Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-04 / 258. szám
Dávid Ferenc (jobbra) Horváth Róberttel beszélget a közösségi épület előtt, mely az egyetlen „szórakozóhely’ a településen. Nyáron még misét is tartottak itt. 2015. NOVEMBER 4., SZERDA MEGYEI KORKÉP 11 Az én településem A szőlősiek maguk gondoskodnak helyi programokról Szőlők A hely, ahol délután négy után egyszerűen megáll az elet Aszfaltozott úton autózunk a Várkony felől Tiszavárkony-Szőlő irányába vezető úton. A különálló kis település közigazgatásilag Várkonyhoz tartozik, valójában azonban attól nyolc-kilenc kilométerre fekszik. Az út mentén szántóföldek húzódnak, melyek között tanyák húzódnak meg. Kovács Berta ujneplap@ujneplap.hu TISZAVÁRKONY-SZŐLŐ Rosszabb útviszonyokra számítottunk, hepehupákra. Főleg, hogy Szőlőt többen is afféle tanyaközpontként emlegetik, de örömmel tapasztaljuk, hogy nem kell tengelytörő kátyúk közt lavírozni. Szőlőbe érve is kellemesen csalódunk: tipikus tanyasias épületek, régies faluvégi viskók helyett számos nagy, modem kinézetű családi házat is látunk - járhatnánk akár valahol egy nagytelepülés kertvárosában is. Bár az utcanevek árulkodóak: Posta dűlő, Iskola dűlő, Kereszt dűlő... Az egyik dűlőút sarki házikójának udvarán rengeteg szárnyast terelget egy fiatalasszony. Ez már igazi falusi hangulat... Megtudjuk, háromszáz csirke csipog a háznál. A lakók pedig három éve jöttek ki Szolnokról, hogy baromfival foglalkozhassanak. Továbbmegyünk. Kis termetű kutyák szaladoznak szabadon, szerencsére önként félreállnak az autó útjából, még csak meg sem ugatnak minket. Megállapítjuk, hogy itt is a kis kutyák tartása lehet a divat, nagyobb méretű ebet mi legalább is nem látunk kerítésen belül sem. Közben begördülünk a falu központjába - nem volt nehéz odatalálni. Itt áll egy kis közösségi épület, közvetlenül mellette ott a kisbolt és ugyanabban az épületben a kocsma. Nem messze tőlük pedig a lélekharang magasodik. A közösségi ház előtt férfiak beszélgetnek. Beszédbe elegyedünk velük.- Tizenkét éves voltam, amikor visszaköltöztünk Szolnokról, a Vosztok lakótelepről, de valójában már az ük-ük szüleim is itt éltek - árulja el a fiatal Dávid Ferenc. Mezőgazdasággal, állattartással foglalkozik, tart csirkét, sertést, nyulat, három és fél-négy hektáron gazdálkodik, de az önkormányzat is foglalkoztatja karbantartóként.- Itt is beindult a fejlődés - mondja. - Elkezdődött a nyáron az utak felújítása is, amivel az elmúlt húsz évben nem foglalkoztak. Ez egy nyugodt környék egyébként, ma már jó a közbiztonság, ami régen nem volt jellemző, ígérték, hogy lesz településőr is. Van gáz, víz, csatorna, telefon. A posta házhoz megy, és az is megoldott, hogy eljussanak a betegek az orvoshoz, egy piros busz hordja őket a várkonyi rendelőbe. Mi, itt lakók, kaptunk területet az önkormányzattól, ahol játszóteret, szabadidőparkot alakíthatunk ki magunknak, mivel sokan hiányolták, hogy nincs olyan hely, ahol a gyerekek összejöhetnének, szórakozhatnának. Harminc-negyven iskoláskorú él a környéken. Megmutatja a közösségi házat is. Az egyszerű épület szépen kialakított helyiségeket rejt.- Egy csomó program szokott itt lenni. Lehet szórakozni, van ping-pong asztal, darts. A közmeghallgatások is itt történnek. Nyáron még misét is tartottak itt! Ferenc életében tavaly nagy eseményre került sor: megnősült. Felesége, Marcsi is szolnoki, két éve költözött ki a városból és itt dolgozik a közösségi épület melletti kisboltban-kocsmában (második kis képünkön). Bekukkantunk. A két üzlet voltaképp egy, a fiatalasszony hol a boltban, hol a másik helyiségben lévő kocsmában szolgál ki. Nincs nagy tolongás, de hát nem is élnek annyian a környéken, hogy sorok kígyózhatnának az üzletben. Főleg így délelőtt, hisz akinek van munkája, az dolgozik, a gyerekek meg iskolában, óvodában.- Kellemes, barátságos, nyugodt és természet közeli itt az élet - vélekedik Marcsi is. - A tiszta levegő megfizethetetlen. Az emberek mentalitása teljesen más, mint a városban, egész másképp állnak a dolgokhoz. A beilleszkedéssel nem voltak nehézségeim, fiatal, idős egyaránt az első pillanattól kezdve elfogadott. Csak az a fura, hogy itt délután négy óra után megáll az élet. A programokról viszont - mint mesélik - az itteniek kénytelenek maguknak gondoskodniuk. Körülbelül háromszázan élnek Szőlőben, de összetartó a közösség. Két-három havonta főzőversenyt tartanak, a szülők gyereknapot, mikulást szerveznek, rendeznek szüreti bált, év végi mulatságot.- A várkonyi falunapra mi vittük a simogatóba az állatokat - újságolják. - Nagyon jól sikerült az a rendezvény! Amiről úgy vélik, hogy rossz, az a buszközlekedés, nem túl gyakoriak a járatok. Van ugyan egy állomás a külterület szélén, de oda innen nem járnak ki. Az idősek viIskolabusszal viszik a gyerekeket A iiszavárkonyi Endre Király Általános Iskolába tizenhat, a várkonyi óvodába hat gyerek jár Szőlőből. A huszonkét gyermek utaztatásáról iskolabusz gondoskodik, így nem kell a szülőknek azon aggódniuk, hogyan jut el csemetéjük az oktatási intézménybe. Dolgozni pedig - nem meglepő módon - Szolnokra és a közeli településekre járnak át az emberek, vagy gazdálkodnak a földeken. Az érintettek szerint Szőlő jó minőségű termőföldekkel rendelkezik. szont lassan kihalnak, így sok a lakatlan épület, de itt már 400-500 ezer forintból lehet házat venni.- Nagyon eldugott hely volt ez, amikor kiköltöztük, de most már nem kívánkozna el innen az ember - állítja határozottan Ferenc. - Jönnek is vissza a faluba az innen elszármazottak. így tett Varga Sándor József is, akivel a lélekharang alatt futunk össze (harmadik kis képünkön).- Négy éve elhunyt a párom, akivel Tiszavárkonyban éltünk, akkor költöztem vissza ide anyám házába - avat be. - A hetvenes években még én építettem azt a házat, most berendezkedtem itt. Igaz, még Várkonyban vagyok bejelentve. 1971-ig laktam itt azelőtt, amíg meg nem nősültem. Valamikor Szolnokon a Vegyiműveknél dolgoztam, lehúztam ott vagy negyven évet. Úgy látom, ma már sokkal több itt az idős, mint a fiatal. Amúgy nem rossz hely ez, az utak állapota is elég jó, persze lehetne még jobb is, meg a csapadékvíz-elvezető árkok állapotán is lehetne javítani. Közben azt is megtudjuk, ha nem hosszabbik úton jövünk Várkony felől, hanem a vasút irányából, arrafelé korántsem olyan jók az útviszonyok, zötykölődhettünk volna. Ott még van mit javítani... A szélső utcára kanyarodunk, mely már a megye határán fekszik, a kocsiút túloldalán lévő tanyák már Pest megyéhez tartoznak. Ebben az utcában él Halasi Lászlóné, akit a falu hírmondójaként emlegetnek a központban. A nyugdíjas asszony ezen kissé elcsodálkozik, de készségesen beszédbe elegyedik velünk.- Tiszajenőről jöttem át annak idején, negyvennyolc éve lakom Szőlőben. Megszerettem az itteni életet - mondja. - A férjem is idevalósi volt, bár Pesten született. Szegény tizennyolc éve hirtelen meghalt, de a fiam a mai napig itt van velem. Dolgoztam én Szolnokon a vágóhídon, Jászkarajenőn, de még Martfűn is. A földet már nem műveljük, azt már nem engedné az egészségem. A kertünk nagy, kétszáz négyszögöl. A családi ház előtti vaskorláthoz támasztva pedig lelakatolt kerékpárok sorakoznak. Vajon ki használja e kétkerekűeket?- Azok hagyják itt, akik busz- szal járnak dolgozfii, a ház előtti megállóban szállnak fel - avat be a titokba Halasi néni. - Megengedtem nekik, hogy itt tegyék le a biciklit. Délután fél négykor jönnek vissza, akkor elviszik. Régen nagyon dolgos emberek éltek ám itt! De az igaz régi szőlőiek már kihaltak. Igaz, nekem már nem hiányzik semmi, mi, idősek már elvagyunk, csak egészség legyen. De azért vannak itt nagyon nagy problémák is - sóhajt fel. - A kiskutyámmal is mit műveltek! Több mint egy hónapja valaki kilőtte az egyik szemét. Pedig ő mindig meg van kötve, nem szaladgál odakint, mint itt a közeli tanyákról valók. Azt is hallottam, hogy a környéken is elpusztult vagy két kutya, valaki megmérgezte őket. Megváltoztak nagyon az emberek. Közben hazaérkezik a munkából a fia, László is, aki másik településre jár el dolgozni (első kis képünkön). Az Új Néplapra terelődik a szó. Olvasták a múltkori, Tiszajenőről készült faluriportot, és meglepve ismerték fel a képen Gábor Ferencet. A nyugdíjas férfi ugyanis Halasi néni keresztapja. Kicsi a világ, Tiszavárkony-Szőlő pedig még kisebb. Vajon ezúttal ki fedezi fel majd a lapban a Szőlőben élő rokonát?
