Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-21 / 273. szám
2015. NOVEMBER 21., SZOMBAT INTERJÚ 11 Az Európa-bajnokságra való kijutást követően új időszámítás kezdődött Átszellemülve, sikerre ebesen Új időszámítás kezdődhet - állítja Dzsudzsák Balázs, aki büszke rá, hogy felemelő szavaira csodás tettekkel reagáltak a csapattársak a norvégok elleni győztes, Európa-bajnoki részvételt jelentő meccsen. Pietsch Tibor/Nemzeti Sport kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Előre megírta a meccs előtti beszédét, vagy csak úgy jött?- Szívből jött - árulta el a válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs. - Délután ugyan egy pillanatra eszembe jutott, hogy valamit mondhatnék majd az öltözőben, de nem készültem rá. Végül három perccel azelőtt, hogy kivonultunk melegíteni, kikapcsoltam a zenét, és szóltam a többieknek, gyerekek, álljunk meg egy kicsit! Összekapaszkodtunk, és elkezdtem mondani a magamét. A szavak csak jöttek és jöttek. Egyre inkább elkapott a hév, a végén már vertem az asztalt. Egy-két nyomdafestéket nem tűrő kifejezés is elhagyta a számat, ám ami bennem volt, azt másképp nem lehetett volna átadni. Amire a mondandóm végére értem, a többiek is annyira átszellemültek, hogy a falat ütötték. Aztán kirohantunk a pályára...- Még most is kiráz a hideg.- Engem is... Olyan érzést még semmi sem váltott ki belőlem, mint a vasárnapi meccs. Soha semmi nem érintett meg így. Ráadásul az első perctől fogva klappolt minden, mindjárt az elején szögletet harcoltunk ki, amit a közönség akkora ovációval fogadott, hogy abban a pillanatban érezni lehetett, itt aztán nem nyernek a norvégok! Azt a pótselejtező előtt sem tagadtam, hogy többet várok magamtól a válogatottban, meg akartam mutatni, hogy vezére lehetek ennek a csapatnak. Tisztában voltam azzal, hogy ez a párharc számomra az utolsó esélyek egyike, ha most nem bizonyítok, akkor soha! Csak az lebegett a szemem előtt, hogy úgy jöjjek le a pályáról, hogy a tüdőmet kiköpöm. Mindent vagy semmit! Ez a történet kizárólag erről szólt. Ahogy bennem, úgy a csapatban sem maradhatott semmi. Egyetlen sprint, egyetlen becsúszás sem! Semmi.- Egy gól azért a lábában maradt, nem?- Vagy kettő... Hú, de ideges voltam, hogy előbb a kapufát találtam el, majd a kapus élete egyik legnagyobb védését mutatta be. A dühöt gyorsan ki kellett adnom magamból, ezért csapdostam a földet. Olyan jó lett volna betalálni a norvégok ellen... Na mindegy, majd az Eb-n!- Amilyen furcsa, annyira jó ezt hallani egy magyar futballistától.- Talán kijelenthetem, hogy a kijutásunkkal lezárult egy korszak. Jobban mondva új időszámítás kezdődött. Már nem vághatják a fejünkhöz, hogy nektek semmi sem sikerül! Minden tiszteletem a neves elődöké, ám mostantól remélhetőleg már Királyok, Fiolák, Juhászok és Gerák akarnak lenni a kisgyerekek, esetleg Dzsudzsákok. Hiszek benne, hogy 2015. november 15-én a magyar futball újjászületett!- Hogyan telt az „ünnepnapja”?- Reggel kicsit fáradtan ébredtem, mert a szobatársam, akinek nevét fedje jótékony homály, nagyon horkolt. Utóbb ezt megfázással magyarázta. Ezúton is jobbu- lást kívánok Juhász Rolinak... Szóval a reggeli után tettem-vettem, később sétáltunk egyet, ebéd után pedig kimentünk még kávézni, illetőleg aludtunk kicsit. Következett az uzsonna - noha akkor már nem bírtam enni... -, a megbeszélés, majd végre elindultunk a stadionba. Röviden ennyi, ám utólag bevallhatom, roppant hosszúnak tűnt az a nap. Amit én már csak aranyvasárnapként emlegetek.- Vajon a norvégok hogyan emlegetik?- Cseppet sem érdekelnek már a norvégok. Miközben mi tudtuk jól, hol a helyünk, ők szedett- vedett társaságként kezeltek, lenéztek bennünket. Csak azt tudnám, mire fel? Mert ha a spanyolok becsülnek le minket, azt mondom, oké, ők a világ legjobbjai, megtehetik. Na de a norvégok?! Az a balfácán pedig, aki az asztalt verte a sorsolás után... Á, hagyjuk, szóra sem érdemes. Az volt a jó, hogy mi nem üzengettünk, a bántó megjegyzésekre csak a pályán reagáltunk. Amíg mi rúgtunk három gólt a száz- nyolcvan perc alatt, ők - némi túlzással - háromszor rúgtak kapura. Ennyi.- Mondják, sírni csak a győztesnek szabad...- Ezt megerősíthetem.- A vasárnap estét megelőzően mikor hullajtott könnyeket legutóbb?- Életem eddigi 28 évében így még nem sírtam. Az őszinte öröm váltotta ezt ki belőlem, nem tudtam, de nem is akartam irányítani ezt az érzést. Térdre rogyva néztem a В-közepet, és azt láttam, hogy a szurkolók is zokognak. Aztán ránéztem Szalai Ádámra, Juhász Rolira, Király Gabira és Gera Zoltánra, és ők is a szemüket töröl- gették. Jó, akkor sírjunk együtt... így szakadt ki a feszültség belőlünk. Amikor az ünneplés során felcsendült a Himnusz, az... az... döbbenetes volt.- Árulja el, amikor a kezdőkörben maga köré gyűjtötte a társait, mi történt pontosan?- Tíz-tizenegy éves lehettem, amikor a nyírlugosi csapat menetelt a bajnokságban. Minden meccsen ott voltam, és a mai napig élénken él bennem, ahogy a győztes mérkőzések végén együtt ünnepel a brigád. Ezt próbáltuk utánozni, én rázendítettem, hogy „ziga-zaga, ziga-zaga”, a többiek meg rákontráztak, hogy „hej-hej”. Ennél már csak az volt jobb, ahogy a szurkolóktól kölcsönkapott megafon- nal bénáztam. Eleinte hiába üvöltöztem bele, a tőlem fél méterre álló sem hallott semmit. Utána szóltak, hogy nézd csak, Balázs- ka, ezt a gombot kell megnyomni, és akkor szól... A drukkereknek nemcsak ezért tartozom köszönettel, hanem azért is, ahogy mindvégig mellettünk voltak. Óriási szükség volt rájuk is! Remélem, a korábbi szenvedések után a kijutással kárpótoltuk őket. Én pedig alighanem nyitok egy boltot, mert ebben a sorozatban annyi ereklyével ruháztak fel a fanatikusok, hogy azt megszámolni is nehéz. A szurkolóisál- gyűjteményem már nagyon gazdag, míg vasárnap egy remek, a Carpathian Brigade lógójával ellátott pulóverrel bővült a kollekció. A mezemért cserébe kaptam tőlük, nehogy megfázzak.- Felfogta már, hogy valóra vált az álmuk?- Felfogni könnyű, feldolgozni azonban nem egyszerű. Nem tudjuk, mi vár ránk jövő nyárig, vagy inkább a jövő nyáron. Én sem tudom, ön sem tudja, a szurkoló sem tudja. Senki. Rengeteg a kérdőjel, azt ugyanakkor már senki sem vitathatja, hogy ott a helyünk az Eb-n! Ahogy kiharcoltuk a részvételt, azzal mindenkinek csatta- nós választ adtunk. Gera Zoltán mondta, hogy kétszer lelöktek minket a repülőről, harmadszorra már nem engedhettük. Belfastból borzasztó volt hazajönni. Az a gól a 93. percben padlóra küldött minket. Ám felálltunk abból a pofonból is, és felálltunk abból is, amit a tévé előtt ülve, a Török- ország-Izland, valamint a Lettor- szág-Kazahsztán mérkőzés végén kaptunk. Felálltunk, mert a rosszban is a jót kerestük - és rendre megtaláltuk. Igaz, végül a lehető legnehezebb utat jártuk be, de megérte. KÁVÉHÁZI TAPS, CHILEIiGRATULACIO A Bursában szerdán visszatérő Dzsudzsák Balázzsal egy budai kávézóban találkoztunk kedd délelőtt. Amikor belépett, a vendégek tapssal fogadták. Miközben beszélgettünk, nem győzte „bezsebelni” a gratulációkat, akadt olyan édesanya, aki azt köszönte meg a válogatott csapatkapitányának, hogy a futballért rajongó kisfiának örömet szerzett. Az interjú végén az autójához igyekvő középpályáshoz a túloldalról szaladtak át, hogy közös képet készítsenek vele. Mint mondta, a kijutás óta így megy ez, boldog-boldogtalan (bár csak boldog...) meg akarja szorítani a kezét. A telefonjára annyi üzenet érkezett, hogy 48 óra is kevés volt ahhoz, hogy mindegyiket elolvassa - na ja, még Chiléből is írtak neki.- Miután eldőlt, hogy pótselejtezőre kényszerül29-03.2015 Budapest nek, elárulta, a csapatnak van egy zárt csevegőcsoportja, azon keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Akkor azt tartotta a legfontosabb feladatának, hogy mihamarabb elhitesse a társaival: bárki legyen az ellenfél, legyőzhető! Ki hitte el?- Mindenki! Ebben a csoportban nincs helye a kamunak, a jót ugyanúgy megosztjuk egymással, mint a rosszat. Afelől kétségem sem volt, hogy az idősebb játékosok töretlenül bíznak a sikerben, a kérdés csupán az volt, hogy a többiekre mikor ragad át a hitünk. Nos, nagyon gyorsan átragadt, amikor én csatlakoztam az akkor már napok óta Telkiben készülő csapathoz, nyomban azt éreztem, hogy ezen a téren rendben vagyunk.- A következő két kérdés a csapat- kapitányhoz szól. Hogyan kezelte a stábcserével járó problémát?- Nem volt egyszerű helyzet, annyi szent. Nehéz szívvel váltunk meg olyan emberektől, akik Bernd Storck szövetségi kapitány „Dzsudzsák Balázsnak nem volt könnyű dolga Oslóban, mert Európa egyik legerősebb jobbhátvédjével kellett felvennie a versenyt, de védekezésben nagyon jól teljesített. Természetesen először nem értette meg, hogy miért cserélem le, de aztán a visszavágón igazi kapitány volt. És én így képzelek el egy csapatkapitányt. Ahogy küzdött, olyat még sosem láttam tőle. A teljesítményével kivezette a csapatot Franciaországba!” sokat tettek a továbbjutásért, mindazonáltal azt sem felejtettük el, hogy van egy szövetségi kapitányunk, és a döntését tiszteletben tartva be kell állnunk mögé. Próbáltunk minél hamarabb túllépni ezen, szerintem sikerült. Megjegyzem, mások mellett Szabics Imrének köszönhetően, aki folyton azt sugallta, hogy kizárólag a futballra és a kijutásra koncentráljunk. Jó volt, hogy vasárnap este Imréék is velünk ünnepelhettek, megérdemelték, hogy ott legyenek.- No és azt hogyan kezelte, hogy Bernd Storck Oslóban lecserélte?- Nem voltam boldog... Ha volt és feltehetőleg lesz is bajom belőle, sosem rejtem véka alá a véleményemet. Nem esett jól, hogy csapatkapitányként le kellett jönnöm, de amikor később beszélgettem Bernd Storckkal, megértettem az érveit. Félt attól, hogy a hajrában sárga lapot kapok, és emiatt lemaradok a visz- szavágóról. Azt mondta, Gera Zoltán után nem akart engem is elveszíteni. Korrekt volt. S ha abból indulok ki, hogy a 75. válogatott mérkőzésemen kijutottunk az Eb-re, nyilvánvaló, számomra ennél szebben nem alakulhattak volna az események.- A vasárnapi teljesítménye után egy ország dicséri. A legjobb mérkőzése volt címeres mezben?- Szerintem igen. Ebben megerősítettek a társaim is, akik azzal álltak elém: jó volt látni téged, igazi csapatkapitány voltál! Félreértés ne essék, semmivel sem helyezem magam Kleinheisler László vagy éppen Priskin Tamás elé, sőt, ha valaki kiemelkedőt nyújtott a párharc során, az Király Gábor volt. Amit ő és Gera Zoltán betettek a közösbe, arra végképp nincsenek szavak. Tudom, olykor nem vagyok könnyű eset, de azért csak elviselnek... Vasárnap talán azt is bizonyítottam, hogy lehet bennem bízni.