Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-29 / 24. szám
2016. JANUAR 29., PENTEK MOZAIK g Emlékév Bartóknak koncertekkel, tárlatokkal Úgy érzi, van még benne néhány album és turné is Visszatérésre készül a 65 éves Phil Collins POÉNPERCEK Két barát beszélget: - Képzeld, az éjjel a te anyósoddal álmodtam.- És mit mondott?- Semmit.- Akkor az nem ő volt. Hangversenyek, fesztiválok, kiállítások, nemzetközi zenei verseny és egy kritikai összkiadás elindítása is szerepel a Bartók Béla születésének 135. évfordulójára meghirdetett 2016-2017- es Bartók-év programjában, amelyekre 1,4 milliárd forintot szán a kormányzat. Kinyílnak új lehetőségek is, mivel januártól lejárt a Bar- tók-életmű 70 éves védettsége. Többek között megkezdődik Bartók Béla műveinek kritikai összkiadása: húsz éven át két-két kötetben. Budapesten sok programnak ad otthont a Bartók Béla Emlékház, idén nagyobb fókuszt kap a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, de a Hagyományok Háza is tovább kutatja az életművet. A rendezvénysorozat az általános iskoláktól a Zeneakadémiáig a fiatalok minden korosztályához közelebb szeretné vinni Bartók Béla munkásságát. A Ludwig Múzeum kiállítása Bartók képzőművészetre gyakorolt hatását vizsgálja ősztől, a Magyar Művészeti Akadémia a zeneszerző által ihletett festményekből rendez tárlatot, az MTA Zenetudományi Intézete pedig Bartókné Pásztory Dittára emlékezik kiállítással. Sanghajban ősszel nagyszabású bemutatkozást szerveznek a Bartók-életmű számára, és a komponista nevét viseli a Zeneakadémia új nemzetközi versenye is. Az intézmény továbbá egész éves koncertsorozattal tiszteleg egykori diákja, majd tanára előtt, a hagyományos novemberi „születésnapi” koncertjén pedig A kékszakállú herceg vára lesz majd hallható. Áz emlékévben megújul Batók Béla Farkasréti temetőben található védett sírja is. Bartók Béla 135 éve született Miközben sajnálatos módon sorra búcsúzunk el az életüket befejező legendás rocksztároktól, egy neves csillag, Phil Collins, aki éppen a mai napon tölti be 65. évét, nyolc évi szünet után a visszatérését tervezgeti. Mészáros B. Endre endre.meszaros@mediaworks.hu Phil Collins (teljes nevén Philip David Charles Collins), a hétszeres Grammy-díjas, Oscar- és Golden Globe-díjas előadó sokkolta tavaly a rajongóit, ugyanis több alkalommal is botra támaszkodva, hátát, csípőjét fájlalva jelent meg nyilvános rendezvényeken. Meg is műtötték októberben, de aztán a Miamiban élő angol dobos, énekes, dalszerző, színész bejelentette, hogy aláírt a Warner Music Grouppal egy olyan szerződést, amely szerint a nyolc szólólemezéből az eddig publikálatlan anyagok átszerkesztésre, új kiadásra kerülnek. Továbbá egy új albumról, valamint egy turnéról is szó esett az egyezményben. 2016 márciusától augusztusig pedig angol turnéra készül, színházi fellépésekkel. Phil Collinsnak az sem lenne ellenére, hogy újra összeálljon egykori zenekarával, a Genesis- szel, aminek eleinte csak a dobosa volt, és csak Peter Gabriel kiválása után lett énekese. Ezt mindenesetre nem kapkodná el, s hozzá is szokott már a várakoElhunyt Colin Vearncombe, művésznevén Black, aki 1987-ben megjelent hatalmas slágerével, a Wonderful Life-fál lett világszerte ismert. A brit énekes kedden, 53 évesen halt meg, egy két héttel ezelőtti autóbalesete következményeként. Vearncombe Black név alatt nyolc albumot jelentetett meg, záshoz, hiszen 2002-ben jött ki utoljára albuma. Ha pedig múlt, Phil Collins Londonban született 1951. január 30-án. A Genesis korszaka 1967-ben indul, s talán sosem derül ki dalszerzői és énekesi tehetsége, ha 1975-ben a frontember Peter Gabriel nem távozik az együttesből. A Genezis ekkortól Collinsnak köszönhetően újjáéledt, a progresszív rock irányból egy sokkal popu- lárisabb pályára állva. A szólókarrierje 1981-ben kezdődik a Colin Vearncombe-ként további hatot, de az 1987-es Wonderful Life című album sikerét később nem tudta megismételni. Erről a lemezről a címadó dal mellett a Sweetest Smile is sláger lett. Az énekes halálhírét családja tudatta Black Facebook-oldalán. Colin Vearncombe két héttel ezelőtt az írországi Cork repülőteFace Value lemezzel, melynek sikere a Genesis LP-k fogadtatását is túlszárnyalja. Ettől kezdve szóló- és Genesis-turnék váltakoztak egészen 1996-ig, mikor is halláskárosodása miatt az orvosok eltanácsolják a turnézástól. Átáll ezért a klubzenélésre, hangulatos dzsesszkoncertek- re, továbbá filmzenéket ír, mi több, 1999-ben a Tarzan film betétdaláért megkapja az Oscar-dí- jat. 2002-ben mégis egy búcsúturné gondolata foglalkoztatja, két évvel később pedig el is re közelében szenvedett autóbalesetet, ami után kritikus állapotba került. Azóta mesterséges kómában tartották, de nem tudták megmenteni. Liverpoolban született, első kislemeze, a Human Features 19 éves korában, 1981-ben jelent meg. A Wonderful Life kislemezként 1986-ban került piacindul a másfél éves záró körút, majd 2007-ben a Genesisszel is útra kel egy végső szereplésre. Ugyanekkor elválik harmadik feleségétől, és a turnét követően súlyos gerincbetegsége miatt visszavonul a zenéléstől. Összességében Collins boldog embernek tartja magát, saját bevallása szerint nem énekes, aki egy kicsit dobol, hanem dobos, aki egy kicsit énekel. Mi pedig azt reméljük, hogy hamarosan újra hallhatjuk egy kicsit dobolni és énekelni is. ra, de csak akkor kezdték világszerte játszani a rádiók, miután egy évvel később az A&M kiadó újra kiadta és kijött a nagylemez is. Utolsó stúdióanyaga Blind Faith címmel tavaly jelent meg - a borító félreérthetetlen utalás a Wonderful Life borítójára és az azóta eltelt évekre. Corkban élt volt feleségével és négy fiával. A Wonderful Life című híres dalával aratta a legnagyobb sikereit Elhunyt Black, a brit énekes Több mint száz eredeti műtárgy érkezik júniusban a nápolyi múzeumból Pompejiről nyílik kiállítás Szegeden A Pompejiben előkerült leletek legjavát bemutató kiállítás nyílik nyáron a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A tárlaton több mint száz, a nápolyi múzeumból érkező műtárgyat mutatnak majd be a gladiátoroktól kezdve a politikán, a mindennapokon, a kereskedelmen, az erotikán át egészen a Kr. utáni 79-es katasztrófáig, amikor is a Vezúv kitörése miatt teljes egészében elpusztult Pompeji városa. A Pompeji-tárlatot három helyszínen láthatják az érdeklődők: a Móra Ferenc Múzeumban a mindennapi életet, a politikát, az öltözködést és magát a katasztrófát ismerhetik meg a látogatók. A Fekete ház középpontjában a gladiátorok és a harcászat áll majd, és itt egy 18 karikás teremben az ókori római erotika emlékeit is bemutatják, a Kass Galériában pedig a Vezúvot feldolgozó képzőművészeti alkotásokból nyílik tárlat. A több millió eurós biztosítási értékű kiállításon a nápolyi műtárgyak mellett az Aquincumi Múzeumból, a Magyar Nemzeti Múzeumból és a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeumból is érkeznek értékes tárgyak a kiállításra. A Pompeji - Élet és halál a Vezúv árnyékában” című kiállításra a tárgyak júniusban érkeznek, s mindegyik helyszínt a 2016-os nyári Múzeumok Éjszakáján, június 25-én nyitják meg. Hazánkban is láthatóak lesznek a Krisztus után 79-ben elpusztult város műtárgyai Kisgyerekek gyónnak húsvét előtt. Bemegy a gyóntatófülkébe az első, s így zárja bűneinek bevallását: „bedobtam a vízbe a tökmagot”. Jön a következő gyerek, az is megvallja, hogy bedobta a vízbe a tökmagot, s ez így megy tovább, míg az utolsó gyerek nem említi ezt a bűnt. A plébános rákérdez:- Hát te nem dobtad be a vízbe a tökmagot?- Nem - feleli -, én vagyok Tökmag! Egy közlekedési rendőrt kiraknak egy elhagyatott útszakaszra, hogy mérje az autósok sebességét. Ott üldögél a kocsiban egész nap, de az a néhány véletlenül arra tévedő autó is betartja a sebesség- korlátozást. Este azután végre jön egy autó, jócskán gyorsabban a megengedettnél. A rendőr bekapcsolja a vil- logót, a szirénát, és utánain- dul. Megállítja, és így kezdi a mondandóját: - Hehe, magára vártam egész nap! Mire az autós: - Biztos úr, pedig jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam! Bővül a lájkolás értelmezése Az utóbbi évek egyik legjelentősebb újítására készül a Face- book: heteken belül világszerte is megérkeznek a tavaly bejelentett úgynevezett „Reakciók”. Az ikonikus lájkon kívül ezentúl megkapjuk majd a dühöt, szomorúságot, meglepődést, hahotázást, szere- tetet, izgalmat kifejező emot- ikonokat is, hogy még árnyaltabban fejezhessük ki érzéseinket egy-egy poszttal kapcsolatban. Ebből az alkalomból a Face- book termékigazgatója, Chris Сох mesélt arról a Bloomberg- nek, hogy mi alapján választották ki az emotikonokat, és miért is olyan kényes dolog megpiszkálni a Facebook sa- va-borsát jelentő lájkot. A lájk túlzás nélkül napjainkban már a Facebook esz- szenciáját jelenti, annak legismertebb szimbóluma, és hajtóereje. Az oldal 1,6 milliárd felhasználója naponta több mint 6 milliárdszor kattint a hüvelykujjra, ez pedig még a napi Google-keresések számánál is sokkal több. A márkák, kiadók, cégek mostanában mind arra törekednek, hogy olyan dolgokat osszanak meg, amik minél több lájkot hoznak számukra - a közösségi aktivitás jelenti a posztolás hajtóerejét. Nincs he-, lye ugyanakkor továbbra sem a negatív visszajelzésnek. Tavaly elterjedt a hír, miszerint a közösségi oldalra megérkezhet a lájk ellenlábasa, a diszlájk gomb. Nos, most megerősítették, az ötlet nem valósul meg soha. Ugyanis túlságosan negatív, és a Facebook nem akarja, hogy a felhasználók rosszul érezzék magukat, míg az oldalon tartózkodnak. ^hil Collins nyolc év szünet után " Angliában újra színházakban koncertezik