Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-09 / 237. szám

2015. OKTOBER 9., PENTEK MOZAIK g SZTÁRSÁV Elege van Bond szerepéből Csak a pén­zért vállalná ismét James Bond szerepét, amely teljesen kifárasztotta - árulta el Daniel Craig egy interjúban, akit no­vember elején láthatunk a ne­gyedik, Spectre című 007-es filmjében. A színész szerint az a legnehezebb, hogy csak er­ről kérdezik, de a szerepben sem lát már további perspek­tívát. Újra otthon focizik Beckham Egy jótékony- sági meccs erejéig vissza­tér az Old Traf- fordba David Beckham. A le­gendás labda­rúgó az UNICEF gyermekjólé­ti akciójában vezeti majd a bri­tek csapatát. A Zinedine Zida­ne vezette világválogatott el­leni meccset november 14-én rendezik. A tavalyi jótékonysá­gi meccs csaknem 2,8 milliárd forintnyi felajánlást hozott. Szent Péter nyomában járt Bibliai témájú dokumentum­filmet forgatott David Suchet. A Poirot sze­repében világ­hírt elért angol színész a BBC felkérésére ké­szített egy eredeti helyszíne­ket felkereső sorozatot, amely- lyel Szent Péter történetét mu­tatta be. A színésztől nem áll­nak távol a hasonló témák, ko­rábban készített már hangos­könyvet is a teljes Bibliából. Kislányt fogadott örökbe a színésznő Sandra Bullock újabb gyermek­kel bővítette családját, mi­után öt évvel ezelőtt Louis nevű fiát örök­be fogadta. Az Oscar-díjas szí­nésznő egy kislányt vett ma­gához, akit még nem mutatott be nyilvánosan. Az 51 éves Bullock jelenleg nem forgat, úgy tervezi, néhány évet most a gyermekeinek szentel. Egy kis láz sokak szerint nem ok a „lazsálásra” Hiába csökken a munkaképesség, a magyarok jelentős része nem meri kockáztatni, hogy kimaradjon a hajtásból A megfázós-tüsszögős időszak közeledtével a betegségek kö­zösségi „megosztása” is újra divat lesz. Nógrádi László laszlo.nogradi@mediaworks.hu Közeledik a megfázás és az inf­luenza időszaka - világviszony­latban évente 2-3 alkalommal esünk át ilyen megbetegedése­ken. Sokszor azonban nem pihe­néssel, hanem munkával töltjük a gyógyulás napjait is, erősítette meg egy globális kutatás. Amíg a legtöbb szülő számára természetes, hogy a beteg gyer­meknek otthon kell maradnia, addig magukról már jóval keve­sebben gondolkodnak így. Több mint 66 százalék akkor is be­megy dolgozni, ha észleli ma­gán a megfázás jeleit - derült ki a Wick Pharma által 15 ország­ban, csaknem 15 ezer válaszadó­val készített felmérésből. Ellentmondás, hogy bár leg­többen betegen is munkába ál­lunk, az viszont frusztrál min­ket, ha a kollégánk orrot fújva, tüsszögve ül mellettünk. A vá­laszadók több mint 60 százalékát zavarja a meghűlt munkatárs je­lenléte, sőt a magyaroknál ez az arány 71 százalék volt. Világszin­ten egyébként gyakran nekik tu­lajdonítjuk, ha ledönt minket a lá­bunkról egy-egy kellemetlen kór: a megkérdezettek 64 százaléka gyanakodott arra, hogy a kollé­gájától kaphatta el a megfázást. Felmerül a kérdés, miért dol­gozunk betegen? Globális szin­ten az alábbi két választ jelölték meg fő okként a megkérdezet­tek: félnek, hogy kiesnek a mun­kából, illetve úgy vélik, hogy „ki­sebb” betegségek nem jelentenek okot az otthon maradásra. Ebben igencsak különböznek a magya­rok válaszai a nagy átlagtól: mi ugyanis a munkáltatói nyomást, valamint a pénzügyi okokat jelöl­tük meg az első két helyen. Annak érdekében, hogy a most következő szezonban elke­rülhessük a megfázásos tünete­ket, egészségesen élvezhessük családunk társaságát, érdemes időben elkezdeni a felkészülést az immunrendszer erősítésé­vel. A munkahelyek is nehezít­hetik a betegségek terjedését, ha engedélyezik például az ott­honi munkát vagy megértőbbek a betegszabadságra menő kollé­gákkal. \ ЯШ Miért dolgozunl betegen is? A fehérorosz Szvetlána Aiekszijevics kapja az irodalmi Nobel-díjat Kíméletlen krónikást díjaztak STOCKHOLM Szvetlána Aiekszi­jevics fehérorosz ellenzéki író­nak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia. A testület indoklása szerint a díjat a 67 éves szerzőnek „polifonikus írásaiért ítélték oda, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban”. Szvetlána Alkeszijevics Uk­rajnában született 1948. má­jus 31-én ukrán anyától és fe­hérorosz apától. A Szovjetuniót „alulnézetből”, a hétköznapi em­ber szemszögéből bemutató re­gényeivel vált ismertté. Az 1979- 1989-es afganisztáni háborút fel­dolgozó - magyarul Fiúk cinkko­porsóban címmel megjelent - kö­tetéhez például több mint ötszáz mélyinterjút készített háborús veteránokkal és az elesett kato­nák hozzátartozóival. Aiekszijevics újságíróként és tanítóként dolgozott Minszkben. A háború nem asszonyi dolog cí­mű első könyve csak 1985-ben, a Gorbacsov-féle peresztrojka kez­detén jelenhetett meg. A kétmil­lió példányban elkelt mű miatt azonban perbe fogták a háború emlékének megsértése vádjával és elbocsátották állásából. A rendszerváltás után a fehér­oroszországi diktatúra kialaku­lásával ismét ellenzékivé vált, tíz A díjazott: Szvetlána Aiekszijevics évig nem is lakhatott hazájában, könyveit betiltották. 2011-ben visszaköltözhetett Minszkbe, de munkái továbbra is csak csem­pészáruként beszerezhetők. Szvetlána Alekszijevicsről úgy tartják, hogy nagyszerűen és alázattal írja le az oroszok, fe­héroroszok és ukránok életkö­rülményeit és szenvedéseit. Ez jellemzi a szovjet birodalom bu­kása után készült munkáit is, amelyek a szabadság és a jólét iránti beteljesületlen vágyako­zás tragikus krónikái. Magya­rul novemberben jelenik meg új könyve Elhordott múltjaink cím­mel az Európa Kiadónál. MTI Johann kiválóan érzi magát egy farm kérődzői közt, csak a turistákat kerüli Tehenek fogadták be az árva malacot GÖTTINGEN Szokatlan állománybő­vülést tapasztalt nemrég egy gaz­da Alsó-Szászországban. Jochen Kraft teheneihez ugyanis egy vadmalac csatlakozott, az állat hetek óta kitartóan keresi a ké­rődzők társaságát és az emberek közelsége sem igazán zavarja. Mint Kraft a Bildnek elmond­ta, a fiatal vaddisznó valószínű­leg elárvult és társaságot keres­ve csapódott a bekerítetlen lege­lőn a havazásig kint élő tehenek­hez. Először két hete látták és mi­vel nem tágított, el is nevezték. A Johann névre azért nem hall­gat, de a tehenek is befogadták, a gazda szerint ugyanolyan gyen­géden bánnak vele, mintha csak egy borjú lenne, még nyalogatni is szokták és engedik, hogy a hi­degben hozzájuk bújjon. Arról, hogy a nevelőszülőket válasz­tó süldő a tehenek tejére fanya­lodna, persze nincs szó - a szo­pós malac korból kinőtt Johann a legelésző tehenek közelében túr­ja a földet lárvák után, vagy a kö­zeli erdőszélen szedeget makkot. A szokatlan társaságnak ha­mar híre ment a környéken és Jo­hann a hírekbe Is bekerült, ami az alkalmi látogatók egész tö­megét generálta a környéken. A farm vezetője szerint a malac ezt már nem viselte jól, ezért az elő­ször választott két tehéntől egy távolabbi mezőre költözött, ahol egy ötös csordához csatlakozott - ott is befogadták. MW A fiatal vaddisznó valószínűleg elvesztette családját, de a gondoskodó tehenek közt nem magányos­POENPERCEK ..................................... A papír-írószer boltban mond­ja a vevő:- Kérek egy karikás füzetet!- Sajnos az nincsen. Van vo­nalas, meg kockás füzetünk, az nem jó? - kérdi az eladó.- Nem, az nem. Köszönöm. - mondja a vevő és elmegy. A mögötte álló kuncsaft meg­kérdi:- Gyakran járnak ide ilyen idióták?- Á, csak néhanapján. Önnek mit adhatok?- Én kérek egy Európa-föld- gömböt. A mocsárban nyakig elme­rülve kiabál egy férfi segít­ség után. Arra megy egy izompacsirta, megpróbálja kihúzni. Erőlködik egy da­rabig, de csak nem boldogul. Azt mondja a fuldoklónak:- Na, ez nem megy. Elme­gyek segítségért!- Várjon - mondja a férfi - talán az segíthet, ha kihú­zom a lábam a kengyelből. Beviszi a nyomtatóját a szer­vizbe egy férfi. Amikor ké­szen van, megkérdi, mi volt a baj?- Igazából semmi komoly - mondja a szerelő. - Csak ki kellett tisztítani. Majd hozzáteszi:- Azt javaslom, hogy legköze­lebb olvassa el a kezelési út­mutatóban hogyan kell, és ak­kor házilag is megcsinálhatja.- És a főnöke mit szól hozzá, hogy ilyen módon elriasztja a kuncsaftokat?- Igazából az ő ötlete volt. A házilagos javítgatások után jó­val több munkánk van... ч Csavart egy nagyot a meséjén ARIZONA Egy merész húzással fel­cserélte főhősei nemét Stephenie Meyer az Alkonyat című regénye tizedik évfordulója alkalmából megjelenő Life and Death: Twi­light Reimagined című új köny­vében - írja az MTI. Az ameri­kai írónő ezzel nemcsak rajongó­it lepte meg, hanem a szelet is ki­fogta az őt szexizmussal vádoló kritikusok vitorlájából. A napokban megjelent „újra­gondolt” regényben a szégyenlős középiskolás lány, Bella helyére egy fiatalember, Beau lép, míg a „vegetáriánus” vámpír, Edward Cullen helyét Edythe veszi át. Meyer a Good Morning Ameri­ca című tévéműsorban elmondta, hogy alapvetően nem sok hatása volt a történet lényegét tekintve a változtatásnak. Mint hozzáfűz­te, valójában ugyanaz a szerel­mi történét bontakozik ki, és vol­taképp mindegy, hogy a főhősök közül melyik a lány és melyik a fiú, ugyanúgy működik az egész. Az írónő felidézte, hogy azért bí­rálták, mert Bellát gyönge, baj­ba jutott lányként ábrázolta. „Ki ne lenne az, amikor szuperhősök veszik körül?” - kérdezett visz- sza, megjegyezve, hogy érdekes volt kipróbálni, hogy mi van, ha egy fiúra osztja a szerepét. Meyer első Alkonyat-regénye 2005-ben jelent meg, majd há­rom folytatást is írt a történet­hez. A regényekből ötrészes mo­zifilm született, az Edwardot alakító Robert Pattinson ezek­kel lépett be a filmvilág sztárjai közé. Az írónő ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy a for­dított szereposztású regényből is film lenne. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom