Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-16 / 39. szám
HIRDETÉS Madarakkal táncoló NAGYKÖRŰ Civil, illetve önkormányzati kezdeményezésre immáron a második téli szezonban szervezetten is zajlik a madáretetés. A helyiek közül sokan saját örömükre évek, évtizedek óta etetik a madarakat a portájukon, ám két éve a közterületeken elhelyezett etetők környéke is a különféle madárcsivitelésektől hangos. Ri- móczi Árpád is sokat tesz a kis szárnyasokért. ► 11 Leváltották az elnököt JÁSZBERÉNY Leváltották az önkormányzat ügy- és közrendi bizottságának elnöki pozíciójából Budai Lórántot, a Jobbik képviselőjét. A leváltást dr. Szabó Tamás polgármester kezdeményezte szerinte ugyanis képviselőtársa munkáját a felelősségtudat hiánya jellemezte. Budai Lóránt szerint viszont épp azért „bünteti” a városvezetés, mert felelősségteljesen próbált eljárni. ► 4 Elbukhatja a pénzt az ORÖ BUDAPEST Példátlan lépésre készül az Emmi: a szabálytalanságok miatt felmondják a 2013-ban kötött uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ). A kormányzati ellenőrök ugyanis nyomát sem találták semmilyen értékelhető szakmai tevékenységnek a Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet által összevásárolt ingatlanokban - írta az Index. ► 6 Jó reggelt! I mmáron hat éve nem járt be dolgozni a munkahelyére egy spanyol férfi, olvasható a hír az interneten. Ez a tény már önmagában is meglepő, a folytatás viszont még inkább. Kiderült ugyanis, hogy minderre akkor derültfény, amikora munkaadója húszévesfolyamatos munkájáért épp pénzjutalmat akart adni neki. Az egyik főnöke irodája ráadásul az övével szemben van, de neki sem tűnt fel, hogy hosszú esztendők óta nem látta már a hatvankilenc éves férfit. A másik főnökkel pedig kölcsönösen azt hitték, hogy a másik tudja, hol van a munkatársuk. Az érintett szempontjából valószínűleg az a legkellemetlenebb, hogy épp a jutalom kiosztásakor derült ki a távolléte. Vagyis ez az egész duplán kellemetlen, úgyhogy a jutalommal is érdemes vigyázni. M. G. A. 16039 9 770865 915023 JÁSZKUNSÁG Egyre több gondot okoz megyénkben a belvíz. A legfrissebb adatok szerint az országban elárasztott területek jelentős része éppen térségünkben található. Képünk Zagyvarékas határában készült, ahol szivattyúval emelik át a csatornában összegyűlt belvizet a Zagyva folyó gátján. Fakan József gátőr figyeli az árterületi vízelvezetőbe ömlő belvizet. A mostani becslések szerint 30 százaléknyi vetésre már most rá lehet mondani, hogy végük van. A helyzet tovább romolhat, hiszen az elkövetkező napokban folyamatos esőzéseket jeleznek előre a meteorológusok. ► 2, 62016, FEBRUAR 16., KEDD • XXVII. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM. ARA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Továbbra sem tudták azonosítani a holttestet ABONY/SZOLNOK Egy ismeretlen holttestet találtak a rendőrök pénteken Abony és Szolnok között egy út melletti szeméthalomban. Hogy ki volt az elhunyt ember, egyelőre homály fedi, akárcsak azt, miként kerülhetett oda, minden lakott településtől kilométerekre.- Valóban történt egy ilyen eset a pénteki nap folyamán, egy férfi holttestét találták meg Abony külterületén - mondta el Beluzsámé Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mindeközben az abonyiak sem tudják, kicsoda a megtalált férfi. Juhász Pálné Edit, az abonyi polgárőrség vezetője elmondta, a holttestre egy kollégája és a vele járőröző rendőr bukkant. Iratok valóban nem voltak nála és semmiféle más, személyi azonosításra alkalmas tárgy. A helyiek úgy gondolják, a megtalált férfi talán hajléktalan lehetett, de Juhász Pálné Edit szerint ez egyáltalán nem biztos.- Évente 350-380 ügyfelet regisztrálunk, de nem szoktuk napi szinten felkeresni őket, így arról sincs információnk, hogy az Abonynál talált személy szolnoki volt-e - nyilatkozta Dabisné Zsoldos Mónika, az SZKTT HSZK Hajléktalan Segítő Szolgálat vezetője. ► 3 Javítói ntezetben a tinigyanúsítottak ZAGYVAREKAS/SZOLNOK A Szolnoki Törvényszék határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon végzése, miszerint egy hónapra elrendelték annak a tizennégy éves lánynak és tizenhat esztendős fiú társának az előzetes letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2016. január 25- én Zagyvarékason többszöri késszúrással kioltották a lány édesanyjának az életét. A másodfokú bíróság álláspontja szerint helytállóan döntött az elsőfokú bíróság, amikor a fiatalkorúak előzetes letartóztatásának helyéül javítóintézetet és nem pedig büntetés-végrehajtási intézetet jelölt ki, figyelemmel a gyanúsítottak életkorára, valamint a személyi körülményeire. M. G. A tetőre is átterjedtek a lángok JASZKISÉR Kigyulladt egy kazánház vasárnap, a tűz a tető- szerkezetre is átterjedt. Mint S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, a tűz egy Nyúl utcai ház melléképületében lobbant fel a hét utolsó napján, délután, bútorok és tüzelőanyagok égtek, de a lakók a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a lángokat. A jászkiséri önkormányzati és jászberényi hivatásos tűzoltók fejezték be a tűz oltását, a mennyezeti izzást is megszüntették. Gázvezeték, gázpalack nem volt az épületben, az áramszolgáltató kiszakaszolta az épületet. Sérülés nem történt. M. G. A. SZOLNOK A Mária utcában tegnap elkezdődtek az idős ostorfaállomány gallyazási, ifjítási és fakivágási munkálatai. A szakemberek az előzetes műszeres vizsgálatok alapján összesen kilenc beteg fa esetében döntöttek a kivágás mellett, amelyek pótlásáról is gondoskodnak. Vizsgálják a kartellgyanút M4-ügyben BUDAPEST Legkorábban hat hónapon belül, legkésőbb pedig csaknem két év múlva derülhet ki, hogy valóban össze- játszottak-e a tervezett M4-es autópálya Abony-Fegyver- nek közötti szakaszának építői, az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még januárban elindította a vizsgálatot. Erre azt követően került sor, hogy a Miniszterelnökségtől tavaly bejelentés érkezett a GVH-hoz, de a hivatal vizsgálata szerint nem volt valószínűsíthető a jogsértés - vagyis a kartell -, és ezzel a GVH lezárta az ügyet, nem indított eljárást az érintett cégek ellen. ► 3 SZE R К ÉSZT ŐSÉG; E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP 11 Barátságtalan, esős időnk lesz ma, amit a megélénkülő szél csak tovább fokoz. Az előrejelzések szerint mintegy 4 milliméternyi csapadék várható. ► 10 sB<# T dog névnapot Julianna és Lilla nevű olvasóinknak! V