Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-12 / 36. szám

12 MEGYEI KÖRKÉP

2016. FEBRUÁR 12., PÉNTEK

A szorgalom hiányát nem pótolhatja a magántanárra fordított összeg

Sokan a különórák dijára is hosszasan alkudoznak

jászkunság Sokáig senki sem veszi fel a kagylót. Úgy tűnik, hiába hívtuk a megadott számot, hogy mi magunk is megtudjuk, mennyien és főleg milyen árért adnának különórát képzeletbeli, hetedikes gyermekünknek. Végül azonban szerencsénk van, egy kedves, fiatalos női hang hallatszik a vonal túlsó végén. Kölcsönösen bemutatkozunk, s én gyorsan előadom, hogy rossz lett a fiú bizonyítványa matekból, s hát kellene valaki, aki átsegíti a nehézségeken.- A hetedikes anyagban már tényleg vannak részek, amik nem olyan egyszerűek - ismeri el. Kicsit körbe is járjuk a konkrét problémát, bátorítólag hümmög, amikor ecsetelem a nehézségeket. Végig

Sokan már alsóban is járatják különórákra a gyermekeiket! Képünk illusztráció.

Matematika Nyelvek (angol, német) Egyéb közismereti tárgyak

1500-2800

1500-3200

1500-2500- A magánóra díjának hallatán nagyon sokan kérdezik, hogy lehetne-e olcsóbban Amivel többnyire nincs is semmi baj - állítja egy szolnoki óraadó hölgy. Felidézi viszont azzal az apukával történt első telefonbeszélgetését is, aki az árat megismerve azonnal rákérdezett, hogy az mennyire alkuképes. Amikor közötte vele, hogy egyátalán nem, a férfi tovább ütötte a vasat. Hu- zakodtak, birkóztak így egy ide ig, s a nő már érezte, hogy vagy elküldi azonnal a rámenős ügyfelet, vagy enged egy kicsit. Utóbbi mellett döntött, száz forint engedményt adott.

Akik nem azt látták gyermekük nemrég kiosztott félévi értesítőjében, mint amit szerettek volna, már valószínűleg léptek. Ilyenkor, illetve közvetlenül bizonyítványosztás előtt gyakran döntenek úgy a szülők, hogy költenek egy kicsit vagy éppen sokat arra, hogy csemetéjük jobb jegyeket szerezzen az iskolában. S máris csöng a telefon az egyik magántanárnál.

Molnár G. Attila

attila.molnar.g@mediaworks.hu

Az árcsökkenés volt a fontosabb- Az angol most felkapott nyelv, szinte mindenki beszélni akarja már a fiatalok közül, én pedig azt tanítok, tehát sok gyerekkel foglalkoztam már - mondja. - Vannak az életmentő óraadások, amikor szinte pánikban hív fel egy szülő. Ez általában bizonyítványosztás előtt nem sokkal történik, amikor épp a végső érdemjegy kozmetikázása lenne a cél. Vagy az értesítők kézhezvétele után, amikor meg a kapott érdemjegy borzasztotta el otthon a családot. Ilyenkor többnyire nagyon sok órát és nagyon gyorsan akarnak kérni a gyereküknek. Igazán nagy baj esetén még az ár sem annyira számít nekik, csak javuljanak az eredmények.

A tanárnő azt mondja, gyakran épp ez az eredménykényszer okoz problémát. Ha ugyanis a gyerek képességei nem any- nyira jók, mint a kiemelkedően teljesítő osztálytársaié, akkor nem lehet vele olyan gyorsan haladni. A szülők pedig ezt nem egyforma vérmérséklettel veszik tudomásul. A realistábbak örülnek a kisebb eredményeknek is, ha az iskolában az addigi egyesek és kettesek helyett mondjuk már hármasok és négyesek is jönnek. A maximalistábbak viszont számon- kérőek. Nekik nem lehet csak úgy megmagyarázni, hogy a felzárkózás az adott diák esetében hosszabb folyamat lesz, ők követelőznek, elégedetlenek.- Nem azért fizetek ilyen sok pénzt, hogy csak ekkora előrelépés történjen, mondta nekem a múltkor egy anyuka - idézi fel a fiatal nő a történteket. - Kénytelen voltam átbeszélni vele a dolgot. Megértettem vele, hogy akkor sem tudnánk több eredményt elérni, ha tízszer annyit fizetne egy óráért. Ha például a gyerek nem elég együttműködő, nem tanul otthon, a heti két- három alkalom kevés lesz ahhoz, hogy az iskolában egyre jobban bizonyítson.

Forrás: Új Néplap-gyűjtés

hallgat, aztán közli, elvállalja, úgyhogy gyorsan a tárgyra térünk.- Mennyi lenne az óradíj? - kérdezem.- Kétezer - mondja habozás nélkül.- Nem lehetne kevesebb? - próbálok alkudozni.- Ennyi a tarifa - hűt le azonnal. - De mások talán olcsóbban elvállalják, nézzen körül - javasolja.

Megteszem. Az árak eltérőek, ezerötszáztól két- ezer-nyolcszáz forintig mindenféle árajánlatot kapok. Az egyik felhívott óraadó ki is fejti, azért magasak a díjftk, mert nagy a kereslet a matematika iránt. Meg még a nyelvek azok, amikért sokat kérnek az oktatók. S ebben van is valami. Legalábbis ez a kép rajzolódik ki akkor, amikor tárcsázok pár angol nyelvű óraadást hirdető tanárt.- Mi nem megy a fiúnak? - tudakolja egy fiatalember, amikor felhívom. - A tananyag melyik részével van gondja a gyermeknek?- Egészen az alapokkal - vallom be töredelmesen. - Néha még a folyamatos jelennel is nehézsége támad.- Az bizony baj - hümmög együttérzően. - Kétezer-ötszázért beszélhetünk az órák áráról - mondja bátorítólag, egyszersmind tényszerűen. Gyorsan kiderül, alkura nincs lehetőség. Úgyhogy a szokásos hárító szöveggel búcsúzom: átgondolom az ajánlatot, és keresem, ha elfogadja a családi kupaktanács.'

Az efféle beszélgetések igen gyakoriak, támasztja alá a rögtönzött felmérés eredményét egy szolnoki, kétgyermekes anyuka, Takáce Anikó. Náluk egy középiskolás fiú és egy általános iskolás, felső tagozatos lány tanulmányaira kell odafigyelnie a szülőknek.- Matematika, német, angol - sorolja a tantárgyakat, amelyekből magánórára járatja a gyermekeit. - A férjem úgy nagyjából ötödikig tudott segíteni nekik a matekban, aztán ahogy ő fogalmazott, már elveszítette a fonalat - moso- lyodik el. - Nyelvekből viszont egyikünk sem volt valami jó, ezért ott már viszonylag korán elkezdtünk magántanárokat keresni. Összességében nagyon sok pénz ment el rá, havi szinten több tízezer forintba is belekerült a rengeteg különóra. De ez volt az egyetlen módja, hogy elérjük, képesek legyenek tartani a lépést a tananyaggal meg az osztálytársakkal. Egyébként meg is lett az eredménye, mert sokat javult a gyerekek iskolai teljesítménye.

Persze szerencsés az, akinek egyátalán nincs rá szüksége, hogy különórákat vegyen. Egy szolnoki származású pedagógus, Tóth Sándor- né szerint az eddig általa tanított osztályokban sok esetben voltak olyan diákok, akiknek semmiféle további segítségre nem volt már szükségük a tanórák után.- Éles eszű, okos gyerekek voltak mind - összegez. - Egyszerűen szivacsként szívták magukba a tananyagot, bármilyen tárgyról is volt szó. Némelyikük még a könyveket is alig vette elő odahaza, egyszerűen mindent megjegyzem, amiről szó volt az órán. Akadt, aki másnap egy felelésnél be is vallotta, hogy csak az általam előző órán elmondottakat adta vissza, a tankönyvben meg a füzetében nem nagyon mélyedt el odahaza.

De persze azért nem ez volt az általános, teszi hozzá a tanárnő. A többségnek bizony rengeteget kellett tanulnia otthon, hogy jó eredményeket érjen el. Csak abban lehetnek nagyobb eltérések, hogy elég-e a tananyag délutáni, otthoni elsajátítása, vagy magántanárok bevonására is szükség van. Ahogyan nincs két egyforma felnőtt, úgy nincs két egyforma képességű diák sem.

Tényleg nem lehet egy kalap alá venni a gyerekeket, ért egyet Tóth Sándor- néval egy szolnoki magántanár. A fiatal nő eddigi munkája során nagyon eltérő tudásszintű, motivációjú és adottságú diák elméjét pallérozta már.- Hallani kellett volna a boldogságot a hangjában - emlékezik vissza a tanárnő. - Rettentően örült. Később, hónapok múlva egy telefonos beszélgetésben vallotta be, hogy ö mindig min denhol alkudni akar. Legyen szó autó vásárlásáról, szobafestő si szakmunkáról vagy éppen a gyermeke magánóráiról. Utóbbinál például jobban örült a száz forint engedménynek, mint annak, hogy javultak a gyerek tanulmányi eredményei. Magamban azért feltettem a kérdést: tényleg ez a jó fontossági sorrend? - hagyta nyitva a válaszadás lehetőségét a tanárnő.