Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-19 / 245. szám

2015. OKTÓBER 19., HÉTFŐ A vargás csapat győzelmével ért véget a „24 órás” A város diákjai egy napon át vetélkedtek Mintegy félezer szolnoki kö­zépiskolásnak kínált kikap­csolódást az a program, amely szombat reggeltől vasárnap reggelig tartott. „Aludj más­kor!” - szól minden évben a felhívás azokhoz a diákokhoz, akik a szokásokhoz hűen csat­lakoznak az embert próbá­ló, ám rendkívül szórakoztató „24 órás vetélkedőhöz". Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu zépiskolásai kétévente diákpol gármestert választanak maguk közül, hogy ő és az általa ve­zetett diáktestület eredménye­sen lobbizzon a hivatalos szol­noki városvezetésnél a helyi if­júság fontos, hasznos, de minde­nekelőtt teljesíthető kívánságai­ért. Két évig Szöllősi Kristóf volt a diákoknál a „településvezető”, őt váltotta idén Kosztyu András, a Szolnoki Műszaki Szak­képzési Cent­rum lendras- sik György G é p i p a - ri Tagin­tézményé­nek tanu­lója. Számá­ra a város kul­csát elődje, va­lamint Sza- lay Ferenc pol­gármester ad­ta át ünnepé­lyesen a vetél­kedő nyitányán. „Nagy felelős­séggel jár ez a megbízatás, és én nem szeretném, ha csalódnának bennem a diáktársaim, ezért a meghirdetett programom min­den elemét velük együtt szeret­ném megvalósítani! ” - mondta kortesbeszédében a fiatalember. Ezt követően a tornacsarnok többszáz önfeledten szórakozó gyermek mé­retes ját­szóterévé változott. A nyolc csapat pon­tokért zajló vetélkedé­csak szeretném jól érezni ma­gam! - hangoztatta a verseghys Lívia.- Én is szórakozni akarok, de azt is szeretném, ha mi lennénk az elsők! - mondta ezt már a köz- gés Dorka. A „24 órás vetélkedő” prog­ramjainak a Szolnoki Főisko­la és a „Biztonságos szórakozó­hely” címmel büszkélkedő ven­déglátóhelyek is teret adtak, biz­tosítva, hogy a mulatozás a ver­seny nemes szellemének megfe­lelő legyen. Csepergő eső, sűrű ködpára és sötét volt még, amikor, úgy haj­nali 4 felé kezdtek lemerülni a versengők és szórakozók „ele­mei” - ámbátor szinte mindenki kitartott a vasárnap reggeli ren­dezvényzárásig. A vetélkedőt vé­gül a Varga Katalin Gimnázium nyerte meg a második Verseghy és a harmadik Széchenyi gimná­ziumok előtt (4. Épfa, 5. Közgé, ó. Magiszter, 7. Pálfy, 8. HTA). SZOLNOK A megyeszékhelyen a jubileumi, tizenötödik fesztivá­lozásra gyűltek össze a fiatalok szombat délelőtt a Szé­• chenyi István Gim­názium torna­it csarnokában. Flagyomány, Hk hogy a vá- IVx. ros ko­sé nem jf, ’ csupán az alma mater fa­lai között, de külső helyszí- | neken is zajlot­tak - bevonva a versenybe a vá­roslakókat is.- Nekem mind­egy, melyik isko­la csapata győz, én Nemcsak a rendezvénynek, hanem az eredményhirdetésnek is kiváló hangulata volt MEGYEI KÖRKÉP 3 Szathmáry István Kunhalom.1950@gmail.com K ét jeles évforduló is követte egymást az elmúlt három napban. Ma tizenkét éve avatta boldoggá II. János Pál pápa Kalkuttai Teréz Nobel-békedíjas apácát, szomba­ton pedig a szegénység elleni küzdelem világnapját tartottuk. Gyaníthatóan egyik esemény sem keltett széles figyelmet, pe­dig korunk talán legégetőbb problémájáról van szó. A tehetős albán családból származó Agnes Gonxha Teréz 1950-ben alapította meg a szegények, nélkülözők, betegek és árvák szolgálatára a „Szeretet Misszionáriusai” elnevezé­sű közösséget. () maga egész életét az India nyomornegye­deiben végzett szolgálatnak szentelte, mellette minden igyekezetével a Föld javainak igazságtalan elosztására pró­bálta felhívni a világ figyelmét. Teréz anya halála és a sze­génység elleni küzdelem világnapjának bevezetése óta évtize­dek teltek el. Ez alatt nem csökkent a szegénység, hanem to­vább nőtt, mert nagyobb lett a különbség közöttük és a gazda­gok között. Pedig a Föld képes lenne emberhez méltó szinten eltartani valamennyi lakóját. Csupán a gazdagokat képtelen jóllakatni, nem a szegénye­ket. így indult meg a népvándorlás az éhhalál elől a gazda­gabb vidékek felé. Ezt a rohamot nemcsak a világpolitika os­toba döntései, meggondolatlan háborúi okozzák, hanem való­ban az életben maradás vágya hozza magával. Ha meghallgattuk volna Teréz anya és követői szavát és min­den elfecsérelt energiánkat e probléma orvoslására fordítottuk volna, talán most nem állnánk a szakadék szélén. Korunk talán legégetőbb gondjáról van szó. Megkapja Rékas a várva várt pénzt ZAGYVARÉKAS Megszületett a döntés: 112 millió forintos tá­mogatást kap Rékas a kor­mány 50 milliárdos fejleszté­si keretéből, tudtuk meg Jáno­si József polgármestertől. A támogatás azokat a tele­püléseket illeti, amelyeknek nem volt adósságuk, így ki­maradtak a 2011-es konszoli­dációs programból. Az elmúlt évben már nyújtottak be pá­lyázatot, de akkor csak a 2000 fő alatti településeket támogat­ták, így az első körből kimaradt a 3500 fős lélekszámú község. A most odaítélt 112 milliós forrásból - melyet 2018-ig kell elkölteniük - utakat, járdákat újítanak fel, továbbá renoválják a ravatalozót is a temetőben. A munkálatok előre látható­an a jövő év elején kezdődnek. Kovács Berta Maga szerelte fel a rendszámtáblát KARCAG A Karcagi Rendőrkapi­tányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt in­dított eljárást egy bucsai lakos el­len. A járőrök szombaton 15 óra 15 perckor Karcag belterületén ellenőrizték a gépkocsival köz­lekedő 45 éves asszonyt. A rend­őrök megállapították, hogy a gépkocsit nemrég Németország­ban vásárolták, arra hatósági jel­zés még nincs kiadva, a személy- gépkocsira egy másik jármű for­galmi rendszáma volt felhelyezve. A nő a helyszínen elismer­te, hogy a rendszámtáblákat ő szerelte fel a gépjárműre. A jár­őrök bűncselekmény elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt előállították az asszonyt a helyi rendőrkapitányságra, ahol gya­núsítottként kihallgatták, adta hírül a rendőrség. ÚN KÉPES HÍREK SZOLNOK Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművész ésTenk László Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból nyílt tárlat Ég és föld címmel szombaton a szolnoki Szoboszlai Galériában. A képgalériát keresse a szoljon.hu hírpotálon! SZOLNOK А XXII. Globe Fesztivál - Országos Színjátszó Találkozót rendezték a hétvégén az Aba-No- vák Agóra Kulturális Központban. SZOLNOK A Szandaszőlősi Művelődési Házban tartották a hétvégén az Őszi almaságok című családi napot. A programban kézműves-fog­lalkozások, almás játékok, mesejáték-előadás és az almás sütőver­seny eredményhirdetése várták a résztvevőket. SZOLNOK Immár harmadik alka­lommal rendezték meg a szolno­ki Tiszaligetben a Béres Családi Egészségnapot a hétvégén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom