Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-16 / 243. szám

10 TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. OKTÓBER 16., PÉNTEK így nézett ki a TF j§| budai, Alkotás utcai sportcsarnoka ff" a tűz után I 12 év börtön a szegedi bírónak vesztegetésért DEBRECEN Tovább súlyosbították annak a volt szegedi törvényszé­ki bírónak a büntetését, akit első fokon tíz évre ítéltek vesztegetés miatt. N. B. tizenkét év büntetést kapott, s a Debreceni ítélőtábla helybenhagyta a mellékbünte­téseket, a 10 éves közügyektől való eltiltást és az egyetemi jogi diplomához kötött foglakozástól való végleges eltiltást. Nincs nagyobb bűn annál, ha egy bíró korrupttá válik. N. B.-t 2012 januárjában füg­gesztették fel hivatalából. 2011- ben ugyanis őrizetbe vették a bí­ró egyetemi barátját, egy szege­di ügyvédet. Azzal gyanúsítot­ták meg, hogy kétmillió forintot kért egy ügyfelétől, akit félmil­liárdos adócsalással gyanúsí­tottak. A pénzért cserébe a vál­lalkozónak elintézték, hogy ki­kerüljön az előzetesből. Ám ké­sőbb egy másik bíró ismét be­zárta, s ezután köthetett vádal­kut az ügyészséggel, és ez veze­tett előbb az ügyvéd, majd a bíró lebukásához. Az ítélőtábla Indoklása sze­rint a modern társadalmak al­kotmányos alapértéke a függet­len igazságszolgáltatás. „A hiva­tali vesztegetés körében nincs annál nagyobb bűn, mint ami­kor egy bíró adja el a döntését” - mondta Ficsór Gabriella tanács­vezető bíró. MW Ölt a szén-monoxid Honton i Szén monoxid- mérgezésben halt meg egy idős nő a Nógrád megyei Honton csütörtökön, a csalá­di házban tartózkodó két má­sik ember pedig súlyos mér­gezést szenvedett. A honti családi házhoz a mentők riasztására vonult ki a rétsá­gi katasztrófavédelmi őrs. A házban bukkantak rá az idős nő holttestére, egy idős férfit és egy középkorú nőt pedig súlyos állapotban kel­lett beszálítani a balassa­gyarmati kórházba. MTI Egy diák meghalt a gólyabálon Egy diák meghalt, ha­tan megsérültek csütörtök­re virradó éjjel az északnyu­gat-lengyelországi Bydgoszcz vajdasági székváros egyik főiskolájának gólyabálján, mert pánik tört ki - jelentet­te a TVN24 hírtelevízió. A rendezvényen a vártnál többen, mintegy 1200-an vettek részt. A tragédia éjje­li 1 óra körül következett be: a főiskola két szárnyát össze­kötő keskeny folyosón ösz- szezsúfolódtak az egymás­sal ellentétes irányban tolon­gó diákok. Többen fulladoz­ni kezdtek, néhányan elájul­tak, mások egymást tapos­va pánikszerűen menekül­tek. Egyesek a folyosóról az ablakokat kitörve kiugráltak. A helyszínen 12 mentőau­tó, tűzoltók és rendőrök pró­bálták menteni a menthetőt, hajnali 5 óráig. MTI Többméteres lángokkal porig égett a Testnevelési Egyetem at­létikai csarnoka csütörtök hajnal­ban Budapesten. Nem sérült meg senki, a kár milliárdokban mérhe­tő. Mocsai Lajos, az egyetem ve­zetője rektori szünetet rendelt el. A tanítás pénteken folytatódik. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu BUDAPEST A katasztrófavédelem tíz járművel hatvan tűzoltót riasztott a Testnevelési Egyetem három­ezer négyzetméteres sportcsarno­kához csütörtök hajnali öt óra kö­rül Budapesten. Az épület több­méteres lángokkal égett, ló víz­sugárral kezdték meg az oltást. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztró­favédelmi Igazgatóság szóvivője már az oltási munkák közben ki­jelentette, hogy az építmény ment­hetetlen. A tűzoltóság szerint a sportcsarnok életveszélyessé vált, teteje már korábban beszakadt, így a falakat nem tartja semmi, az egyik fal egy tízméteres szaka­szon le is omlott. A sportcsarnok melletti öteme­letes irodaház homlokzatára is átterjedtek a lángok, de sikerült megakadályozni a nagyobb ká­rokat. Szándékosságra utaló nyomo­kat eddig nem találtak, de a bizo­nyossághoz alapos tűzvizsgálat- ra lesz szükség. Az oltási munká­latok csütörtök kora délutánra fe­jeződtek be. Két tűzoltó egység a helyszínen maradt, hogy az eset­leges visszagyulladásokat meg­akadályozzák. A leégett sport- csarnok a sportolók felszerelésé­nek tárolására Is szolgált. A kosa­rasok sportszerein kívül többek között megsemmisült 65 kerék­pár is, így valószínűleg több be­tervezett tábor elmarad. A legna­gyobb veszteség az atlétákat ér­te, mivel a sportcsarnokot elsősor­ban ők használták. Rengeteg gát, rúd, magasugrószőnyeg és más atlétikai felszerelés lett a tűz mar­taléka. De nemcsak anyagi a kár. Megsemmisült a Magyar Sport­csillagok Fala is, amelyen több olyan sportoló kéznyoma szere­pelt, akik már nem élnek. Porig égett a csarnok Segít a kormány az egyetemen A kormány készen all, hogy segítsen a Testneve­lési Egyetem hajnalban leégett atlétikai csarno­kának pótlásában, a fel­sőoktatási intézmény fej­lesztésében - közölte Lá­zár János Miniszterel­nökséget vezető minisz- ШШ W Wb 11 IP ■ '■ ter a csütörtök délutáni kormányinfón. Jelezte, a jövő keddi kormányülés­re meghívják Mocsai La­jost, az egyetem rektorát. Hozzátette azt is, hogy a hajnali tűz okozta anyagi kár jelentős, több milliárd forintos. HÍREK TELEVIZIO-MUSOR 2015. OKTOBER 16., PENTEK OS о tn о 4.00 Reflektor© 4.15 ízes élet® 4.35 Barátok közt© 5.05 Fókusz© 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! © 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 8:08- Minden reggel © 9.10 ízes élet® 9.35 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.45 Éjjel-nappal Budapest © 13.55 A Konyhafőnök © 15.15 A szerelem foglyai © 16.20 A mentalista© 17.25 Fókusz© 18.00 RTL Klub Híradó 18.55 A Konyhafőnök © 20.15 Éjjel-nappal Budapest © 21.30 Barátok közt© 22.10 ShowderKlub® 23.15 RTL Klub Híradó 23.45 Magyarul Balóval 0.20 Vámpírnaplók© 1.25 Reflektor® 1.45 Street Kitchen © 5.10 Csapdába csalva © 5.35 Családi Titkok © 6.20 Mokka 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Aktív© 12.55 Családi Titkok © 13.55 Magánnyomozók© 15.00 Az én bűnöm © 16.00 Veronica aranya © 17.00 Fiorella © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Az 50 milliós játszma © 21.35 Az adósság© 23.55 Charlie angyalai © 1.00 Tények Este 1.50 Sportos 2.00 Ezo.TV® 3.10 Aktív© 3.30 Életfogytig zsaru © ШМ———«И • PETŐFI TV1 16.30 LolkaésBolka vakációja 16.40 Ben és Holly apró királysága 17.00 Varjúdombi mesék 17.05 Raju, a riksa 17.15 Mesélj nekem! 17.25 Sebaj Tóbiás 17.30 Mekk Elek az ezermester 17.45 Caillou 17.50 Báli 18.05 OzieBoo! 18.10 Irány Dínóföld! 18.25 Pocoyo 18.35 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 18.45 Állatkert a hátizsákban 19.20 Richard Scarry Tesz-vesz városa 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 20.00 Családom és egyéb emberfajták © 20.25 Böngésző® 21.00 Én vagyok itt® 22.35 Fleming© 23.25 Dalszerzők az A38 Hajón © 23.55 Az élet sava-borsa © DS О (Й 0.20 Vámpírnaplók Mii 18.26 Időjárás-jelentés 18.28 Ma este 19.00 Híradó 19.02 Időjá­rás-jelentés 19.05 Szemtől szem­be 19.30 Híradó 20.25 Időjárás- jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 Ma este 21.35 Világhír­adó 21.55 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.30 Időjárás-jelentés 22.35 Kenó 22.36 Ma éjjel 23.00 Hír­adó 23.10 Időjárás-jelentés 23.15 Ma éjjel 23.45 Angol nyelvű hírek 2135 Az adósság 12.20 ínyenctúra ® 12.50 A To­ledo család ® 13.45 A beépített szépség ® 14.40 Az örökség ® 15.35 Barátok közt ® 16.05 Partyzánok ®, 17.05 Tom és Jerry © 17.30 Érintés © 18.30 A szállító ® 19.30 Az élet csa- jos oldala ® 20.00 Partyzánok © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Nyom­talanul © 23.00 Barátok közt © 23.30 Agymenök © 22.35 Fleming SUPER TVS'! 9.10 Csapdába csalva ® 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok ® 11.55 Jóban Rosszban ® 12.35 Hal a tortán ® 13.40 Celebmüszak © 14.20 Celebműszak © 15.00 Hőhul­lám © 16.00 Aktív ® 16.30 Té­nyek 17.00 Pimasz úr ott alszik ® 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.20 Csapdába csalva © 19.55 Hal a tortán ©21.00 Le­on, a profi 23.10 127 óra © 6.45 Jóbarátok© 7.05 A nagy svindli © 8.00 Monk- Flúgos nyomozó © 8.55 Szívek szállodája © 9.40 Sütimester 11.00 Acélszemély© 12.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 12.55 A nagy svindli © 13.55 CSI: A helyszínelők © 14.50 CSI: A helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles © 16.40 NCIS: Los Angeles © 17.40 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 18.40 Jim szerint a világ © 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Két pasi- meg egy kicsi © 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Csupasz pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet © 22.45 Edison© 21.00 Csupasz pisztoly 331/3 HÍR TVI 11.05 Soroló 11.30 BBC Reporters 12.00 Déli híradó 12.30 Reggeli járat plusz 13.30 Garázs 14.05 BBC Hard Talk 14.30 BBC Our World 15.00 Hír­adó 15.30 Alinda 16.05 Csörte 17.00 Híradó 17.30 Európai hír­adó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.05 Panaszkönyv 20.30 Látótér 21.00 Híradó 21 22.00 Híradó 22.30 Mi lett vele? 23.05 Magyarország élőben 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 P’amende 7.50 Öt kontinens 8.20 A múlt fogságában © 9.10 A hegyi doktor- Újra rendel © 10.00 Család-barát 11.30 Sophie szerint a világ ©­12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.40 Időjárás-jelentés 12.45 Jamie 15 perces kajái 13.15 Kivánságkosár 15.15 Feketén-fehéren 0 16.10 Rexfeiüg 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 A hegyi doktor- Újra rendel © 19.30 Maradj talpon! © 20.30 Fölszállott a páva 21.30 Columbo: Negatív reakciók © 23.00 Cafe Budapest © 23.10 Apró gyilkosságok a családban © 0.50 Mosás, vágás, ámítás © , ,3. . fdÜL ■£% 0.50 Mosás, vágás, i-г—шшят 7.40 Privátfilmek újratöltve © 8.00 Privátfilmek újratöltve ® 8.20 Privátfilmek újratöltve © 8.40 Privátfilmek újratöltve ® 9.00 Teleshop 11.00 Privátfilmek újratöltve © 11.20 Privátfilmek újratöltve © 11.40 Szőr Austin Powers - Őfelsége titkolt ügynö­ke © 13.25 Őrangyalok ® 15.20 Az üzenet © 18.40 Földi űrutazás © 21.00 Lopakodók 2. ® 22.45 Jackie Chan: Az ifjú mester © 5.20 Magyarország története 5.50 Kívánságkosár 7.40 Gionfalva© 8.10 P’amende 8.40 Milánói képeslapok © 9.05 Orosz nyelvű híradó 9.15 Magyarország 2000 - Családi krónikák © 9.50 Profit7 10.10 Iskolapad 10.35 Magyarország története 11.05 Angol nyelvű hírek 11.15 Amerikai cigaretta © 12.25 Itthon vagy! 13.00 Híradó 13.15 Kívánságkosár 15.15 Kincsünk a ló 15.40 Katolikus krónika 16.05 Isten kezében 16.35 Aranymetszés 17.30 Látni a láthatatlant 18.30 Hazajáró 19.00 Hogy volt!? 20.00 A L’art pour l’art társulat új műsora ® 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon! © 22.25 Ridikül® 23.20 Család-barát 18.30 Hazajáró ATV 12.50 Televíziós vásárlási mű­sorablak 13.45 Egyenes beszéd 14.50 ATV START 15.50 700-as klub © 16.20 Együtt a biztonsá­gért © 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Szabad szemmel 21.00 Tett­hely © 21.30 Titkos dosszié © 22.25 ATV Híradó 22.50 Világ­híradó 23.00 Szabad szemmel 4.15 Folt a zsákját © amerikai vígjáték, 1991 6.00 Televíziós vásárlás 9.05 2012- Végzetes robbanás © amerikai akciófilm, 2009 10.45 Képlet © amerikai-angol-ausztrál sci-fi akciófilm, 2009 13.00 A zsoldos katona © olasz-francia vígjáték, 1975 15.10 Csapda© amerikai akciófilm, 2013 17.10 Született pusztító © amerikai akciófilm, 2010 R.: Laura Chartrand 19.00 Árral szemben © amerikai akciófilm, 1993 R.: Rowdy Herrington 21.00 Veszélyzóna© francia-kanadai akciófilm, 2013 R.: Camille Delamarre 22.50 A bombák földjén ® amerikai filmdráma, 2008 R.: Kathryn Bigelow 1.10 Néma düh© amerikai akciófilm, 1982 R.: Michael Miller 3.05 Született pusztító © amerikai akciófilm, 2010 R.: Laura Chartrand Ж« 22.50 A bombák földjén 11.00 Csupasz túlélők 12.00 Extrém vasútvonalak Alaszká­ban 13.00 Számüzöttek műhelye 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Mi baj lehetne? 16.00 Hogyan készült? 16.30 Hogyan készült? 17.00 Édesvízi szörnyek 18.00 Bear Grylls: túlélőpróba 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Amcsi ben­zinfalók 22.00 Autókereskedők 23.00 Pénzt vagy autót 4.15 Labdarúgás Eb-selejtezők, összefoglaló 5.15 Rali 6.00 Labdarúgás Eb-selejtező, Vilnius, Litvánia-Anglia 8.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.00 Kézilabda Rewind-the handball show 9.30 Út Milánóba 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Arany pillanatok 12.15 NFL New Orleans Saints- Atlanta Falcons 15.45 Ökölvívás KO TV, Classics 16.45 Kézilabda CSM Bucuresti- Selgros Lublin 18.45 KHL-összefoglaló 19.00 Labdarúgás La Liga World 19.30 Trash Talk 21.00 Mezeket fel! 22.00 Heti helyzet 23.00 Ökölvívás Lucas Matthysse- Viktor Posztói 2.00 Labdarúgás Magyarország-Feröer 16.30 Kérdezd a hentest! © 17.00 India ízei David Roccoval © 17.30 Terítéken: az Arab-világ © 18.00 Édes nagyik, finom sütik ® 18.30 Lakásétterem © 19.00 Mindörök­ké Gordon ® 20.00 Tom Kerridge - Kocsmakaják © 20.30 Tom Kerridge - Kocsmakaják © 21.00 James Martin - Otthon a konyhá­ban © 22.00 Kiből lesz mester- j szakács? © 23.00 Fitt-térítők © 23.30 Gasztroügynök ® f

Next

/
Oldalképek
Tartalom