Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-05 / 3. szám
2016. JANUÁR 5., KEDD KITEKINTŐ g Történetek az első szolnoki állomásépületről - a koronát is őrizték falai közt Indóházi legendák nyomában Megyeszékhelyünkön a „RepTár” projekt keretében hamarosan elkészül egy létesítmény, mely hazánk legrégibb állomásépületét és a méltán országos hírű szolnoki repülőmúzeumot egyesíti. Az írott sajtóban és az interneten megjelent ismertetések szerint 1847. szeptember 1-jén Kossuth Lajos és Széchenyi István avatta fel a szolnoki Indóházat. Valóban így történt? Nos, nézzük meg, mit írnak erről az „avatásról” a régi „toliforgatók”! Szikszai Mihály ujneplap@ujneplap.hu • SZOLNOK Bizonyított tény, hogy a Pestet Szolnokkal összekötő vasutat az ország másodikként megépült gőzüzemű vasútvonalaként tartják számon. A vonalat a Magyar Középponti Vasút építette ki, és színpompás ünnepség keretében adták át. 1847. szeptember 1-én reggel negyed 9-kor indult el Pestről a vonat, amelynek tizenhat kocsijában mintegy hétszázan utaztak, köztük István főherceg, Széchenyi István, Kossuth Lajos... A szerelvény fél tizenkettőkor futott be Szolnokra, a kilencvenkilenc kilométer hosszú utat 3 óra 15 perc alatt tették meg. Az első vonatot az „István” nevű mozdony vontatta, melyet a megnyitó napján virágokkal szépen feldíszítettek. Néhány száz méterrel előttük a „Haza” nevű lokomotív haladt, hogy a pályán tapasztalható akadályokat elhárítsa. Szolnokon a meghívott vendégeknek pompás ebédet adtak. Ez pótolta a Pest-Vác vasútvonal előző évi átadási ceremóniáját, mivel az átadás napján, Vácott épp tűzvész pusztított. A vasúttársaság a megnyitó napján a vágányok fölé épített facsamokot egy óriási ebédlővé alakította át, amelynek tartópilléreit lomb- és virágfüzérekkel díszítették. Az ebéd fél egykor kezdődött katonazenekar hangjai mellett. A vendégsereg valóságos álarcosbál képét mutatta; a vendégek magyar, cseh, angol, francia, olasz nyelven társalogtak és kint a szabadban persze a nép magyarul beszélve színezte a bábeli zűrzavart. Az ebéden Kossuth Lajos pohárköszöntőt mondott István főhercegre, és méltatta a megnyitott vonal jelentőségét. Csakhogy ez nem ment minden probléma nélkül. Ehhez kapcsolódik ugyanis egy anekdota, melyet Szabó Barna újságíró említ ’’Ismeretlen Szolnok” című művében. A szolnokiak a vasút megnyitásának alkalmából Kossuthot kérték fel, hogy mint az Országos Ipar Egyesület elnöke tartson ünnepi beszédet. A főherceg azonban még a „város tisztelgő küldöttségét” sem fogadta, nemhogy ünnepi szónoklattal fárasszák a nagy utazás után. Csakhogy Kossuth a megbeszéltek szerint elkezdte beszédét, ám csak odáig jutott, hogy az ünnepélyes pillanat varázsát ecsetelte néhány gondolattal, amikor a főherceg hangosan így kiáltott: „Mi az? Ki mer itt beszélni az engedélyem nélkül?” Mindenki megdöbbent, csak Kossuth beszélt tovább. Ő ugyanis nem hallotta, mit mondott a helytartó, mígnem a szolnoki küldöttség pisszegése, a vendégsereg zajongása, majd a gőzmozdony nyikorgása beléfojtották a szót. Állítólag ezért meg is haragudott Kossuth a szolnokiakra. Az átadó ünnepség másik kiemelkedő személyisége Széchenyi István is meglehetős ellenszenvvel írt Kossuth beszédjéről naplójában: „ Most Kossuth feláll az asztalra és hosszasan üvöltözik. A legközelebbi szomszédjain kívül senki sem hallja őt... a mozdonyfütty komikus módon beleszól... A főhercegre iszik... Nekem ő, mint magánember szinte komikusnak tűnik..., de mint magyarnak, sírnom kell, mert látom, hogy ez az ember... nagyon belézavar a legki- gázolhatatlanabb bajjakba.” Az ebéd egy óráig tartott, majd István főherceg elhagyta az asztalt, és tovább folytatta útját Jászberénybe. Széchenyi sem várta meg az ebéd végét, a Pannónia gőzhajóval a Tiszán Szatmár felé indult. Az „indóház” a nem messze lévő faraktárral és az úgynevezett „vízházzal” eredeti, még a 19. század közepén létesített vasúti épület- együttest alkot, mely szinte egyedülálló hazánkban. A műemlék együttes meghatározó része az emeletes, klasszicista stílusban épült „Indóház”. Tervezője Wilhelm Paul Sprenger. Az épület kivitelezője Zitterbarth Mátyás pesti építész volt. Az épület hossza harminchárom méter, szélessége tizenhét, a hosszoldalon tizenegy, a rövidebb oldalon öt ablaknyílással. A tetőszerkezet kontyolt nyeregtető középen toronyszerűén kiemelkedő hegyes sisakú, négyzet alaprajzú torony áll. Az állomás falai között az 1850- es évek közepén a reformkor jeles személyei is megfordultak, olyan emberek, akik az egész ország történelmében meghatározó szerepet játszottak. Az emlékezetes megnyitó napján a népes vendégsereggel megjelent István főherceg, Széchenyi István, Kossuth Lajos, lókai Mór. Kossuth Lajos még két alkalommal 1848. szeptember 26-án (alföldi toborzó útja alkalmával) és 1849. január 1-én a képviselőház és a Honvédelmi Bizottmány Pestről Debrecenbe költözésekor járt az épületben. A forradalmi kormány költözésekor az Indóház épületében megfordult csaknem az egész Honvédelmi Bizottmány és az első felelős minisztérium. A kormány székhelyének áthelyezésekor az Indóház falai között őrizték rövid ideig a Szent Koronát is. Az áttelepítésre a legnagyobb hidegben került sor, ezért nem meglepő, hogy a mozdonyok alkatrészei befagytak, tüzet kellett alájuk rakni, hogy egyáltalán el tudjanak indulni. Kossuth és családja az Indóház falai között köszöntötte az újévet. A kormánynyal utazott az Indóházig Vörösmarty Mihály is. A vasútépítés nem állt meg Szolnoknál, az 1850-es években tovább folytatták Debrecen felé, de a második állomásépületet már az általunk is ismert pályaudvaron adták át 1857- ben. A Tisza partján álló „Indóház” elvesztette eredeti funkcióját így megmenekült minden átalakítástól, pusztítástól, hogy felújítva tárja a mai kor látogatói elé a vasútépítés hőskorának jellegzetes állomásépületét. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Pelikán patika (Ady Endre út 15.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 434 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 614 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 2 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -226 centiméter, apadó, Szolnoknál -156 centiméter, apadó, a víz 1,9 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 150 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál -83 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, a 31-es és a 442-es utak egyes szakaszain, illetve Törökszent- miklós, Karcag, Szolnok, Jász- árokszállás, Jászberény, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszaigar, Ti- szaörs és Jászapáti belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „A bíró erkölcse: az ítélete.” (Fazekas István, költő) POSTABONTÁS Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, , 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! tiszakécskei termálfürdőben strandoltunk a minap. A szilveszteri buli kipihenésére hozzánk hasonlóan sokan választották ezt a kellemes helyet. Az egyik mellettünk ülő férfi mesélte az élményeit az őt körülvevőknek. Mivel túlságosan is hangosan beszélt, a hallgatózás ellenére is a fél medence hallotta, hogy miként töltötte az ünnepeket. Egy idő után a társasága, akikkel für- dőzött, felállt, és elköszönt tőle. A férfi hozzátette, hogy örült, hogy megismerte őket. Furcsa volt, hogy ezt mondMaradék rántott hús, só, bors, kakukkfű, bazsalikom, 15 dkg sajt, 1 fej vöröshagyma, salátakeverék, három-négy darab paradicsom vagy hámozottparadicsom-konzerv. ELKÉSZÍTÉS; A maradék bécsi szeleteket egy jénaiba rakjuk, megszórjuk nem túl apróra vágott vöröshagymával, majd leöntjük a kockára vágott paradicsommal vagy paradicsom kon- zervvel, amibe belekeverünk finomra vágott bazsalikomot, kakukkfüvet, kis sót és borsot. Reszelt sajtot szórunk a tetejére, majd sütőbe tesszük és 200 fokon sütjük körülbelül 20 percig. Mivel a bunda ta, ugyanis olyan jól elbeszélgettek, hogy kívülálló szemmel úgy tűnt, mintha ezer éve ismernék egymást. Visszatérve, a másik félnek is hasonló véleménye volt a férfiról, olyannyira, hogy meghívták magukhoz otthonukba, Miskolcra, ha arra jár. Jó volt tanúja lenni egy éppen bontakozó barátságnak. Ebből is látszik, hogy bár- mere jár az ember, sosem tudhatja, mennyire lesz az az utazás további élete meghatározó része. Ezúton is arra biztatok hát mindenkit, hogy merjünk kimozdulni! Egy szajoli olvasó radicsomlevet, ezért azt ráöntjük a salátára, melyet köretként fogyasztunk. Mozzarella vagy trappista sajt megfelelő hozzá. Aktív hallgató Ne dobja ki megmaradt rántott húsát! SZOLNOK CINEMA CITY: Holtpont (16) 17.20. Holtpont 3D (16) 15.00, 19.40. Káosz karácsonyra (12) 18.00, 20.10. Nagyon vadon - Bolondos vadászidény (6) 13.00. Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts film (6) 14.10. Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts film (6) 3D 16.10. Star Wars: Az ébredő erő (12) 13.40. Star Wars: Az ébredő erő (12) 3D 14.50,16.30, 17.40, 20.30. Star Wars: Az ébredő erő (12) feliratos 19.20. TISZA- PART MOZI: Joy (12) 16:00, Nagy- tudásúak 2 (12) 16:30, Ifjúság (12) 18:00, Lépcsőházi történetek (16) 18:15, Star Wars: Az ébredő Erő (12) 3D 20:00, Truman (16) 20:15. TÁNCKONCERT SZOLNOK A Szolnoki Szimfonikus Zenekar újév köszöntő megaprodukcióját tekinthetik meg az érdeklődők 2016. január 9-én 19 órától a VÁROSI SPORTCSARNOKBAN. Az est folyamán felcsendülnek a klaszszikus, XX. századi és kortárs komponisták művei is egyaránt, mint például Verdi Naboccója, Edvard Grieg Peer Gyntje, Igor Sztravinszkij Tűzma- dara, Vagy Karl Jenkins Requiemje. Vendégek lesznek a Magyar Nemzeti Balett és a Nagyvárad Táncegyüttes művészei. Új színt hoznak a produkcióba a Pécsi Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola táncosai. A nagyszabású koncertből a kórusok sem maradnak ki. A Nemzeti Énekkar, a Budapesti Ifjúsági Kórus és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus lép színre. Az est zenei rendezője és karmestere Izaki Maszahiro lesz. EMPÁTIAKOR SZOLNOK Január 7-én 16 órakor Ső- regi Katalin erőszakmentes kommunikáció oktató Tanuljunk meg kérni, avagy hogyan fogalmazzam meg feszültség és félreértések nélkül azt, hogy mit szeretnék? címmel tart előadást a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁRBAN. JÁTSZÓHÁZ JÁSZBERÉNY Barkácsda kreatív kézműves családi játszóház várja a kicsiket és nagyokat egyaránt január 17-én 10 órától a DÉRYNÉ RENDEZVÉNYHÁZBAN. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. ■f/ aktív - m bt tk Olaszos rántott hús HOZZÁVALÓK: nem tudja felszívni az összes paMŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra, benne: Aktuális 6.20 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra, benne: Aktuális 7.20 Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híróra benne: Aktuális 8.20 Téma 8.55 Napi mozgás 9.00 Híróra benne: Aktuális 9.20 Téma 9.50 Napi üzenet 10.00 Horgászmagazin 10.30 Kultúrkorzó 11.00 Sajtóasztal 12.00 Híróra, benne: Aktuális 12.20 Téma 12.50 Napi üzenet 13.00 Szilveszter 2015. - Szigligeti Színház műsora 14.30 Liturgia 15.00 Híróra, benne: Aktuális 15.20 Téma 16.00 Harcsavadászat 3. rész 16.20 A folyó másik partja - dokumentumfilm 17.25 Örökségünk 17.55 Elixir 18.20 Napi mozgás 18.30 Különóra 19.00 Híróra benne: Aktuális 19.20 Téma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra, benne: Aktuális 20.20 Téma 20.55 Napi mozgás 21.00 Honvéd 7 21.10 II. Szolnoki Társastáncgála 23.00 Műsorösszeállítás reggelig szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu 5.00-6.00 Dolce Vita 6.00-10.00 Reggeli Juice Kis Katával 10.00-16.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00-20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával, benne: 15.00-18.00 Sportpercek és „Tempómat” - autós percek Németh Ádámmal 22.00-23.00 Nekem 80 majd nonstop zene szerda 5.00-ig amadeusradio@amadeusradio.hu гашшшнн 5.00 Napköszöntő: Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava, 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism) 14.05 Az erdő fohásza 15.05 Templom - tér - kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! IA szolnoki Indóház átadása után így nézett ki íé& E a vonatfoeadó a facsarnokkal és az áruraktárral I