Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-01 / 26. szám

2016. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 A törökszentmiklósi terjesztőt elfogták a rendőrök у 11 SZANDASZOLOS Maskarádé néwel játékos farsangi rendezvényt tartottak a gyerkőcöknek szombaton a Szandaszőlősi Művelődési Házban Az egész országot megrázta a tö­rökszentmiklósi kábítószeres eset, mely során két kismamát is kórházba kellett szállítani, majd császármetszéssel világra segí­teni gyermekeiket. A pénteken ki­robbant ügyben a legismertebb hazai toxikológus szakember, dr. Zacher Gábor is megszólalt: a hazai kábítószer-történet egyik legsúlyosabb esetének nevez­te a miklósi történéseket. Mind­eközben a kórházban ápolt áldo­zatok állapota továbbra is súlyos. ségben vitték be szervezetükbe az anyagot. Hat fiatal felnőttet kellett kór­házba vinni. Két fiatal, várandós nő is az intenzív osztályra került, rajtuk császármetszést is végre kellett hajtani, állapotuk rendkí­vül súlyos volt az esetet követően. Dr. Tölgyes Annától, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott fő­igazgatójától tegnap délután megtud­tuk, hogy a kórházba szállított társa­ság tagjainak változatlan az állapo­tuk, ami azt jelenti, hogy a két kis­mama továbbra is az intenzív osz­tályon fekszik, hárman pedig még mindig a sürgősségin gyógyulnak. Egy személyt a fővárosi Péterfy Sán­dor utcai Kórház, Rendelőintézet és Baleseti Központba kellett szállítani, a két koraszülütt babát pedig a a szin­tén budapesti I. Sz. Gyermekgyógyá­szati Klinika újszülött intenzív osz­tályán ápolták - az RTL Klub Híradó­jának információi szerint a két kisba­ba tegnap meghalt a kórházban. Elek István, a Péterfy kórház osztályveze­Munkatársainktól ujneplap@ujneplap.hu TÖRÖKSZENTMIKLÓS Több embert súlyos állapotban vittek kórház­ba a mentők Törökszentmiklós- ról egy veszélyes, új pszichoak- tív anyag fogyasztása miatt csü­törtök éjszaka és péntek délelőtt. Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője elmondta: az orvosi vélemények szerint egy ve­szélyes, új pszichoaktív anyag fo­gyasztása miatt kerültek rövid időn belül eszméletlen állapotba az érintettek. A társaság az úgy­nevezett kristályt fogyasztotta - a szakértők szerint vagy túlzott mennyiségben, vagy rossz minő­IA polgármester szerint cselekedni kell míktóson, ezért az egész város­ra kiterjedő stratégiát kell kidol­- Már magát 0 drogfogyasztást is hatalmas felelőtlenségnek tar­tom, az pedig különösen felfogha­tatlan. hogy képes valaki kisma­ma létére kábítószerezni - mond­ta lapunknak Markót Imre polgár- mester. Hozzátette: sajnálatos do­lognak tartja, hogy Törokszentmík- los ismét egy negatív hírrel került be az országos híradásokba. - Úgy tudom, hogy a szobán forgó drogti- pusnak folyamatosan változtatják az összetételét az előállítói, ezért nagyon nehéz a terjesztőket elfog­ni. felelősségre vonni, és bíróság elé állítani. Kétségtelen, hogy je- len van a kábítószer Törekszem­goznunk. Városszerte, különösen az általános és középiskolák ban tartunk majd drogprevenci­ós előadásokat. Az elmúlt évben több program is zajlott nálunk, ezek kifejezetten a roma lakos­ságot célozták meg. Ezek között drogprevenciós előadások is vol­tak - tette hozzá Markót Imre, aki hangsúlyozta, hogy bár ez az eset Miklóson történt, a problé­ma országos jelentőségű, ezért reméli, hogy a jogalkotók miba marabb változtatnak, szigoríta­nak a vonatkozó jogszabályokon. tő főorvosa még szombaton azt nyi­latkozta, hogy a hozzájuk szállított fi­atalembernek javul az állapota. Az ismert toxikológus, dr. Zacher Gábor szerint „skandalum a ma­gyar kábítószer-történetben, ami Törökszentmiklóson történt, mert nem fordult elő, hogy ilyen súlyos, tömeges túladagolás két várandós nőt is érintsen, ráadásul a császár- metszéssel világra jött újszülöttek is nagyon rossz általános állapot­ban vannak”. A szakértő az Ml tele­víziónak nyilatkozva elmondta: a fi­atalok ismert szereket, úgynevezett alfa-PVP-t, illetve pentedront fo­gyasztottak, melyek két-három éve jelentek meg a piacon, s gyorsan na­gyon népszerűvé váltak. Mindkét szer önmagában is alkalmas arra, hogy életveszélyes állapotot okoz­zon, együtt pedig különösen nagy bajt tudnak okozni. Zacher szerint az is lehet, hogy túl tiszta volt az a szer, melyet a fiatalok fogyasztot­tak, s ez okozta a rosszullétüket.- A rendőrség szakértők bevo­násával vizsgálja az eset körülmé­nyeit, a hét végén pedig már őri­zetbe vettek egy harminckilenc éves helybeli férfit a városban tör­tént kábítószer-fogyasztásokkal és megbetegedésekkel kapcsolat­ban - közölte Szabó Zoltán megyei rendőrségi sajtóreferens. Történelmi ítéletünk Szathmáry István ujneplap@ujneplap.hu K ét szellemóriásra is emlékeztünk a napokban. 186 éve jelent meg gróf Széchenyi István Hitel című alapvető munkája, s 140 éve hunyt el Deák Ferenc. Nincs évfordulója, de harma­dikként ide kívánkozik Kossuth Lajos is, akinek alakja náluk job­ban él a köztudatban, bár életműve másként alakult volna a mun­kásságuk nélkül. Széchenyi, akit Kossuth nevezett el a „Legnagyobb magyarénak, hogy ezzel elérhetetlen távolságra emelje a hétköznapi honpolgá­roktól, az építés embere volt. A modern Magyarország megterem­tője. Kossuth összes népvezéri Vissza kellene tekintenünk a vereségek utáni kompromisszumokra... zsenialitása sem lett volna elég ’48-hoz a gróf munkássága nél­kül. Széchenyi egyéni tragédiá­ja, hogy az a forradalom, melyet ma nemzetünk legdicsőbb em­lékei között tartunk számon, valójában életművének időleges össze­omlását jelentette. Deákra, a „Haza bölcsére” már csupán a romeltakarítás maradt. Továbbá annak a már 1848-ban is létező ténynek elismertetése a nemzettel, hogy Magyarország nem elég erős és szilárd ahhoz, hogy a birodalom nélkül létezni tudjon. Ezen a szabadságharc páratlan katonai sikerei sem változtattak semmit Emiatt volt a bukás után bűnbakra szükségünk, s így kerülhetett szégyenbélyeg a magyar hadtörténet egyik legragyogóbb alakjára, Görgei Artúrra. Nemcsak magyar, hanem emberi tulajdonság, hogy szívesebben tekintünk vissza a gyakran tiszavirág-életű látványos sikertörténe­tekre, mint a lassú, szívós alkotó munkára. Ne adj Isten, a vereségek utáni bölcs kompromisszumokra. Most sincs másképp, pedig jelen­leg is inkább az utóbbira lesz szükségünk a megmaradáshoz. Fogyasztóvédelem: a forgalmazón múlik SZOLNOK Két jegyet vásárolt ked­vezményesen egyik olvasónk a szolnoki Ibusz-irodában a janu­ár 9-ei Tűzmadár tánckoncert­re. - Csakhogy betegség miatt az egyik jegy feleslegessé vált, a cég azonban nem vette vissza azt - jelezte a bár­kivel előfordulha­tó problémáját már több helyen is Ju­hász Pálné.- Január 4-én be­mentem az irodába, és szerettem volna visszaadni a jegye­ket. Az ügyintéző hölgy közölte velem, hogy nem vesznek visz- sza jegyet. Csakhogy ezt előző­leg senki sem közölte - morfon­dírozott a panaszos.- Évek óta értékesít szolno­ki irodánk bizományosként er­re az eseményre is belépője­gyeket - mondta Balogh Zsolt, az Ibusz Utazási Irodák Kft. irodaigazgatója. - Ha a vásár­ló akadályoztatása miatt nem tud elmenni a koncertre, min­den esetben a szervezőhöz irá­nyítják a jegyvásárlót. Ameny- nyiben az esemény előtt a szer­vezők rendelkeznek a megvásá­rolt belépők visszaváltásának lehetőségéről, abban az eset­ben irodánk ezt megteszi. Idén a szervezőktől nem kaptak er­re vonatkozóan engedélyt. Vél­hetően a szolnoki ügyfél szemé­lyesen nem keres­te meg az esemény szervezőit, így a ké­rés el sem jutott hoz­zájuk - nyilatkozta. Az ügy kap­csán megkérdez­tük dr. Lipták Ger­gelyt, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kormány- hivatal Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének vezetőjét.- Az üzlethelyiségen kívül, és a távollévők között kötött szer­ződés esetén a fogyasztót a ti­zennégy napon belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg - mondta dr. Lipták Gergely. - Je­len esetben a vásárló nem üzlet- helyiségen kívül, és nem online vásárolta meg a koncertjegye­ket, így a forgalmazó üzletpoli­tikáján múlik, hogy az úgyneve­zett megbánt vásárlás esetén mi­lyen gyakorlatot folytat. M. K. Az üzletpolitika válogatja, hogy a cégek milyen gyakorlatot folytatnak. Tevékeny esztendőn van túl a szolgálat SZOLNOK Sikeres esztendőt zárt tavaly a Szolnoki Református Gyülekezet diakóniai, támoga­tó szolgálata. Dr. Szabó Károly, a szolgálat vezetője elmondta, pénzzel és természetbeni ado­mányokkal is tudták támogatni a rászorulókat, de szükség ese­tén orvosi, jogi tanácsadással, személyes kapcsolattartással is segítették őket. Hét gyermek kapott tanévkez­dési támogatást, további négy felnőtt és két család hét gyer­meke pénzbeli segítségben ré­szesült. Közel kétszázezer forin­tot küldtek Kárpátaljára. Termé­szetbeni adományhoz tíz csa­ládot és további hét gyermeket juttattak, s jelentős ruhacsoma­gokat küldtek a Szolnoki Hu­mán Szolgáltató Családsegítő csoportján keresztül Szászbe­rek, Tiszajenő, Szolnok, Nagykö­rű, Tiszavárkony rászoruló csa­ládjainak. Hajléktalanoknak is több alkalommal tudtak ruha­neműt, cipőt, meleg takarókat, élelmiszert osztani. Mindehhez az évente a galé­ria Étteremben megrendezett sikeres borvacsorák bevételén és az istentiszteleteken végzett gyűjtések, illetve beérkezett pénz- és természetbeni juttatá­sok nyújtottak fedezetet, ami­ben nagy része volt a Varga Ka­talin Gimnázium tanulóinak és az Amadeus Rádió karácsonyi gyűjtésének is. SZ. I. Köz*,«tucat háznál lopták az energiát Rékáuon Aramrazziat tartottak ZAGYVARÉKAS A szolnoki rendőrök az áramszolgáltató munkatársai­val közösen közel fél tucat háznál találtak jogtalan áramvételezést Zagyvarékason egy pénteki ellen­őrzés-sorozat során - tudtuk meg Szabó Zita megyei rendőrségi saj­tószóvivőtől. A szolnoki kapitány­ság rendőrei és a szakemberek kö­zel fél tucat ingatlannál fedeztek fel illegábs áramvételezést az ösz- szehangolt ellenőrzéskor, melyet azonnal megszüntettek. A jogsér­tők közel azonos módszerrel kö­vették el a lopásokat, jellemzően a hálózati fővezetékre csatlakoz­tak rá, és onnan közvetlen az ott­honukba vezették az áramot. Az eseteket a kapitányság szakértők bevonásával vizsgálja. ÚN Egyenruhások és szakemberek özönlötték el a zagyvarékasi utcákat Hamis pénzzel küldte boltba a saját lányát KUNMADARAS/SZOLNOK A Szolno­ki Törvényszék helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság korábbi íté­letét, amelyben két férfit pénzha­misítás miatt marasztalt el. Az el­ső rendű vádlottat tíz hónap bör­tönre, a másod rendűt hamis pénz kiadásának vétsége m iatt kétszáz­ezer forint pénzbüntetésre ítéltek. Történt, hogy az első rendű vád­lott még 2012-ben Kunmadarason egy hamis 10 ezerforintos bankje­gyet adott a másod rendű vádlott­nak, egy pakli cigarettáért cseré­be. Ez utóbbi férfi a kislányának adta tovább az álpénzt, hogy vá­sárolja le a helyi boltban. A gyer­mek lebukott a hamis bankjegy­gyei, s ezután indult büntetőeljá­rás az ügyben. M. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom