Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-14 / 11. szám

2016. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK HATVANON TÚL 11 A házaspár szívesen foglalkozik a művészettel Övék lett a városban a legszebb konyhákért Kedves emlékeket őriz Torocsik Mariról SZOLNOK Ferencz Tiborné azon szerencsések közé tartozik, aki a Nemzet Színészével, Töró'csik Ma­rival egy utcában lakhattak Pé- lyen. A színésznőről kellemes em­lékeket őriz.- Valójában tiszapüspöki szár­mazású vagyok, de a férjemet 1953-ban áthelyezték Pélyre is­kolaigazgatónak - kezdte történe­tét Ferencz Tiborné. - Majdnem azt mondhatom, hogy az utódja lett Törőcsik Mari édesapjának, ugyanis őt 1946-ban váltották le és tették В-listára. Juszti bácsi - Mari édesapja - mikor meghal­lotta, hogy új igazgató érkezett, rögtön felkereste édesapámat, és mivel rendes embert ismert meg személyében, így gyakori vendé­gek voltunk a Törőcsik családnál. Az akkor kétéves lányunk szíve­sen játszott Törőcsik Mari öccsé­vel, Tiborccal. Amire emlékszem, hogy jó módban éltek, de ettől füg­getlenül nem voltak nagyképűek, nagyon kedves és jószívű embe­rek voltak. Mari épp akkor járt Bu­dapestre gimnáziumba, így csak hétvégeken ment haza, olyankor viszont mindig összefutottunk egy-két szóra. Nagyon szép lány volt már akkor is. A nagy ismert­séget a Körhinta című film hozta meg neki. 1956 tavaszán forgat­ták, és a főszerepre őt választották ki. Az édesanyjával madarat lehe­tett volna fogatni örömében. A for­gatásról Mari csak annyit mesélt, hogy nagyon izgult, de mindenki segítőkész volt vele. Amit sokan nem tudnak, hogy Törőcsik Ma­ri eredetileg Mariann névre hall­gatott, majd Makk Károly, a film rendezője keresztelte rövidebbre. Az emlékek között kutatva fel­sejlik még néhány kedves emlék.- Marival egy közös barátunk lagzijában is voltunk együtt, vala­mint - amire szívesen emlékszem vissza -, hogy a nővére névnapjá­ra egyszer Bodrogi Gyulával, akko­ri férjével érkezett, így én is szemé­lyesen találkozhattam a színész­szel. Sajnos, 1957-ben megszakadt a kapcsolatunk a távolság miatt, ugyanis mi Jász-Nagykun-Szolnok megyébe, ők pedig Erdőtelekre köl­töztek. Évekkel később láttam Ma­rit szerepelni Szolnokon, a Szig­ligeti Színházban a Száz év ma­gány című darabban. Az előadás végén megkerestem és egy csokor virággal kedveskedtem neki. Meg­kérdeztem tőle, hogy megismer-e, és azt felelte, hogy persze! Nagyon örültem neki - mesélt az emlékek­ről a szolnoki hölgy. A Stonawszki házaspár negy­venhat éve él boldog kapcso­latban, és nyugdíjas éveikben sem unatkoznak. A feleség ké­peket fest, a férj pedig verse­ket ír és gyönyörű szobrokat fa­rag. Mátyus Krisztina krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu MARTFŰ - Hat éve vonultam nyugdíjba, előtte Szolnokon CNC-programozó és üzemeltető­ként dolgoztam - meséli a hat­vanhét éves Stonawszki József. - Sosem aggódtam, hogy majd nyugdíjas koromban nem fo­gom tudni kitölteni az időmet, ugyanis már régóta van két hob­bim is. Az egyik a versírás, me­lyet általános iskolás korom óta űzök, a másik a fafaragás, ami pedig negyvenöt éve mondható a hobbimnak. Főleg szobrokat készítek, vannak egész nagyok is, amik kültériek. A fortélyokat könyvből, tévéből és később az internetről lestem el. De a formá­kat szigorúan én találom ki. Leg­inkább elkezdem az alkotást és ami kisül belőle. Az egyik ked­vencem, amit a szobába helyez­tem el, a festészet és a szobrászat harcát ábrázolja. József a munkáit minden év­ben elviszi a megyei amatőr kép­zőművészeti kiállításra. Alkotá­sai díjakat is nyertek már.- Van három nívó, egy fő- és egy különdíjam, valamint ne­kem ítélték Martfű város díját is. Örömmel tölt el, mint ahogy az is, hogy a város is szokott tőlem rendelni különleges alkalmak ra. Például, egy filmszemlére, vagy ha egy delegáció érkezik a településre. A másik kedvelt hobbim, ahogy már említettem, a versírás. Költeményeim meg­jelentek tíz antológiában, vala­mint van három önálló kötetem is. Két utóbbiban a feleségem festőművész alkotásai is megje­lentek. A verseim mindig az ak­tualitásokat tükrözik, az orszá­gos hírekről, napi eseményekről és a családról szólnak. Általában minden filmklub után írok ver­set. Van, hogy éjszaka is feléb­redek, és akkor papírra vetem a gondolataim. Stonawszkiék igazi művész­család, hisz ahogy József is emlí­tette, a felesége festőművész.- Nyolc éve vagyok nyugdíjas és már előtte is ismerkedtem kü­lönböző kézimunkákkal: hím­zés, agyagozás, szövés - árul­ja el Stonawszki Józsefné Klára néni. - Amikor meghívtak min­ket a tiszavárkonyi alkotótábor­ba, akkor még csak gyönyörköd­tem az egyes munkákban. Majd egyszer megszállt az ihlet, hogy olyan szép a világ, amit meg kel­lene örökítenem. Ekkor, ötven­éves fejjel elkezdtem festegetni. Először magamtól - ami nem lett túl jó -, majd eljártam szak­emberekhez. Jelenleg Vere­bes György festőművész tanít­ványa vagyok a Szolnoki Mű­vésztelepen. Főleg csendéle­tet, portrékat, aktokat és tájké­peket festek. Kiállításon is vol­tam már, ahol a különdíjat ítél­ték nekem. Ez inspirál az újabb és újabb alkotásokra - mondja Klára néni. Generációs változást él meg az egyesület JÁSZKUNSÁG A Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Nyugdíjasok Kultu­rális és Érdekvédelmi Egyesülete 2015-ben is folytatta fennállásá­nak 26 éve alatt megszokott szín­vonalú tevékenységét- Egyre inkább érezzük mun­kánk társadalmi szükségessé­gét - állítja Demény Istvánná, az egyesület elnöke. - A tagság generációs változását éljük, fia­tal, képzett nyugdíjasok találnak meg bennünket megyeszerte. A múlt évi munkatervünkben a cél­zott rendezvények megvalósul­tak, évi két alkalommal (nőnap, idősek világnapja), valamint ha­gyományos megyei időstalálko­zót rendeztünk „Barangolás” né­ven. A maratoni senior váltófu­tásunk létszáma most is megha­ladta az 500 főt. Az „Idősek Nép­főiskoláját”, ahol neves szakembe­rek előadását hallgathatták meg a résztvevők, hat alkalommal ren­deztük meg. A Szigligeti színház igazgató­jának ezúton is köszönetünket fe­jezzük ki a Dajka Margit és a Se­bestyén Éva kedvezményes bérle­tek biztosításáért. Továbbiakban, ez évben klubvezetőinket szolno­ki városnézés alkalmával az „ ó- város" látnivalóival ismertettük meg. A jubiláló klubjainkat anya­gi támogatásban részesítettük. Az „ Idősekért” és „ Közjóért” kitün­tetéseinket tavaly négyen kapták meg munkájuk elismeréseként. Célunk az elmagányosodás, peri­fériára sodródás megakadályozá­sa, értelmes programok és kollek­tív együtt gondolkozás során az önmegvalósítás lehetőségének ki- teljesítése, az életminőség, az ön­bizalom erősítése - mondta De­mény Istvánná. Demény Istvánná elnök Minisztériumi kitüntetést kaptak- Részt vettünk a legszebb kony­hakertek című országos prog­ramban, amire a városok és fal­vak nevezhettek - folytatja Klá­ra néni. - Minden város első he­lyezettje a Földművelésügyi Mi­nisztériumban veheti át a kitün­tetést. Nekünk sikerült elsőnek lennünk, így kaptunk oklevelet és kertészeti dolgokat. Megle­pődtünk, mert ez idáig nem fog­lalkoztunk ennyire komolyan a kertészettel. Bizottság mérte fel a kertünket, megnézte, mi­lyen növényeket termesztünk, van-e gyógynövényünk, fűszer- növényünk. mivel öntözünk és permetezünk, komposztálunk-e és hogy etetjük-e a madarakat. Egyébként a tavalyi évünk egyik legnagyobb termése - amire mi is büszkék vagyunk - egy egy kiló öt dekás paradicsom volt. Lédús. finom és édes íze volt. három napig ettük - tudtuk meg Klára nénitől. A cibakházi Hegedűs Sándorné elmondása szerint a megyei napilapnak köszönheti munkáját Hatvankét éve előfizetője az Uj Néplapnak CIBAKHÁZA A nyolcvankilenc éves Hegedűs Sándorné Man­ci néni nem kevesebb, mint hatvankét éve előfizetője az Új Néplapnak.- 1953-ban költöztünk Cibak­házára, és az volt az első dol­gom, hogy megrendeljem a me­gyei napilapot - meséli Manci néni. - Még a kézbesítők neveit is felírtam, hogy mindig emlé­kezzek rájuk - mutat egy meg­sárgult lapra. - Szeretek min­dig naprakész lenni, a megyei, helybeli dolgokról olvasni, ezért is választottam ezt a lapot. Jó vi­szontlátni az újságban, hogy mi történt a környékünkön. Ezek­ről ugyanis az országos lapok­ban nem sok szó esik. Reggel nyolc órakor veszem ki a pos­taládából az újságot és rögtön megnézem az elejét és a hátul­ját, majd reggeli után nekikez­dek. A gyászrovat, a horoszkóp és a recept a kedvenceim. De egyébként az egész lapot elolva­som betűről betűre a nap végé­re. Egy kivétel akad csak: a po­litika. Az nem érdekel, a tévé­ben is eleget hallok róla. Ha egy cikk nagyon tetszik, akár több­ször is elolvasom, sőt elteszem és megőrzőm az utókor számá­ra - mutat rá hatvan évi újság­gyűjteményére Manci néni. Megtudjuk, soha egy pillana­tig sem fordult meg a fejében, hogy lemondja a lapot, ez jelen­ti számára a kikapcsolódást. ácskozA « tong Manci néni elteszi az utókornak az Uj Néplapot- Amikor a férjem élt, akkor is ez volt a közös program szá­munkra. Egyébként mióta meg­újult, sokkal jobban tetszik, több kép van benne, amitől szí­nesebb. Ráfért már egy kis vál­tozás - mondja el véleményét. Manci néni egyébként a napi­lapnak köszönheti állását is.- Szolnokra, a fonalfeldolgo­zóba kerestek bedolgozós mun­katársat, melyre az Új Néplap álláshirdetései között bukkan­tam rá. Azonnal be is adtam a jelentkezésem, és engem vá­lasztottak ki. Mivel édesanyám­tól megtanultam varrni és köt­ni, így nekem találták ki ezt az állást. Főleg férfipulóvereket és női sapkákat készítettünk. Vé­gül innen vonultam nyugdíjba 1982-ben. Örök hálám üldözi az Új Néplapot, hogy általa egy ilyen biztos munkahelyet ta­láltam. 1994 óta egyedül élek, a napjaimat a család aranyoz­za be. Van két unokám és négy dédunokám. Az egyik unokám mindennap jön hozzám, a déd­unokáim közül az egyik pe­dig rendszeresen besegít a há­zimunkába. Főzni már nem fő­zök, rendelem az ebédet. Ami­kor épp nem az újságot olva­som, akkor tévét nézek, vala­mint a régi, hatvanas évekbe­li kalendáriumokat veszem elő. Meglepő, de nagyon érdekes dolgok vannak benne - szöge­zi le Manci néni. M. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom