Új Néplap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-23 / 300. szám

2015. DECEMBER 23., SZERDA SPORT 11 Hosszú Katinka bírálta a MÚSZ-t ÚSZÁSA Vasas versenyzője, Hosszú Katinka (képünkön) sajtótájékoztatóján adott hangot nemtetszésének a Magyar Úszó Szövetséggel szemben, ugyanis az augusz­tusi kazanyi világbajnokság után a felkészülése körül­ményeinek javítását kérte a szervezettől, ám előrelépés azóta sem történt az ügyé­ben. A MÚSZ elnöke, Gyárfás Tamás erre úgy reagált, tisz­teletben tartja Hosszú véle­ményét és másokat is arra biztat, hogy vállalják fel sa­játjukat. A sportvezető hoz­zátette, a szövetség próbál lépést tartani a világelső igé­nyeivel, ennek jegyében már egy 73 millió forintos kame­rarendszert megrendeltek Hollandiából. Elek Ákos ismét Diósgyőrben? LABDARÚGÁS Klubhoz közeli in­formációk szerint Elek Ákos már aláírta szerződését a Di­ósgyőr együttesével, ahon­nan az idei év januárjában igazolt el a kínai Csangcsuj Jataj csapatához. A huszon­hét éves válogatott közép­pályás úgy tűnik megelégel­te a „légiós" létet, így abban az esetben, ha a kínai klub­bal sikerül szerződést bon­tania, akkor ismét visszatér­het korábbi NB l-es klubjá­hoz. A DVTK mellett a Vide­oton és a Puskás Akadémia is élénken érdeklődik a játé­kos iránt. Várnai Vivien remekelt az ob-n VÍVÁS Az egykor Szolnokon ne­velkedett, azóta viszont a Bu­dapest Honvéd színeiben versenyző Várnai Vivien har­madik helyezést ért el női párbajtőr csapatban a Gere- vich Aladár Nemzeti Sport- csarnokban rendezett or­szágos magyar bajnoksá­gon. Az elődöntőben a BVSC csapatától - csupán két tus különbséggel - kapott ki 45:43-ra, ám a harmadik helyért folyó küzdelemben a békéscsabaiakkal szem­ben már könnyedén, 45:29 arányban győzött a Bossányi- Jung, Budai, Juhász, Várnai kvartett. Mezőtúron a dobogó, míg Karcagon a rutinszerzés a cél Ben telel a Kunszent A honi kézilabda-bajnokság harmadik vonalában is véget értek a küzdelmek. Klubveze- zetőket és edzőket kérdeztünk az őszi évad tapasztalatairól. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu KÉZILABDA A férfi NB II. délkeleti csoportjában az UniTrade Kun- szentmárton csapata végzett az élen. A kunszentiek a záró for­dulóban 37-2ó-ra nyertek az ad­digi listavezető Kiskunfélegy­háza otthonában, az utóbbi si­kerüknek (is) köszönhetően az első helyen telelnek a Körös­partiak.- Kevesen vagyunk, így erőn felül teljesítettünk - mondta Varga István edző. - Mint az eredmények mutatják, jól sáfár­kodtunk az energiánkkal, hi­szen a végén kerültünk a baj­nokság élére. Azt is tudjuk, hogy messzi még a bajnokság vége, hiszen hosszú lesz a tava­szi szezon. Ami még örvendetes volt, amikor fiataljainkat a mély mélyvízbe dobtuk, akkor helyt­álltak, reméljük a jövőben még nagyobb terhet is rakhatunk a vállukra. A szakember arról is beszélt, hogy egyelőre nem téma náluk a magasabb osztályba jutás.- Azt tudni kell, hogy anyagi­lag és szakmailag is nagy a kü­lönbség az NB II és az NB I/B között. Mi és lelkes szurkolótá­borunk örülne a legjobban a fel­jutásnak, de rá érünk még ezzel foglalkozni. , A Mezőtúri AFC legénysége 2014-ben bajnok volt az NB II Déli csoportjában, de nem vál­lalták az a másodosztályt. Az elmúlt évadban Dél-keleti cso­portban a negyedik helyen vé­geztek, most ősszel ugyanott a harmadik helyen zártak. Ami az elmúlt három évadban válto­zatlan, a csapatot Urbán Mari­anna edző irányítja.- Az ősszel csapatunkban jól vegyült a fiatalok és a rutinos fi­atalok aránya - mondta az edző­hölgy. - Ez is mutatja, hogy so­rainkban egyre nagyobb sze­rephez juthatnak a fiatalok - mondta az edzőhölgy. - A sze­zonról annyit, hogy volt várat­lan vereségünk Kiskörösön, de a listavezető Kunszentmártoni csak mi tudtuk legyőzni. Reális a harmadik helyünk, amit a sze­zonvégén is szeretnénk megtar­tani, de annak örülnénk a leg­jobban, ha előre tudnánk lépni. A Karcag SE együttese újonc­ként vágott neki a szezonnak. A szezon első három meccsén nagy különbségű vereséget szenvedtek, aztán szép lassan kezdték felvenni a harmadosz­tály ritmusát. A 10. fordulóban nagy meglepetésre nyertek Kis­kőrösön, a záró fordulóban pe­dig hazai pályán döntetlent ját­szottak a Hajdúszoboszlóval.- Mintegy 11 esztendeje dol­gozik együtt a társaság - tudtuk meg Major Jánostól, a karcagiak játékosedzőjétől. - Csapatunk­ból csaknem mindenki karca­gi, tehát kötődik a városhoz és a Nagykun Református Gimná­ziumhoz. A város és a klub tel­jes egészében mellettünk áll, • ezért is vállaltuk a nyáron a magasabb osztályt. Rutintala- nok vagyunk még ebben az osz­tályban, ami meg is látszott raj­Férfi kézilabda NB II., Délkeleti csoport 1 Kunszentmárton 10 0 1 373-296 20 2. Kiskunfélegyháza 10 0 1 356-281 20 3. Mezőtúr 7 1 3 343-289 15 4. Köröstarcsa 6 1 4 269-264 13 5. Makó 5 1 5 322-298 11 6. Kiskörös 4 2 5 273-269 10 7. Újkígyós 5 0 6 287-322 10 8. XVI. kér. KMSE 4 1 6 321-336 9 9. Kiskunhalas 3 2 6 282-288 8 10. Békéscsaba 4 0 7 294-330 8 11. Hajdúszoboszló 1 3 7 276-32 15 12. Karcag 1 1 9 288-390 3 1A női NB H. Délkeleti csoport állása 1. Szarvas 9 1 0 304-225 19 2. H.-vásárhely 8 1 1 356-256 17 3. Csorvás 7 1 2 248-190 15 4. Makó 7 0 3 271-252 14 5. Lajosmizs 6 0 4 307-279 12 6. Békéscsaba II 5 2 3 309-288 12 7. Szeghalom 3 1 6 258-303 7 8. Abonyi КС 2 1 7 243-342 5 9. Gy.-endród 2 0 8 254-299 4 10. Gyulai SE 2 0 8 261-317 ,4 11. Túrkeve 0 1 9 239-289 1 tunk, hiszen voltak olyan mécs­eseink, ahol a hajrájában hullaj- tottuk el a pontokat. Megbeszél­tük a srácokkal, hogy nem fel­tétlenül a pontokat számoljuk, de szeretnénk tavasszal több si­kerélményt szerezni, mint ősz­szel. A hölgyek mezőnyében a túr- kevei csapat az ezredforduló környékén még a legmagasabb osztályban is szerepelt, majd évekig az NB 1/B-ben játszottak. Az utóbbi időszakban pedig az NB II-ben kézilabdáznak a túr- keveiek, rendre fiatal csapattal. Ami érdekesség, hogy a mezőtú­ri férficsapat edzője és a túrke- vei klubelnök egy és ugyanaz a személy, Urbán Marianna.- Családanyák és tanulók al­kotják csapatunkat, az előbbi­eknek különösen nehéz dolguk van, összeegyeztetni az ottho­ni teendőket és a sportot - ma­gyarázta Marianna. - A fiata­lok pedig a középiskola elvég­zése után másutt tanulnak, el­kerülnek a városból. Ráadásul az ősszel a tízből kilencszer idegenben játszottunk sport- csarnokunk felújítása miatt. Szerencsére megújult a léte­sítmény, tavasszal már rend­re hazai környezetben tudunk játszani. Azon leszünk, hogy előre lépjünk a mostani tize­dik helyről. Győzelemmel zárta az évet a herényi hölgycsapat RÖPLABDA Az NB l-es női bajnok­ság 13. fordulójában újonchoz lá­togatott a jászberényi együttes. Kecskemét-Jászberényi RK 0:3 (-19,-21,-15) Kecskemét: Kiss G., Kökény R, Vezsenyi, Tóth-Borszéki, Gu­lyás, Páli. Csere: Nagy D. (libe­ró), Kökény N., Harmath, Vígh. Edző: Szappanos Máté. Jászberényi RK: Borsos, Takács B., Misonova, Gardovic, Pintér A., Brkovic. Csere: Lékó (liberó), Gregor. Edző: Deme Gábor. A pénteki, újpesti rangadó szemmel láthatóan sokat kivett a herényi együttesből, mely ezúttal elmaradt megszokott teljesítményétől, vasárnap es­te azonban így is sikerült be­gyűjteni a három pontot. Pintér Andreáék annyit adtak ki ma­gukból, amennyi a biztos győ­zelemhez kellett. Ugyan a házi­gazdák a második szettben job­ban megszorították vendégei­ket, mint arra számítani lehe­tett, ám a hajrá izgalmait job­ban bírták Gardovicék. A záró felvonásban aztán már kijött a két csapat közti tekintélyes tu­dáskülönbség, s a Jászberényi RK rövid úton pontot tett a mér­kőzésre. További eredmények: Budaörs- Újpest 0:3, MTK-TFSE 3:1, Mis- kolc-Nyíregyháza 0:3, Kapos- vár-Gödöüő 1:3. A bajnokság állása: Békéscsa­ba 34 pont, 2. Vasas 31,3. Újpest 31, 4. MTK 26, 5. Jászberény 25, 6. Gödöllő 25,7. Nyíregyháza 20, 8. Kaposvár 12, 9. TFSE 12, 10. Budaörs 6, 11. Kecskemét 6, 12. Miskolc 0 pont. A Jászberényi RK együttes e ma este Újpesten Magyar Ku­pa mérkőzésen lép pályára, a fe­lek első meccsét a lila-fehérek 3:0 arányban nyerték, így nagy bravúr kellene a továbbjutáshoz. Deme Gábor lányai legközelebb bajnoki mérkőzésen január 9-én (18.30) a Budaörs ellen lépnek pályára a Bercsényi Sportcsar­nokban. Gelei J. Gardovicsék remekeltek legutóbb Fölényes siker a zárómeccsen KOSÁRLABDA Idegenbeli győze­lemmel búcsúztatta az esz­tendőt a Szolnoki Sportisko­la fiú kadett csapata. A hó­nap közepén Nyíregyházán vendégeskedett Tasnádi Zol­tán együttese. A mérkőzés folyamán egyszer sem vezet­tek a hazaik, a vendégek 8-0- val indítottak, innentől kezd­ve nem volt kérdés a győztes kiléte. Nyíregyházi Sportcentrum- Szolnoki VSI/A 48-82 (13-22,4-28,16-19,15-13) Szolnoki pontszerzők: Frank Áron 26/12, Sámuel Taiwo 19, Kovács Bálint 9, S. Tóth Má­té 8, Pallai Tamás 7/3, Orbán Bendegúz 5/3, Andó Levente 4, Bajkó Bence, Gilszki Erik 2-2. Vezetőedző: Tasnádi Zol­tán. Edző: Halmai Norbert. ÚN Garfield A kunszentmártoni csapat mindössze két pontot veszített a ií forduló alatt, így megérdemelten vezeti a bajnoki tabellát, és remenvkedve várhatja a februári folytatást

Next

/
Oldalképek
Tartalom