Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-18 / 41. szám
2016. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g Háromezer bakelitlemezt szedegetett össze a szenvedélyes szolnoki gyűjtő Béla a lemezjátszóra esküszik A szolnoki.Lakatos Béla Szegeden töltötte fiatal éveit, így könnyebben hódolhatott szenvedélyének, mintha mostani lakóhelyén élt volna. Ő ugyanis bakelit lemezeket gyűjt, gyűjtött. Szegedről az úgynevezett „kis határátlépővel” köny- nyen és gyakran járhattak át Jugoszláviába, ahol a Ju- goton lemezkiadó jóvoltából olyan együttesek, előadók legújabb albumait vásárolhatták meg - a Beat- lestől a Rolling Stones-ig -, melyek Magyarországra csak sok év késéssel érkeztek meg. Fekete Sándor ujneplap@ujneplap.hu SZOLNOK - A legelső album, amit 1965-ben vettem Szabadkán, az egy Rolling Sto- nes-válogatás volt - emlékezett Lakatos Béla. - Olyan kincsnek számított, hogy csodájára jártak a haverok, a zenészek. Szinte minden pénzemet lemezekre költöttem. 1 ezer 450 forint volt akkoriban a fizetésem, egy jó lemezért akár ötszázat is elkértek. Pesten is csak három helyen - az ecseri piacon, a Múzeum körúti üzletben és a Rákóczi úton a Keletinél lehetett kapni új albumokat, amelyeken a menő zenekarok játszottak. Ide jártam fel csereberélni. Két jugotoA Jethro Túli koncertjén is járt Lakatos Béla sok világhírességet élőben is meghallgatott. Az első. meghatározó élménye volt a Nashwii- le Teens 1967-es szegedi koncertje. Egy évvel később Spencer Davis Groupot hallgathatta, következett a Traffic. Eric Clapton. John Mayall. a Jethro Tull. És természetesen tapsolt a Rolling Stones budapesti koncertjén is. nos kiadványért kaptam egy eredetit, nyugatit. Szegeden öt-hatan voltunk nagyobb lemezgyűjtők, hozzánk jártak a diszkósok, hogy felvegyék a legújabb slágereket. Ezért aztán fizettek is, abból a pénzből egy újabb album lett. Amikor a csúcson voltam, háromezer bakelitlemezem volt. Sajnos tavaly nagy részétől meg kellett válnom. A lányom Pesten vásárolt lakást, segíteni kellett neki. Mintegy 2 ezer 500 lemezt eladtam, darabját három-négyezer forintért. így lett az albumokból egy békásmegyeri lakás. Ötszázat azért megtartottam, meg van vagy ezer CD-lemezem is. De a bakelit az igazi! Miközben beszélgettünk, a házigazda feltett a lemezjátszóra egy albumot, a méretes hangfalakból gyönyörűen szólt az 1960-as évek muzsikája. Lakatos Béla 1990- ben került Szolnokra, a kő- olajkutatótól ment nyugdíjba, mélyfúrási geofizikával foglalkozott.- Az 1960-as, 1970-es évek zenei anyagát gyűjtöttem szisztematikusan, később pedig főként a blueszenéket vásároltam meg lemezen. Ha a sok-sok előadó közül, akiket szeretek hallgatni egyet kellene választanom az Jimi Hendrix lenne. Fantasztikus zenésznek tartom, kár, hogy csak huszonhét évet adott neki a sors. Igazán kedveltem Radics Béla gitárjátékát is, de szeretem a Tátrai Bandet, Deák Bilit, Hobót - hogy hazai muzsikusokat is említsek. Ma már az interneten szinte minden zenét megtalál az ember, de a bakelit lemez hangzásvilágánál nincs tökéletesebb. Nyilván nem véletlen, hogy mostanában nagyon sok albumot megjelentetnek száznyolcvan grammos bakelitlemezen. Én minden nap hallgatok zenét, igyekszem a régi gyöngyszemek nyújtotta élményben megmártózni. Természetesen a végére kiderült, hogy valaha maga is pengette a gitárt. Az egyik szobából előkerült egy legalább ötvenéves Jolana gitár, amely az 1960-as években nagy kincsnek számított. Szinte biztos vagyok benne, hogy simán eljátszotta volna az Animals világslágerét, A felkelő Nap házát, ami a-mollal kezdődik és C-dúr- ral folytatódik, hiszen ez volt akkoriban a belépő egy zenekarba. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Hetényi patika (Tószegi út 21.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 538 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 619 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 4,2 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál 565 centiméter, áradó, Szolnoknál 552 centiméter, áradó, a víz 4,6 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 477 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 469 centiméter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es és a 3401- es utak egyes szakaszain, illetve Törökszentmiklós, Mezőtúr, Szajol, Rákóczifalva, Szolnok, Jászapáti, Jászjákóhal- ma, Öcsöd, Mezőtúr, Tiszafüred és Karcag belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traf- fipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Mindig van egy első alkalom.” (Christoph Drösser, író) PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 36-40 36-38 Alma Ft/kg 170-300 150-260 Sárgarépa Ft/kg 240-300 250-300 Burgonya Ft/kg 150-200 170-210 Karalábé Ft/db 200 170 Gomba Ft/kg 680-820 800 Paradicsom Ft/kg 450-580 450-550 Paprika Ft/kg 400-600 450-650 Édes káposzta Ft/kg 200-250 210 Fokhagyma Ft/kg 750-1200 800-1100 Zeller Ft/db 240 280 Zöldség Ft/kg 400-520 390-500 Banán Ft/kg 360-460 370-490 Retek Ft/cs. 100150 Kivi Ft/kg 270-320 300 Savanyú káposzta Ft/kg 280-340 330 Narancs Ft/kg 400-520 450 Karfiol Ft/db 400 450 Mandarin Ft/kg 350-480 380-470 RECEPT Sárgaborsós sajtos tekercsek HOZZÁVALÓK: 15 dkg sárgaborsóliszt, 40 dkg búzaliszt, 3 dkg szárított élesztő, 1 evőkanál cukor, 3 kiska- nál só, 10 dkg vaj, 1 db tojás, 2 dl tej, 2 evőkanál olívaolaj, 1,5 dl natúr joghurt. A töltelékhez: 35 dkg reszelt Cheddar sajt, 1,5 dl joghurt. ELKÉSZÍTÉS: után 3 mm vastag téglalapra nyújtjuk a tésztát. Megkenjük a joghurttal, és megszórjuk a reszelt sajttal. Feltekerjük, és körülbelül egy cm vastag szeletekre vágjuk. Az így kapott csigákat egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 190 fokon, hőlégkeveréses sütőben 20 percig sütjük. Az élesztőt a cukros tejben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, olívaolajat, natúr joghurtot és tojást. Ezután hozzáadjuk a lisztet, a sárgaborsólisztet és a sót, és a kenyérsütő dagasztó programjával (vagy kézzel) 15 perc alatt kidagasztjuk a tésztát. Nyújtótáblára tesszük, egy konyharuhával letakarjuk, és egy órán keresztül pihentetjük a tésztát, amíg duplájára kel. Pihentetés Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Vár minket az Egy szobalány naplója SZOLNOK CINEMA CITY: Deadpool (16) 13.15, 15.30,17.45, 20.00. Alvin és a mókusok - A mókás menet (6) 13.00. Barbie: Titkos ügynökök (6) 13.30. A fekete ötven árnyalata (16) 20.30. Nagyfater elszabadul (16) 15.20,17.30, 19.40. Hogyan legyünk szinglik? (16) 15.00, 18.00, 20.15. Norm, az északi (6) 14.00, 16.00. A visz- szatérő (16) 17.20. TISZAPART MOZI: A Lovasíjász (6) 16.00. A berni követ (12) ,,’56-ra emlékezünk” - a vetítés után a filmről M. Román Béla beszélget a nézőkkel 17.00. Mustang (16) 17.30. Hogyan legyünk szinglik (16) 18.00. Férfiak és csirkék (16) 18.15. A pince (18) 19.30. Spotlight - Egy nyomozás részletei (16) 20.00. Egy szobalány naplója (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZÍN-MŰ HELY SZÍNPADÁN ma 19 óra 30 perctől a Furcsa pár (bérletszünet) című darabot mutatják be. NÓTAEST SZOLNOK Nótaestet tartanak a Jazzben. Elhúzzuk a nótáját címmel kellemes kikapcsolódásra invitálja az érdeklődőket Sülyi Károly február 19-én 20 órától a JAZZ BORÉTTEREMBE. A vendég- művész Sipos Izolda lesz. KONCERT SZOLNOK Február 20-án 22 órától a Mystery Gang ad koncertet a TISZAPART MOZI KÁVÉZÓJÁBAN. KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ SZOLNOK Február 21-én 10 órától és 14 óra 15 perctől A Lovasíjász című film közönségtalálkozójára várják az érdeklődőket a TISZAPART MOZIBAN. Mindkét vetítés után a vendég a film rendezője, Kaszás Géza lesz. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6.50 Napi üzenet, 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 7.50 Napi üzenet. 8.00 Híró- ra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 8.50 Napi mozgás, 9.00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 9.50 Napi üzenet 10.00 Aranykosár, 11.00 Liturgia, 11.30 Különóra, 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 12.50 Napi üzenet 13.00 Elixir, 13.30 Kuítúrkorzó, 14.00 Szolnoksport, 14.30 Elixir Extra - Az öt szere- tetnyelv, 14.45 Honvéd 7,15.00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 16.00 Szolnoksport 16.30 Ingyenkoporsó - dokumentumfilm, 17.30 Örökségünk, 18.00 Mérleg, 18.30 Fórum, 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19.50 Napi üzenet, 20.00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20.50 Napi mozgás, 21.00 Fórum, 21.30 Különóra, 22.00 Magyar génmesék - dokumentumfilm, 23.00 Műsorösszeállítás reggelig szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu ШЯШННН 4.00 Kapcsolódjunk (ismétlés), 6.00 Reggeli Juice Kis Katával, 10.00 Napközben Joó Csabával, 16.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával, 20.00 .Kultusz"- Kulturális és művészeti magazin Hajdú Csabával, 22.00 .Dolce Vita" életmódmagazin- Kis Kata műsora, 23.00 .Zenei barangoló- Cseh Tamás nyomdokain” zenei magazin (ismétlés), majd nonstop zene péntek 4 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu Ешшижшаеееяе 5.00 Napköszöntő, Hírek, Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7.35 Szentek, szent életű emberek, 8.15 Kötetlenül, 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás, 10.45 A lélek szava, 11.05 Mustármag (ism.), 11.30 Vatikáni Rádió (ism.), 12.05 Egyházi hírek, 12.15 Evangélium, 13.05 Hallgassuk együtt! 14.05 Kávéház (ism.), 15.15 Püspökkenyér (ism.), 15.30 Hitvalló, 16.05 Gaudete, 16.30 Karitasz percek, 17.00 Regionális Hírek, 17.15 Kora Esti Hírmondó, 17.45 A Régió Sportja, 18.00 Rózsafüzér, 18.35 MKR-műsor, 19.15 Könyvtári barangolás, 19.45 Esti mese, 19.50 A lélek szava (ism.), 20.10 Katedré- lis, 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk1- görög katolikus félóra, 21.30 Kapcsol? 22.10 Andante (ism.), 23.05 Vatikáni Rá' info@szentistvanradi' A műsorváltozás' minden adó fenn