaringó után j£jjjjj3| végül elismerte, hogy ököllel arcon csapta élettársát, Terikét, kétszer is В JB Maradhat a hivatalában? Balogh József a vereke- déses eset után nem sokkal, 2013. május 2-án kilépett a Fidesz frakciójából. Az Indexnek akkor azzal indokolta döntését, hogy a történtekkel kapcsolatban „a balliberális média folyamatos támadásai sértik a Fidesz-MPP és a kormány érdekeit”. Mandátumát viszont nem adta vissza, függetlenként dolgozott tovább a parlamentben. 2014 tavaszán képviselőjelöltként már nem indult, 2014 őszén viszont - már függetlenként - újra megválasztották Fülöpházán polgármesternek, igaz, a tisztségre csak egyedül aspirált (a részvétel 39 százalékos volt, a 762 választó- polgárból csak 297 jelent meg, és minden hatodik szavazólapot érvénytelennek találtak). Ha Balogh másodfokon szabadságvesztéssel járó büntetést kapna (még ha felfüggesztettet is), akkor méltatlanság miatt a képviselő- testületnek meg kellene szüntetnie polgármesteri megbízatását. Súlyos testi sértés miatt 420 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte szerdán a Kecskeméti Járásbíróság Balogh Józsefet, Fülöpháza polgármesterét. A Fidesz korábbi országgyűlési képviselője 2013 áprilisában fia lakodalmából hazatérve, ittas állapotban megverte élettársát. Hraskó István istvan.hrasko@mediaworks.hu KECSKEMÉT/FÜLÖPHÁZA A polgármester korábban azt állította: élettársa úgy szerezte sérüléseit, hogy átesett a család vak komondorán. Balogh József a bírósági tárgyaláson is mondott olyat, hogy a 80 kilós kutya odaugrott közéjük a dulakodás során, ezért mindketten legurultak a terasz lépcsőjén, ő is beütötte a fejét és a könyökét. De tett olyan vallomást is, hogy Tériké ittasan vissza akart menni a lakodalomba, ő csak megpróbálta visszatuszkolni a lakásba, és ekkor egyszer, „nem szándékosan, hanem a kapkodásban, véletlenül” csuklóval megütötte az asszonyt. Végül azonban a polgármester a szándékosságra is kiterjedő beismerő vallomást tett, azaz elismerte: legalább kétszer ököllel megütötte az arcán Terikét. Az asszony darabos orrcsonttörést és a jobb oldali járomcsont íves benyomat- tal járó többszörös törését szenvedte el, sérülései 4-6 hét alatt gyógyultak csak meg. A nő később visz- szaköltözött a férfihez, visszavonta vallomását, és nem is tanúskodott Balogh ellen. A vádlott politikus a bíróságon kijelentette: mindent megbánt, Tériké tíz napon belül megbocsátott neki, „szere- tetben és békében” élnek, és ha az eset lezárul, összeházasodnak. Balogh a bírósági tárgyaláson azt is elmondta: az eset után szerinte „példátlan támadások érték a média egy részétől”, és úgy véli, „a hatóság nem tudta magát függetleníteni a sajtó gerjesztette közhangulattól”. Mátyásné dr. Polereczki Éva bíró végül 420 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Balogh Józsefet, és a 256 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. A bírónő indoklása szerint a védelem által kért próbára bocsátás súlytalan lenne, az ügyészség részéről indítványozott felfüggesztett szabadságvesztés viszont szükségtelen hátrányokkal sújtaná a polgármestert, miként a pártfogó felügyelet sem indokolt. Súlyosító körülményként értékelte, hogy Balogh ittasan bántalmazta élettársát, és hogy a hasonló családon belüli erőszakos bűncselekmények elszaporodtak. A bírónő az enyhítő körülmények közé sorolta Balogh beismerő vallomását, megbánó magatartását, büntetlen előéletét, a sértett megbocsátását, a jelentős időmúlást és azt is, hogy kiskorú gyermekről gondoskodik. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, Balogh József és ügyvédje három nap gondolkodási időt kért; a per másodfokon folytatódik. „Tériké már megbocsátott nekem” - állítja Balogh TELEVIZIO-MUSOR 2016. FEBRUAR 18., CSÜTÖRTÖK oc о tf> 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 11.50 12.20 12.50 13.10 13.40 15.00 16.10 17.25 18.00 18.55 19.30 20.45 21.20 22.25 23.35 0.10 0.45 Jó reggelt, skacok!© RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval AsztroShow TopShop Street Kitchen © Story Extra® Egy rém modem család© Egy rém modem család© Éjjel-nappal Budapest© Isten áldjon, Esperanza! © Szulejmán © Story Extra© RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt© Castle© Volt egyszer két Németország © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Homeland- A belső ellenség© Bosszúállók® Gálvölgyi-show® 4.45 5.10 5.35 6.20 9.25 9.30 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.50 14.50 15.50 16.55 18.00 19.30 20.15 21.20 22.25 23.30 0.30 1.15 1.45 1.55 2.55 3.40 Aktív© Csapdába csalva© Családi Titkok © Mokka© Stahl konyhája © Babapercek® Teleshop Astro-Világ Tények Délben Aktív® Paloma © Walker, a texasi kopó© Walker, a texasi kopó© Szeretned kell! © Megtört szívek© Tények Jóban Rosszban© Magánnyomozók© NCIS: Los Angeles© NCIS: Los Angeles© Felejthetetlen© Tények Este Aktív© Sportos Ezo.TV Az uralkodónő© Szeretned kell!© OC о tn Óránként Híradó és időjárásjelentés 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 112.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Iskolapad 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Család és otthon 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Életkor 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Unió 28 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Kosár 17.40 Egy Perc Híradó 17.54 Ma este 18.40 Egy Perc Híradó 19.05 Szemtől szembe 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Showder Klub © 12.50 A Toledo család ® 13.45 A bosszú asszonya © 14.40 Lucia - A sors üldözöttje ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 Kismamának áll a világ © 18.45 UEFA Európa Liga 21.10 RTL II Híradó 21.40 Showder Klub © 22.35 Szelfi ® 23.30 UEFA Európa Uga 15.55 Mesélj nekem! 16.05 Claude 16.15 A város hősei 16.30 Rolie, Polie, Ofie 17.00 Gyerekversek 17.02 Hetedhét Gyerekhíradó 17.10 Póló 17.15 Póló 17.25 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 17.35 Állatkerti sétány 64. 17.50 Kalandozások Andyvel 18.05 Pimpa 18.10 Pimpa 18.15 Milo 18.20 Milo 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.20 Pocoyo 19.30 Pocoyo 19.40 Csűrcsavarosdi 20.05 Táncakadémia© 20.35 Családom és egyéb emberfajták© 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Elcserélt lányok© 23.25 Kulisszák mögött - az A38-as hajón® 0.25 A médium® 1.10 Én vagyok itt® 8.00 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 8.55 Szívek szállodája© 9.50 Knight Rider© 10.50 Amerikai mesterszakács © 11.45 Az indíték© 12.45 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 13.40 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 14.40 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles® 16.45 NCIS: Los Angeles® 17.40 Amerikai mesterszakács© 18.40 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ® 19.35 Két pasimeg egy kicsi© 20.10 Két pasimeg egy kicsi© 20.35 Két pasimeg egy kicsi© 21.00 ShannaraA jövő krónikája © 22.00 Amerikai pite: Az egyetemen© 23.45 Két pasi-meg egy kicsi © 0.15 Az indíték® 23.25 Kulisszák mögött 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Csa- Ы Titkok © 12.05 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet ® 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Kasza! ® 18.05 Veled is megtörténhet! © 19.15 Celebmüszak © 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 Transformers © 0.50 Jóban Rosszban © 1.30 Egy ellopott élet ® 2.25 Maricruz © 11.45 Az indíték 4.15 Privátfilmek újratöltve © 4.30 Privátfilmek újratöltve ® 4.45 Privátfilmek újratöltve © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privát- filmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek újratöltve ® 13.40 Hanna aranya © 15.35 Családi futam © 17.20 Clifford © 19.05 Tökös ötös © 21.00 Riverworid - A túlvilág partján ® 22.45 Riverworid - A túlvilág partján © 0.30 Vadbarmok® Assűsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Global 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 A sárvári ménesgazda © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Szabadfogás 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csőrié © 21.00 Híradó 21 21.30 Magyar- ország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 23.00 Csőrié © 6.05 Brown atya© 6.55 Kenő© 7.00 Híradó 7.10 Időjárás-jelentés 7.25 Rondó 8.25 A múlt fogságában© 9.20 Alpesi őrjárat © 10.20 Család-barát 11.40 A világörökség kincsei 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.35 Időjárás-jelentés 12.45 Kult+@ 12.55 Jamie vidéki konyhája 13.30 izland mozgásban © 14.15 Szívek doktora© 15.00 Brown atya© 15.50 Tappancs,a mesterdetektív © 16.40 Szerencse Híradó © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 Alpesi őrjárat @ 19.40 Maradj talpon!© 20.40 Apám, a hős© 22.10 Kenó© 22.15 Bocused’OrAz ízek forradalma 22.50 Szamba© 0.30 Apám,a hős® 2.00 Pannon expressz® 20.40 Apám, a hős 6.45 7.45 8.40 8.50 9.25 9.50 10.05 10.25 10.40 10.45 10.55 11.15 11.30 13.00 13.20 13.45 14.15 14.50 16.05 17.05 17.30 18.05 19.05 20.05 21.00 21.30 22.30 23.30 0.50 1.00 1.15 Ridikül © Kézjegy© Német nyelvű hírek Hazajáró Magyar Krónika® Orosz nyelvű hírek Tessék! A sokszínű vallás Kereszt-Tények „így szól az Úr!” Biblia és irodalom Angol nyelvű hírek Fagylalt, tölcsér nélkül© Híradó Kékbolygó Hazajáró Magyar Krónika© Család-barát Rondó Család és otthon Tálentum © MMA-portré sorozat Hogy volt!? Szenes Iván írta© Híradó Maradj talpon! © Ridikül © Család-barát Himnusz Híradó Angol nyelvű hírek 6.00 Televíziós vásárlás 9.15 Karácsonyi vakáció© amerikai vígjáték 1989 11.15 Beépített koszorúslány© amerikai romantikus vígjáték 2012 R.: Matthew Diamond Sz.: Brooke Bums, Nicole Paggi, Justin Baldoni, Gregory Hamson, Terry Maratos 13.00 A bosszú városa amerikai akciófilm 2010 14.40 Ketrecharc - A leszámolás® amerikai akciófilm 2011 16.45 Országúti diszkó © amerikai akciófilm 1989 19.00 Ninja 2,A harcos bosszúja @ thaiföldi-amerikai akciófilm 2013 21.00 Száguldó erőd® amerikai akciófilm 1995 23.00 Lopakodók 3.® amerikai akciófilm 2004 0.45 Eastern Promises - Gyilkos ígéretek® angol-kanadai-amerikai krimi 2007 R.: David Cronenberg I 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi I konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub ® 16.20 Fö az egészség 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Doku 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Friderikusz 22.35 Híradó-Este9 8.45 Jégkorong EBEL mérkőzés 11.00 Sportpercek 11.15 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 12.15 Sportpercek 12.30 Lillehammer ösz- szefoglaló 13.30 Sportpercek 13.45 OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzés 15.30 Sportpercek 15.45 Magazin 16.15 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.30 Röplabda NB 1.19.30 Jégkorong MOL Uga - rájátszás 22.15 Fradi Tv 22.45 Sportpercek 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Ökölvívás KO TV, Classics 10.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 11.00 Arany pillanatok 11.15 MOB utánpótlásmagazin 11.45 Labdarúgás Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Benfica-Zenit 14.30 Labdarúgás Bajnokok Ligája, 15.15 Labdarúgás Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Gent-Wolfsburg 17.30 Labdarúgás Bajnokok Ligája, összefoglaló 18.15 Mai helyzet 18.30 Út Milánóba BL-magazin 20.00 Darts Premier League, 3. állomás, Dublin 23.30 Jégkorong NHL, alapszakasz, Washington Capitals- Los Angeles Kings 9.00 Mimi francia konyája ® 9.30 A világ ikonikus ételei © 9.45 A világ ikonikus ételei ® 10.00 Mesterszakácsok a katedrán © 10.30 Sandro, az olasz © 10.45 Christophe - Bocsánat, lenni francia © 11.00 Dunszt ® 11.15 Wang wokja © 11.30 Raymond Blanc - Titkok a konyhából © 12.05 Szabadnapos szakácsnő © 12.30 Tejben-vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek © 13.00 A