Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-16 / 243. szám

2015. OKTÓBER 16., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Szolnoki gyűjtőé a pénz, melyről legendák keringenek Honnan származik a titokzatos veret? 0 említette eloszor Szolnokot... - mutatja Géza magvar király pénzét Hunya Zoltán Egy több mint ezeréves pénzér­me és egy könyv fekszik előt­tünk az asztalon, miközben Hu­nya Zoltánnal, a Magyar Érem- gyűjtők Egyesülete szolnoki szervezetének elnökével be­szélgetünk. A nem hogy me­gyénkben, de az országban, sőt azon túl is különlegesnek számító ezüst igencsak föladta a leckét a szakembereknek. Szathmáry István ujneplap@ujneplap.hu- A gyűjtők nemcsak őrzik, hanem tanulmányozzák is a régi pénzeket - kezdi az Ár­pád-kori magyar ezüstök histó­riáját Hunya Zoltán, akinek ezek a veretek jelentik szűkebb ku­tatási területét. Bár gyer­mekkora óta foglalko­zik velük, az előt­tünk levő da­rab azért szá­mára is talá­nyosnak bi­zonyult.- A ka talógus a Szent Ist­ván nevét viselő ve­rettel indul, melyet ural­kodása el ső éveiben adott ki, s először Nagyhar- sányban találtak be lőle né-. hány da- rabot- mutatja. István európai min­tára létesítette az első ismert pénzverdét Magyarországon. Mindenki ezt tekintette az első magyar pénznek, így került be a katalógusba. Erre a múlt szá­zadban Németalföldön előkerült egy pénzlelet, ami feje tetejére állította az egész elgondolást... Dr. Gedai István, a magyar kö­zépkori pénzek szakértője álla­pította meg, hogy magyar pénz, ráadásul korábbi kiadás, mint Szent István már ismert ezüstje, így került be nulladik számmal a katalógusba, mivel az egyes már foglalt volt.- Ha megnézzük első királyaink pénzeit, Szent Lászlóig mindegyiken rajta van az éppen uralkodó ki­rály neve. A lovagkirály ellen­ben olyan szép értékálló ezüs­töt adott ki, hogy utódai négy évszázadig az ő neve alatt ad­ták ki a saját pénzeiket is - mu­tatja Hunya Zoltán az Árpádok pénzeit a katalógusban. Utána megnézzük a titokzatos nulla­dik veretet, amiről közben az is kiderül, hogy amit itt látunk, csupán jól sikerült másolat.- Magyarországon nem is­mert belőle magánkézben le­vő példány, így az Állami Pénz­verő készített az Árpád-kor­ral foglalkozó gyűjtők számá­ra az eredetiről egy sor tökéle­tesen hű példányt, hogy teljes legyen a kol­lekciójuk, csu­pán így ju­tott belő­le Szolnok­ra is - hűti le lelkese­désemet Sokan a Szent Koronát vélik látni Kora mellett a nulladik sor­számú pénz egyik oldalának, a Civitas Regis feliratú felé­nek ábrázolása is viták forrá­sa. Némi jóakarattal a Szent Korona legkorábbi ismert megjelenítése nézhető ki be­lőle. Mások, a többség ez­zel szemben úgy véli, nyuga­ti mintára egy templom ke­reszttel díszített oromzatát mutatja a vitatott ábra. ezeréves. Egyik oldalán zászlós lándzsa látható Lancea Regis, királyi lándzsa felirattal, ami a korabeli feljegyzések szerint ki­rályi jelkép volt. Másik felén ko­ronához, vagy talán épülethez hasonló ábra néz ránk, Civitas Regia, királyi város felirattal.- Amint látható - mutatja Hu­nya Zoltán -, a többi pénztől el­térően itt nem szerepel uralko­dói név, sem Istváné, sem másé. Ugyanakkor a ma elfogadott be­sorolás szerint ez az első magyar pénzünk, korábbi a név szerint ismert Szent István-féle veret­nél. Most már csak az a kérdés, hogy ki és mikor adta ki ezt a ti­tokzatos ezüstöt, eleink eddig is­mert legkorábbi pénzét? - zárta pénztörténeti kalandozásunkat Hunya Zoltán. a pénz \ gazdá- * ja, de 1 azért M szép Ж ez így P is. Ma- I gamló 1 meg nem mondtam volna, hogy még- sincs fei * Hősök emlékezete Szathmáry István ujneplap@ujneplap.hu A hadviselés fontos, bár nagyon sokszor megszegett szabá­lya, hogy az elesett katona többé már nem ellenfél. Kijár neki a tisztelet és a vele járó örök emlékezet. Nem véletlen, hogy a világ legtöbb államában törvény védi a katonai temetőket, sem bolygatni, sem felszámolni nem lehetőket. Ha valami okból ez mégis megtörténik, a hősöket akkor is megilleti a méltó emlékjel. Mi ezért őrizzük a jó ideig felszabadítónak mondott hódítók em­lékműveit is. Bármit tettek életükben, halálukkal kiegyenlítették a számlát. Más kérdés, hogy nem városaink közepén van a he­lyük, hanem az egykori katonák porai fölött. Sajnos a mi távolban elesett katonáinkat nem mindenütt övez­te hasonló megbecsülés. Gyóni Géza, világirodalmi magaslatra emelkedett katonaköltőnk rá az intő példa. Máig keressük krasz- nojarszki sírját, melyet elfedett a közömbösség. Talán parkoló, vagy lakótelep magasodik fölötte. Egy háború nem békeszerződésekkel ér véget igazából... Ezért örvendetes, ami leg­utóbb történt, illetve egyre gyakrabban történik. Magyar roncskutatók orosz kollégáik­kal vállvetve kutatták fel két, a háborúban személyzetével együtt lezuhant magyar bombázó ron­csait. Szintén az elmúlt évek eredménye, hogy egykori ellenfele­ink közreműködésével sorra tárják fel és helyezik méltóképpen végső nyugalomra hazájuktól messze elesett honvédjeinket. A háború igazából nem a papírra vetett békeszerződésekkel ér véget. Valójában azokkal a gesztusokkal fejeződik be, melyek a fegyverek békéje után végre megteremtik a lelkekben is a békét. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele a mi távolban nyugvó el­esett hőseink megbecsülése, emlékének megőrzése is. szolgálatában a biztonságért KATASZTRÓFA'/ **)ELEM Ünnepélyes keretek között adták át az új eszközt Hőkamerát kaptak a katasztrófavédők MEZŐTÚR Nagyértékű adomány­nyal gazdagodott a város ka­tasztrófavédelmi kirendeltsé­ge. Önkormányzati támoga­tásból vásárolt hőkamera ün­nepélyes átadására került sor, a rendezvényen részt vett Ma- tuska Zoltán ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató és Herczeg Zsolt polgrámester. Amint Liszkai Zoltán ezre­des, a mezőtúri kirendeltség vezetője elmondta, a közel két és fél miiló forint értékű be­rendezés nagy mértékben se­gíti a mentésben résztvevők munkáját és biztonságukat is erősíti. A hőkamerát kitűnően tudják hasznosítani például a rossz látási viszonyok között, de akkor is, ha mondjuk füst­ből kell kimenteni valakit, sőt a tűz gócpontjának keresése­kor is jól jöhet. sz. ZS. A sokat vitatott kódexről is szóltak SZOLNOK Az országos vezetőség részvételével tegnap tartotta szo­kásos tanévnyitó értekezletét a Pedagógusok Szakszervezeté­nek megyei szervezete a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban. Galló Istvánné elnök a közok­tatás helyzetéről, a 2015/16-os tanévre vonatkozó változásokról, és ezzel összefüggésben a szak- szervezet feladatairól beszélt. Ki­emelten szólt a minősítési rend­szerről, a sokat vitatott etikai kó­dexről, a pedagógus életpálya- modellről és a belső ellenőrzési csoportokról. Problémaként említette a pénzhiányt, ami a KLIK műkö­désében is gondot jelent, nem is elsősorban a kifizetések elma­radását, hanem az oktató-neve­lő munka végzéséhez szükséges tárgyak hiányát, elavult voltát értve ez alatt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az oktató-nevelő munkát segítő dolgozók - dadák, pedagógus asszisztensek, rend­szergazdák, takarítók, konyhá- sok - már 2008 óta nem kaptak fizetésemelést. A Szakképzési Centrumok­kal kapcsolatban hiányolta, hogy nincs még kidolgozva olyan mű­ködési szabályzat, amely átlátha­tóbbá tenné az új rendszert, rög­zítené a feladat- és hatásköröket. A jogi területet érintő kérdé­sekben a PSZ vezető jogtanácso­sa, dr. Selmeciné dr. Csordás Má­ria adott felvilágosítást. К. B. TÚRKEVE A festészet napja alkalmából a városban élő alkotók munkáiból nyílik kiállítás ma délután a Mada­rász Károly Művelődési Házban. Képünk a tárlat rendezése közben örökítette meg Petőné Fábián Erzsébetet. Januárban szavaznak a kertvárosiak SZOLNOK Kitűzte a helyi válasz­tási bizottság az időközi válasz­tás időpontját a 6-os számú egyé­ni választókerületben. A kertvá­rosban élők 2016. január 17-én voksolhatnak, öt szavazókörben adhatják majd le szavazataikat. Mint ismeretes, szeptember vé­gén jelentette be Szalay Ferenc polgármester, hogy dr. Nemes András, a választókerület eddi­gi önkormányzati képviselője egészségügyi okokra hivatkoz­va lemond mandátumáról. A jog­szabály szerint ilyen esetben 120 napon belül ki kell tűzni az idő­közi választás időpontját. A jelö­lőszervezeteknek november 30. és december 14. között van lehe­tőségük jelöltet állítani. ÚN

Next

/
Oldalképek
Tartalom