Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-10 / 263. szám
0 BELFÖLD-KÜLFÖLD 2015. NOVEMBER 10., KEDD HÍREK Horvát választás: szoros a befutó ZÁGRÁB A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján fej fej mellett áll a két horvát vezető párt, a jobbközép ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a Szociáldemokrata Párt (SDP) vezette két választási szövetség a vasárnapi parlamenti választások után. A HDZ vezette szövetség és az SDP irányította koalíció is 56 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik legtöbb mandátuma a horvát média szerint a voksolás igazi nyertesének tartott Híd Függetlenek Listájának (Most) jutott, ők 19 képviselői helyre számíthatnak jelen állás szerint. MW Egységes lesz a NAV-folyószámla Budapest Januártól csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei azáltal, hogy adó, illetve vámfolyószámlájuk egységes lesz - közölte tegnap a gazdasági tárca. 2016. január l-jétól megszűnik az adószámla, illetve a vámszámla, helyükbe egységes NAV-folyószámla lép, ami a vállalkozásoknak is jelentős egyszerűsítés, könnyítés. MW Homeopátiás szer: szigorítás jöhet BUDAPEST A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának tagjai nyílt szavazáson támogatták a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezését, amely szerint a homeopátiás készítményeket ugyanolyan hatékonysági vizsgálatoknak kell alávetni, mint a hagyományos gyógyszereket. Egy ausztrál tanulmány szerint nincs olyan hiteles adat, amely bizonyítaná e szerek hatékonyságát. Magyar tudósok már többször megfogalmazták, hogy a homeopátiás szereket a bizonyítékokon alapuló orvoslás kritériumai alapján kellene elbírálni. MW Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST „Az elmúlt 25 évben messze a Fidesz-KDNP-kormány lépett a legtöbbet a gyermekszegénység ellen” - mondta tegnap a kormányfő az azonnali kérdések és válaszok órájában a parlamentben. Orbán Viktort Dúró Dóra kérdezte, hogy támogatja-e a kormány a gyermekéhezés felszámolását célzó (az összes ellenzéki párt által támogatott) Nemzeti Minimum Programjáról szóló határozati javaslat parlament elé kerülését. A jobbikos képviselő szerint egy civil kezdeményezésről van szó, melléállt Csöbör Katalin fideszes képviselő is (aki szerint az ellenzék kisajátította a programot), nemzeti ügyekben pedig félre kellene tenni a pártpolitikát. „Valóban, a nyomornak nincs pártszíne, de a megoldásnak van” - mondta Orbán. A kormányfő szerint Magyarország ma egy olyan egyedülálló ország, ahol a gyermekek 90 százaléka óvodáskortól, azaz hároméves korától naponta négyszer az állam pénzén enni kap, „tehát nem éhezhet”, függetlenül a szülei anyagi helyzetétől. Kiemelte, hogy 2010- ben 28 milliárd forintot fordítottak gyermekétkeztetésre, idén 72 milliárdot. 2015-ig 92 ezer gyermek kapott ingyenes ellátást, idén szeptember 1-jétől 318 ezer. „Ötvenezer tartósan éhező gyermek van - idézte a T. Házban Tóbiás József az MTA kutatását. Az MSZP frakcióvezetője szerint Magyarországon abban nincs viA kormányfő szerint kabinetje tett a legtöbbet a gyermekéhezés felszámolásáért. Az ellenzék azonban továbbra is azt kéri számon a kormányerőkön, hogy miért nem állnak a Nemzeti Minimum Program mögé. A KDNP-s Firtl Mátyás a főzeléket kitűnőnek vélte, a levest nem minősítette. Balra a főzök: Heringes Anita és Borbély Ildikó. A tojásieves nem ízlett, a főzelék viszont volt, akinek igen Tojáslevest és zöldborsófőzeléket kóstoltatott az MSZP-s Bangó- né Borbély Ildikó és Heringes Anita tegnap képviselőkkel a Parlamentben. Bangóné szerint nem múlik el hét, hogy ne lenne botrány a szeptemberi menzarendelettel kapcsolatban, ami az egészségesebb táplálkozást célozta meg. Nemrég Békéscsabán háborodtak fel a szülők, amikor ebédként bizarr állagú fokhagymás harcsaaprót kínáltak a gyerekeknek csicsókás burgonya körettel. Egy rákospalotai iskolában a konyha alkalmazottai ellopták az ételt az ízetlen, sótlan, hústalan fogásokra panaszkodó gyermekek elől. Piliscsabán 50 kiló szabálytalanul lefagyasztott húst vontak ki a forgalomból egy menzán. Az MSZP-s képviselők maguk készítették el az ételeket az előírások alapján, amelyek a megszokottnál jóval kevesebb fűszert tartalmaztak, a tojásleves pedig csak nyomokban köményt. Míg a zöldborsófőzelék mellé kínált fasírtba teljes kiőrlésű lisztből készült Gra- ham-kenyeret kell tenni, addig a főzelékbe fehérlisztet. A KDNP-s Firtl Mátyás a főzeléket kitűnőnek vélte, a levest nem minősítette, amiről az LMP-sSallai R. Benedek azt mondta: nagyon rossz. ta, hogy a szegénység mértéke és mennyisége is nőtt, a gyermekéhezés felszámolása pedig közös nemzeti ügy. Rétvári Bence Ferge Zsuzsa szociológusra hivatkozott, aki szerint nem volt olyan kormány Európában, amely any- nyira magára hagyta volna a válság veszteseit, mint a szocialisták 2008-ban. Az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: a kormány a gyermekéhezés kapcsán az Arénát ingyenesen átadta a civil szervezőknek, de a rendezvényen kevesen vettek részt. Rétvári szerint a program addig zajlott jól, amíg az ellenzék nem kívánt belőle politikai tőkét kovácsolni. Szabó Tímea, a PM társelnöke nyílt levélben kért segítséget Balog Zoltántól, az Emmi vezetőjétől, hogy a kormánypártok is fogadják el „pártsemleges nemzeti minimumként” a gyermekéhezés felszámolásának szükségességét. Az eddigi 3 milliárd forint helyett jövőre 4,5 milliárdot fordít a kormány a hátrányos helyzetű gyerekek tavaszi, nyári, őszi és téli tanszünetekben történő étkeztetésére - közölte tegnap Czi- bere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Pusztadoboson. A kormány azt javasolja, hogy január 1-jétől az ilyen gyerekek étkeztetése az önkormányzatok kötelező feladatává váljon. Fémkordon is épülhet akár az osztrák határnál AUSZTRIA/MAGYARORSZÁG Szerdán dönt az osztrák kormány arról, milyen megoldással zárják le a határátkelők környékét, hogy az érkező menekülteket a legális átkelőkhöz tereljék - értesült az Österreich című lap. Három lehetőség is van a kormány előtt. Az egyik szerint határátkelőktől mindkét irányba egy-egy kilométer távolságra kerítést építenek. Felvetődött, hogy valamivel hosszabb szakaszon zárják le a zöldhatárt a tömegrendezvényeknél alkalmazott fémkordonokkal. Esetleg könnyen és gyorsan kialakítható és lebontható technikai zárat alkalmaznak. A spielfeldi osztrák-szlovén határátkelőnél nemrég szögesdrótot telepítettek. Közben kiderült: a Pamdorf közelében megtalált halálfurgon 71 áldozatából eddig 54-et sikerült azonosítani. Miután Ausztria átadta a nyomozást Magyar- országnak, a többi áldozatot a magyar hatóságnak kell azonosítania. Az ügyet Magyarországon fogják lezárni, itt fogják elítélni a gyanúsítottakat. A Jobbik szerint ügydöntő népszavazás keretében kell megkérdezni az embereket arról: támogatják-e a bevándorlók letelepítését. Az MSZP nem támogatja azt a Juncker-féle javaslatot, amely általános érvényűén, kötelezően vezetné be a befogadandó menedékkérők kvótáját, az átmeneti elhelyezést, vagyis a menekültek áttelepítését lehetővé tevő kvóta- rendszert viszont igen. Lázadás Lázadás tört ki az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigeten, a Perth városától 2650 kilométerre lévő bevándorlási központban. A bentlakók miután törtek-zúztak, átvették a létesítmény felett az ellenőrzést, az őrök elmenekültek. HIRDETÉS Professzionális hajformáző készlet Dr. Joint mágneses pántok Vezeték nélküli fejhallgató i7 részes kerámia bevonatos kés készlet CSAK 5 NAPIG ! Smart Bracelet egészségfigyelő karkötők Bomba án 4500 Ft* Bomba ár: 3299 Ft Bomba ár: 1891 Ft* Vezeték nélküli | seprű Távirányítós autó m3 piros Plüssrádió Bluetooth teleszkópos kselfi bot Bomba án 5990 Ft* Bomba án 3332 Ft* Az akció 5 napig érvényes. Áraink forintban értendők, az áfát tartalmazzák. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A feltüntetett telefonszám alapdíjas. Bomba ár: 13 999 Ft www.mindenaneten.hu Olvasóinknak az alább feltüntetett kedvezményes árakat 5 napig biztosítjuk! Rendeljen telefonon vagy a mindenaneten.hu oldalon! szállítási költség Eredeti ár: 6479 Ft Eredeti ár: 4751 Ft Eredeti ár: 4319 Ft Eredeti ár: 2723 Ft Eredeti ár: 8639 Ft Eredeti ár: 4895 Ft Eredeti ár: 4800 Ft Eredeti ár: 6827 Ft Eredeti ár: 20 159 Ft Nemzeti minimumról vitáztak a honatyák