Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-25 / 20. szám

12 MEGYEI KÖRKÉP/HIRDETÉS 2016. JANUÁR 25., HÉTFŐ A Verseghy Körről történt megemlékezés előadója idősebb, mint az egylet Már a jövő évi születésnapjára gondol A szolnoki Verseghy Kör a napok­ban emlékezett elődje, a Verse­ghy Ferenc Irodalmi Kör megala­kulásának kilencvenedik évfordu­lójára a helyi nagykönyvtárban. A jubileumi esemény alkalmából köszöntötték az 1949-ben meg­szüntetett, majd 1993-ban újra­alapított egylet ekkor megválasz­tott első elnökét is, a január 19- én kilencvenhárom éves Szurmay Ernőt. Az ünnepelt a rendezvé­nyen nem csupán a számára ké­szített méretes torta gyertyáinak elfújásával volt elfoglalva. A szer­vezők felkérték ugyanis Ernő bá­csit a Kör kilenc évtizedes múltjá­nak felelevenítő előadásra is. Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu SZOLNOK „...Ada címet, bár nem kértem, S több a hírnév, mint az érdem...” - köszönte meg Arany János soraival az őt felköszön­tők jókívánságait a kilencven­három esztendős Szurmay Er­nő a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban róla és a Verseghy Ferenc Irodalmi Körről szóló ün­nepi megemlékezésen. Pedig Er­nő bácsinak nem kell szerény­nek lennie, kijár neki a cím és a hírnév is. Irodalmi műveltsége, pedagógiai jártassága, humánu­ma és egyénisége azon szolnoki polgárok közé emeli, akik ma­radandó helyi értékeket terem­tettek, s kiknek a város a meg- őzésre érdemes hagyományait Szurmay Ernő kilencvenharmadík születésnapját ünnepelte a minap aki fizikumát napi rendszeres, nem megerőltető tornával, agyi frissességét olvasással, valamint számos hazai és külföldi barát­jával történő levelezéssel tartja karban, azaz, inkább fejben. Szurmay Ernő gazdag és vál­tozatos életutat tudhat maga mö­gött, azon kevesek egyike, aki­ről még diáktábort is elnevez­tek tevékenysége elismerése­képpen. Végtelenül szerény, de tisztességes körülmények között látta meg a napvi­lágot 1923-ban Szolno­kon, egy Zagyva-men­ti gátőrházban, gátőr édesapja és háztartás­beli édesanyja kilencedik, leg­kisebb gyermekeként. Saját ere­jéből küzdötte fel magát az értel­miségiek közé, mely céljában az sem gátolta, hogy tanulmánya­it a huszadik század egyik leg­kritikusabb korszakában, a ’30- as, ’40-es években végezte el, miközben részt vett a cserkész­mozgalomban is. A második vi­lágháborút követően, 1947-ben a Pázmány Péter Tudomány- egyetemen szerzett böl­csészoklevelet. Ennek birtokában magyar nyelv- és irodalom, valamint né­met nyelv­és irodalom szakos középisko­lai tanárként a. Szolnoki Közsé­gi Kereskedelmi Iskolában ka­pott óraadói, majd 1948-tól ren­des tanári állást. A tanítás mel­lett folyamatosan bővítette tudá­sát: német kereskedelmi levele­zésből, orosz nyelv- és irodalom­ból is szerzett oklevelet. 1953-tól orosz nyelvi szakfelügyelő, majd 1957-től '60-ig a megyei tanács művelődési osztályán középis­kolai felügyelő volt. I960 és 70 között a Vásárhelyi Pál Közgaz­dasági Technikum igazgatója­ként dolgozott, és emellett ellát­ta a városi tanács elnökhelyette­si funkcióját is, 1963-tól ’66-ig. A Vásárhelyi tanintézmény az ő szorgalmazására és igazgatása ide­jén lett szak- középiskola, illetve ő ve­zette be az is­kolában a fel­nőttképzést. Az iskola 1965- ben létesített ba- latonrendesi tábora régóta az ő nevét viseli: Szurmay Ernő Diáktábor. Mindeközben, 1964 és ’66 között a szegedi Juhász Gyu­la Továbbképző Főiskola szol­noki kihelyeztt nappali tago­zatának vezetője volt, majd 1971-től kilenc éven át irányí­totta a Debreceni Tanítókép­ző Főiskola népnevelő-könyv­tár szakának Szolnokra kihe­köszönheti. Élő legenda, aki te­vékenyebb korszakában méltán kapott jelentős elismeréseket: Toldi Ferenc-díj, Szabó Ervin-díj, Ezüst Pelikán-díj, Szolnok Dísz­polgára - csak hogy a legkiemel­kedőbbeket említsük.- Minden reggel egy csésze kávéval kezdem a napot, ez már nagyon régi szokásom - beszél­tettük meg a születésnapost az ünnepséget követően. - Fájda­lom, tavaly októberben elhunyt a feleségem, így a háztartásban Zsuzsa lányom segít, ő hozza a konyháról az ebédet is. A fiúuno­kámat kissé távolabb sodorta a munkája, aki egy dédunokával igazán megajándékozhatna még, hogy eljön az idő, elmondhas­sam, valóban teljes volt az éle­tem - jelezte finoman egyetlen jelenkori panaszát, mert egyéb­ként e téren is a szerénység jel­lemzi. - Egyre több öregkori nya­valyám van, de alapvetően jól ér­zem magam. Minden kortársam­nak hasonlóan kielégítő egész­séget kívánok, hiszen a meg­felelő fizikális és lelki ál­lapot az életminőséget is befolyásolja - han­goztatta Ernő bácsi, lyeztt központját is. 1970-ben a Verseghy Ferenc Megyei Könyv­tár igazgatója lett. Innen vonult nyugdíjba 1984-ben. Működé­se során jelentős hagyományok­kal gazdagodott a könyvtár, el­sősorban a közintézmény név­adójának, Verseghynek az éle­tét és munkásságát dolgozta fel, de hozzáértéssel gondozta Kiss Gábor, illetve K. Tóth Lenke köl­tők hagyatékát is. Számos szak­mai, társadalmi, közéleti felada­tot is vállalt: többek között a Tu­dományos Ismeretterjesztő Tár­sulat és a Magyar Irodalomtör­téneti Társaság megyei elnöke, továbbá az újjáalakult Verseghy Kör vezetője - ezen szervezetek mindegyikénél örökös tisztelet­beli elnök -, de például az MSZP helyi szervezetének alapító tag­ja is volt.- Néhány éve még felkértek egy-egy kultúrtörténeti előadás­ra, tudományos folyóiratokban is publikáltam, de ma már nem vállalok ilyen feladatokat. Már elmondtam, amit megéltem és megtapasztaltam, leírtam, amit megismertem és megtudtam. De azért őszintén mondom, hogy na­gyon jól esett az, hogy egy ilyen idős, kilencvenhárom esztendős emberre emlékeznek még. Min­denkinek köszönöm tehát, aki köszöntött, és annak is, aki nem, mert nekik adok lehetőséget a ki- lencvennegyedik születésnapo­mon - mosolyodott el mondan­dóján maga is Szurmay Ernő. HIRDETÉS Tárt kapukkal váija a leendő diákokat a Verseghy DOOlOlDOD A szolnoki Verseghy Ferenc Gim­názium, Szolnok „legidősebb” ok­tatási intézménye idén ünnepli alapításának 185. évfordulóját.- Az évfordulót számtalan programmal ünnepeljük - mond­ja Pogány Gyula, az iskola igaz­gatója. - A munkaközösségek külön-külön készülnek vetélke­dőkkel, versenyekkel, előadások­kal, és minden rendezvény a 185- ös számra komponálódik. Példá­ul: 185 idézet, 185 feladat. Az ér­deklődők erről megújult honla­punkról részletesen is tájéko­zódhatnak. Egy évkönyvet is ki­adunk, amelyben összefoglaljuk az elmúlt öt év legszebb pillanata­it, legfontosabb történéseit. A ren­dezvények sorát pedig egy nagy­szabású gálaműsorral zárjuk le - teszi hozzá Pogány Gyula, hang­súlyozva, mindezek mellett per­sze a gimnázium „védjegye” a ki­emelkedő tanulmányi munka, az országos szintű eredmények.- Iskolánk továbbra is az or­szág élenjáró intézményei közé tartozik. A kompetenciamérés, az érettségi eredmények és a felvéte­li eredmények figyelembevételé­vel megállapított HVG-s sorrend­ben a 23. helyen állunk. Úgy gon­dolom, hogy a közel ezer közép­iskola közül 23.-nak lenni kiváló teljesítmény. Kimagasló volt a ta­valyi tanév az OKTV-eredmények tekintetében is. Öt tanulónk jutott az országos döntőbe, magyar iro­dalomból elhoztuk az 1. és 2. he­lyezést is. Bízunk benne, hogy az idei tanév eredményei is hasonló­an szépek lesznek, hiszen már 15 tanulónk jutott a 2. fordulóba. Az intézményvezető kieme­li a bővülő külföldi testvérisko- lai kapcsolatokat is. A reutlingeni (németországi) gimnázium mel­lett két határon túli magyar kö­zépiskolával is kapcsolatban áll­nak. Ezek a Csíkszeredái Márton Áron Gimnázium és a temesvári Bartók Béla Líceum. Legfrissebb testvériskolai kapcsolatuk pedig ebben a tanévben született: ősz­szel a francia Ferney-Voltaire-i Nemzetközi Gimnáziumba láto­gattak, s ők viszonozták ezt. A jövőről kérdezve Pogány Gyula elmondja, a legfontosabb céljuk, hogy képzésük színvo­nalát megőrizzék, sőt emeljék. Ennek érdekében például meg­újították az angol speces képzé­süket, úgy, hogy az emelt szin­tű érettségi követelmények mel­lett fókuszba állították a vilá­gon mindenhol elfogadott camb- ridge-i típusú nyelvvizsgára tör­ténő felkészítést is, s a nyelv ok­tatása mellett országismeretet is tanítanak.- Természetesen továbbra is ki­emelt fontosságot tulajdonítunk a német speces képzésünknek is, talán ennek az eredménye, hogy német nyelvből két tanulónk ju­tott az OKTV 2. fordulójába. Tanulás, utazás, sport és bulik- Én már a felsőfokú német nyelvvizsgára készülök - árulja el az intézmény egyik diákja, all. évfolyamos Bencsik Luca. Az ifjú hölgy már az általános iskolában is ezt a nyelvet tanulta, nyolcadi­kos korában az országos német tanulmányi verseny élén végzett. Egyenes út vezetett hát a Verse­ghy német tagozatára, ahol heten­te hat-hét órában erősíti német- nyelv-tudását. Ez szerinte elenged­hetetlen manapság ahhoz, hogy valaki megállja a helyét a munka­erőpiacon. Luca iskolatársa, Paulovics Péter úgy véli, a környék legjobb iskolája a Verseghy, mielőtt ide jelentkezett, bizony ő is tanulmányozta azt a bi­zonyos HVG-rangsort.- Ha valaki jó egyetemre szeret­ne bejutni, a későbbiekben pedig egy remek állásban elhelyezked­ni, ne gondolkodjon, jöjjön a Ver­seghybe - ajánlja a most általános iskolásoknak Péter, pki hozzáteszi, persze, a sikerért meg kell dolgoz­ni, tanulni itt is kell. A most vég­zős Driesz Lajos szerint, ha valaki céltudatos, ezzel a sulival valóban elérheti célját. Amúgy pedig jó idő­beosztással mindenre jut itt lehe­tőség: sportra, bulira, utazásra.- A suli segítségével jutottam el Bécsbe, mások Párizsba, Ve­lencébe vagy cserediákként Reut- lingenbe - sorolja Bencsik Luca. A most „újonc”, azaz 9. osztályos Petrovay Ádám pedig arról beszél, olyan osztályközösség van a suli­ban, melyről mindig is álmodott. Határtalanul jó ez a program! Két sikeres pályázat után immá­ron harmadik alkalommal pá­lyázik a Verseghy Ferenc Gim­názium 11. d osztálya a Határ­talanul program keretében - mondta el Somogyi Tamás osz­tályfőnök tanár. Hozzátette, a Csíkszeredái és a verseghys ta­nulók között valóban határokon átívelő kapcsolat jött létre. Ta­lán ennek is köszönhető, hogy az idei tanévben másik két osz­tály is hasonló pályázatot nyújt be. Nemcsak a diákok, de a két iskola programban részt vevő ta­nárai között is baráti kötelékek szövődtek - tette hozzá. Ha sikeres a tanár, sikeres a diák is A diákok jó eredményeit ter­mészetesen nemcsak a gyerekek szorgalmának lehet köszönni, hanem az itt oktatók munkájá­nak is, akiket nem egyszer nívós elismerésekkel jutalmaz a szak­ma. Drávucz Anita matematika­fizika tanár október 13-án kapta meg a Pro Progresszió Alap díját. Ezt az elismerést azoknak a pe­dagógusoknak ítélik oda, akik a természettudományok területén kiváló munkát végeztek, nép­szerűsítő programokat szervez­tek. Mostanság Anita az egyik főszervezője a Tarján Imre orszá­gos fizika emlékversenynek, me­lyet 2000 óta rendeznek a Ver- seghyben, ez az iskola indította a vetélkedést. A Szegő Gábor ma­tekversenyt már 22. éve szerve­zik a gimnáziumban, mely lebo­nyolítása (többek között) ugyan­csak Anitának köszönhető, aki­nek még arra is van energiája, hogy tehetséggondozó szakkört vezessen. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom