Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-09 / 237. szám
4 KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE 2015. OKTÓBER 9., PÉNTEK Javult a közlekedés minősége KISÚJSZÁLLÁS Most újabb szilárd burkolatú úttal gyarapodott a város. A Kisújszállás-Püspökla- dány között zajló vasútfelújítással lehetó'ség nyílt arra, hogy a város északi ipartelepén és az ottani mezőgazdasági területek között vezető utak egy részét felújítsák. Volt olyan út, amit megszélesítettek, s földutakat is leaszfaltoztak. Az új utak közel 2,5 kilométer hosszan a Malom utca végénél lévő vasúti átjárótól biztosítanak szilárd burkolatú összeköttetést a Bárányér és a Falusziget irányába. A legszebbeket díjazták a versenyen KISÚJSZÁLLÁS A környezetszépítő verseny elmúlt évi sikerei után az önkormányzat idén is versenyt hirdetett a „Virágos Kisújszállásért” cím elnyerésére. A címre kisújszállási lakosok, illetve itteni székhelyű cégek, intézmények, lakóközösségek nevezhettek felnőtt és gyerek kategóriában. A nevezett kerteket jeles szakmai zsűri értékelte, a díjakat a Kivilágos kivirradtig fesztiválon adták át. A zsűri öt kategóriában adott ki 1-3. helyezettnek járó díjat, s több különdíjat is kiosztott. Az „Álomszép kertek” kategória győztese Boda Pálné lett, különdíjat kapott Sotús József és felesége. A „Százszorszép kertek” kategóriában első díjat vett át Tóth Lajosné, külön- ■ díjat Ridegné Fekete Mária. A „Virágos utak” kategóriát Kovács Já- nosné nyerte, különdíjat a Hagyományőrző Nyugdíjas Vasutasok és a Szabadság téri lakótelep 4. kapott. A „Viruló kertek” kategória győztese Kovács Lajosné, a Bimbózó kertek” kategóriát pedig Duliné Kovács Erzsébet Tímea nyerte. Kisújszállás Város Önkormányzata is csatlakozott Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere, ötletgazda által 2015-ben is meghirdetett „A legszebb konyhakertek”- Magyarország legszebb konyhakertje programhoz. Az elismeréseket szintén a fesztiválon adták át. Konyhakertjéért Elismerő oklevélben részesült Debreceni Edit és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon. A képén a kecskefogat: a nyerges ;* Zsiga, a rudas Matyi. A bakon Tóth Edina ül, mellette segédhajtója, ' édesapja, Tóth Gábor Újszászi siker született KISÚJSZÁLLÁSA Füleki La- jos-emléknap alkalmából modellező baráti találkozót és Vick Mini DLG repülő-modellversenyt rendezett szombaton a Kisújszállási Lövész Klub Modellező Szakosztálya. A verseny nagyon baráti hangulatban zajlott. A résztvevők Budapestről Zsámbékról, Újszászról, Törökszentmiklós- ról, Tiszafüredről, Kunhegyesről, Püspökladányból, Gyoma- endrődről, Orosházáról, Karcagról, Túrkevéről, Mezőtúrról és Kisújszállásról közel 60 modellel érkeztek. A Vick Mini DLG versenyt Póti Szabolcs (képünkön) nyerte Újszászról, II. helyezett Hencz László lett Zsámbékról, III. helyezett pedig Kőszegi Csaba Kisújszállásról. Segítenék a tanulókat KISÚJSZÁLLÁS/KENDERES A települések önkormányzatai is csatlakoztak a BURSA HUN- GARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jövő évi, azaz 2016-os fordulójához. Az „A” típusú pályázat azoknak a hallgatóknak szól, akik már a felsőoktatás- bantanulnak, a „B" típusú pedig azoknak a fiataloknak, akik felsőfokú tanulmányaikat a 2016/17-es tanévben kezdik meg. Gyermekműsor és könyvbemutatók KISÚJSZÁLLÁS Az Országos Könyvtári Napok keretében a héten több rendezvény is volt, illetve lesz a kisújszállási Arany János Könyvtárban. Holnap fél háromtól a Galéria Könyvtárban Sólyom Tamás Alig látszom, mégis játszom címmel élő zenés, interaktív gyermekműsorára várják a legkisebbeket, majd pedig tizenhat órától irodalmi délután kezdődik könyvbemutatókkal. Ezen esemény házigazdája majd dr. habil. Örsi Julianna néprajztudós, társadalom kutató lesz. m Volt, hogy ezerháromszáz juhot gondozott A kecskefogatukat sokan megcsodálják A kenderesi Tóth Edina kecskefogatával a múlt héten zárult OMÉK-on nagy sikert aratott. A közönség érdeklődése, tapsa mellett a kiállítás rendezőitől szakmai díjat is kapott fogatára. A fogat betanítója ő és édesapja, a segédhajtói szerepet ellátó Tóth Gábor juhász, állattenyésztő. Daróczi Erzsébet erzsebet.daroczi@partner.mediaworks.hu KENDERES Tóth Gábor és lánya, Edina élete elképzelhetetlen az ál latok nélkül. Az édesapa nyugdíjazásáig, 44 évig juhászként dolgozott. Edina szakmáját tekintve női ruhakészítő, de gyerekkora óta csak a juhászat érdekelte. Amikor lehetősége adódott, édesapjával a karcagi kutatóintézet juhásza volt húsz évig. Jelenleg más munkahelyen dolgozik, de az állatok szeretete megmaradt.- Nekem édesapám, testvérei és nagyapám is juhászok voltak. Már gyerekkoromban ellestem tőlük a szakma fortélyait - a juhok kézi nyírását, körmölését, a fejést, a kisbárányok gondozását. Számomra nem volt kérdés a pályaválasztás, az általános után juhásziskolába mentem. Ma is elmennék juhásznak, hiányzik a nyáj. Bevallom, nincs annál jobb érzés, mint amikor az emberre rábízzák egy 400 fős törzsállomány gondozását, s elléskor akár 1300-1400 juhért is felel - sorolja az édesapa, akitől megtudtuk, felesége már juhászként ismerte meg és elfogadta, hogy ő a szakmájának él. A nyugodt családi hátteret mindig biztosította a számára. Azt azonban Tóth Gábor soha nem erőltette, hogy lánya is juhász legyen.- Valóban így van - erősíti meg Edina. - Gyerekként ott voltam apa mellett, közben mindig kérdezgettem. Iskolásként az itthon tartott jószágok ellátásába is besegítettem. A kutatóintézetben húsz évet töltettem el apával, ahol a szakmai kihívásokat együtt oldottuk meg. Ott jött az ötlet, mi lenne, ha összeállítanánk egy kosfogatot. Az intézet ebben partner volt, kiválasztottuk a kosokat, majd elkezdtük a betanításukat. Fokozatosan szoktatták őket- Amikor 17 hónapja ötnaposán megvettük egy tenyésztőtől a két szánentáli kecskét, tudtuk, belőlük lesz az új fogat. Ennek megfelelően nevetettük ókét, fokozatosan szoktattuk a fogathoz. A betanításukban apának nagy szerepe van, hiszen én még dolgozom. Amikor már biztosan mentek az udvaron. a kenderesi utcákon jár- tattuk őket. szoktattuk a zajhoz. tömeghez. Első bemutatkozásunk a Kevi Juhászfesztiválon volt. Azóta számos helyen voltunk, holnap szüreti felvonulásra megyünk Fajszra. Mindenhol nagy sikert aratnak a gyerekek és a felnőttek körében is. Nagyon ör jlünk a most kapott szakmai e ismerésnek, s ígérjük, a következő OMÉK-ra újabb meglepetéssel megyünk - jelenti ki Edina. Jártunk velük az OMÉK-on és a Farmer Expón. Legutóbb négyes kosfogattal voltunk fent. Az Országos Juhszövetségtől is minden támogatás megkaptunk - folytatja Edina. - Aztán a fogat sikerét látva, jött az újabb ötlet, próbáljuk meg kecskékkel is. 2008- ban az első kecskefogatunkkal elmentünk az OMÉK-ra, ahol nagy sikert arattunk. Két éve sajnos nem tudtunk,, az egyik kecske elpusztult, így csak a juhszövet- ségnek segítettünk a kiállításon az állatok gondozásában - mondja Edina. - Amikor megláttak a szakma képviselői, de a látogatók is bennünket, mindenki a kecskefogatot kereste. Úgy jöttem haza, na jó, a következő, OMÉK-ra meglesz az új fogat. Ebben apával egyetértettünk.- Annál is inkább - veszi át a szót Tóth Gábor -, mert egy idős bácsi úgy jött oda, hogy a fogatot kereste. Amikor nem találta, annyit mondott, legalább a telefonomban meg vannak örökítve. Megkereste a fotót, amit azóta őrzött rólunk. Akkor határoztuk el, lesz új kecskefogat - erősíti meg az édesapa. HÍREK Ezen az első közös tárlatukon a tűzzománc képeiket mutatják majd be a látogatóknak, a közönségnek Nagymama és három unokája kiállítása nyílik KISÚJSZÁLLÁS - Tősgyökeres kisújszállási vagyok. Hetvennégy évemből hetvenet itt éltem. Szeretem ezt a várost, meg a benne élő embereket. Mint tanár, közülük százakat tanítottam. Különösen a rajzot szerettem. Tanítványaim nagyon sok kiemelkedő eredményt értek el a rajzpályázatokon, rajzversenyeken - mondja Szenti Ernőné művésztanár, akinek három felnőtt unokájával nyílik ma kiállítása a Hotel Kumánia Galériában „Együtt” címmel.- Én csak nyaranta, tíz napig alkotok a rajztanárok tiszakürti alkotótáborában. A tábort harminchét évig, haláláig a férjem vezette. Három éve én vettem át tőle a stafétát, azóta unokáim is velem tartanak. Ezen az első közös kiállításukon tűzzománc képeinket mutatjuk be. Nagyon büszke vagyok a lányokra, akik kiskoruk óta érdeklődnek a rajzolás iránt. Szeretném, ha azt a szeretetet, amit alkotás közben én is értek, a képeimmel át tudnám adni mindazoknak, akik megnézik a kiállításunkat - fogalmazott Szénti Ernőné. Az unokái közül Szenti Doroty- tya a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, ahol a rajz fakultációt választotta, ott állították ki először rajzát. Érettségi után rendezvényszervezői szakmát szerzett, most Kisújszálláson végzi szakmai gyakorlatát a művelődési központ dolgozóinak irányításával. A képeihez írt soraiból kiSzenti Ernőné a kép bal szélén saját képeivel, a t)bbit unokái alkották derül, mindig szeretett rajzolni. Tanulmányok helyett inkább a fantáziája és a valóságemlékei vezetik az alkotásban. Dekoratív rajzait ékszerzománc berakással gazdagítja. Szenti Rebeka jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatója.- Mióta az eszemet tudom, szívesen rajzolok, már óvodás koromban is órákat töltöttem rajzolással, festéssel - írja képei ajánlásához. - A rajzolás iránti szenvedélyem az általánosban is megmaradt. Ott vettem részt egy pályázaton, aminek egyik nyerteseként kiutazhattam Törökországba, Ankarába, ahol egy kulturális központban állították ki munkáimat. Gimnáziumban emelt óraszámban tanultam rajzot és művészettörténetet. Mindezek ellenére sosem vágytam a művészeti világban dolgozni, a rajzolás megmaradt hobbinak. Marosfalvi Fanni jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológia mesterszakán tanul.- Szívesen próbálok ki új dolgokat, közel áll hozzám a művészet - írja ajánlásában. - A nagyszüleien alkotó tevékenysége mindig inspiráló volt. A szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban Góczáné Zsemberi Hajnalka tanárnő segítségével születtek meg az első igazi rajzaim. Két éve készítettem először tűzzománcot. Az alkotás azóta is olyan fajta kikapcsolódást és feltöltődést jelent, melyhez bármikor fordulhatok - vallja Fanni. *