Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-23 / 19. szám
14. CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. JANUAR 23., SZOMBAT Egymás segítése nélkül nem haladnának előre M ölig Ш ШшшШ) шМШ a СштМ Berekfürdőben Koszna Anita tanítónő és Bakos József, a Be- reki Irodalmi Társaság vezetője tíz éve tartják egykori fogadalmukat: engedjük a másikat szárnyalni, viszont, ha egyikünk zuhanni kezd, a másik megfogja a kezét, és visz- szahúzza. Daróczi Erzsébet erzsebet.daroczi@partner.mediaworks.hu BEREKFÜRDŐ Amikor leülünk beszélgetni, kiderül, eredetileg egyikük sem bereki. Anita Túr- kevéről került előző házassága révén a faluba, József pedig Sárospatakról.- Először tíz éve találkoztam Anitával és kislányával, Hannával először. Itt voltam nyaralni - idézi a kezdeteket József. - S mondhatni, részemről első látásra szerelem volt. Fürdőztem a fedettben, amikor megismerkedtem velük. A hatéves Hannának szimpatikus voltam, picit ő is segített, hogy édesanyját megismerhessem - derül fény a titokra. Három év ingázás után, 2009-ben döntöttünk úgy, összekötjük az életünket.- A lányommal válás után mi maradtunk Berekfürdőben, ahol az általános iskolában tanítóként dolgozom jelenleg is -veszi át a szót Anita, aki számára az volt a legfontosabb, hogy Hanna is elfogadja új párját. -Egy válás után nem egyszerű a gyermek élete, pláne egy kistestvér érkezése. Hanna azonban nagy-nagy szeretettel várta öccsét. Bendegúz- zal imádják egymást, a kicsi is ragaszkodik hozzá. Az irodalom szeretete, az olvasás is közös pont a család életében. József elnöke a Bereki Irodalmi Társaságnak.- Egykor még Körmendi Lajos kezdte ezt el, azóta is formálódnak, alakulnak, hogy milyen könyveket jelentessünk meg. Nemrég adtuk ki újra Berekfürdő történetét. A képzőművész és írótábor között is próbálunk kapcsolatot teremteni, több előadást szervezünk a résztvevőkkel - mondja József.- Az irodalom az ő vállán van, sok minden más az enyémen, de egymást mindig segítjük. Azt gondolom, ez az, ami a kapcsolatunkban a legfontosabb. A fogadalmunk annak idején így szólt: engedjük a másikat szárnyalni, viszont, ha egyikünk 1 zuhanni kezd, akkor a másikunk megfogja a kezét, és visszahúzza. Erre rengetegszer van szükség. Én úgy érzem, többször zuhanok, a párom inkább kevesebb- szer, mélyebbre - vallja be Anita, persze József szerint ez pont fordítva van. Ezen a kis vitán jót nevetnek...- Azért szeretek vele vitatkozni, mert olyan jó kibékülni. Nincs harag soha köztünk. Amikor hét végén Hanna is itthon van, olyanok vagyunk, mint egy olasz család. Ő pénteken este a bereki hagyományőrző néptánccsoport próbájára rohan, mi főzünk.- S ki főz? - nagyon egyszerű, aki hamarabb utoléri a fakanalat - árulja el József. - Szeretünk kísérletezgetni. Húslevest például csak saját nevelésű tyúkból főzünk, a zempléni ízekkel én, a túrkeveivel Anita gazdagítja a konyhát. Vannak sütemények, melyeket Hanna már egyedül készít, ilyenkor Bendegúz is nyakig mászik a lisztbe, és segít neki. A fiunk egyébként is egy örökmozgó, épp ezért Napórát is rajzolt Hanna a szolnoki Széchenyi Gimnáziumban tanul, rajztagozaton. Most harmadikos, a szeptemberben avatott napórának ő volt az egyik tervezője.- Nagyon szeretek alkotni. Hetedikes korom óta éjszakánként is rajzolok, muszáj mindig csinálnom valamit - meséli Hanna, aki egyedi ajándékokkal lepi meg szeretteit. Azt is elárulja, sokfélkész munkája van, mert közben érdekesebb dologba fogott. Még nem tudja, érettségi után hol fog tanulni, de vélhetően művészettel lesz kapcsolatos. ősz óta Karcagra hordjuk birkózóedzésre Kurucz Istvánékhoz, ahol Szűcs András az edzője. Koszna Anita osztálya most negyedikes, elsős koruk óta tanítja őket. Februártól a Kanta Gyula könyvtárban is dolgozik, mellette a Vöröskereszt helyi munkáját együtt szervezi párjával, hiszen mindketten véradók. . A' " V . Anita és páija, József, valamint a gyerekek Hanna és Bendegúz mindannyian imádnak alkotni Párkapcsolati, munkahelyi, családi gondja van? írja meg problémáját, kérdéseit, hogy Kövesdy Zsolt atya Önnek is segíthessen ■ megtalálni a kiutat! E-mail-címiink: atyavilag.ujneplap@gmail.com Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok. Mészáros Lőrinc u. 2. Kedves Zsolt atya! A múlt héten tartották országszerte a középiskolai felvételiket, melyen az én fiam is részt vett. És úgy tűnik, máris „elbukott”, élete első fontos megméretésén. Vélhetően esélye sincsen, hogy bejusson abba az erős iskolába, melyet kinézett magának. Vigasztalhatatlan, úgy érzi, azzal, hogy nem fog bekerülni az erős gimibe, esélye sincs arra, hogy elérje célját: állatorvos szeretne lenni. Nehéz ilyenkor egy szülőnek okosnak lenni. Mit mondhatok neki? Hogy biztassam, amikor én is úgy érzem, távolabb került valóban az álmaitól?! Szandra Kedves Szandra! Igen, tudom, én is drukkoltam néhány ismerősömnek. Tizennégy éves a fia. Egy rosszul sikerült vizsga valóban traumát okozhat, főleg, ha ez az első ilyen tapasztalat. Az illúziók elillanása okozhat gyászhoz hasonló veszteségélményt. A gyermekkorból ébredve, nehéz tudomásul venni, hogy a hős sebezhető és nem tökéletes, anya nem a legszebb, és apa nem a legerősebb, és nem sikerülhet minden. Az ideális elvárás és a reális tapasztalat ha túl messze van egymástól, még depressziót is okozhat. Az édesanya szerepe az, hogy hazavár, segít begyógyítani a sebeket, őrzi otthon a tüzet, az édesapa szerepe, hogy megtanítsa a gyermeket élni a viharban, átemeli őt a küszöbön. Ilyen „bukáskor” mindkettejükre szükség van. Gyógyulás otthon, és a felkelés-indulás tovább. Mondja meg neki, hogy szeretik, megtette, amit kellett, mondja ki neki, hogy nem bűnös, és a harc egy életen át tart. Ne adja fel, amit szeret, és szeresse, amit csinál. Semmi sincs ingyen, nem anya intézi, és nem apa küzd meg érte, ahogy eddig. Gondolják együtt végig, hogy a cél eléréséhez mit kell másképp tenni. A vándorúton nem is a hegycsúcs a fontos, hanem az oda vezető út, a kitartás és hűség önmagunkhoz, a küzdelem önmagunkkal, a körülményekkel, önmagunkért. Javaslom, hogy nézzék meg a „Békés harcos útja” című filmet. Érettségire készül A tizennyolc esztendős Kecskés Renáta idén érettségizik a martfűi középiskolában. A tisza- földvári lány Szegeden szeretne továbbtanulni, a későbbiekben pedig szívesen foglalkozna gyermekekkel. Érdekli a divat, a divattervezés, szabad idejét pedig barátaival tölt, és szeret futni. А НЕТ LÁNYA Te is szeretnél a Hét lánya lenni? Ha már elmúltál 16 éves, akkor jelentkezz néhány soros, fényképes bemutatkozással a szoljon@szoljon.hu e-mail-címen! A HÉT KÉRDÉSE On szolgait sorkatonaként?- Igen, és szerintem most sem ártana... Maximálisan egyetértenék azzal, hogy valamilyen mértékben hozzák vissza az alapkiképzést minden fiatal számára, aki egészségileg arra alkalmas. Őszintén szólva, a többségnek nem is ártana, ha némi fegyelmet, önállóságot, felelősségvállalást tanulna. Persze túlzás lenne másfél-két évet ezzel tölteni, de valamifajta kiképzésre szükség lenne, hogy mindenki érdemben mozgósítható lehessen alapvető védelmi feladatokra és esetleges kárelhárításra. A mostani haderő ugyanis Magyarországon nagyon kevés. Jól példázza ezt, hogy a nyári kerítésépítési munkálatokra még a katonazenekari tagokat is le kellett vezényelni... Saját katona koromra visz- szaemlékezve, talán az a legfontosabb, hogy olyan barátságok szövődtek az idő alatt, amelyek máig megmaradtak. Igaz, a kiképzés egy hónapja alatt fogytunk vagy tíz kilót, de igazán stramm legények lettünk. Emlékszem, a harcászati alapkiképzésre március elején került sor, a harcmezőt pedig itt-ott harminc-negyven centis olvadó hóréteg takarta. Természetesen ott is, ahová nekünk kellett behasalni a süvítő (vak)töltények Markó Ferenc, abonyi hadtörténeti gyűjtő elől... Érdekes, még csak náthásak sem lettünk! A későbbiekben Szolnokon, a Fürst Sándor laktanyában voltam zászlóaljírnok és geodéta. Akkoriban a kunhegyesi Kunság Népe Termelőszövetkezet adta a csapatzászlót, cserébe pedig időről időre a kiskatoná- kat kérték segítségre, ha megszorultak. Volt, hogy címerezni mentünk, volt, hogy lehalászáshoz kértek segítő kezeket. Ám ami leginkább megmaradt, az az, hogy büszkék voltunk rá, hogy katonák lehettünk, s a civilek is felnéztek ránk. Sőt, akkortájt még kifejezetten szégyennek számított, ha valaki alkalmatlannak bizonyult a katonaságra.
