Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-09 / 237. szám
2015. OKTOBER 9., PENTEK BELFÖLD-GAZDASÁG “J Export Expressz: új lendület a kkv-knak BUDAPEST Export Expressz néven három pillérre épülő szakmai programot indít a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) exportjának bővítése érdekében. A korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektetnek a magas hozzáadott értékű magyar termékek és szolgáltatások nemzetközi piacszerzésére, illetve a hazai innovatív vállalkozások, start-upok külpiacra juttatása is kiemelt figyelmet kap. Új elemként jelenik meg továbbá a határainkon kívül élő magyarok üzleti kapcsolatrendszerének erőteljesebb kiaknázása is. Az MNKH kiterjedt nemzetközi üzleti kapcsolatrendszere kiváló alap a magyar kkv-k helyzetbe hozására a külpiacokon. A szakmai program egyik legfontosabb eleme - a folyamatosan érkező külpiaci igények kielégítése mellett -, hogy intenzíven próbálnak piacot szerezni a magas hozzáadott értékű termékekét és szolgáltatásokat előállító kkv-knak. Ehhez a legpiacképesebb iparágakból 20-30 már sikeres exportőr termékeinek, szolgáltatásainak keresnek értékesítési lehetőségeket, amelyek zászlóshajóként nyithatnak utat további magyar cégek számára a külpiacon. A Kereskedőház a prémium minőségű hazai élelmiszerek és magas hozzáadott értékű kézműves termékek exportjának erősítése érdekében létrehozta az Áldomás nevű ernyőmárkát is. MW Az innováció érték A kereskedőház programjának fontos pillére az innovatív vállalkozások, illetve start-upok külpiacra segítése. Hazánknak számos területen van nemzetközileg is versenyképes szakértelme, termékeke, szolgáltatása, amelyek Magyarország legversenyképesebb exportcikkei lehetnek. Az MNKH ezért külön szervezeti egységet hozott létre, amely felkutatja a piacképes KKV-kat, és elősegíti a külpiacra jutásukat. Emellett start-up programjuk keretében támogatják az ígéretes hazai start-upok érvényesülését a nemzetközi piacokon. Az MNKH programjára október közepén kell jelentkezni. Ingyenes lesz a diákigazolvány és a felsőoktatási felvételi eljárás is, nem lehet meghosszabbítani a hivataloknak az ügyintézési határidőket - közölte tegnap Lázár János. A tárcavezető terjesztette ki az összes erdőgazdaságra a vizsgálatot, hat megyében indulnak a földárverések. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST „Az a legenyhébb kifejezés, hogy az erdőgazdaságoknál gondok voltak” - mondta Lázár János a tegnapi Kor- mányinfón. A Miniszterelnökség vezetője közölte (még a távozó kormányszóvivő, Gi- ró-Szász András társaságában), hogy 6 erdőgazdaság esetében a kormány tavaly vizsgálatot rendelt el. Lázár a munkaanyag alapján döntötte el, hogy a belső vizsgálatot kiterjeszti mind a 22-re. A Kehi szerint az államnak az erdőterületekből több mint 200-szor nagyobb bevétele származott volna, ha haszonbérbe adta volna, mint az elmúlt két évtizedben működtetett rendszerből. Az Index közölte, a vizsgálat eredetileg az összesen mintegy egymillió hektáros állami tulajdonú területen gazdálkodó erdészet közül 6 társaság (Bakonyerdő Zrt., Egererdő Zrt., Verga Zrt., Mecsek- erdő Zrt., Sefag Zrt., Zalaerdő Zrt.) 2010 és 2013 közötti gazdálkodására terjedt ki. Gazdálkodásukat a szabályozatlanság, a versenyeztetés mellőzése, a tulajdonosi érdekek háttérbe szorulása, az átláthatatlan gazdálkodás és a kontroll hiánya jellemezte. A 22 erdészet 94 milliárd forint nettó árbevétel mellett alig 2,8 milliárdos hasznot termelt. Az államnak alig kellett díjat fizetniük, és több mint 1,7 milliárdos agrártámogatásban részesültek. Lázár a napokban egy bizottsági ülésen kijelentette (a lobbik ügyészségi vizsgálatot kezdeményez emiatt, az LMPésaDKfelje- lentést követelt): azért vonul ki az állam a mezőgazdaságból, mert a fideszes kormány alatt a „fideszes menedzsment lopja szét a vagyont, szocialista kormányok alatt a szocialista menedzsment teszi ugyanezt”. Lázár tegnap azt mondta, a közj vélekedésre utalt, ami „a valóságtól független, de mindig is érezhető volt: a tsz-elnököknél, a zöldbáróknál is”. Közölte, nincs olyan közéleti vagy politikai szándék, hogy privatizálják az állami erdőterületeket. A gazdasági növekedés élénkítéséhez szükség van a kereskedelmi banki hitelezés élénkítéséhez, a kormány ezért fél éven belül értékesíti az MKB-t és a Budapest Bankot is - köOrbán Viktor lezárta a kormány- átalakítást mind személyi, mind szervezeti értelemben - mondta Lázár János. Minden változást a következő 10 napban végrehajtanak, további személycserék, átalakítások nem lesznek. Megvan már az egészségügyi államtitkár személye is, akit BaFŐLDÁRVERÉS „Első körben hat megyében indul az állami földek licitje (Győr-Moson-Sopron, Vas, Nógrád, Heves, Szabolcs-Szat- már-Bereg, Hajdú-Bihar) indul földárverés, amelyek novemberben kezdődnek" - közölte Lázár. A programot a külföldiek földszerzésének megakadályozásával indokolta. Hangsúlyozta: piaci ár felett adják el a földeket, amelyeknek nem jó gazdája az állam. 380 ezer hektár értékesítését tervezik (300 milliárdos bevételt terveznek), 1,5 millió hektárnyi állami kézben marad. AMI INGYEN LESZ „Véget ér a 150 éves, Pató Pál úri gyakorlat” - hangoztatta Lázár arról, hogy a jövőben a hivatalvezetők saját zölte a Miniszterelnökség vezetője. Lázár János hibának tartaná, ha külföldi többségi tulajdonba kerülne az MKB, de nem zárható ki a külföldi tulajdonos bevonása. log Zoltán, az Emmi vezetője jelent majd be. Egy módosítás szerint Miniszterelnöki Programirodának hívhatják a jövőben az eddigi miniszterelnöki kabinetet, a miniszterelnök által közvetlenül irányított szervezeti egységet pedig államtitkár és nem a szervezési kabinetfőnök vezetheti. Eladják az MKB-t és a Budapest Bankot Lezárult a kormányátalakítás hatáskörben meghosszabbíthatták az ügyintézési határidőket. Hatvan napon belül el kell rendezni az állampolgári ügyeket. Ha nem, visszafizetik az eljárási illetéket, és/vagy 10 ezer forint kárpótlást, ekkor „az állampolgárnak van igaza” elv érvényesül. A diákigazolványok kiállítása ugyanúgy ingyenes lesz, mint a felsőoktatási felvételi eljárás.' Az ellopott iratokat ingyen állítja ki az állam. Eltörlik az adóhatósági igazolás és a cégiratok kiadásának díját a vállalkozóknak. Januártól az erkölcsi igazolás is ingyenes lesz. Március közepére 278 új kormányablakot nyitnak, erre 10 milliárdot költenek. A közigazgatásban dolgozók jövő júliustól átlagosan 30 százalékos béremelést kaphatnak. NAV Lázár az adóeljárások egyszerűsítése mellett foglalt állást, és azt mondta, folyamatos ellenőrzés és bírságolás helyett abból kell kiindulni, hogy az adózók jogkövetők. Megszűnnek a megyei szintű NAV-igazgatóságok, Tállai András NGM-államtitkár évvégéig kormánybiztosként dolgozik a NAV átalakításán. GYORSÚT Új gyorsforgalmi úttípust vezetnek be, a gyorsutat, amely jellemzően a megyeszékhelyeket köti össze az autópályákkal. A gyorsutakon a kereszteződések legalább 15 kilométerre lesznek egymástól, és az utat kerítéssel kell védeni, elsősorban a vadak elől. Telepítenek 365 új fix traffipaxot is. HÍREK Energiahivatal: van elég gáz télire BUDAPEST Az energetikai társaságok idén is felkészültek a télre. Szeptember végén a hazai tárolókban több mint 3 milliárd köbméterföldgáz volt - a betárolás jelenleg is tart. Tavaly télen a lakossági fogyasztók valamivel több mint 2,15 milliárd köbméter földgázt használtak fel - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A biztonsági tartalékhoz eddig nem kellett hozzányúlni. MTI 35 milliárd forintból tisztult a szennyvíz NYÍREGYHÁZA Nyolc, az Európai Unió és a magyar állam által támogatott szennyvízelvezetési- és tisztítási program fejeződött be a Nyírségvíz Zrt. szolgáltatási területén. A több mint 35 milliárd forintosfejlesztésről Szabó Istvánná vezérigazgató elmondta, a beruházások 26 települést érintettek: 24 ezer bekötési lehetőséget építettek ki. A legnagyobb, 14 milliárd forintos projekt Nyíregyházán valósult meg; 16 nyírségi és szabolcsi település pedig új csatornarendszert és szennyvíztisztító telepet kapott. MTI Hipersuli fejleszti a digitális tudást HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Végérvényesen lemaradhatunk a nemzetközi versenyben a digitális kompetenciák fejlesztése nélkül - mondta a kancelláriaminiszter. Lázár János a Telenor Zrt. Hipersuli programját bemutatva kifejtette: a következő öt évben fejleszteni kell a középiskolai oktatás színvonalát, akár a felvételi visszaállítása árán is. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár is megerősítette: a magyar gyerekek digitális teljesítménye nem megfelelő. A Hipersuli az internet biztonságos használatát és tanulásra alkalmazását szolgálja; a programot a Telenor dolgozta ki az Emmivel és az Oktatáskutató Intézettel. MTI Czunyiné Bertalan Judit A vakok szövetsége kifogásolja a látássérülteknek készült weboldalt „Feltalálták” a melegvizet? Pályázni lehet célzott bérköltségre BUDAPEST „A napokban megdöbbenve értesült arról, hogy több száz millió forint közpénzből olyan, a fogyatékos embereket célzó informatikai projekt valósult'meg, amelyet az érintettek szervezeteivel nem egyeztettek, s amely szakmailag aggályos” - közölte a Magyar Vakok és Gyengén látók Országos Szövetsége (MVGYOSZ). A szervezet arra reagált, hogy szeptember 27-én bemutatták az Esélyegyenlítő elnevezésű informatikai projektet, amely mintegy 558 millió forint közpénzből valósult meg. Egy olyan weboldalt kívánnak létrehozni, amely látássérülteknek teszi lehetővé az internet használatát. Az MVGYOSZ arra hívta fel A fejlesztés több mint félmilliárdba került - a felhasználók nem értik a figyelmet, hogy a vak és gyen- génlátó személyek számára több mint tíz éve léteznek Magyar- országon olyan, akár ingyenes képernyőolvasó és nagyító szoftverek, amelyek egyebek között a böngészők használatát is lehetővé teszik. A szövetség elhatárolódik minden olyan megoldástól, mint az Esélyegyenlító honlap - s kiálltak az egyenlő hozzáférhetőség mellett. „Feltalálták a meleg vizet 558 millióért. Igaz, kicsit langyosabb, mint az eredeti” - hangoztatta az Atlatszo.hu szerint Takács Péter, egy budapesti vak férfi, aki az EU csalás elleni hivatalához (OLAF) fordult az ügyben. MW BUDAPEST Október 30-áig pályázhatnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek a jövő évi 34,3 milliárd forintos (5,3 milliárddal több az előző évnél) rehabilitációs foglalkoztatási támogatásra - hangoztatta tegnap a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a köztelevízióban. Czibere Károly közölte, az Emmi pályázatán olyan cégek indulhatnak, amelyeknek már van akkreditációs tanúsítványuk. Ezt a dokumentumot azok a vállalatok kaphatják meg, amelyek gépbeszerzéssel, a megfelelő munkakörülmények kialakításával, akadálymentesítéssel felkészültek a fogyatékossággal élő, megváltozott munka- képességű emberek foglalkoztatására. Jelenleg 325 ilyen cég van. Ezekre az egyszeri kiadásokra idén már szintén volt pályázat, de a mostani kizárólag a bérköltségeket fedezi, a jövő évre 1,12 millió forint értékben dolgozónként. A november 1-jén hatályba lépő új közbeszerzési törvényhez módosító indítványt nyújtott be a Fidesz, amelynek lényege, hogy mentesül a törvény hatálya alól az uniós értékhatárig a védett munkahelyeken, megváltozott munkaképességű emberek által előállított áruk vagy szolgáltatások beszerzése. MW ERDŐSmiSSs] ЩA belső vizsgálatot kiterjesztik mind к 3 a 22 erdőgazdaság gazdálkodására S Ж®*