Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-10 / 34. szám
2016. FEBRUÁR 10., SZERDA KITEKINTŐ 5 A Tisza-tónál mondták ki a boldogító igent, majd hosszú gyalogútra indultak * Nászutas romantika bakancsban Zarándokút - van, aki terheitől szabadulva, egyedül indul a hosszú útra, más párjával, megerősítést remélve. Utóbbira kapnak példát azok, akik elolvasnak egy sok humorral, romantikával és tapasztalattal „fűszerezett” könyvet. A fiatal szerzőpárral, a szarvasi kötődésű Szécsi Tóth Zsófiával és férjével, Szécsi Gáborral a könyvbemutatón találkoztunk. Csete Ilona ilona.csete@mediaworks.hu SZARVAS Úton címmel indított sorozatot a szarvasi könyvtár. Ennek kilencedik állomásaként Észak-Spa- nyolországot barangolhatták be egy képes úti beszámoló segítségével a résztvevők. Kiderült, a kíváncsi érdeklődők között akadt olyan, aki volt már részese zarándoklatnak. Szécsi Gábor és párja, Szécsi Tóth Zsófia a Szent Jakab zarándokúiról nem hétköznapi módon mesélt. Megismerkedésük, majd elhatározásuk, hogy hat hónapon át tartó közös gyaloglással pecsételjék meg házasságkötésüket, sokak érdeklődését felkeltette. A lánykérésre egyébként egy Tisza-tavi madárlesen került sor. A fiatal házaspár a boldogító igen kimondása után két nappal elindult nászúira gyalogosan Budapest szívéből Spanyolországba. Hat hónapot szántak az életükből arra, hogy végigsétálják Európa történelmi, kulturális és vallási örökségét, hat országon és 4100 kilométeren keresztül.- Egy álom valóra válása, az élet élvezete, a megtisztulás, lélekemelő és egyben szórakoztató élmény, valamint életünk összekötésének, az összetartozásunknak a fizikai megerősítését is szolgálta ez a nászút. Mert választhattuk volna a másik verziót is: elmegyünk egy 10 napos luxusnyaralásra. A sok gyaloglás mellett döntöttünk - ezt már az ifjú feleség mesélte, akinek a félév alatt sokszor volt igaza. Amikor arra panaszkodott például: nincs egy rongyom se, amit felvegyek! Hogy is lett volna gazdag a ruhatára?! Hátán 20 kilós terhet cipelt, abban a legszükségesebb, praktikus dolgoknak jutott csak hely.- Indulás után el kellett telnie heteknek, mire mindent megszoktunk - mert küzdöttek ám az izmaink is, rendesen. Testünk minden négy- zetmillimétere képes volt fájni. Nem alföldön, sík, bokakímélő terepen gyalogoltunk. Aki járt már Szent Margit útján hazánkban, az tudja, mennyi páratlan természeti és épített szépség kárpótolt bennünket a fájdalomért. Átléptük az első országhatárt, majd a következőt, s egyre jobban belerázódtunk a napi átlagosan megtett huszonöt-harminc kilométeres távok megtételébe - ezt már közösen mesélte a bakancsos nászutas pár, akik vagy kolostorokban, plébániákon, remetelakokban, vagy éppen jachtkikötőkben hajtották álomra a fejüket a hosszú út során. Egyet megtapasztaltak: ahol templomot láttak, annak a közelében mindig akadt segítség. Egy véleményen volt férj és feleség: - Jó emberekkel jutalmazott meg bennünket az élet. Humoros történetek se hiányoztak mindennapjaikból. Már az út első harmadában Gábornak szépen nőtt a szakálla. Ez is egy próbatétel volt az ifjú férj részéről.- Az első hónapban „ma- csós” volt a látvány. A második hónapban úgy néztem ki, mint egy hiteles zarándok. Később inkább a remetékre hasonlítottam. Nem is csoda, ha néha koldusnak néztek. Ijesztő kalandokban is volt részünk, amikor marhacsorda rohant felénk, vagy egy termetes bika állta gyalogúinkat. De részesei voltunk a Tour de France-nak, jártunk jazzfesztiválon. Lourdes a zarándokok Las Ve- gasa, a giccses, világító Mária szobrok mellett este gyertyás körmenetbe kapcsolódhattunk be - sorolták a zarándokok, akik a hétköznapi turistáktól eltérően, más szemmel nézték és élték át a kínálkozó gasztronómiai élményeket, Európa kultúráját. A Szécsi házaspár kalandos, romantikus és emlékezetes útja tiszteletére az azóta megszületett kisfiát Jakabnak keresztelte. SZOLNOK Ma a Hetényi patika (Tószegi út 21.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 495 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felső- nél 620 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 2,9 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál 409 centiméter, apadó, Szolnoknál 446 centiméter, apadó, a víz 3,4 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 242 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 440 centiméter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedés-rendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es és a 44- es főutak egyes szakaszain, valamint Törökszentmiklós, Cserkesző- lő, Túrkeve, Mezőtúr, Tiszafüred, Karcag, Jászberény, Jákóhalma, Jászdózsa, Jászárokszállás, Szolnok, Rákóczifalva és Tószeg belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffi- paxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrségfenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Az élet a legjobb köpölyöző.” (Szilvási Lajos, író) POSTABONTÁS I smét bebizonyosodott, hogy a fiatalok is tűnhetnek idősnek, és fordítva is, vagyis az idősek is fiatalnak. Csupán egy a titka: sajnáltatod, vágyjál érzed magad a bőrödben. Történt ugyanis a minap, hogy a buszmegállóban vártam a buszt, miközben két szépkorú hölgy beszélgetett. Épp azon tanakodtak, hogy milyen ruhát kellene ölteniük farsang alkalmával. Mint kiderült, az egyik nyugdíjasklub tagjai voltak, s a többiekkel a hónap végén rendezik az álarcosbáljukat. Állítólag öltöztek már boszorkánynak, szőlőlugasnak, kán- kános hölgynek, de hogy idén mit öltsenekmagukra, mégnem tudják. A fejükben egyelőre csak any- nyi állt össze, hogy valami különlegeset szeretnének. Az is kiderült, hogy nem boltban fogják készen megvásárolni a jelmezt, hanem varratni fogják. Jó volt fültanúja lenni ennek a beszélgetésnek, mert megint bebizonyosodott, hogy az idősek tele vannak energiával. Az biztos, hogy a hosszú élet titka az is lehet, ha vannak terveink és nem csak kesergünk az idő múlásán. Hajrá, farsangra fel! Szabó Viktória, Szolnok RECEPT Körtés-epres rakottas, habsipkával sütve HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 40 dkg körte, 1,5 dl + 7 evőkanál almaié, 3-4 evőkanál + 10 dkg cukor, 1 teáskanál étkezési keményítő, 6-8 db babapiskóta, 4 evőkanál mandulalikőr, 25 dkg eper, 2 db tojásfehérje. ELKÉSZÍTÉS Első lépésként a legfontosabb, hogy a körtét hámozzuk meg, magozzuk ki, majd vágjuk falatnyi darabokra. Ezt követően tegyük lábasba 1,5 dl almalével és a cukorral együtt. Főzzük két percig. Ezután keverjünk simára két evőkanál almalevet a keményítővel, majd adjuk a főtt körtéhez, és főzzük együtt további két percig. Ha szükséges, adjunk hozzá még 1-2 evőkanál cukrot is. Ha ezzel végeztünk, akkor törjük darabokra a piskótát, majd rendezzük el egy tűzálló tálban. Locsoljuk meg 5 evőkanál almalével és a likőrrel. A megtisztított epret vágjuk félbe vagy negyedekbe. Forgassuk a főtt körtéhez, majd locsoljuk az egészet a babapiskótára. Verjük félkeményre a fehérjét, majd adjunk hozzá 10 dkg cukrot, és verjünk kemény habot. Halmozzunk lágy csúcsokat a pis- kótás gyümölcsre, majd süssük az egészet 5-10 perc alatt aranyszínűre. Jó étvágyat kívánunk hozzá! Egy ínyencség, sok gyümölccsel PROGRAMAJÁNLÓ Menla hagyatéka a mozikban SZOLNOK CINEMA CITY: Álművész. Az est karmestere Cser Ádám lesz. BEMUTATÓ KUNSZENTMÁRTON Február 12-én 16 órakor mutatják be Pusztai Gabriella: Az agyag művésze, Bozsik Kálmán kunszentmártoni fazekasmester című könyvét a HELYTÖRTÉjas nyolcas (18) 20.00. Alvin és a mókusok - A mókás menet (6) 13.10, 15.10. Barbie: Titkos ügynökök (6) 14.20, 16.10. A fekete ötven árnyalata (16) 16.30,-: 18.30, 20.30. Megjött apuci (12) 18.00. Az 5. hullám (16) 13.00. Nagyfater elszabadul (16) 15.30, 17.40, 19.50. A visszatérő (16) 17.10, 20.10. Star Wars: Az ébredő erő NETI MÚZEUMBAN. A kötetet méltatja Barna Gábor egyetemi tanár. ELŐ A DAS SZOLNOK Az állami Egyházi Hivatal működése a szocializmuskori Jászkunságban címmel február 12-én 16 órakor tart előadást Sulák Péter (12) 3D 13.45. TISZAPART MOZI: Menla hagyatéka (12) 15.15., Saul fia (12) 16.00., A boldogság titka (12) 16.30., A nagy dobás (16) 18.00., Gondolj rám! (16) 18.15., Nagyfater elszabadul (12) 20.15., A fekete ötven árnyalata (16) 20.30. HANGVERSENY SZOLNOK A Szolnoki Szimfonikus Zenekar az Aba-No- vák-bérlet keretében február 15-én, hétfőn este hét órai kezdettel hangversenyt rendez majd az ABA-NOVÁK AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONTBAN. A koncerten Weber, illetve Mendelssohn műveit hallhatja meg a közönség. A koncerten közreműködik Giovanni Guzzo hegedűtörténész a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁRBAN. FARSANGI MULATSÁG RÁKÓCZIFALVA Február 20-án 15 órakor a VARSÁNY KÖZÖSSÉGI HÁZBAN kerül sor az Együtt Egymásért Rákóczi Klub hagyományőrző rendezvényére, amely a farsangi szokásokat eleveníti fel. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 6.50 Napi üzenet; 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 7.50 Családbarát filmek - 11. rész; 8.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 8.50 Napi mozgás; 9.00 Újrakezdés - olasz filmsorozat - 43. rész; 9.30 Aranykosár; 10.30 Időgép; 11.00 Mérleg; 11.30 Liturgia; 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 12.50 Napi üzenet; 13.00 Magyarország történelmi sodrásban? - Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő előadása; 14.00 Különóra; 14.30 Elixir; 15.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 16.00 Örökségünk; 16.30 Szolnoksport; 16.55 Ingyenkoporsó - dokumentumfilm; 17.50 Napi mozgás; 18.00 Kultúrkorzó; 18.30 Aranyidő; 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 19.50 Napi üzensetS; 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 20.50 Napi mozgás; 21.00 Fórum; 21.30 Mérleg; 22.00 Kapuszentelés - ünnepi mise; 23.30 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu сжшяннв 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, űtős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu Ц.',М.Ц1И:Ш1.—— 04:00 Romantikus Party Balázs Palival ismétlés; 06:00 Reggeli Juice Kis Katával; 10:00 Napközben Joó Csabával: 16:00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával; 22:00 .Kapcsolódjunk” Novák Péter kulturális magazinja a fővárosból, majd non-stop zene csütörtök 4 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu ÁT-HjilkU’ETTrynTS—— 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium; 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából; 7.35 Szentek, szent életű emberek; 8.15 Játék; 8.45 Lapszemle; 9.05 Múltunk pillérei; 10.05 Szószóló, 10.45 A lélek szava; 11.05 Évezredek asztalánál; 11.30 Vatikáni Rádió (ism); 12.05 Egyházi hírek, 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.), 13.40 Népzenei kincsestár, 14.05 Úton-útfélen; 14.35 Neu- ma (ism.); 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.), 15.15 Hétvégi levél (ism.), 15.30 Hitvalló, 16.05 Érték-adó, 17.00 Regionális hírek; 17.15 Kora esti hírmondó; 17.45 A régió sportja; 18.00 Rózsafüzér; 18.35 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából; 19.45 Esti mese, 20.10 Beszélő könyvek; 21.05 Sziluett (ism.); 21.35 Úton-útfélen (ism.), 22.10 Szószóló (ism.); 23.05 Vatikáni rádió; 23.25 Hitvalló (ism.). info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! 4