Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-02 / 256. szám
2015. NOVEMBER 2., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Családfát is farag, de nem mindegy, milyen anyagból Kemény fába vágja, vaddisznó lesz belőle Fából vaskarika? Nem lehetetlen... A fafaragást ugyan legtöbben még ma is férfias foglalatosságnak tartják, pedig nők is művelik e mesterséget. Szanda- szőlősön is él el hölgy, aki ezt a kézműves mesterséget űzi, sőt, a szakma fogásaiba az ifjabb korosztályt is beavatja. Ő dr. Sági Lászlóné, Kelemen Anna - akivel már az is megesett, hogy Faragó Anna néven emlegették. Kovács Berta ujneplap@ujneplap.hu- Valójában elég régóta faragok, van már vagy húsz éve, bár legtöbb munkámat nyugdíjasként készítettem. A kezdetekre pontosan nem emlékszem, de már a családunkban is megvoltak a hagyományai a faragásnak - idézi fel fafaragó pályafutásának kezdeteit az egyébként tanár végzettségű népművész. - Erdélyi származású a családunk, ott mindenütt látni faragványokat, a díszes kerítésektől kezdve a használati tárgyakon át a kocsikig. Volt kitől ellesni a fogásokat, hiszen édesapja is faragott, sőt, Erdélyben élő első unokatestvére, a gelencei vitéz Kelemen Dénes székely kapuiról, kopjafáiról híres.- Szenvedéllyel faragok, a mű helyben elfelejtem a napi gondokat - áruja el Anna. - Az idén készült el a szép kis műhelyem. A fával való foglalatossághoz való szerszámok nagy része is megvan, én is vásároltam, de apukámtól is megörököltem sokat. Van puha, lágy, középkemény, félkemény és keményfa, ez mind másképp viselkedik a szerszám alatt. A puhafába nem lehet vésővel mintát faragni, ahhoz finomabb szerszám kell, a keményfa pedig még a vésőt is megdobja. A gyümölcsfák majd’ minden faragvány- hoz megfelelőek. A hárs tökéletes tanulófának, a kezdők is könnyen tudnak vele bánni, a tartós munkákhoz viszont a keményebb fajták a jók, például a dió, a cseresznye. A tölgy igen kemény, de bútorokhoz kiváló alapanyag - avat be a szakma titkaiba. - A faanyag kezelésének is megvannak a maga rejtelmei. Nem lehet akármilyen festékeket összekeverni, mert kicsapódnak. De a fa védelme is fontos. Egy deszkának is lehet világosabb és sötétebb részei, ott az anyag is másképp viselkedik, amire figyelni kell faragáskor. Faanyagot barátaitól is kap ajándékba, de fatelepről is vásárol.- Amikor a szomszéd cseresznyefája elpusztult, a törzsét nekem adták. Tőlem meg szívességből kaptak egy farag"-5""* Egyébként nem olcsó án fa, nem véletlenül olyan drágák a fából készült tárgyak. A jó faanyag kimondottan értékes! Faragvá- nyai pe- d < g látványosak, bár, mint mondja nagyméretű dolgokra, mint például a kapuk, ő nem vállalkozik, hiszen mozgatni sem tudná egyik helyről a másikra. De kisebb méretű tárgyakból sokfélét csinál. Családfát már többször kértek tőle. De népszerűek az öröknaptári és a csillagjegyeket ábrázoló faragványok is. Lakásukban is számos faalkotás található, afféle székely sarkot alakított ki a családi farag- ványokból. Tervei közül elsőként említi, hogy szeretné fából elkészíteni erdélyi családfájukat.- A szüléimét visszatelepítették Magyar- országra, akkor is- kmerEredetinek kell(ene) lenni- Az egy dolog, ha valaki tudja a fafaragás fogásait - vallja Anna. - Az alkotásokat azonban meg is kell tudni tervezni. Ha valaki csak rámásolja az ismert mintákat a fára, annak munkájából mindig is hiányozni fog az eredetiség... kedtek meg. De negyvenhat éven át minden nyáron kilátogattunk Erdélybe. Fia egyébként külföldön él, a faragás mesterségét ő nem műveli. Férje pedig - aki szenior pingpong országos bajnok - örül, hogy feleségének is van hobbija, ha faanyagért kell menni autóval vagy valamilyen országos rendezvényre, szívesen besegít. „Faragó Anna otthonában rengeteg alkotása megtalálható. Családfából többet is készített már, de - amint az a képről is kiderül - még egy vaddisznó sem okoz neki problémát Tizenkettedik Gűth Ervin ervin.guth@partner.mediaworks.hu A boltokban már augusztus óta kapható a szeptember 1-jé- től érvényes megváltozott helyesírási szabályzatunk, de egyelőre nem robbant be minden korábbi tudást elsöprően a köztudatba. Vagyis az itt-ott megjelenő szövegeken én még nem vettem észre. Persze nem várom, hogy például az interneten, ahol manapság a legtöbb írott szöveggel találkozunk, azonnal mindenki átvegye a legeslegújabb dilit. Hülyeség is lenne ilyesmire számítani, hiszen az eddigi szabályzat ismeretével kapcsolatban is mindenkinek vannak hiányosságai. A legjobb azokkal a helyesírásért küzdő elvakult idealistákkal szembesülni, akik csak azt hiszik magukról, hogy jó helyesírók, pedig a szabályzatot utoljára a középiskolában látták. Nekik mondanám, hogy a legjobb helyesíró ismerőseim majdhogynem napi szinten forgatják az AkH.-t (akadémiai helyesírás - amiből ez már a tizenkettedik). Talán ez bizonyítja a legjobban, hogy nem egyszerű a dolog. És sajnos összességében semmivel sem lett egyszerűbb most. Sőt, sok esetben annyira engedékeny lett, hogy már ezért zavaró, és nehezen nevezhető szabályzatnak, legfeljebb ajánlatgyűjteménynek. (Csak egy példát szeretnék beidézni: most már az elseji vagy elsejei szóalak számjeggyel írva, vagyis az 1-i vagy 1-ji vagy 1-jei írásmód is helyes.) Szerencsére vannak pozitívumai is. A nyelv folyamatosan változik, megújul, és a szabályzat sok tekintetben alkalmazkodott is a kiejtésbeli használathoz. Remélem, azt is megérem, amikor majd az ly-t végérvényesen lecseréljük j-re. Egyszerűbb most sem lett semmivel a helyesírás... Jól fogyott a benzin szeptemberben is JÁSZKUNSÁG Azután, hogy augusztusban négyesztendőnyi rekord dőlt meg azzal, hogy 4 millió 672 ezer liter benzin fogyott a jászkunsági töltőállomásokon, a szeptember sem hozott sokkal rosszabb eredményt az üzemanyag-forgalmazás tekintetében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb jövedéki statisztikájából ugyanis kiderül, hogy a kilencedik hónapban az üzemanyag-forgalmazók adatszolgáltatásai alapján összeszámolt 4 millió 267 ezer liter benzin nem sokkal marad el a május óta számolt havi átlagtól. A szeptemberi mérleg a gázolaj szempontjából sem tűnik rossznak: a 11 millió 257 ezer értékesített egység sem sokkal rosszabb, mint a júliusi csúcs. G. SZ. Maszkos emberek surrantak be a házba PUSZTAMONOSTOR/JÁSZ KÍSÉR A jászsági rendőrök a pusztamonostori határban fogták el a jász- kiséri magánlaksértés és testi sértés gyanúsítottjait - tudtuk meg a megyei rendőrségi sajtóreferenstől. Szabó Zoltán elmondta: egy fővárosi, egy szarvasgedei és egy kartali lakos ellen indult eljárás. A trió tagjai ugyanis szombat hajnalban arcukat eltakarva megjelentek egy jászkiséri lakos házában, majd a zajra felébredő tulajdonost bántalmazták, és egy személygépkocsival elmenekültek a helyszínről. A rendőrök nem sokkal a bejelnetés után Pusztamonostor külterületén megállították a személygépkocsit, melyben a keresett személyek utaztak. A járőrök elfogták és elő is állították a huszonhárom, a harminchat és a harmincöt éves férfiakat a herényi kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. ÚN Az idősek is tököt faragva emlékeztek ÚJSZÁSZ Az idősek körében még nem annyira elterjedt szokás megemlékezni a halloweenről, bár egyre többen látják családtagoktól, unokáktól, mind többet hallanak az ehhez kapcsolatos hiedelmekről, szokásokról. A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja által működtetett idősek klubjának kreatív, ügyes kezű tagjai sem akartak kimaradni a tökfaragásból, így a héten többek között ezzel is foglalatoskodtak - tudtuk meg Farkas Józsefné intézményvezetőtől. Volt olyan klubtag, aki úgy jutott faragni való tökhöz, hogy a helyi boltban pillantott meg egy olyan példányt, melyre az eladók a „vigyél el” feliratot rótták, és nem tudott elmenni mellette. A tagok emellett a klubhelyiséget is folyamatosan díszítik, színes őszi levelekből, termésekből állítanak össze az évszakhoz illő dekorációt, például fenyőtobozokból is készítettek baglyokat. A halottak napjáról sem feledkeznek meg, hiszen sok klubtag már nem lehet közöttük. Már hagyománynak mondható, hogy a mindenszentek előtti utolsó munkanapon kilátogatnak a temetőbe és közösen felkeresik egykori társaik sírját, hogy mécsest gyújtva emlékezzenek meg róluk. К. B. lülönleges festmények SZOLNOK Incze Mózes erdélyi születésű, ma már Magyarországon élő, fiatal festőművész munkáiból nyílt kiállítás a Városi Galériában. Képünkön Nagyné Dávid Judit mutatja az egyik nagyméretű alkotást. Elkötötték a csónakot, de lebuktak VEZSENY Lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy tizennyolc éves vezsenyi lakos és fiatalkorú társa ellen. A fiúk még péntek este Vezseny külterületén, a Tisza partjáról eltulajdonítottak egy lelakatolt és drótkötéllel kikötött csónakot. A lefeszített lakatot és a kötelet a folyóba dobták, majd a csónakkal Vezseny belterületéig hajóztak, ahol kihúzták a partra, és hazamentek. Később visszatértek a ladikhoz, ekkor figyelt fel rájuk a közelben járőröző rendőr. Gyorsan kiderült, hogy a csónakot ellopták. A rendőr előállította őket a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalokat, akik elismerték tettüket. ÚN