Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-14 / 241. szám
2015. OKTÓBER 14., SZERDA KITEKINTŐ g Kilencvenéves lesz a hatkötetes llyés János, aki 2001-től kezdve ír könyvet Folyton kikívánkozó történetek Október 29-én ünnepli 90. születésnapját a szolnoki llyés János, aki eddig hat kötettel ajándékozta meg olvasóit, valamennyi könyvét maga adta ki. Nevét azonban azok is jól ismerhetik, akik valaha kapcsolatba kerültek a szolnoki sportrepüléssel, ugyanis vélhetően ő a legidősebb egykori vitorlázórepülő az egész országban. Az egyik könyvét (Felhők alatt) éppen a vitorlázás ihlette. Fekete Sándor ujneplap@ujneplap.hu SZOLNOK Azt szokták mondani, először akkor változik meg igazán az ember élete, amikor nyugdíjba vonul és egy más életrendszert kell kialakítania, másodszor pedig akkor, amikor elveszíti párját, akivel évtizedeken át együtt voltak jó- ban-rosszban. A szolnoki llyés János felesége elvesztésekor, 2001-ben nem találta helyét a világban, ekkor ragadott tollat és papírt, elkezdett írni. Lényegében saját élményeiből merítette a történeteket, amelyeket - még a tragikus, a II. világháborúra emlékezőket is - áthatja az életigenlés, a derű. Még az 1960-as évek elején, feleségem unszolására írtam egy novellát a Néplap által meghirdetett pályázatra. Legnagyobb megdöbbenésemre megnyertem. Azt hiszem, 500 forintot kaptam érte. Próbáltak rábeszélni, menjek dolgozni a megyei laphoz, de én ezt elvetettem. Akkor biztos nem gondoltam, hogy én valaha könyveket fogok írni - emlékezett llyés János. A Bethlen Gábor Gyalogezred laktanyájában látta meg a napvilágot 1925. október 29-én. Édesapja ott szolgált hivatásos katonaként. Érettségi után, 1944-ben - akkor már három éve repült vitorlázógéppel - a Magyar Királyi Honvédség repülőakadémiára felvették, ám a háború közbeszólt, kiképzésére már nem kerülhetett sor. Bevonult katonának, kiképzésre egészen Felső-Sziléziáig vitték őket, onnan egy hét után elindultak vissza. Lengyelországból Németországon keresztül Ausztriáig gyalogoltak. Linznél jártak, ott érte őket a háború vége. Amerikai fogságból került haza. Élményeit, fordulatos kalandjait (Háború után, Szökés becsületszóra, Ember tervez) könyveiben dolgozta fel. De az említett kiadványok mellett egyéb köteteiben (Történetek, Mindenért fizetni kell) is felbukkannak a háború kemény évei. 1948-ban nősültem meg, két lányunk született. A háborút követően voltam én sok minden, gépkocsivezető, de fafelvásárló is. Az Állami Biztosítóhoz 1959-ben kerültem, ott dolgoztam leszázalékolá- somig. Közben egészen 1960- ig repültem vitorlázógéppel, oktatóként is dolgoztam, igyekeztem a fiatalokkal megszerettetni ezt a gyönyörű sportot. Első három kötetének megjelenését többen is támogatták - a szolnoki önkormányzattól az Aranytoll íróklubon át, Újfalusi Tóth Endre íróig, ám a többit már saját zsebből fizette. Kölcsönt vett fel rá - azóta már kifizettem - jegyezte meg llyés János. Tízszer volt résztvevője a Szabolcs megyei írók által szervezett alkotótábornak. 2002 óta tagja a szolnoki Aranytoll íróklubnak. Az Alkotó Képzőművészek és írók Országos Szövetsége két alkalommal nívódíjjal ismerte el munkásságát. Ám, az az igazi elismerés számára, amikor Szolnokon az utcán megállítják ismerősök, elbeszélgetnek könyveiről, a régi időkről, amelyekről írásai is szólnak. A mai napig kézzel ír. Legutóbbi könyvét tavasszal fejezte be, most szusszan egyet, aztán hamarosan újra tollat ragad, mert, ahogy fogalmaz: „Vannak még elképzeléseim, történeteim, amik kikívánkoznak belőlem”. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK. Ma az Agóra patika (Boldog Sándor I. krt. 23.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 541 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felső- nél 729 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 13,4 Celsius-fok. Kiskö- re-alsónál -278 centiméter, apadó, Szolnoknál -236 centiméter, áradó, a víz 14 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 123 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál -17 centiméter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 45-ös utak egyes szakaszain, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Tiszafüred, Karcag, Jászberény, Kunmadaras, Szolnok, Rákóczifalva, Tószeg belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. A NAP IDÉZETE „Pusztítani sokkal könnyebb, mint teremteni.” (Suzanne Collins írónő) POSTABONTÁS M inap meglepő, furcsa felirattal találkoztam az egyik benzinkúton. Megtankoltam a szokásos módon, majd beálltam a pénztár elé, ahol a következő mondatra lettem figyelmes: A pénztárban kevés pénz van, elnézést kérünk! Többször is el kellett olvassam, de mai napig nem értem a kiírást. Tulajdonképpen kitől is kérnek elnézést? Netalántán a betörőktől, mielőtt azok kirabolnák a pénztárat? Legalábbis számomra ezt jelenti ez a kurta-furcsa mondat. Ha így van, akkor felvetődik bennem a kérdés: hova sülylyedünk? Már előre elnézést kérünk? De miért is? Számomra elég furcsa volt ez az egész. Egy rossz szándékkal betérő embernek persze hasznos információ lehet ez, ki tudja, talán tényleg nekik is szól az üzenet. Azt gondolom viszont, hogy nem biztos, hogy kis kellene ilyesmit írni a pénztárhoz, hiszen egy normális lelkületű embernek sem fordul meg a fejében, hogy kirabolja azt! Vagy ha igen, akkor ott nyilvánvalóan a neveltetésben van a probléma, amit nem a benzinkúton, hanem sokkal inkább már gyerekkorban kell, kellene orvosolni! Egy szolnoki olvasó RECEPT Csokis-meggyes torta HOZZÁVALÓK: 260 g vaj, 360 g liszt, 200 g porcukor, 6 db tojás, 6 ek. tej, 2 tk. sütőpor, 300 g tejcsokoládé, 300 g meggy, 200 ml habtejszín, 200 g fehér csokoládé, 200 g tejföl. ELKÉSZÍTÉS Vajazzunk és lisztezzünk ki 2 db, kb. 20 cm átmérőjű, kapcsos tortaformát. Habverővel keverjük ki a vajat a porcukorral. Adjuk hozzá a tojásokat, öntsük hozzá a tejet, majd forgassuk bele a sütőporral elvegyített lisztet és lereszelt tejcsokoládét. Osz- szuk el az így kapott masszát az előkészített formákban. Süssük a tésztalapokat a 160 fokra előmelegített sütőben egyenként 45 percig. Vegyük ki, óvatosan szedjük ki a lapokat a formákból, és sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni őket. A megtisztított meggy 2/3-át magozzuk ki és aprítsuk fel. Tegyük a gyümölcsöt szűrőbe, és hagyjuk lecsepegni. Öntsünk fémtálba 100 ml tejszínt, szórjuk bele a felaprított fehér csokoládét, és vízgőz fölött, kevergetve olvasszuk meg. A tűzről levéve adjuk hozzá a tejfölt, azután forgassuk bele a megmaradt, kemény habbá vert tejszínt. Rakjuk az így kapott krémet a hűtőbe néhány órára. Tegyük az egyik tésztalapot tálra, kenjük rá a krém 3/4- t, szórjuk rá a feldarabolt megy- gyet, majd fedjük be a másik lappal. Simítsuk a tortára a maradék krémet. Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! PROGRAMAJÁNLÓ Mentőexpedíció SZOLNOK CINEMA CITY: Everest (12) 3D 13.00. Everest (12) 18.00. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (6) 14.20. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (6) 3D 16.20,18.20. A kezdő (12) 20.30. Kötéltánc (12) 3D 17.20, 20.10. Legenda (16) 15.20, 19.50. Mentőexpedíció (12) 13.50, 19.30. Mentőexpedíció (12) 3D 16.40. Az Útvesztő: Tűzpróba (16) 3D 14.40. TISZAPART MOZI: Kötéltánc (12) 3D 16.00, Hotel Transylvania 2 (6) 3D 16.15, Victoria (16) 18.00, Comedy Klub fellépők: Re- denczki Marcsi és Rokker Zsoltti 19.00, A kígyó ölelése (12) 20.30, Mentőexpedíció (12) 3D 21.00. HANGVERSENY SZOLNOK. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar az Aba-Novák-bérlet keretében október 19-én, hétfőn 19 órakor Újvilág címmel hangversenyt ad az ABA-NOVÁK AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONTBAN. A koncerten Richard Strauss és Antonín Dvorák művei hangoznak el. Az est karmestere Izaki Ma- szahiro. FILMFESZTIVÁL SZOLNOK, A Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál keretén belül a TISZAPART MOZIBAN október 15-én 9 órától versenyprogram vetítése lesz, majd információs vetítések következnek. Délután négy órától, Dúló Károly Világképek, képvilágok című könyvét Szemadám György mutatja be a kávézóban. Öt órától Amíg egy expedícióból újságcikk lesz címmel Kovács Zsolt, az Állatvilág magazin főszerkesztőjének előadását hallgathatják meg, este hat órakor az ESŐ című irodalmi lap fényről szóló tematikus számának bemutatóját hallhatják. Este tíz órakor az Ethnokor ad koncertet. KIÁLLÍTÁSOK KUNSZENTMÁRTON. Egy édes történet, Édesipari emlékek a Helytörténeti Múzeum gyűjteményében címmel kiállítás nyílik október 22-én 16 órakor a HELYTÖRTÉNETI MÚZEUMBAN. A tárlatot Török Róbert, muzeológus nyitja meg. TÚRKEVE. Dragon György Űrcsilliár- dos című emlékkiállítását október 16-án 16 órakor nyitják meg a VADÁSZ PÁL KIÁLLÍTÓTEREMBEN. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. MUSORAJANLO SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.25 Napi mozgás 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Újrakezdés - olasz filmsorozat - 26. rész 9.30 Elrepülnek 10.30 Egy pont a világban 11.25 Szolnoksport 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Csonka vágányon 14.00 Múzeumi Szabadegyetem 15.00 A képíró Aba-Novák Vilmos 16.00 Sakkjátszma - film 18.00 Erdők alján, vizek mélyén 18.25 Napi mozgás 18.30 Téma 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.25 Napi mozgás 20.30 Téma 21.00 Muzsikás történet 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu iШ1Ч MM.— 4.00-6.00 Kapcsolódjunk, ismétlés 6.0010.00 Reggeli juice Kis Katával 10.00-16.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00-20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával 20.00-22.00 Kultusz - kulturális és művészeti magazin 22.00-23.00 Dolce Vita - életmódmagazin 23.00-24.00 Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain - zenei magazin, ismétlés, majd nonstop zene csütörtök 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő, Hírek, Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9:05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neu ma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér az egri bazilikából 18.30 Szentmise közvetítés az egri bazilikából a rózsafüzér csoportok találkozójáról 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.). info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Ilyés János már több könyvet is megírt, de vannak még további történetei, amiket mindenképpen papírra szeretne vetni