Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-11 / 264. szám
4 ABONY ÉS KÖRNYÉKE 2015. NOVEMBER 11., SZERDA HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Dr. Kocsis István, Jászkarajenő díszpolgára Idén dr. Kocsis István háziorvos kapta Jászkarajenőn a díszpolgári címet. A díjazott meglepődött, hogy 6 vehette át október 22-én az elismerést. Vajon miért?- Mert túl „fiatalnak” gondoltam magam e címhez. Negyvenhét éves vagyok, eddig jobbára csak az idősebb korosztály tagjai lehettek díszpolgárok, akik mintegy életműdíjként vehették át a címet. Nem mintha az elismerés életkor kérdése volna...- Ön Jászkarajenőn született, de Budapesten tanult, majd ott is dolgozott öt évig a családorvosi tanszéken. Miért jött haza?- Két dolog miatt. Egyrészt éppen akkor üresedett meg egy háziorvosi praxis a faluban, másrészt a szívem hazahúzott. Az „otthont” választottam. Az első két esztendő nem volt könnyű, évek kellettek ahhoz, hogy elfogadjanak. jelenleg közel ezerhat- száz betegem van, egyik fele karai, a másik fele tetétleni. Arcról, névről ismerek szinte mindenkit, ha belépnek hozzám, meg tudom mondani, milyen egészségügyi problémái voltak már. Lehet, hogy ez memória kérdése, de főleg az elmúlt tizenhat esztendőnek köszönhetem.- Ha pedig nem betegeket gyógyít, tűzijátékokkal foglalatoskodik.- így van. Egyszer a feleségemmel sétáltunk a Gel- lért-hegyen és egy tűzijáték-alkatrészt találtunk. Elolvastam a feliratát: ezt a terméket csak pirotechnikus használhatja. Kedvet kaptam hozzá, hogy én is az legyek, így megszereztem ezt a képesítést is. Ma már én készítem a faluban a tűzijátékokat. Kicsit magányosan, kicsit szomorkásán éldegél abonyi otthonában Buborék. A már hétesztendős víziló „bébi” korábban érkezett a Dél-Pest megyei város vadasparkjába, és'úgy tervezték, az idei karácsonyt már a többi állattal együtt az új parkban, Fel- sőlajoson tölti. A Buborék azonban nem költözhetett el. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu ABONY A termetes négylábú fejrázva, felvillanyozva kocog kerítése felé, amikor feltűnnek a látogatók. Ritka eset eZ, pedig Buborék nagyon kedveli a vendégeket. Medencéjében ugyanúgy szívesen fürdőzik, mint a népszerűségben. Erre azonban (egyelőre) várnia kell, ugyanis a behemótot egyelőre nem tudják az új állatkertbe, a Lajosmizse melletti Felsőlajosra költöztetni.- Valóban úgy volt, hogy novemberben már új helyén csobbanhat a többi állat mellett, a költöztetése azonban iszonyú pénz, amit egyelőre nem tudtunk előteremteni - mondja Buborék gazdája, Tóth Tibor. Nemhogy nem tudtuk felépíteni a vízilovunk új házát, két medencéjét és kifutóját, de még építési engedélyt sem kaptunk rá valami formai hiba miatt - árulja el Tibor, hozzátéve, jobb híján így Buborék Abonyban maradt.- Nem jó ez senkinek. Buborék magányos és szomorú. Ritkán látogatják, én is csak néha jutok le hozzá. Hiányzók is neki, amit abból gondolok, hogy amikor meghallja a hangom, fél órán keresztül röfög, így fejezi ki örömét... - Tibor a fejét ingatja szomorúan, majd hozzáteszi, Buborék havi fenntartása csaknem egymillió forint. Hiszen fizetni kell a két szakápolót (és azok járulékait), a víziló ennivalóját, jelenlegi házának fűtését, tisztítását.- Hetente négy-öt vendég tér be a vadasparkba, melyet időszakosan nyitva kell tartanunk. Állataink nagy részét természetesen már átszállítottuk, így megértem, ha inkább más állatkertet választanak a családok, nem a miénket - vallja be a vállalkozó, aki szíve mélyén nem is bánja, hogy egyre kevesebben üd- vözlik személyesen a párosujjú patást. Amikor ugyanis a nevető, csillogó szemű gyerekek hazamennek, a behemóton még inkább látszódik a rosszkedv.- Sajnos a gondozók sem tudják felvillanyozni, rajta egyértelműen csak a költözés segíthet - állítja a gazdája, aki már azon gondolkodik, ha terve végre valóra válik, azonnal párt keres Buboréknak. Már volt is egy kiszemelt, jóképű olasz víziló, Ottó, de a tulajdonosa végül (érthető okok miatt) másnak ajándékozta el.- Remélem, tavasszal mégiscsak utazhat vízilovunk. De előtte támogatót kell találnunk, aki segít a tizenhatmillió forintba kerülő lajosmizsei medencék, kifutó, „hálószoba” felépítésében - reménykedik Tóth Tibor.- A kétkezi munkákat mi elvégeznénk. Hiszen a szegénység megtanított bennünket az összes szakmára. A kifutókat, az épületeket, a villanyszerelési munkákat, a hegesztéseket eddig is kalákában végeztük, ennél fogva nyugodtan alszom, mert tudom, hogy nem fognak ránk omlani - mondja az állatkert-alapító, aki hiszi, hogy a fiai továbbviszik az életművét, és hogy Buborék hamarosan újra vidáman „röfög” a gyerekek láttán. A magányos állat hét esztendeje él az abonyl vadasparkban Az őrölt paprikát szépen becsomagolták, szalagozták Szilvalekvárt is főztek Kétszáz fát ültettek ki a Mikes-tóhoz ÚJSZILVÁS Tankertet hoztak létre a településen. Az 5 ezer 700 négyzetméteren különböző zöldségféléket termelnek, legnagyobb mennyiségben paprikát, melyet Tiszaalpáron őröltek meg. A hatvan mázsa nyers paprikából nyolc mázsa édes őrlemény lett. A paprikát csomagolták, egy részét értékesítették. Mivel a településen háromezer darab szilvafát ültettek az elmúlt három évben, így néhány gyümölcsfa már termést is hozott, a szilvából aztán lekvárt főztek a helybeli asszonyok. Mindkettő finomságot egy budapesti közfoglalkoztatási kiállításon is bemutatták októberben, a Vajdahunyad várában. Korpácsi Dóra önkormányzati dolgozó mutatja a termékeket ABONY Ültess fát a jövőnek, a staféta folytatódik címmel fásítás kezdődött múlt szombaton a már bezárt Tesco mögötti területen, a „Mikes-tónál”. A szépítést a Városunk Fejlődéséért Egyesület kezdeményezte az önkormányzati tulajdonú területen. Varga Sándorné, az egyesület elnöke elmondta, ezen felajánlásukról az abonyi képviselő-testületet is tájékoztatták, melyet „hivatalosan” is elfogadtak. A növények telepítéséhez szükséges fákat, sövényeket, bokrokat egy pályázaton sikerült beszerezni. Az egyesület a korábbi években pályázott a Földanya Alapítványhoz, a facsemetéket innen tudták megvenni. . Varga Sándorné hozzátette, lakossági felajánlások is érkeztek, mindezzel együtt kétszáz fát, sövényt, cserjét tudtak elültetni, szépíteni ezzel a tó környezetét. Főleg két-három éves, gyorsan növő, strapabíró szilfacsemetéket tettek földbe, de az egyesület további mocsári ciprusokat is beszerez, ezeket is majd mostanában ültetik el. A munkálatokhoz szükséges eszközöket az önkéntesek helyben kapták. Az egyesület egyébként kilenc éve alakult, elsősorban környezet-, illetve egészségvédelemmel foglalkoznak és a közéletben is szerepet vállalnak, például számos előadást, programot, civil akciót szerveznek. HÍREK Juhok legelik körbe a napelemeket újsz lvA.s Minden talpalattnyi földet kihasználnak a településen az állattartásra. Képünkön rackajuhok legelnek a napelemek alatt a község határában. Gyorsforgalmi út: indulhat a tervezés ABONY Elkezdődhet az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti szakaszának megtervezése. Erre vonatkozóan már kiírta a közbeszerzési pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A pályázat egyébként három gyorsforgalmi útfejlesztését, két főút négysávúsítását, valamint két vasúti vonal megtervezését tartalmazza. A fejlesztéseket a kormány illetékesei már korábban bejelentették. Három új autót is kaptak a polgárőrök дата Fiivatalosan is átadtak a törteti polgárőröknek három új „szolgálati” személygépkocsit. Az autók ünnepi díszben, pi- ros-fehér-zöld nemzetiszín szalaggal voltak átkötve. A kocsik egy nyertes pályázatnak köszönhetően kerültek a két egyesület tulajdonába. Molnárné Rá- tóti Szilvia, a Törteiért Polgárőr Egyesület egyik tagja elmondta, a közbiztonság fenntartásában és a bűnmegelőzésben lesz szerepük a járműveknek. Ezüstérmes lett a gokartversenyző ABONY Hét végén rendezte meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség az országos amatőr gokartbajnokságot és a Hobby Cart Kupa tizenkettedik, szezonzáró futamát, melyen az abonyi ifj. Tóth Sándor, a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanulója egy első és egy második hellyel zárt, így ő lett az idei Hobby Cart Kupa Light kategória magyar bajnoki ezüstérmese. Hívja az Uj Néplap /■ 7 ,/ /I Ali 1 1 újságíróját! elsősorban Abony és annak környékén élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/6474-699-es telefonszámot hétköznapokon! ЩШШШЯШ »Г»3 * WS»fr I < Г135Д £ТЩ ш W ví*Yti'^.fFkM11»iT» 1 H - 1ЛмТуГ^И11 IfilPr