Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-04 / 258. szám

2015. NOVEMBER 4., SZERDA HATVANON TÚL, KITEKINTŐ g A zagyvarékasi mester ablaktörlő motorral hajtott kisautót épített A „Teve” is a nevéhez köthető A negyvenedik szül inapjukat ünnepelték a klubtagok A szolnoki autósok körében csak Berci bácsiként ismert Hajdú Béla autószerelő nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Fia­tal korától kezdve lenyűgözték a járművek. Első motorja egy Danu- via volt. Bálint-Mátyus Krisztina krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu ZAGYVARÉKAS - Katonaként, az ötvenes évek közepén a hadsereg járműveit javítottam - emlékezik vissza a kezdetekre a Zagyvaré- kason élő Berci bácsi. - A hazai tí­pusok mellett szereltem amerikai Dodge terepjárókat is. 1958-ban az­tán a Szolnoki Vasipari Vállalathoz kerültem, ahol még több újításban részt vehettem. Többek között a ne­vemhez köthető a „Teve” autóeme­lő szerkezet, valamint egy temetke­zési vállalat halottszállító járművé­nek sebességváltóját is átalakítot­tam, hogy gond nélkül lehessen ve­le lépésben haladni - tudjuk meg. Berci bácsi a hatvanas évek vé­gére mesterré képezte magát. Már hang alapján is. felismerte a legko­molyabb hibákat is.- A szolnoki XVII. sz. Autójaví­tó Vállalat, vagy ahogy minden­ki ismerte, az AFIT, a megye leg­nagyobb területű személygépko­csi és teherautó javító bázisa 1967- ben kezdte meg működését. Itt he­lyezkedtem el. Akkor még nem számítógépek irányították az au­tókat, és nem is azokkal javítot­tunk. így csak magunkra voltunk hagyatkozva. Előfordult, hogy hang alapján kellett felismerni a bonyolultabb hibákat, de olyan is előfordult, hogy szemre állítot­tam be a futóművet, amit ellenőr­zés után később is pontosnak ta­láltak. Az itt töltött idő alatt építet­tem Tünde-motoros kerti kapát, egyedi formájú alumínium hétvé­gi házat, sőt egy eleinte pedálos, majd később Volga-ablaktörlő mo­torral hajtott kisautót is - sorolja büszkeségeit. Berci bácsi 1993-ban, nyugdíj­ba vonulása után sem hagyott fel a szereléssel.- Másodállásban sokáig, így nyugdíjba vonulásom után is ja­vítottam az autókat. Nem csak a szolnokiakét, de az átutazóban lévő külföldi sofőrökét is. Emlék­szem, egyszer egy német Porsche gazdája csöngetett be falfehéren, mert csörgő hangot hallott a sport­kocsijából. Pillanatok alatt rájöt­tem, hogy a váltóban zötykölődik egy csavar, ami vélhetően egy ko­rábbi javításkor maradt ott. Bátran állíthatjuk, máig Berci bácsi szenvedélye a szerelés.- Bizony, számos kerti traktor és egyéb használati eszköz barká­csolása után még mindig harcra kész a műhelyem. Kulcskészletek, hegesztők, flexek és szerszámok várják az újabb kihívást... Hajdú Béla ilyen lánctalpas JfT szörnyekkel is minden , gond nélkül megbirkózott. Kis képünkön „találmánya', a Teve. ZAGYVARÉKAS Az idősek világnap­ja mellett a nappali ellátás mű­ködésének negyvenedik évfordu­lóját is megünnepelték nemrég a zagyvarékasi művelődési házban. Az ünnepeiteket Jánosi József polgármester köszöntötte, kiemel­ve, hogy az idősek társadalmunk hasznos tagjai, akiktől sok böl­csességet, élettapasztalatot kap­tunk és kapunk. Farkas József- né, az integrált központ igazgató­ja pedig a szociális gondoskodás kialakulásának történetét vezet­te végig napjainkig. Felelevení­tette, hogy Zagy varékason az öre­gek napközi otthona 1975. októ­ber 2-án nyílt meg Polónyi Gábor- nénak köszönhetően, a házi segít­ségnyújtás pedig 1977-ben indult. A nyolcvanas évekig szombaton is nyitva volt az intézmény, a gondo­zónők hétvégenként is kijártak a gondozottakhoz. Az intézmény je­lenlegi helyére, az egykori gyógy­szertár épületébe 2003-ban költö­zött. A történeti áttekintés után az óvodásoktól a nyugdíjasokig helyi művészeti csoportok adtak műsort, még az idősek klubja is és a dolgozók készültek meglepe­tés-produkcióval és természete­sen a születésnapi torta sem ma­radhatott el. A szeptember 28-án tartott idei „Pro Caritate díj” át­adó ünnepségen egyébként kima­gasló szakmai munkájáért a ré- kasi klub vezetője, Osztásné Sza­bó Hajnalka is elismerésben ré­szesült. Hajnalka 2004 óta dolgo­zik szociális területen, a zagyva­rékasi idősek klubját 2012. janu­ár elsejétől vezeti. UN SZOLNOK Ma a Szent Miklós gyógyszertár (Vitéz Szatmári J. út 2-4.) az ügyeletes. A Kötivízigjelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 532 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 720 cen­timéter, duzzasztott, a víz­hőfok 9,8 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -206 centimé­ter, áradó, Szolnoknál -179 centiméter, áradó, a víz 10,0 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 140 centimé­ter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -54 cen­timéter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 46-os és a 442-es utak egyes sza­kaszain, illetve Szolnok, Tö- rökszentmiklós, Mezőtúr, Ti­szafüred, Tisza iga r, és Tisza- örs belterületén kell ellenőr­zésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrzőautók elhelyez­kedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntart­ja. Részletes megyei traffi- pax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Ha nem hiszed el, hogy megtudod csinálni, akkor esélyed sincs.” (Arséne Wenger, francia labdarúgóedző) éhány hete egy esős na­pon váratlan helyzet­be csöppentem az egyik szolnoki társasház ajtajában. Kint sötét volt már, és szakadt az eső. Siettem, ahogy csak tudtam, hogy ne ázzak el teljesen. Az aj­tóba érve hevesen kezdtem ke­resni a kulcsomat a táskában, de mielőtt megtaláltam volna, ki­nyílt az ajtó. Na persze, nem ma­gától. Meglepetésemre egy haj­léktalan pár nyitotta ki, és invi­tált be kedves szavakkal, hogy „siessen aranyos, nehogy meg­POSTABONTÁS fázzon"! Megköszöntem kedves­ségüket, majd elsiettem. A lép­csőfordulóból visszapillantva lát­tam, hogy az ablakra meredve nézik, mikor áll el az eső. Nem voltak tiszteletlenek, így szíve sem lett volna az embernek ki­tenni őket az utcára. Ami azt il­leti, meg is sajnáltam őket. Sem­mi rosszat nem akartak, csupán csak kivárni szerettek volna. Azt gondolom, az ilyenek után nem szabadna előítéletes­nek lennünk... És akkor talán teljesülne a mondás: „Jó tett he­lyébe jót várj!” Egy szolnoki olvasó RECEPT Birsalmatorta HOZZÁVALÓK 40 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 20 dkg vaj, 25 dkg cukor, 3 db to­jás, só, 10 dkg mazsola, 1 db cit­rom, 6 kg birsalma, 4,5 dl alma­ié, 2 tasak vaníliás pudingpor, 3 ek zsemlemorzsa. ELKÉSZÍTÉS Gyúrjuk össze a lisztet 12,5 dkg cukorral, két tojással, a vajjal, a sütőporral és egy csipet sóval. Takarjuk le a tésztát, és tegyük a hűtőbe harminc percre. Közben hámozzuk meg a birsalmát, vág­juk ki a magházát és daraboljuk fel a húsát. Keverjük össze a cit­rom lereszelt héjával és kifacsart levével. Karamellizáljuk a mara­dék cukrot, majd adjuk hozzá a birsalmát és a lemosott mazso­lát. Öntsük fel három dl almalé­vel, és főzzük lefedve öt-hat per­cig. Keverjük a pudingport a ma­radék almaléhez, és ezzel együtt főzzük még egy percig a keveré­ket. Nyújtsuk ki a tészta kéthar­madát, és fektessük kivajazott, husznhat centis tortaformába úgy, hogy az oldalát is befedje. Szurkáljuk meg az alját villával, szórjunk rá a zsemlemorzsát, majd szedjük rá a pudingos birs­almát. A maradék tésztát is nyújt­suk ki, és fektessük a töltelékre. A tésztaszéleket nyomjuk össze. Szurkáljuk meg a torta tetejét is, majd kenjük meg a maradék fel­vert tojással. Tegyük kétszáz fo­kos sütőbe ötven percre. A süté­si idő felénél takarjuk le. Ez a finomság gyorsan el fog fogyni Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! PROGRAMAJÁNLÓ Spectre: James Bond újra akcióban SZOLNOK CINEMA CITY: Bíborhegy (18) 18.10. Fák jú, Tanár úr 2.1 (16) 17.30. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (6) 15.15. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó, 3D (6) 13.15, 17.15. A kezdő (12) 13.00. Libabőr (12) 15.30. Libabőr, 3D (12) 17.40, 19.50. Mentőexpedíció, 3D (12) 20.00. Pán 2015 (12) 13.30. Pán 2015, 3D (12) 15.50. Az utolsó bo­szorkányvadász (16) 20.30. Veszet­tek (16) 14.50.007 Spectre - A Fan­tom visszatér (16) 19.30. TISZA- PART MOZI: Pán (12) 16.00. Hóki­rálynő, 3D (6) 16.45. Az utaskísérő - Senkit sem hagy kielégítetlenül (16) 18.00. Dheepan - Egy mene­kült története (16) 18.15. Legenda (16) 20.00. Macbeth (12) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPADÁN ma 15 órától A padlás (Ódry-bérlet) című dara­bot láthatják. A SZÍN-MŰ HELY SZÍNPADÁN ma 19 óra 30 perctől a Furcsa pár (bérletszünet) című előadást tekinthetik meg. SZOLNOK November 7-én 14 órakor a SZENT IMRE MŰVELŐDÉSI HÁZ­BAN Művészet - Kereszténység - Cigányság című programra vár­ják az érdeklődőket. Fellép a Jász­árokszállási Fekete Rózsák Kulturá­lis Egyesület cigány tánccsoportja és a Dr. Hegedűs T. András Szakiskola Szivárvány együttese. ELŐADÁS SZOLNOK November 9-én 17 órakor dr. Fejérdy András történész tart elő­adást Vitatott pontok Mindszenty József hercegprímás életében címmel a SZENT IMRE MŰVELŐDÉ­SI HÁZ NAGYTERMÉBEN. KONFERENCIA SZOLNOK November 6-án 9 órától Pedagógiai Konferenciát tartanak a SZOLNOKI FŐISKOLA CAMPUSÁ- BAN. A nap folyamán szakmai elő­adásokat hallgathatnak mega részt­vevők. NEMZETI GYÁSZNAP JÁSZBERÉNY Megemlékezést tarta­nak az 1956-os forradalom és sza­badságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának 59. évfor­dulóján a HUSZÁR LAKTANYÁNÁL FELÁLLÍTOTT EMLÉKTÁBLÁNÁL ma 16 órakor. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. To­vábbi programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.25 Napi mozgás 6.30 Té­ma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Újrakezdés - olasz filmsoro­zat, 29. rész 9.30 Mephisto - film 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Santa Fe ösvény - film 15.00 Jel a világ számára - dokumentumfilm 16.00 Aqvital FC-MÁV FC - labdarúgó-mérkő­zés közvetítése felvételről 18.00 Vissza a természetbe 18.05 Nyolc perc termé­szet 18.15 A vízen túl 18.25 Napi moz­gás 18.30 Téma 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.25 Napi mozgás 20.30 Téma 21.00 Aqvital FC-MÁV FC - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu II III III 11—— 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu кшшжнннв 4.00- 6.00 Kapcsolódjunk (ismétlés) 6.00­10.00 Reggeli Juice Kis Katával 10.00­16.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00- 20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával 20.00-22.00 „Kultusz" - Kulturális és művészeti magazin 22.00- 23.00 „Dolce Vita” életmódmaga­zin 23.00-24.00 „Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain” zenei magazin (ismét­lés), majd nonstop zene péntek 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazili­kából 7.35 Szentek, szent életű emberek, 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múl­tunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lé­lek szava, 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism) 12.05 Egyhá­zi hírek, 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neuma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Keresztény köz­életi akadémia 19.45 Esti mese 20.10 Be­szélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom