Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-12 / 265. szám
SPORT 12 Uj Néplap 2015. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Két mérkőzésen dől el válogatottunk Eb-részvétele Indul a páros csata SzakéiQ лит* KovrigAkos: Szerencse is kell Nem túlzás azt mondani, hogy hazánk a magyar-norvég pót- selejtező lázában ég, szinte mindenki emlegeti a ma kezdődő párharcot. Tudjuk, hogy csapatunk 1986- ban szerepelt utoljára nagy világversenyen, azóta a világ és Európa-bajnokságok is nélkülünk zajlottak. Most pótselejtezőn vívhatja ki csapatunk az indulás jogát. Ahhoz, hogy jövő nyáron pályára léphessen válogatottunk a francia- országi Eb-n a norvég együttest kell felülmúlnia. Mi pedig egy olyan szakértőt kérdeztünk meg, mint Kovrig Ákos, aki kötődik megyénk- hez, hiszen Kunhegyes szülötte, és futballozott a Szolnoki MÁV színeiben is. Természetesen hazai és külföldi első osztályú csapatokban is kergette a játékszert, ám az utóbbi időben edzőként dolgozik Norvégiában. A 33 éves sportember Haugesundban él feleségével és két gyermekévei.- Természetesen Norvégiában is nagyon várja mindenki a párharcot - kezdte Ákos.- Tudják, hogy magyar vagyok, és engem is sokan megkérdeztek, hogy mit várok a csatától. Azt mondom, hogy a norvég válogatott egy jól összerakott, taktikusan játszó együttes. Leginkább 4-2-3-1-es felállásban szerepelnek, de ha a mérkőzés úgy kívánja pillantok alatt képesek átállni a 4-3-3-as felállásra. Esélyesebbek a párharcban, mint a mi csapatunk, de korántsem le- győzhetetlenek. Mivel sok magyar barátommal és egykori játéktársammal tartom a kapcsolatot, képben vagyok az otthon történtekkel kapcsolatban. Egy biztos, ha válogatottunk meg akarja nyerni a páros csatát, akkor Gera Zoliéknak tudásuk maximumát kell nyújtaniuk mindkét összecsapáson, no meg egy kis szerencse is el kel majd, hogy végre kijussunk az Éb-re. Én mindenesetre bízom a fiúkban és nagyon drukkolok, hogy végre Eb-résztvevő legyen csapatunk. V. Cs. Mától rendezik az Európa-baj- noki pótselejtezőket. A sort a norvég-magyar párharc nyitja. Az összecsapás odavágóját 20.45-kor rendezik Oslóban. Munkatársunktól ujneplap@ujneplap.hu LABDARÚGÁS Azt tudni kell, hogy a ma este kezdődő és jövő keddig tartó pótselejtezős szakaszban elkel a 2016-os, franciaországi labdarúgó Euró- pa-bajnokság utolsó négy helye. Csütörtökön a norvég és a magyar együttes oslói összecsapásával kezdődik a sorozat, s ez a párosítás is zárul leghamarabb a vasárnapi budapesti visszavágóval. Pénteken a bos- nyák és az ír csapat mérkőzik meg Zenicában, a visszavágóra pedig hétfőn Dublinban kerül sor. Az utolsó két helyért az ukrán és a szlovén, illetve a svéd és a dán válogatott csap össze. Az első mérkőzéseket szombaton, a visszavágókat kedden rendezik. E két párosítás győztesével válik teljessé a kontinenstorna 24 csapatos mezőnye. Az utolsó szakaszban a selejtező nyolc csoportharmadikja lép pályára. A legjobb harmadik helyezett, a török válogatott közvetlenül kivívta az Eb-részvételi jogot. Az ötödik meccsen fogja dirigálni válogatottunkat Bernd Storck szövetségi kapitány, aki fontosnak tartja, hogy a magyar válogatott gólt szerezzen Norvégiában, az Európa-baj- noki pótselejtező első mérkőzésén. A német származású edző a szerda délelőtti elutazás előtt a ferihegyi repülőtéren elmondta: csapatának sok ideje volt, ezért megfelelően fel tudott készülni a ma esti, Oslóban rendezendő találkozóra.- Rendkívül elszántak vagyunk, és nagyon várjuk a csütörtök estét - nyilatkozta a szakember az MTI-nek. - Minden játékosunk a norvégokra koncentrál, mentálisan és taktikailag is jó úton járunk. Mindannyian nagyon optimisták és elszántak, átérzik, hogy történelmi jelentőségű mécsesek előtt állnak - jelentette ki. Storck szerint mindkét csapat számára nagyszerű hír, hogy Oslóban is telt ház lesz, hiszen ilyen közegben még jobb teljesítményre lehetnek képesek a játékosok.- Biztosan fantasztikus lesz a hangulat, ahogyan vasárnap Budapesten is. Arra számítunk, hogy a norvégok támadni fognak, igyekeznek majd nyomás alatt tartani minket, és törekedni fognak a gólszerzésre. De mi tudjuk ezt, és készülünk rá. Alaposan meg kell szerveznünk a védekezésünket, eleinte nem szabad kockáztatnunk. Az idegenben szerzett gól duplán számít egy ilyen párharcban, de a legfontosabb az, hogy lehetőleg egyet se kapjunk - vélekedett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Fiola Attila, a Puskás Akadémia védője, elárulta: a lehető legjobban felkészültek az ellenfélből. - Mindenki nagyon izgatott, és várja a mérkőzést. Nagyon készülünk, és reméljük, jó eredménnyel fogunk hazatérni, hogy a visszavágóra maradjon esélyünk. Normális kerékvágásban teltek az elmúlt napok, napi egy edzéssel készültünk. Mindenki kapott egy kis könyvet, amiben benne vannak a norvég játékosok, a felállásuk, a pontrúgásaik, tehát alaposan elemeztük őket - jelentette ki. A tízszeres válogatott hátvéd szerint a magyar együttesnek csak nagyon zárt csapatjátékkal lehet esélye arra, hogy ne kapjon gólt. - Ez a célunk, illetve ha emellett tudnánk egy-két gólt szerezni, az nagy lehetőséget adna a visszavágóra. Az első 15-20 percben biztosan nekünk fognak jönni, de ez szervezett csapatjátékkal kezelhető - mondta Fiola. A pótselejtező teljes programja Első mérkőzések: csütörtök: Norvégia-MA- GYARORSZÁG, Oslo (Tv: M4) 20.45 péntek: Bosznia-Hercegovi- na-írország, Zenica 20.45 szombat: Ukrajna-Szlovénia Lviv 18.00 Svédország-Dá- nia, Solna 20.45 Visszavágók: vasárnap: MAGYARORSZÁG- Norvégia, Budapest, Groupama Aréna (Tv: M4) 20.45 hétfő: irország-Bosznia-Her- cegovina. Dublin 20.45 kedd: Szlovénia-Ukrajna, Maribor 20.45, Dánia-Svéd- ország, Koppenhága 20.45 Г __I® Jim Davis ELÉG J Й BÁRGYÚ. } ? ÜTÖGETNI EGY FONAL GOMBOLVA- N GOT. tI EZ EGYFAJTA I ELFOGLALT- ! 4, SÁG. MOST MEG HOVA MÉSZ? MA ÜGATNI FOGOM A HOL , PATÍ ___. MÉGIS MIÉRT? HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. , Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-lg. Й Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. 5 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 308,50 314,00 USD: 287,50 293,00 CHF: 285,00 292,00 Érvényben: 2015. november 11. Befektetési aranyértékestfés. Közületiket is kiszolgálunk! www.comergroijp.hu @ MoneyGram nernzttkäzl pénztranszfer <ЖЛ&£0ГЦйА/, (iQtyL}/ itálimA hiuteietb! Kiélezett meccsen győzött a Dózsa VÍZILABDA A Bajnokok Ligája főtábla második fordulójában a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP az А-Híd OSC Újbuda együttesét fogadta a Vízilabda Arénában. A találkozó kiemelt jelentősséggel bírt, hiszen a 2015-ös esztendőben az utolsó hazai pályán lejátszott BL-csoportmecs- cse volt ez a Szolnoknak. Legközelebb Isztambulban, majd azt követően Dubrovnikban mérkőznek a KÖZGÉP-pólósai. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - А-Híd OSC Újbuda 8-7 (1-2,24,4-1,1-3) Tiszaliget, Vízilabda Aréna. Vezette: Peris, Toygarli DÓZSA: Nagy (kapus), Go- cics 1, Madaras, Jansik D., Mit- rovics 2., Varga Dénes 2., Mezei Csere: Varga Dániel 2., Kis G., Vámos, Alekszics, Younger 1. Vezetőedző: Cseh Sándor OSC: Bisztritsányi (kapus), Brguljan 1., Bátori 1., Gór-Nagy 1., Bundschuch 1., Hegedűs, Kovács G. Csere: Salamon, Decker Á 1., Graham 2., Juhász Zs., Nagy Á. Vezetőedző: Vin- cze Balázs Küzdelmesen indult az összecsapás, egymást követték a kiállítások az egyik, illetve a másik oldalon. Végül Mitrovics- nak sikerült megszereznie a vezetést szabaddobásból (1-0), amelyre a vendégek egy ember- előnyös szituációból válaszoltak Bundschuch Erik jóvoltából (1-1). Hat perc elteltével sem változott a játék képe, azonban az OSC Drasko Brguljannak köszönhetően átvette a vezetést (12) . Ezután egyik szolnoki támadás követte a másikat, de Bisztritsányi hálója bevehetetlennek bizonyult. A második negyedben Graham révén góllal indítottak a vendégek (1-3), azonban percekkel később Younger fórból szépített (2-3). A félidő utolsó megmozdulása Mitrovics nevéhez fűződik, második találatával kiegyenlített a Dózsa (33) . A harmadik negyed szolnoki fórral indult, melynek végén Varga Dániel lőtt a vendégek hálójába, így újra magához ragadta a vezetést a Szolnok. Ez volt a mérkőzés fordulópontja, hiszen ezután Gocics és Varga Dénes is gyors egymás utánban betalált (6-3). A túloldalon Gór-Nagy szépített (6-4), de ismét jött a válasz, szintén Varga Dénestől (74) . A záró játékrészben Varga Dániel révén négy gólra növelte a különbségét a Dózsa (8-4), ám ezután semmi sem akart sikerülni a hazaiaknak, míg a túloldalon a Graham, Bátori, Decker Ádám trió révén egyetlen gólra zárkózott az OSC, ekkor már csak 14 másodperc volt hátra. A Dózsa győzött, a szolnoki csapat továbbra is veretlen a BL-ben.P. Gy. ff / 4 a* / A 4L ' T Gocics ezúttal is fontos gólt lőtt * I И Bernd Storck szerint minden játékosa kellően átérzi a helyzet súlyát, | ezért elsődlegesen a masszív védekezésre helyezik a hangsúlyt. I В Királv Gáborra (szürke nadrágban} Oslóban is fontos szereo hárul maid. I