Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-20 / 246. szám

2015. OKTOBER 20., KEDD KITEKINTŐ ВЦ KEPES HÍREK A magyar festészet napja alkalmából szerveztek kiállí­tást Jászberényben, a Lehel Film-Színházban. A november 23-áig lát­ható tárlat alkotásait az 1999 óta Jászdózsán működő Dósai Nem­zetközi Alkotótábor munkáiból válogatták. Kubai hangulat költözött a miklósi Ipolyi Kulturális Központba a minap. A latin est során a Latin Combo zenekar is játszott. A szolnoki TISZApART Moziban rendezték a napokban a Nemzetközi Tudományos Filmfesztivált. Az esemény olyan különböző műfajú filmalkotásoknak biztosított fórumot, melyek a tudományhoz kapcsolódtak. Képűnkön a díjazottak egy csoportja látható. A helyi közfoglalkoztatot­tak (képünkön) vízelvezető árkot ás­nak a központban. A munka során a már meglévő árkokat is kitisztítják. A tegnapi koncerten ismét sikerült méltán prezentálnia a zenekarnak Strauss és Dvorak darabjait Nagyváradra készülnek a szimfonikusok SZOLNOK Nagy közönségsike­re volt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar tegnapi koncertjének. Az együttes ez alkalommal Ri­chard Strauss Till Eulenspie­gel vidám csínyjei című szimfo­nikus költeményét, és Antonin Dvorak Újvilág szimfónia néven népszerűvé vált IX. (e-moll) „Az új világból” szimfóniáját adta elő. Strauss csöppet sem könnyű művét Izaki Maszahiro vezényle­tével könnyed eleganciával játszot­ta végig az együttes. Mostanság egyébként egyre gyakrabban ál­lítja Izaki mester ilyen és hasonló próbatétel elé zenekarát, melynek tagjai bravúrosan veszik az aka­dályokat - bizonyította ezt a teg­nap esti koncert is. Strauss olyan szemléletesen ábrázolja zenéjében Till történetét, hogy az épp oly kel­lemes szórakozást nyújtott a kö­zönség számára, mintha könyv­ből szemezgették volna a vidám csirkefogó kalandjait. Dvorak „Újvilág szimfóniája” mindig kellemes élmény a hall­gató számára. Remekbeszabott műről beszélhetünk, nem vélet­len vált pillanatok alatt népsze­rű és közkedvelt darabbá. Egy­értelműen érződnek rajta a kom­ponista Amerikában szerzett ta­pasztalatai, benyomásai, az új vi­lág tisztelete és csodálata, a szer­zőt annyira lenyűgöző néger spi­rituálék szívbemarkoló hangja és ritmikája, az új világba vetett re­mény és hit örömteli hangulata. A koncertet Izaki Maszahiro honfitársa, Koszuge Dzsunicsi japán nagykövet is megtekintette Igazán remek választás volt ez a két zenemű, s a szimfoni­kus zenekarnak sikerült is mél­tán prezentálnia e darabokat. A koncertet megtisztelte jelen­létével Koszuge Dzsunicsi ja­pán nagykövet, leróva tiszteletét és elismerését Izaki Maszahiro előtt, aki művészeti munkájáért a nyári fesztivál alkalmával ve­hette át a Magyar Köztársaság arany érdem keresztjét. A szimfonikus zenekar októ­ber 21-én a nagyváradi Sziglige­ti Színházba kapott meghívást, ahol Izaki Maszahiro vezényle­tével az ÚJVILÁG című koncert műsorát mutatják be a nagyvá­radi közönségnek. Kádár Edit ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Benu gyógy­szertár (Ady Endre út 28/a.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 543 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 729 centi­méter, duzzasztott, a vízhő­fok 13,2 Celsius-fok. Kiskö- re-alsónál - 188 centimé­ter, apadó, Szolnoknál -158 centiméter, áradó, a víz 14,0 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 273 centiméter, áradó, Hármas-Körös Kun- szentmártonnál - 44 centi­méter, alig változó. A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 4-es, a 32-es és a 46-os utak egyes szakaszain, illetve Tö- rökszentmiklós, Jászberény, Jászalsószentgyörgy, Jász- ladány, Tiszaföldvár, Rákó- cziújfalu, Kunszentmárton, Szolnok, Mezőtúr, Tiszafü­red és Karcag belterületén kell ellenőrzésre számítani­uk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megvál­toztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírpor­tálon. „Boldog, ki elmereng az örök dolgokon.” (Victor Hugo író) POSTABONTÁS ékeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ E gy kedves történetet sze­retnék megosztani az ol­vasókkal, hátha nekik is szebbé teszi napjukat, ép­pen úgy, ahogy nekem is tette hét végén. Szombaton a fővárosba kel­lett utaznom, mert a telefo­nom kijelzője betört, és előla­pot szerettem volna cseréltet­ni. Még hétköznap lebeszél­tem a szervizesekkel, hogy vi- hetem a készüléket. Budapest­re érkezve első utam oda veze­tett. Ekkor már delet ütött az óra. A pultban egy férfi ült, el­mondtam neki a problémám, mire először csak annyit fe­lelt, hogy kicsit későn jöttem, mert előttem még ketten vár­nak cserére, és az üzlet csak A TÉSZTÁHOZ: 20 dkg liszt, 10 dkg vaj vagy sertészsír, 5 dkg porcukor, 1 db tojás, 1/2 cs. sütőpor, csipet só. A TÖLTELÉKHEZ: 3-4 birsalma, 25 dkg ricotta, 15 dkg porcukor, 2 cs. vaníliás cukor, 1/2 cs. vaníliás pudingpor, 2 tojás, 1,5 dl habtej­szín, reszelt citromhéj. ELKÉSZÍTÉS A birsalmát pucoljunk meg, majd tá­volítsuk el a magházat és daraboljuk fel. Ezután fahéjjal, szegfűszeggel, cu­korral és vaníliás cukorral ízesített víz­ben főzzük puhára. A birsalmát ez­után hűtsük ki, majd szedjük ki a le­véből és alaposan csepegtessük le. A tésztához a lisztet keverjük a csipet sóval, a sütőporral, majd adjuk hozzá a vajat és kezdjük el összemorzsolni. kettőig tart nyitva. Ekkor vi­szont a bolt hátsó részéből a szerelő kiáltotta, hogy „bevál­lalja”, jöjjek vissza zárás előtt két perccel. Mikor letelt az idő, vissza­sétáltam, és meglepetésemre nem csak kijelzőt cseréltek, de tettek a telefonra egy védőfóli­át, valamint hangszórót is újat kaptam, mert a régi el volt ko­szolódva. Mindezt ugyanany- nyi pénzért, mint amennyi­ben megegyeztünk pár napja telefonon. Hozzátette a pult­ban ülő srác, azért adták ezt a kedvezményt, mert szimpati­kus voltam nekik. Mi ez, ha nem kedvesség? Egyből mesés napom lett. Vannak még kedves embe­rek... Egy szolnoki olvasó juk hozzá az egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tész­tát. Lisztezett felületen vagy folpack- on nyújtsuk ki a tésztát, majd bélel­jük ki vele a piteformát. Ezután te­gyük be a hűtőbe addig, amíg elké­szítjük a tölteléket. Egy tálba tegyük bele a ricottát, a cukrot, a két egész tojást, a habtejszínt (nem kell felver­ni), a reszelt citromhéjat, és a vaníliás pudingport, majd alaposan keverjük össze. A piteformában lévő tésztán osszuk el egyenletesen a teljesen ki- hűtött (esetleg összeturmixolt) birsal­mát, majd óvatosan öntsük rá a ricot- tás-tejszínes keveréket. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig. Gyáfrás Gáborné Ildikó Marty McFIy ismét a moziban! SZOLNOK CINEMA CITY: Bíborhegy (18) 17.30, 20.00. Everest (12) 3D 15.00. Fák jú Tanár úr 2. (16) 18.15. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (6) 14.00. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (6) 3D 16.00,18.00. A kezdő (12) 20.00. Kötéltánc (12) 3D 15.45. Legenda (16) 20.30. Mentő­expedíció (12) 3D 16.40,19.30. Az útvesztő: Tűzpróba (16) 3D 13.50. TISZAPART MOZI: A kígyó ölelé­se (12) „EGYMÁSRA NÉZVE” FILM­KLUB 18.00, Abszurd alak (16) 18.15, Kötéltánc (12) 20.00, Vissza a jövőbe I. (12)20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPADÁN ma 15 órától A padlás (Ifjúsági bérletszünet) című darabot láthatják. Este 7 órától A padlás (Tímár-bérlet) című előadást nézhetik meg. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK A HILD VIKTOR KÖNYV­TÁRBAN október 21-én 17 órakor nyílik Kádi Péter festőművész alko­tásaiból összeállított kiállítás Gon­dolatok színekben címmel. A tárla­tot Girnt Vilmos nyitja meg. Közre­működik az Aranysor íróklub, az Ob­sidian Melody és Lakatos István he­gedűs énekmondó. ŐSZI MATINÉ RAKÓCZiFALVA Október 26-án, hét­főn, délelőtt 10 órától őszi matiné várja a gyerekeket és gyermeklelkű felnőtteket a VARSÁNY KÖZÖSSÉ­GI HÁZ SZÍNHÁZTERMÉBEN, majd őszi játszóház kezdődik az aulában. ELŐADÁS RÁKÓCZIFALVA Október 28-án, szer­dán, 10 órakor kezdődik újlaki Csa­ba csillagász előadása a Plútóról sok-sok fotóval, űrfelvétellel illuszt­rálva. Az előadás után (z)űrös ját­szóház lesz az VARSÁNY KÖZÖS­SÉGI HÁZ AULÁJÁBAN. Fehér Ödön cimbalmos és zenekarának műsorát hallgathat­ják meg október 24-én 19 órától az IFJÚSÁGI HÁZBAN. Az egész estés műsor alatt sok muzsikával és nótá­val kedveskednek a látogatóknak. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. To­vábbi programok a Szoljon.hu hírportálon. inaktív-receptek HOZZÁVALÓK Amikor már kellően morzsalékos, ad­MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.25 Napi mozgás 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Szolnoki Olaj KK-Nyíregyháza - ko- sárlatxJa-mérkőzés közvetítése felvételről 10.50 A rákok királya - dokumentumfilm 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Múzeumi Szabadegyetem 14.00 Aktuális 14.30 Téma 15.00 Cson­ka vágányon - dokumentumfilm 16.00 Szolnoki MÁV FC-Soproni VSE - labdarú­gó-mérkőzés közvetítése felvételről 18.00 Vissza a természetbe 18.10 Nyolc perc ter­mészet 18.20 A vízen túl 18.25 Napi moz­gás 18.30 Téma 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 19.50 Kedvenc műtár­gyaink 20.00 Aktuális 20.25 Napi mozgás 20.30 Téma 20.45 Honvéd 7 21.00 Szolno­ki MÁV FC-Soproni VSE - labdarúgó-mérkő­zés közvetítése felvételről 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs- pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 5.00-6.00 Dolce Vita 6.00-10.00 Reggeli Juice Kis Katával 10.00-16.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00-20.00 Ama­deus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával, benne: 15.00-18.00 Sport­percek és Tempómat - autós percek Né­meth Ádámmal 22.00-23.00 Nekem 80, majd nonstop zene szerda 5.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu ВЯЯШШ!Ш— 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazili­kából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Egymás közt 10.05 Délutáni találkozás 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Va­tikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Nosztalgiacso­kor,14.05 Az erdő fohásza 15.05 Temp- lom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmon­dó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsa­füzér az egri bazilikából 18.35 Közelkép- portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom